A szülők felelőssége, hogy miképp kezeli egy gyerek a pénzt: elveri azonnal, vagy takarékoskodik. Azonban nem csak a vele való bánást kell nekik megtanítani már egészen kicsi korban, hanem a róla való gondolkodást és a hozzá való érzelmek
Az önkormányzatok illetve a Színház és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak tiltakozása ellenére is elfogadta a kormánytöbbség a rájuk vonatkozó törvényeket. Ön szerint van értelme a kormány tervei ellen tiltakozni?
A szlovén kormány pénteki döntése alapján szombattól Horvátország, Csehország és Franciaország lekerül a biztonságos országok listájáról, miután ezen országokban nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma az elmúlt két hétben - írta a helyi sajtó.
Jónak nevezte a Visegrádi Együttműködés országainak elmúlt egy évét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban, a kormányfők csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. Lengyelország július 1-jén vette át a V4-ek elnökségét Csehországtól, amely egy esztendőn át látta el az elnöki feladatot.
A két nappal ezelőtt tragikus körülmények közt elhunyt fiatal mentő-gépkocsivezetőre emlékeznek közösen az Országos Mentőszolgálat és az AMS Betegszállító szolgálat munkatársai péntek este a Központi Mentőállomáson - írja közösségi oldalán az OMSZ.
Visszaesett a koronavírus-járvány miatt az új személyautók eladása az első fél évben Csehországban. Június végéig 95 029 személykocsit adtak el, ami 26 százalékkal kevesebb, mint a tavalyi év első hat hónapjában - közölte pénteken a cseh autóipari szövetség.
India július végéig meghosszabbította a koronavírus járványa miatt a nemzetközi légi járatokra vonatkozó tilalmat - jelentette be pénteken az indiai polgári légiközlekedési hatóság Twitter-oldalán.
Jogerős ítélet született a Lenti Járásbíróságon annak a férfinek az ügyében, aki egy Facebook-komment miatt úgy felháborodott, hogy fejszével és szekercével felfegyverkezve támadt egyik ismerősére.
Nincs is annál kellemetlenebb, mint a nyári estéken a szúnyogokkal harcolni. Pedig az elmúlt hetek időjárása igen csak kedvezett a hazai és az újonnan megjelent vérszívó fajoknak is.
Az érvényben lévő, 2020. évre vonatkozó finanszírozási terv 60%-ban teljesült az első félévben – jelentette az Államadósságkezelő Központ (ÁKK.) A jó eredmény elsősorban a devizakötvény-kibocsátásoknak köszönhető. A teljesülés alapján az állam finanszírozása rendben zajlik, ám bizonytalanságot jelenthet, hogy az idei makrogazdasági pálya nagyon biz
A népszerű, számos rangos díjjal kitüntetett tévést egy ideje már nem láthatjuk a képernyőn. Születésnapja alkalmából összegyűjtöttük a személyéhez kapcsolódó legérdekesebb titkokat.
A frontember maga írt arról, hogy kimerült, pihenésre van szüksége, a zenekar pedig türelmet és megértést kér. Jövő évi nagykoncertjük dátuma nyilvános már.
Jogerősen nyolc év fegyház-, illetve hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla pénteken egy magyar és egy bolgár férfit, mert egy Távol-Keletről számítástechnikai eszközöket importáló bűnszervezet tagjaként több
Több száz diák és szimpatizáns énekléssel demonstrált a Parlament előtt péntek délelőtt, miközben bent szavaztak. A résztvevők, daloltak, körtáncoltak, örültek egymásnak és szomorkodtak a helyzet miatt.
Szombaton a középső és a keleti megyékben, vasárnap a Tiszántúlon fordulhat elő zápor, zivatar – írja az Országos Meteorológiai Szolgálat (Omsz). Szombatra virradó éjszaka a Dunántúlon többnyire gyengén felhős vagy derült lesz az ég, a Duna-Tisza közén és keletebbre viszont erősebben felhős tájak is lehetnek, ahol helyenként zápor, esetleg zivatar
A szlovén kormány pénteki döntése alapján szombattól Horvátország, Csehország és Franciaország lekerül a biztonságos országok listájáról, miután ezen országokban nőtt a koronavírussal fertőzöttek száma az elmúlt két hétben - írta a helyi sajtó.
A harmadik negyedévben megindul a gazdasági növekedés az euróövezetben, de a második negyedévi visszaesésnél kisebb meredekséggel a müncheni ifo és a zürichi KOF gazdaságkutató intézet szerint. Az MTI-hez pénteken eljuttatott prognózis úgy ítéli meg, hogy a járványvédelmi korlátozások 8,1 százalékos GDP-csökkenést okoznak az idén az euróövezetben.
Évekig tartó viták után pénteken elfogadta a német törvényhozás a szénalapú energiatermelés fokozatos leállításáról szóló csomagot, amelynek értelmében legkésőbb 2038-ig valamennyi szénerőművet leállítják.