A bértárolást végző cégnél az élelmiszerek tételes átvizsgálása több napot vett igénybe, a problémás termékeket a szakemberek kivonták a forgalomból és megsemmisítésre utalták.
A C/2020 F3 (NEOWISE) üstököst a hajnali égen kapták lencsevégre Cered közelében, július 6-án. A szabad szemmel is látható égitest július 3-án érte el napközelpontját és július 23-án lesz legközelebb a Földhöz.
A Volánbusz valamennyi járatán augusztus 1-jétől gyorsabb és egyszerűbb lesz a kzlekedési mobiljegy applikációban megváltott menetjegyek, bérletek ellenőrzésének módja, az erre szolgáló QR-kód leolvasással – közölte a Volánbusz Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A tengerentúli tőzsdék pénteken a hétvégi Függetlenség Napja miatt zárva tartottak, az Egyesült Államokban hétfőn a megszokott ütemben folytatódik majd a kereskedés. Ázsiában emelkednek az irányadó részvényindexek hétfőn, míg a kínai tőzsdék különösen jól teljesítettek, a sanghaji börze több mint 4 százalékot erősödött. A magyar tőzsde emelkedéssel
Májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8, naptárhatástól megtisztítva 2,1%-kal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest, közölte a KSH. Ez már jóval kedvezőbb adat, mint a kijárási korlátozások időszakában látott 10% feletti visszaesés. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelmi üzletek
B. Nagy Réka, Ditke, Baluka, Jánosik Gergő és ZsDav neve talán nem cseng ismerősen a mai szülő- és tanárgenerációnak, pedig könnyen elképzelhető, hogy gyerekük, tanítványuk sokkal jobban ad az ő véleményükre, mint a felnőttekére. Az öt influencer a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő első vloggerversenyén vett részt, melynek során mind az ö
Összesen 99 úton 7,052 milliárd forintért szállított a Wizz Air légitársaság a magyar kormány megbízásából egészségügyi eszközöket, amiket a koronavírus-járvány miatt kellett beszerezni a külügyminisztérium adatai szerint.
Sürgősen meg kell állapodnia Nagy-Britanniának és az EU-nak a brit pénzügyi vállalatok EU-s piachoz való hozzáféréséről vagy nagyon nehéz helyzetbe kerül a szektor, melynek egyszerre kell a Brexittel és a koronavírussal is megküzdenie - figyelmeztet az AFME banki lobbicsoport a Reuters szerint.
Schumicky Balázs, a Magyar Apartmankiadók Egyesülete (MAKE) illetve Somló Iván, a Felelős Rövidtávú Lakáskiadók Szövetségének (FRLSZ) nevében javaslatcsomagot nyújtott be a Magyar Turisztikai Ügynökséghez a rövidtávú lakáskiadás piacának átgondolása, szabályozása kapcsán. A csomag legfontosabb pontjai arra mutatnak rá, hogy az Airbnb szektor és a s
Hat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, az elhunytak száma változatlanul 589 fő, 2860-an pedig már meggyógyultak. Hat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést
Motoros rendőröket vetett be a szabálytalankodók ellen rendőrség. Az akciókról készült összeállítást a Baleset-megelőzés Facebook-oldalon osztották meg.
A kínai tőzsdék jelentős hétfői erősödése után az irányadó európai részvényindexek is felpattantak ma, a kontinens börzéi emelkednek, a befektetők a várt gazdasági fellendülés mellett a koronavírus elleni lehetséges gyógymód körüli hírekre fókuszáltak. A magyar tőzsde is emelkedik, a hazai blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
Az idén májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
Hat újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4189 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 589 fő, 2860-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 740 fő.
Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke az ATV Start című műsorában azt mondta, a Btk. szigorítását szeretnék elérni a gyermekpornográf képek birtoklásáért első fokon szerintük indokolatlanul keveset kapó volt perui nagykövet ügye miatt.
A világ jelenleg leghosszabb ideje tartó kísérlete, a Guinness-rekordok könyve szerint, 1930-ban kezdődött Ausztráliában. A kísérlet még akár 100 évig is folytatódhat.
Hat fővel emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és nem hunyt el senki az elmúlt 24 órában. Az aktív fertőzöttek száma jelentősen csökkent. A hat új megbetegedés közül 5 Borsod-Abaúj-Zemplén megyéhez köthető, ahol már tegnap is volt egy kisebb növekedés az új esetszámokban. Budapesten és Pest megyében nincs új fertőzött.
Az idén májusban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 2,8 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn az MTI-vel.
Aki a mémeket irányítja, az irányítja az univerzumot, twittelte nemrég Elon Musk, ennek szellemében született meg a legújabb poén is, a shortosok, és úgy általában mindenkinek a kifigurázására, aki nem hisz a Tesla sztoriban.
A Twitter, illetve az Instagram után a magyar rendőrség hódító útra indult a Facebookon is: alig két hete indították útjára el hivatalos oldalukat, amit azóta már csaknem 10 ezren követnek.