2020. június 9. kedd

jún. 9
10:20
Megérkeztek az MNB inflációs mutatói (Portfolio)
Májusban 2,2%-kal nőttek a fogyasztói árak Magyarországon a KSH adatai alapján, ami kissé visszafogottabb drágulást jelez, mint amire az elemzők számítottak. Később megjelentek az MNB inflációs alapmutatói is, amelyek inkább lefelé mozdultak.
jún. 9
10:24
Az egész gazdaság legégetőbb kérdésére az XTEND is választ adhat (Piac és Profit)
Hosszú távú hatásai lehetnek a magyar tőkepiacra a Gloster Nyrt. nemrég lebonyolított zártkörű jegyzésének – nyilatkozta lapunknak Horváth Zsolt, a Random Capital elnöke és Jutasi Zoltán, a NAVIGATOR Investments vezérigazgatója. A két cég által vezényelt XTEND piaci bevezetés sikere megmutatta, hogy még ilyen nehéz időszakban is van mit keresnie a
jún. 9
10:24
Fontos kéréssel fordult a rajongóihoz Szandi! (Ripost)
Az énekesnő évekkel ezelőtt meggondolatlanul cselekedett, azóta sem látta viszont az ikonikus fejfedőjét.
jún. 9
10:24
Az elhunyt magyar sportoló özvegye nem tudja elhinni, hogy elveszítette a férjét (Ripost)
Néhány nappal 75. születésnapja után elhunyt Marót Péter, világbajnok kardvívó.
jún. 9
10:24
A VW id.3 lesz az új bogár? (NRGreport)
Legalábbis a német autógyár ezt szeretné. A német autóklub az ADAC emlékeztetett arra, hogy a VW azzal a szlogennel reklámozta az ID.3-as modellt, hogy azzal "új korszak indul a Golf és a bogár után", a szervezet megtudta, hogy az első darabokat a Volkswagen június második felében szállítja le a németországi megrendelőknek.
jún. 9
10:24
Rétvári: A vírus elleni összefogásból kimaradt az ellenzék (Igényesférfi.hu)
Az államtitkár Bangóné Borbély Ildikó napirend előtti felszólalására reagálva emlegette fel az elmúlt időszak ellenzéki álhíreit.
jún. 9
10:24
Az európai csapadék enyhítette a károkat (Agrofórum)
Az elmúlt időszak európai esőzései enyhítették a kontinens búzaföldjein a károkat, de szakértők szerint még több csapadékra lenne szükség ahhoz, hogy megakadályozzák a nyári termés éves alapú csökkenését.
jún. 9
10:24
250 millió a Generalitól (KKV Magazin)
Magyarországon a KKV szektor az egyik leginkább kitett a járvány hatásainak. A Generali a járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére 250 millió forintos támogatási kerettel igyekszik segíteni az egészségügyi magánpraxisokat.
jún. 9
10:26
A magyarországi rasszizmust kárhoztatták a Szabadság téren (Igényesférfi.hu)
A 24.hu stábja kérdezte a George Floydra emlékező résztvevőket.
jún. 9
10:30
Kétszámjegyű bővülés a Keler Csoportnál (Menedzsment Fórum)
Növekedéssel zárta a múlt évet a központi értéktári és klíringszolgáltatásokat nyújtó Keler Csoport, amely évek óta emelkedő pályán van. A Keler Központi Értéktár Zrt. bevétele 6,643 milliárd forintot tett ki, ami éves összevetésben 13,8 százalékos növekedést jelent és 8,2 százalékkal haladja meg a tervezetett.
jún. 9
10:30
Világszerte már 406 ezer fölé nőtt a koronavírusban elhunytak száma (BorsOnline)
Világszerte 7 119 736 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos á
jún. 9
10:30
Schiffer, Parászka, Megadja – a székelyföldi régiós kezdeményezésről vitáztak (Igényesférfi.hu)
A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséről vitatkoztak az Irdala.hu oldalán.
jún. 9
10:32
Németeken tesztelik a spanyolok a turizmus újraindítását (Menedzsment Fórum)
A spanyol hatóságok német turistákon tesztelik, hogyan működik a turizmus a koronavírus-járvány korszakában. A külföldi látogatók létfontosságúak a spanyol gazdaság számára.
