2020. július 9. csütörtök

júl. 9
16:00
Jobbról előzött, és még be is mutatott a szabálytalan autós a másiknak Debrecenben (SzMo)
Simán indulhatna a hónap tahója címért.
júl. 9
16:03
Reklámok helyett új bevételi forrás után nézhet a Twitter (ProfitLine)
12%-ot ment a Twitter árfolyama arra a hírre, hogy valamiféle előfizetéses szolgáltatáson dolgoznak a vállalatnál, és ezzel monetarizálnák a jelentős felhasználói bázisukat.
júl. 9
16:03
A járvány alatt is nőtt az MNB Alapítvány vagyona (Portfolio)
Eredményesen zárta 2020. második negyedévét az MNB Alapítvány, az Optima Befektetési Zrt., mint az alapítványi vagyon kezelője, 1.006 millió forinttal gyarapította az alapítványi összvagyont, így az a második negyedév végén összesen 276,8 milliárd forintot tett ki. A vagyonnövekedés mellett az alapítvány 10,1 milliárd forint értékben 1530 oktatási,
júl. 9
16:03
Hat milliárd forinttal drágultak a Városligetben épülő új Néprajzi Múzeum kivitelezési költségei (444.hu)
Sajnos előre nem látható körülmények léptek fel.
júl. 9
16:03
DK: Magyarországon rég nem látott számban kerültek utcára fiatalok (ATV)
A kormány azonnal indítson fiatal munkanélküliek elhelyezkedését segítő programot – követeli a Demokratikus Koalíció.
júl. 9
16:06
A nagycsaládosok a pedofília lehető legszigorúbb büntetése mellett (Alternatív Energia)
A civil szervezet azt szeretné, ha valaki ilyen bűncselekményt követ el, ne járhasson, ne dolgozhasson gyerekek között.
júl. 9
16:06
Kínában már látszik, hogyan változnak a fogyasztói szokások (Kreatív Online)
Az EY nemzetközi felmérése szerint a fogyasztók szorongása a korlátozások feloldása után is megmaradt.
júl. 9
16:08
Influ 2020: a hónap végéig lehet nevezni, mutatjuk kik lesznek a zsűriben! (Kreatív Online)
A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét.
júl. 9
16:09
Brutális lehűlés jön a hétvégén Magyarországon: ki bírja még ezt a hullámvasutat? (Pénzcentrum)
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő
júl. 9
16:15
Gyulay Zsolt: most az a mérce, hogy mindenki egészségben hazaérjen a Magyar Nagydíjról (Infostart)
Egy hét múlva már Magyarországon lesz a Forma–1 mezőnye. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója az InfoRádiónak elmondta: a járvány miatt más feladatok várnak a feladatok a szervezőkre, mint a korábbi években.
júl. 9
16:15
Akvirált a 4iG (Portfolio)
A 4iG megszerezte a TR Consult Kft. üzletrészének 100 százalékos tulajdonrészét, ezzel a mai bejelentés szerint a társaság kizárólagos tulajdonosává vált.
júl. 9
16:15
Brutális lehűlés jön a hétvégén Magyarországon: ki bírja még ezt a hullámvasutat? (Háziállat)
Hidegfront érkezik a hétvégén, vasárnapra mintegy 10 Celsius-fokkal mérséklődik a meleg - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos középtávú előrejelzéséből. Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő
júl. 9
16:15
Ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma (Demokrata)
Április óta folyamatosan nő az érdeklődés a munkahelyvédelmi bértámogatási program iránt.
júl. 9
16:21
Deutsch Tamás az uniós költségvetési javaslatról: ebben a formájában elfogadhatatlan (Infostart)
A bizottsági javaslat igazságtalan elemeit mindenképpen meg kell változtatni - mondta a fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, az EP plenáris ülés szünetében.
júl. 9
16:21
Stoltenberg: el kell kerülni, hogy az egészségügyi válság biztonsági válsággá alakuljon (Kripto Akadémia)
A koronavírus-járvány okozta kihívások továbbra is jelen vannak - hangsúlyozta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár .
júl. 9
16:21
Kiberbiztonsági tanácsadócéget vesz a 4iG (Portfolio)
Megvásárolja a 4iG a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Az akvizíció célja a 4iG meglévő kapacitásainak, illetve a kiberbiztonság területén nyújtott szolgáltatási portfóliójának bővítése. A felvásárlás hozzájárul majd, hogy a 4iG információbiztonsági szolgáltatásaival is a ré
júl. 9
16:21
Kína szigorít, lemondja a nemzetközi versenyeket (Sport365)
Az intézkedés a tenisztornákat is érinti.
júl. 9
16:21
A honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását kezdeményezik ellenzéki pártok (ATV)
A vértesszőlősi „tragikus mentés” miatt az MSZP, a DK és a Jobbik közösen kezdeményezi a Honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását.
