A koronavírus-járvány Brazíliában követelte a második legtöbb halálos áldozatot a világon. Hétfőn Rio de Janeiro polgármestere bejelentette, újra engedélyezi a strandok megnyitását, de mindenkinek be kell tartania a járványügyi szabályokat.
A Covid–19-válság az eddigi egyik legsúlyosabb zavart okozta a gazdaságban és a pénzügyi piacokon. Bár a pénzügyi piacok erősödtek 2020 második negyedévében, a gazdasági talpra állás továbbra is törékeny. Az Allianz változatos portfóliójának és stabil mérlegének köszönhetően továbbra is sikeresen kezeli a jelenlegi krízist, és meggyőző eredményeket
A májusban megjelent kormányrendeletek hatására újraindult az élet az irodákban, ügyfélszolgálatokon, üzemekben. Ez azonban számos új feladatot is jelent a cégeknek, annak érdekében, hogy alacsony szinten tartsák a fertőzöttség munkahelyi kialakulásának esélyét. Persze teljes bizonyossággal nem lehet elhárítani a veszélyt. Ezt a munkavédelmi törvén
Stock Picking rovatunkban az MFC Equity nemzetközi befektetési klub olyan növekedésorientált cégeket keres, amelyek részvényeinek ára nem tükrözi valódi értéküket. A sorozat következő részében a Momo Inc. randevú és kapcsolattartási platformot mutatjuk be, aminek a keresletét több szociodemografikus trend is hajtja.
A napszúrást (insolatio) sokan csak apró kellemetlenségnek tartják, pedig komoly egészségügyi probléma lehet, akár az életet veszélyeztető állapot is kialakulhat.
A Rába szempontjából szinte minden tényező negatívan hatott az operációra a második negyedévben, a COVID-19 járvány miatt jelentős visszaesés látszik a vállalat minden piacán, a Honvédelmi Minisztériumtól nem jönnek megrendelések, az energiaárak masszívan emelkednek, az évek óta tartó bérnyomás nem enyhül érdemben, ezek eredőjeként már EBITDA szint
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza során, július 1. és 31. között - közölte a hivatal szerdán a honlapján.
Szerda reggelre 75-tel, 2690-re nőtt a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szlovákiában. A napi újonnan nyilvántartásba vett fertőzöttek száma április vége óta nem volt ilyen magas északi szomszédunknál. Marek Krajčí egészségügyi miniszter a kormány járványügyi bizottságának ülése után kijelentette: Szlovákiát elérte a járvány második hulláma
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) több mint 15 millió forint bírságot szabott ki és 1,7 millió forint értékben vont ki élelmiszereket a forgalomból a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakasza során, július 1. és 31. között - közölte a hivatal szerdán a honlapján.
Eddig a vízadagoló automaták “eltüntetése” volt a cél, azaz egy olyan hely megtalálása az irodában, amely nincs szem előtt, mivel nagy és ormótlan megjelenésükkel nem keltettek jó érzéseket sem a dolgozókban, sem az irodába látogató ügyfelekben. Hasznosságuk sajnos eltörpült kinézetük mellett, sokak számára nem voltak túl bizalomgerjesztőek, így ne
Néhány hónap alatt Budapest második legforgalmasabb biciklis útszakasza lett a nagykörúti ideiglenes kerékpársáv a Kerékpárosklub mérései szerint. A szervezet azért lobbizik, hogy a felfestések ősztől is megmaradjanak.
Nagyon szépen emelkednek az amerikai tőzsdeindexek, a jó tengerentúli nyitás az európai tőzsdéket is magával ragadta. A BUX is hozta az európai átlagot, három fontos részvényünk is drágult. A forint szolidan gyengülget, a nemesfémek esése megállt, az olajpiac pedig örül a jó készletadatoknak. Aggasztóan magas viszont az amerikai infláció. Emelkedik
A brutális közúti forgalom miatt kiakadtak a balatonakarattyai lakók Ördög Nóra és Nánási Pál Nekem a Balaton néven futó kisboltjára. Az üggyel kapcsolatban most megszólalt a népszerű műsorvezető is. Mint arról tegnap mi
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/12/1340/
Oroszország másfél milliárd dolláros beruházással tíz éven belül Kína után a második legnagyobb ritkaföldfém-termelővé fejleszti fel magát, és szükségletét függetleníti külföldi forrásoktól.
Jó lenne már egyszer tudni azt, hogy mi a kormány koncepciója, erről beszélt Híradónknak Karsai György, a Színművészeti Egyetem tanára. Ezt azzal kapcsolatban mondta, hogy tegnap L. Simon László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában úgy fogalmazott: más az egyetem, és más a kormány koncepciója, és nem lehet egyszerre két irányba haladni. Az intézmén
A Hiperkarma énekese augusztus 6-án egy óra késéssel kezdte meg fellépését Badacsonytomajon, négy szám után pedig be is fejezte, ugyanis a dalszerző-énekes aznap este „nem volt koncertképes állapotban”. Bérczesi Róbert most közösségi oldalán kért bocsánatot.
Gyakorlatilag globálisan lehetetlenült el a rendezvényszervező iparág az idei évben. Nem meglepő, hogy a zeneipar számára is komoly károkat jelentett a koronavírus, és a számos országban bevezetett karantén.
Matteo Renzi egykori szociáldemokrata miniszterelnök, az Italia Viva nevű, a jelenlegi kormányban is szóhoz jutó kis párt elnöke aláírásgyűjtésbe kezdett az oltás kötelezővé tételéért.