jún. 9
10:36
Melyik az ország legfelkapottabb és leghűségesebb megyéje? (ProfitLine)
Pest megye a legvonzóbb célpont, ha a belföldi vándorlásokat - vagyis a települések közti költözéseket nézzük: tavaly 16 ezerrel többen választották új lakóhelyül a megyét, mint ahányan távoztak onnan. Szintén pozitív a mérlege Fejér vagy éppen Vas megyének. Nagyon sokan viszont maradtak az adott megyén belül: a költöző borsodiak 70, a szabolcsiak
jún. 9
10:36
Mégsem lesz fizetős ez a balatoni strand: fellélegezhetnek a turisták (Pénzcentrum)
Az önkormányzat a járvány miatt kieső bevételeket szerette volna pótolni a strandbelépőkkel, ám most új bevételi forrás után kell nézniük. A fonyódi önkormányzat azt tervezte, hogy két újabb városi strandot az idei szezontól
jún. 9
10:36
Bayer Zsolt összefoglalója az amerikai eseményekről (Képmás)
Ami a halála okán és ürügyén történik, az az igazi tragédia – véli a publicista.
jún. 9
10:36
A legfelkapottabb és a leghűségesebb (KKV Magazin)
A budapesti agglomerációt magában foglaló Pest megye volt a legvonzóbb célpont tavaly azok körében, akik ideiglenesen vagy állandó jelleggel másik településre költöztek - derül ki az ingatlan.com legfrissebb, a KSH előzetes adatain alapuló elemzéséből, amely bemutatja azt is, hogy a megyeszékhelyeken lévő eladó házak és lakások ára hogyan változott
jún. 9
10:42
Újabb gazdaságvédelmi intézkedés lép életbe (Infostart)
A magyar kisvállalkozások nulla százalékos kamat mellett igényelhetnek hitelt az MFB Pontokon - jelentette be Varga Mihály.
jún. 9
10:42
Itt az új hideghbáorú: Kína az Egyesült Államok szövetségeseit veheti célba (Portfolio)
Az Amerikai Egyesült Államok és Kína jelenlegi kapcsolatát az "új hidegháború" jelzővel lehet illetni az elemzők szerint, amelyben Kína egy viszonylag új stratégiát alkalmazva ezúttal Washington szövetségeseit veheti célba. Az új kínai külügyi stratégiának már látjuk a jeleit például Ausztráliában. A konfliktusos helyzet még biztosan eltart egy dar
jún. 9
10:42
Megdöbbentő: ennyivel gyarapodott tavaly Pest megye lakossága (ATV)
A főváros mellett Borsod és Békés megyéből is több ezren költöztek el, Pest megye lakossága pedig 16 ezer fővel gyarapodott.
jún. 9
10:42
Intenzív záporok, zivatarok ma és holnap is előfordulhatnak (Háziállat)
Ma és holnap többfelé, csütörtökön várhatóan kisebb számban alakulnak záporok, zivatarok. Esernyő, esőkabát nélkül ne induljunk útnak!
jún. 9
10:42
Ők lettek a StageHive videópályázatának legjobbjai (Márkamonitor)
Fodor Orsolya A krétakör című produkcióját díjazta a 300.000 forintos nyereménnyel a szakmai zsűri, a közönségszavazatok elsöprő többségét, így az 500.000 Ft-ot pedig Baukó Attila, vagyis Azahriah Angel Dust című pályázata kapta. A díjazottakon kívül 18 különböző produkció részesült még elismerésben: a Papageno és számos befogadóhely ajánlott fel n
jún. 9
10:42
„Sokan példát vehetnének rólam" – kölcsönből fizette be hátralékát Győzike (Promotions)
A Romantic frontembere szerint ő ártatlan, s most kölcsönt vett fel azért, hogy befizesse hátralékát.
jún. 9
10:48
Menesztették Szalai Ádám korábbi csapatának edzőjét (Sport365)
Az idény hátralévő részében a stáb többi tagja irányítja a sinsheimi együttest.
jún. 9
10:48
Hetven éve szabadultak meg a szerzetesektől a kommunisták (Igényesférfi.hu)
Az akciók célja egyértelműen a megfélemlítés volt.
jún. 9
10:48
Mayweather ígéri, újra elkeni McGregor száját (BorsOnline)
Vissza akarja csalogatni a ringbe Conor McGregort a veretlen bunyós Floyd Mayweather.