júl. 9
16:23
Nem dőlhetünk még hátra, rázós lehet a nyár a tőzsdéken - Mit érdemes most venni? (Portfolio)
Hatalmas szárnyaláson vannak túl a részvénypiacok a márciusi mélypontok óta, de a Saxo Bank elemzői szerint még mindig tart a medve piac. A gazdaság és a tőzsdei hangulat törékeny és nagy volatilitást hozhat a nyár, ahogy a gyorsjelelentési szezonban fény derül arra, hogy valójában mekkora károkat okozott a koronavírus a vállalatoknak. A jelenlegi
júl. 9
16:23
Márton Gábor eddigi legnagyobb feladata előtt áll (Sport365)
Az Vidi új edzője meglepődött a felkérésén.
júl. 9
16:27
Ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon az ITM szerint (ATV)
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, a Leadec Kft.-nek szóló támogatási okirat átadásán.
júl. 9
16:27
Az EJEB megfeddte Bulgáriát egy transznemű személy miatt (Demokrata)
Elmarasztalta Bulgáriát a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága.
júl. 9
16:30
Ennyi fizetésért toborozzák az iskolaőröket (Privátbankár)
Megjelentek az első fecskék: a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szeptember elsejei kezdéssel már meg is hirdette az iskolaőri állást. Tehát a toborzás megkezdődött.
júl. 9
16:33
Deutsch Tamás az uniós költségvetési javaslatról: ebben a formájában elfogadhatatlan (Infostart)
A bizottsági javaslat igazságtalan elemeit mindenképpen meg kell változtatni - mondta a fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő Brüsszelben, az EP plenáris ülés szünetében.
júl. 9
16:33
Tőzsdére készül a Coinbase (Portfolio)
Tőzsdére készül a Coinbase, az egyik legnagyobb kriptotőzsde. A részvények bevezetésére már akár idén sor kerülhet – írja a Reuters bennfentes forrásokra hivatkozva.
júl. 9
16:33
Kutatás: kormánypárti és ellenzéki szavazók szerint is negatív hatással volt az országra a koronavírus (ATV)
Az Idea Intézet online közvélemény-kutatása szerint a kormánypárti és ellenzéki szimpatizánsok körében is egyértelműen ez a domináns vélemény, ugyanakkor a kormánypártok hívei többségében legfeljebb 1 éves, az ellenzéki pártok szimpatizánsai, valamint az egyéb meggyőződéssel jellemezhető felnőttek viszont hosszabb, 2-3 éves válságidőszakra számítan
júl. 9
16:33
Harminc fok fölötti kánikula lesz pénteken (Háziállat)
Akár a 35 fokot is elérheti a hőmérő higanyszála.
júl. 9
16:35
Benkő a siklóernyős balesetről: a felelősségre-vonás nem kerülhető el (ATV)
A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a fán akadt siklóernyős balesetét az ügyészség vizsgálja, amely pontosan meg fogja mutatni, hogy kinek a részéről történt mulasztás. A magyar és külföldön szolgáló magyar katonák között is volt olyan, aki koronavírussal fertőződött.
júl. 9
16:35
Kánikula, majd jelentős lehűlés (Háziállat)
A szombat délután érkező hidegfront előtt még igazi strandidő vár ránk 35, néhol akár 36 fokkal.
júl. 9
16:36
Mit tehetsz a pigmentfoltok ellen? (Glamour)
Szakértő válaszol
júl. 9
16:38
Tanulj meg házi bounty csokit készíteni (Glamour)
Csupán három összetevő kell hozzá
júl. 9
16:39
Tehetetlen a hatóság: ravasz trükkel húzzák le közutakon a magyar autósokat (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány miatt a legtöbb magyar család idén belföldön tölti a szabadságát, és többségük autóval keresi fel a kiválasztott úticélt. Mivel rengeteg családnak sokéves, műszaki szempontból közel sem 100 százalkos gépjárműve
júl. 9
16:42
A járvány alatt is nőtt az MNB Alapítványok vagyona (Infostart)
A biztonságos és felelősségteljes gazdálkodásának köszönhetően eredményesen zárta az idei második negyedévet az MNB Alapítvány - közölte az alapítvány.
júl. 9
16:45
Három hét múlva rajtol a Kékszalag (Sport365)
Az idei lesz az 52. tókerülő verseny.
júl. 9
16:48
Irány a strand! Vagy szerezzünk be egy légkondit! (Promotions)
A szombat délután érkező hidegfront előtt még igazi strandidő vár ránk 35, néhol akár 36 fokkal.
júl. 9
16:51
Egyre közelebb a bolgár és a horvát euró (Infostart)
Bulgária és Horvátország "karnyújtásnyira" áll attól, hogy megkapja az engedélyt az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz.
