A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Hello Wood zöld designtábort hirdet a 15-20 éves korosztály számára. A részvételhez a koronavírus időszak tapasztalataira reflektáló videóval kell jelentkezni, a pályázók közül pedig egy 3 tagból álló szakmai zsűri választja ki azt a 40 fiatalt, akik ingyenesen táborozhatnak.
Strukturális átalakításokat támogatna a jövőben is az agrártárca elsősorban az uniós forrásokból, a miniszter szerint azonban továbbra is fennmarad a 80-20-as támogatási arány a kisebb gazdaságok javára. A kertészeknek még várniuk kell az áfacsökkentésre.
Jó döntés volt az idén 15. születésnapját ünneplő Müpa létrehozása – fogalmazott az Aréna csütörtöki felvételén Káel Csaba, az intézmény vezérigazgatója, aki arról is beszámolt, miként képzelhető el a kulturális intézmény bővítése. A magyar nemzeti mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos arról is beszélt, hogy a külföldi bérmunkák felfutá
Elképesztő videó látott napvilágot az interneten egy kínai Shaolin szerzetesről, aki egy tűvel szúrja ki a lufit, na, de egyáltalán nem úgy, ahogy azt elsőre gondolnánk.
Egyre több a koronavírus-fertőzött a fiatalabb korosztályokban Tokióban, ahol immár ötödik egymást követő napja száz fölött van a napi új, bizonyított esetek száma.
Sokakat meglepett, amikor ez a bámulatos tehetséggel megáldott amerikai gitáros-énekes úgy döntött, hogy kiszáll az egyre népszerűbb és a világhírt ostromló Royal Southern Brotherhood bandából és a saját Mike Zito & the Wheel nevű zenekarával folytatja.
A klímavédelmet és a gazdaságfejlesztést együtt kell érvényre juttatni, a kettő egyszerre határozza meg a válságkezelés irányát – mondta az ITM államtitkára.
Az elmúlt év a rendszerváltás óta nem látott, 3,5 százalékos szintre csökkent a munkanélküliségi ráta, miközben rekordmagasságba emelkedett a foglalkoztatás. A friss adatok alapján azonban továbbra is órási területi különbségek mutatkoznak. A járvány erőteljesen érintette a munkaerőpiacot.
Ez ám a bomba test! Noha bevallása szerint igen szégyenlő, mindez nem látszik Dua Lipán (24), aki – egy sokat mutató bikiniben – alulnézetből szemléltette irigylésre méltóan karcsú alakját a közösségi oldalán.
Tényleg ledobta az időjárásbombát a Life TV. Két szexi hölgy mondja el heti váltásban a múlt hét eleje óta a meteorológiai jelentéseket, megspékelve azokat némi tanácsadással.
Mint arról korábban beszámoltunk, a Váci NKSE együttes tíz sportolójának pozitív lett a koronavírustesztje. Május 25-én kezdték el a csoportos edzéseket, folyamatosan végezték a vérvételes vizsgálatokat, a testhőmérséklet-méréseket, ám az elmúlt időszakban több játékos is jelezte, hogy a COVID–19-re jellemző tüneteket produkált. Az esettel kapcsola
11 hónap és 6 nap alatt ért el Komáromból Kőrösi Csoma Sándor sírjáig Zichó Viktor, az a vállalkozú kedvű fiatal, aki pontosan a nyelvész útját járta be 200 évvel később, biciklivel.
A vártnál is több izgalmat hozott a Forma–1-es Osztrák Nagydíj. Bár a Mercedes a pályán dominált, Bottas nyerni is tudott, a kettős siker elmaradt, és szinte végig komoly meghibásodásoktól tartott a csapat.
Tisztelete jeléül a Királyi Pénzverde 1000 fontot (kb. 390 ezer forintot) érő érmékre tette a világhírű énekest, Elton Johnt. A zenész zenei örökségének állít emléket az érme, aminek a kiadása egy évfordulóhoz kapcsolódik, hiszen lassan több mint 50 éve már, hogy Elton John a zenei pályán van.
Sokkal negatívabb hatása volt a koronavírus-járványnak a globális munkaerőpiacra, mint ahogy azt korábban gondolták. Az ENSZ Munkaügyi Szervezete (ILO) friss tanulmányában azt állapítja meg, hogy eddig 400 millió teljes munkaidejű állás szűnt meg a járvány miatt.
Utcai kukában landolt jó néhány kitöltött nemzeti konzultációs kérdőív Debrecenben, miután egy motoros helyi momentumosoknak adta át őket – írja a PestiSrácok.
Drámai mentőakció helyszíne volt szombaton a közép-olaszországi Pescara tartomány egyik barlangja, amelyben a vízbetörés pillanatában három kutató tartózkodott.
Facebook-bejegyzésben emlékezett meg a Metallica Ennio Morriconéról, a hétfőn hajnalban elhunyt világhírű zeneszerzőről, aki egyben a banda koncert-intrójának atyja.