jún. 9
10:48
Két év után lebutulhat a méregdrága okoshűtő (Bitport)
Egy angol fogyasztóvédelmi szervezet jelentése meglehetősen lesújtó képet fest a normál készülékekhez képest jelentős felárral kínált felokosított háztatási eszközökről.
jún. 9
10:50
Visszatér a Lyon holland támadója (Sport365)
Még a Rennes elleni bajnokin sérült meg.
jún. 9
10:54
250 millió forintos kerettel támogatja az egészségügyi kkv-kat a Generali (Piac és Profit)
A koronavírus járványban számos ágazat került nehéz helyzetbe, és sajnos egyelőre a vírus gazdasági hatásai még nem teljesen ismertek. Magyarországon a kkv szektor az egyik leginkább kitett a járvány hatásainak. A Generali a járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére 250 millió forintos támogatási kerettel igyekszik segíteni az egészségügyi ma
jún. 9
11:00
Most érkezett: rendőrök lepték el a Jégpalotát, egy férfi a tetőről zuhanhatott a halálba (BorsOnline)
.
jún. 9
11:00
Egyre nagyobb az esés az európai tőzsdéken (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék hétfői emelkedése után a Nasdaq Composite új történelmi csúcson zárt, a befektetők a járványügyi korlátozások enyhítésére figyelnek elsősorban. Az irányadó európai részvényindexek lefordultak, az európai nagybankok papírjai különösen gyengén teljesítenek. A magyar tőzsde is esik, a hazai blue chipek felemásan teljesítenek.
jún. 9
11:00
A DK nekiment a kormánynak: "A válság berúgta az ajtót, a Fidesz urizál" (ATV)
A Demokratikus Koalíció közleményében azt írja, miközben a koronavírus-járvány okozta válsághelyzet egyre nagyobb problémákat okoz a gazdaságban, egekben a munkanélküliek száma, családok, munkavállalók és vállalkozások mennek tönkre, a kormány "hihetetlen dolgokra szórja el a pénzt".
jún. 9
11:00
Addig nyomultak az oroszok, hogy nekik kedvezően ütemezték át Paks 2-t (444.hu)
Két évig tartó huzavona után, a járvány alatt fogadott el a kormány egy fontos változtatást a paksi bővítésnél. Mostantól az oroszoknak egyszerűbb lesz a dolguk, a magyar állam pedig nagyobb kockázatot vállal.
jún. 9
11:00
Miért tendenciózus a Publicus közvélemény-kutása? (Tiszta Jövő)
Szakértők szerint a közvélemény-kutatások esetén fontos tényező az úgynevezett kontextus-hatás.
jún. 9
11:02
Itt az új hidegháború: Kína az Egyesült Államok szövetségeseit veheti célba (Portfolio)
Az Amerikai Egyesült Államok és Kína jelenlegi kapcsolatát az "új hidegháború" jelzővel lehet illetni az elemzők szerint, amelyben Kína egy viszonylag új stratégiát alkalmazva ezúttal Washington szövetségeseit veheti célba. Az új kínai külügyi stratégiának már látjuk a jeleit például Ausztráliában. A konfliktusos helyzet még biztosan eltart egy dar
jún. 9
11:03
Ma kiderülhet, ingyenes lesz-e a koronavírus elleni védőoltás (Menedzsment Fórum)
Ezt a kérdést küldtük el Müller Cecíliáéknak az operatív törzs sajtótájékoztatóra.
jún. 9
11:03
Húsz lista indul a szerbiai parlamenti választásokon (Infostart)
A fogadóirodákban már lehet fogadni arra, hogy kire voksolnak a legtöbben, melyik lista hány százalékot ér el június 21-én.
jún. 9
11:06
A Generali 250 millió forintos kerettel támogatja az egészségügyi KKV-kat (ProfitLine)
A koronavírus járványban számos ágazat került nehéz helyzetbe, és sajnos egyelőre a vírus gazdasági hatásai még nem teljesen ismertek. Magyarországon a KKV szektor az egyik leginkább kitett a járvány hatásainak. A Generali a járványhelyzet gazdasági hatásainak enyhítésére 250 millió forintos támogatási kerettel igyekszik segíteni az egészségügyi ma
jún. 9
11:06
Az MNB alelnökjelöltje még hisz az idei gazdasági növekedésben (Portfolio)
Visszafogott növekedést mutathat idén a magyar gazdaság, a harmadik negyedévtől elindulhat a talpra állás – mondta a parlament gazdasági bizottsága előtti meghallgatásán Virág Barnabás, az MNB alelnökjelöltje kedden a Reuters tudósítása szerint.