júl. 9
16:51
Megkezdődik a Hungaroring felújítása (Sport365)
Négy éve vártak erre, most kormánygaranciát kaptak.
júl. 9
16:51
A Samsung is fontolgatja, hogy töltő nélkül adja mobiljait - Tech hírek 2020. július 09. 16:44 (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/07/09/1028/
júl. 9
16:54
Nem kíméli a politikusokat sem a koronavírus-járvány (Kripto Akadémia)
Brazíliában már hét százalékukat támadta meg a Covid-19, de még senki sem halt meg.
júl. 9
16:57
Hátrányosan megkülönböztette az azonos nemű párokat az Emmi, mikor említést sem tett róluk családügyi tájékoztató honlapján (444.hu)
A csalad.hu-n arról sem tájékoztattak, hogy a házastársak mellett a bejegyzett élettársak is jogosultak az első házasok kedvezményére.
júl. 9
16:57
Elkészült a Magyar Zene Háza tetőszerkezete (Demokrata)
Elsőként ez a ház lett szerkezetkész a Liget Budapest projekt keretében készülő új épületek között.
júl. 9
17:03
Kimi Räikkönen elmondta, mit gondol Alonso visszatéréséről (Infostart)
"Ez jó hír nemcsak neki, hanem az F1-nek is. Kettejüknek jó hosszú közös történetük van" - mondta a jelenlegi mezőny 40 éves finn korelnöke.
júl. 9
17:03
Felhő alapú szolgáltatások húzták az SAP eredményét (ProfitLine)
Ma reggel publikálta előzetes második negyedéves eredményét az SAP.
júl. 9
17:03
Újabb árulkodó beszéd Merkeltől, ami miatt bizakodhat az Orbán-kormány (Portfolio)
Egy múlt heti berlini beszéde után most Brüsszelben is olyan üzeneteket mondott Angela Merkel német szövetségi kancellár, amelyekből az rajzolódik ki, hogy számára fontosabb a mielőbbi (a jövő péntek-szombati EU-csúcson létrejövő) egyhangú megállapodás a 2021-2027-es EU-s költségvetésről, benne a helyreállítási alapról, mint az, hogy továbbra is pr
júl. 9
17:03
Varga Mihály elárulta, kik azok a kollégái, akikkel osztozni tud szenvedélyén (ATV)
A HammerWorld metál- és hard rock magazin nem akárkivel készített interjút a júliusi-augusztusi számában. Varga Mihály pénzügyminiszter ezúttal zenei ízléséről árult el egy s mást.
júl. 9
17:05
Fel kellett volna készülni a nehéz időkre? Bemutatjuk a brutális spórolás valódi erejét (Portfolio)
Eljött az ideje, hogy beszéljünk egy kicsit a spórolásról. No de most ne a lehangoló makrogazdasági következményeiről – hogy éppenséggel kinyírja a fellendülésünket – hanem egy sokkal vidámabb aspektusáról. Arról, hogy számunkra tulajdonképpen milyen brutális eredménye is lehet a garasoskodásnak, ha azzal kitartóan büntetjük a fogyasztói társadalma
júl. 9
17:09
Nagyon rossz hír jött Pécsről, zárlatot rendeltek el (Infostart)
Méhbetegség megjelenése miatt azonnali zárlatot rendeltek el Pécsen - közölte a baranyai megyeszékhely önkormányzata.
júl. 9
17:09
Megszólalt Zsiday Viktor a koronavírus újabb terjedéséről (Portfolio)
Megszólalt Zsiday Viktor a koronavírus újabb terjedéséről: a befektetési szakember legfrissebb blogbejegyzésében arról ír, hogy úgy tűnik, tényleg van szezonalitása a vírusnak, és szerinte ez a nyári meleg ad egy kis időt Európának, azonban a világ más részeit vizsgálva szerinte pontosan azt látjuk, amire számítani lehetett: ha megnöveljük a társas
júl. 9
17:09
Nyílik az olló: ezeknek a magyaroknak tényleg esélyük sincs visszatérni a munka világába? (Pénzcentrum)
Hiába volt viszonylag még alacsony itthon a munkanélküliek aránya 2020 első negyedévében, az átmenetileg nem dolgozó férfiak és nők aránya közti különbség óriási volt, egészen konkrétan a második legnagyobb az Európai Unió országai
júl. 9
17:09
Letartóztattak tizenegy embert a Mozaik utcai vesztegetési ügyben (ATV)
Tizenegy gyanúsított letartóztatását rendelte el a Mozaik utcai műszaki vizsgaállomáson elkövetett vesztegetés ügyében a Budai Központi Kerületi Bíróság - tudatta a Fővárosi Törvényszék csütörtökön közleményben az MTI-vel.

Keresés