Csütörtöktől megszűnik a tűzgyújtási tilalom az Alföldön, mert az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak köszönhetően csökkent a tűzveszély az erdőkben és a mezőgazdasági területeken – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
Akár 100 ezer munkahely is áldozatul eshet a német autóiparban az amerikai és az európai kereslet csökkenése miatt Ferdinand Dudenhöffer neves autóipari szakértő szerint.
Az InfoRádió Aréna című műsorának stúdiójában az úszókapitány több dolgot is megnevezett, amik ahhoz vezettek, hogy ma nem Petrov Árpád, hanem Nagy József segíti a háromszoros olimpiai bajnok edzéseit.
Sorra kerülnek elő a videók a robbanástól halálra rémülő helyiekről. Volt, aki az utolsó pillanatban kapta el a gyermekét az ablak elől, mielőtt az üveg ripityára tört.
Az afgánok csaknem egyharmada megfertőződhetett az új típusú koronavírussal - közölte szerdán Ahmed Dzsavád Oszmani afgán egészségügyi miniszter egy antitestszűrésen alapuló tanulmányra hivatkozva.
Villamospálya-felújítás miatt augusztus 8-tól három hétig pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária körút és a Könyves Kálmán körút egy-egy szakaszán - írja közleményében a BKK. Augusztus 8-a és 21-e között a villamos a Bécsi út és a Puskás Ferenc Stadion, valamint Kelenföld vasútállomás és a Közvágóhíd között jár, ezt követően, 22-e és 28-
Összeomolhat a koszovói egészségügyi rendszer a koronavírus terjedése miatt - figyelmeztettek orvosok szerdán. Több más régiós országban is nagy a baj.
Miközben az okostelefon-piac kezd magához térni a koronavírus-járvány okozta sokkból, a Samsung ki is használta az alkalmat és bemutatta legújabb csúcsmobilját, a Note 20-at. A telefon nem lesz olcsó, 999 dolláról indul.
agyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja az emberi életek megmentését, a kármentést és az újjáépítést - jelentette be a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára.
Már 1 millió 367 ezer 322-en küldték vissza a nemzeti konzultációs íveket, illetve válaszoltak az online felületen - mondta el Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője.
Natalie Portman és Benjamin Millepied 8 éve keltek egybe, a házasságuk azóta is nagyon stabil. Most a színésznő egy bájos képpel köszöntötte férjét a házassági évforduló alkalmából.
Magyarország a Hungary Helps programon keresztül egymillió eurós humanitárius segítségnyújtással támogatja az emberi életek megmentését, a kármentést és az újjáépítést - jelentette be a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára.
Romániában szeptember 14-én kezdődik a tanév, a legtöbb településen megnyílnak az iskolák, a fertőzöttebb településeken azonban a távoktatás bevezetéséről dönthet a megyei járványügyi operatív törzs - jelentette be Klaus Iohannis államfő szerdán a kormány illetékes minisztereivel folytatott egyeztetés után.
Nagyjából minden második kérelmező élt már a nagycsaládos autóvásárlási program adta kedvezménnyel. Az így megvásárolt 15 ezer jármű igen jelentősnek mondható a piac teljes méretéhez képest. Így a többgyermekes családok és a kereskedők számára is igazi sikersztori a program.
Augusztus 8-a és 21-e között a villamos a Bécsi út és a Puskás Ferenc Stadion, valamint Kelenföld vasútállomás és a Közvágóhíd között jár, ezt követően, 22-e és 28-a között pedig a Bécsi út és a Puskás Ferenc Stadion, valamint Kelenföld vasútállomás és a Népliget között közlekedik., a kimaradó szakaszon mindhárom héten pótlóbusszal lehet utazni.
A csoport szintű bevételei csökkenését a Telekom azzal magyarázta, hogy a távközlési szolgáltatási bevételek emelkedését mind Magyarországon, mind Észak-Macedóniában ellensúlyozta a magyarországi rendszerintegrációs és IT (RI/IT) bevételek visszaesése.
V8-as Corvette motor egy Zagato karosszériába építve – érdekes lehet? Nagyon is! Az olaszok legújabb alkotása az IsoRivolta GTZ, amely az 1963-as Iso Rivolta A3 21. századi reinkarnációja. Az olaszok hibátlanul mentették át a klasszikus előd vonalait, pedig ezúttal szénszálas műanyagból formázták meg a karosszéria elemeit. Letisztult és alacsony or
Egymás után kerülnek nyilvánosságra az ellenzéki pártok által kiszivárogtatott hangfelvételek Gödön. A DK szerint a momentumos városvezető fideszes alpolgármestert nevezne ki. A Momentum viszont manipulatívnak tartja a DK hanganyagát. Az ATV Híradójának Balogh Csaba, Göd polgármestere azt mondta: meglepte a nyilvánosságra került hangfelvétel. Pártj
A koronavírus egy év múlva is jelen lesz még a világban, ám azzal együtt is meg kell rendezni a tokiói olimpiát a szervezőbizottság (szb) elnöke szerint.
Ma megtörtént az első zöld vállalati kötvény-kibocsátás Magyarországon, a CPI Hungary Investments vitte véghez. Az ingatlanos cég 30 milliárd forint össznévértékű zöld vállalati kötvényt hozott forgalomba – tette közzé az MNB.
Egy autóval szembeni legfontosabb igény sokszor az, hogy legyen. Ahogyan egyre magasabb a vásárlásra fordítható keret, úgy bővülhet a járművel szemben támasztott követelmények köre. Egy bizonyos ár fölött megfogalmazódik a légkondi iránti vágy, de szerepelhet a kívánságlistán számtalan légzsák, vagy éppen lóerők hada is.
Szerdán is jó volt a hangulat a tőzsdéken, az európai és az amerikai részvénypiacok egyaránt fél százalék körüli pluszt értek el átlagosan. Jött néhány jó makróadat, és a gyorsjelentések által rajzolt kép is kedvezőbb volt, mint az előző napon. Új csúcsokra érkezett az arany, folytatja erősödését az ezüst és a platina. Végre megindult a BUX is.
Szerda délutáni sajtótájékoztatón jelentett be Áldozó Tamás polgármester, hogy a tegnapi 9-ről, ma délutánra 16-ra nőtt a koronavírus fertőzöttek száma, később a facebook-on 17-re módosította a számot.
Csütörtöktől megszűnik a tűzgyújtási tilalom az Alföldön, mert az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak köszönhetően csökkent a tűz. A közlemény szerint a tűzgyújtási tilalom visszavonása Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/05/1281/
Társadalmi egyeztetést indít a Budapesti Közlekedési Központ, mivel időszerűvé vált a Pesterzsébetet Csepellel összekötő Gubacsi híd felújítása. Mivel a térségben több jelentős infrastrukturális beruházás is várható, ezért várják a térség komplex megújítását célzó közlekedésfejlesztési elképzeléseket, javaslatokat.
A Magyar Telekom a második negyedévben mérsékelten csökkenő bevételről és EBITDA-ról, hatodával visszaeső működési eredményről és több mint ötödével csökkenő adózott eredményről számolt be, a bevétel és az EBITDA nagyjából megfelelt az elemzői várakozásoknak. A menedzsment döntött az optikai hálózat fejlesztésének felgyorsításáról, emiatt a 2020-as
Mármint azoknak, akik már tagjai valamelyik önkéntes nyugdíjpénztárnak: a koronavírus miatti veszteségek ugyanis már a múlté, szinte alig van már olyan konstrukció, amely ne tüntette volna el mínuszát.