jún. 9
11:06
Óriásit zuhant a budapesti lakáspiac: erre már régóta vártak, most éri meg lakást venni? (Pénzcentrum)
Április 9-én mutatta be legfrissebb lakáspiaci jelentését az MNB. Ebből kiderült többek között, hogy az új koronavírus-járvány már egy jócskány lelassult állapotában érte a magyar lakáspiacot; a tranzakciószámok beszakadtak; több
jún. 9
11:06
Újjászülethet a magyar vasúti járműgyártás a Dunakeszi Járműjavítóban (Igényesférfi.hu)
Lezárult a Dunakeszi Járműjavító értékesítése, miután a Tmh Hungary Invest Zrt. megvásárolta a cég 90 százalékát a magyar államtól és a Máv Zrt-től, ezzel a magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vállalkozásaként hatszáznyolcvan vasúti személykocsi gyártása kezdődhet meg a Dunakeszi Járműjavítóban, jelentették be a vállalat új tu
jún. 9
11:06
Járvány: Több mint 3 millió életet menthetett meg a bezárkózás Európában (Képmás)
A lakosság legfeljebb négy százaléka fertőződött meg.
jún. 9
11:06
Hatszáz millió euróval ment légitársaságot Ausztria (Könyves Magazin)
600 millió eurós segélycsomagot hoztak létre az Austrian Airlines osztrák légitársaság talpra állítására, ezen összeg negyedét az állam biztosítja, jelentette be Sebastian Kurz kancellár hétfő délután egy bécsi sajtótájékoztatón.
jún. 9
11:06
Több mint 3 millió életet menthetett meg a bezárkózás Európában (Demokrata)
Több mint 3 millió életet menthettek meg a koronavírus-járvány megállítására elrendelt korlátozások Európában.
jún. 9
11:06
Wago smartDesigner (newtechnology.hu)
A Wago tervező szoftvere – a smartDesigner – valódi 3D-s konfigurálást tesz lehetővé, legyen szó elektromos csatlakozástechnikáról, automatizálásról, vagy éppen interfész elektronikáról. A smartDesigner egyik nagy előnye, hogy online elérhető és használható webes böngészőkön keresztül! Ezzel szükségtelenné válik a szoftver telepítése, kiküszöbölve
jún. 9
11:08
Világbank: A második világháború óta a legnagyobb mértékben csökken a globális gazdaság (Könyves Magazin)
A Világbank azzal számol, hogy a globális gazdaság az idén 5,2 százalékkal, a második világháború óta a legnagyobb mértékben csökken.
jún. 9
11:09
Életet mentettek a pénzügyőrök (Infostart)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai Budapesten, a Nyugati téren egy földön fekvő, epilepsziás férfi állapotát stabilizálták a mentő megérkezéséig.
jún. 9
11:10
Gyerekek után járna a lengyel belföldi turistautalvány (Könyves Magazin)
A gyerekek után járó, a koronavírus-járvány miatt károkat szenvedett belföldi turizmus megerősítésére is szánt utalvány bevezetését javasolta hétfőn Andrzej Duda lengyel elnök.
jún. 9
11:12
Migrén: már gyermekkorban is (WebBeteg)
A migrén jellegzetes módon gyerekkorban, kamaszkorban vagy fiatal felnőttkorban kezdődik, és az öregedés során egyre ritkábban és egyre kisebb intenzitással jelentkezik. A fizikai szenvedés mellett gyakori az iskolai hiányzás és a rendszeres kórházlátogatás, ehhez jön még hozzá az aggódó szülők által kivett táppénz is.
jún. 9
11:12
Operatív törzs: minden schengeni belső határ újra nyitva (Portfolio)
Szokásos napi sajtótájékoztatóján értékelte a magyarországi járványhelyzetet az operatív törzs. Az eseményen elhangzott, hogy ma döntenek arról, hogy az egészségügy újra a járvány előtti szibnten üzemeljen.

Keresés