Helyenként sajátos, világviszonylatban is egyedülálló megoldások alkalmazásával, egyebek mellett egy, a Dunán úszó mesterséges sziget kialakításával is Budapest fűtésének jelentős részét ki lehetne váltani olcsó és tiszta hazai megújuló energiaforrással, de a város páratlan adottságai egyes területeken a geotermikus alapú hűtést és villamosenergia-
Ez az összeg csaknem 25 százalékkal meghaladja a tavalyit. A jogdíjból mintegy 30 ezer zenész részesül – közölte az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület.
Feljelentést tesz és végrehajtást kezdeményez egy jobbikos országgyűlési képviselő arra hivatkozva, hogy jogerős bírósági ítélet dacára sem kapta meg határidőre az állami földek bérleti szerződéseit.
David B. Cornstein, az Egyesült Államok nagykövete tárgyilagosan értékelte Magyarország kapcsolatát az unióval és Oroszországgal, valamint méltatta hazánkat.
Az Európai Bizottság elnézést kért, miután Ursula von der Leyen, a testület elnöke a vasárnapi horvátországi választások alkalmával, más jobboldali politikusokkal együtt, videoüzenetben támogatta a konzervatív Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ), megszegve ezzel a politikai semlegességre vonatkozó uniós szabályokat.
Felügyelőbizottsági, auditbizottsági és igazgatósági tagokat szeretne visszahívni a CIG Pannóniánál az Opus Global, hogy újakat válasszon helyettük a biztosító közgyűlése.
Magyarország Közép-Európa részeként jelentős orosz, kínai és amerikai érdeklődésre tart számot – mutatott rá David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy amerikai rádiós beszélgetős műsorban helyi idő szerint vasárnap.
Az AutoWallis az Appeninntől vásárolt ingatlant, üzletrész adásvételi szerződés keretében. Az ingatlan jelenleg is autószalonként és autóspontként működik. A felek hétfőn bejelentették, hogy a tranzakció zárása 2020. július. 6-án megtörtént.
Az utazások kapcsán magunknak kell eldöntenünk, mennyire félünk külföldre menni. Szlávik János szerint nem lehet kizárni azt sem, hogy külföldről újra egyre több ember hozza be a vírust. Az ATV Start című műsorában beszélt
Budapest az egyetlen város Európában, ahol már most meghaladja a nitrogén-dioxid-szint a korlátozások előtti időszakét – erre jutott az Európai Környezetvédelmi Ügynökség.
Magyarország Közép-Európa részeként jelentős orosz, kínai és amerikai érdeklődésre tart számot – mutatott rá David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy amerikai rádiós beszélgetős műsorban helyi idő szerint vasárnap.
A jó ázsiai részvénypiaci hangulat a mi régiónk devizapiacain is érezteti hatását hétfő reggel és ezzel függ össze, hogy a forint is lendületesen kezdte a hetet.
Átfogó kutatás készült a parkolás jelenéről, jövőjéről valamint az elmúlt időszakban bekövetkezett változásokról. A kifejezetten autósokra fókuszáló adatgyűjtésből kiderült: a díjmentesség megszűnését követően is szimpatikusabb opció marad az utcai parkolás, bár nőtt az igény az autósokban a parkolóházak iránt is. A magyar fejlesztésű Parkl alkalma
Magyarország Közép-Európa részeként jelentős orosz, kínai és amerikai érdeklődésre tart számot - mutatott rá David Cornstein, az Egyesült Államok budapesti nagykövete egy amerikai rádiós beszélgetős műsorban.
Kollár szerint a miniszternek köszönhetően alakult jól a magyarországi járványhelyzet. Igaz, azt nem említette, hogy havi másfélmillióért segíti Káslert.
Immár két keréken is vadásznak a szabálytalankodó autósokra a rendőrök. Az egyik akcióról most tették közzé a videót. Motoros rendőröket vetett be a szabálytalankodók ellen rendőrség. Az akciókról készült összeállítást
A párttal eddig is kormánykoalícióban lévő liberális Horvát Néppárt (HNS), valamint a Reformisták és a kisebbségi képviselők támogatásának köszönhetően megvan a parlamenti többség - jelentette be Twitter-oldalán Marko Milic kormányszóvivő.
A következő egy évre stagnálást várnak a részvénypiacokra a Citi stratégái, szerintük a pozitív és a negatív hatások kiegyenlítik majd egymást – írja a CNBC.
Rendkívül népszerű a falusi csok, a családok élnek a támogatási lehetőséggel - értékelte a program első évét a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, Gyopáros Alpár. .
Az Aston Martin pár éve úgy döntött, hogy restauráló részlege 25 darab vadonatúj DB4 GT modellt épít, ami nagy húzásnak bizonyult, a DB4 GT-k sikerén felbuzdulva pedig a brit sportautógyártó nem meglepő módon folytatja nosztalgiázós sorozatát, mégpedig nem is akármilyen modellel. Összesen 28 DB5 Continuation áll talpra, méghozzá nem is akármilyen b