Az energiahatékonysági célokat szolgáló beruházások utáni TAO kedvezményt 2017-ben vezették be, és mivel a NAV az adókedvezményt 3 éven belül legalább egyszer kötelezően ellenőrzi, ezért várható, hogy egyre több adózónál vizsgálják majd annak érvényesítését. Az elmúlt években a szabályokat többször változtatták, és a kedvezmény kizárólag akkor vehe
Kidőlt fák és a hirtelen lehullott sok eső miatt is kérték a tűzoltók segítségét a keddi zivataros idő következtében – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője este az MTI-vel.
A belföldi kereslet növekedése már a fellendülés jeleit vetíti előre a német elektrotechnikai és villamosgép-iparban az ágazat szakmai képviseleti szervezete, a Zentralverband Elektrotechnik- und Elektronikindustrie e.V. (ZVEI) legfrissebb felmérése alapján. A ZVEI felmérése alapján a belföldi kereslet növekedése júniusban szinte teljes egészében k
Mai világunk egyik legbonyolultabb és legellentmondásosabb kapcsolatrendszere az Orosz Föderáció (OF) és Törökország között feszül. Képviselőik a tárgyalóasztal felett mosolyognak, kezet ráznak egymással, miközben az asztal alatt elkeseredetten sípcsonton rúgják egymást.
Idén nőhet a családokban az iskolakezdésre szánt összeg: gyermekenként átlagosan 33 560 forintot1terveznek elkölteni a szülők a becsengetéshez kapcsolódóan, míg tavaly ez az összeg átlagosan 15-25 000 Ft között mozgott – derül ki a Vatera felméréséből. Szükség is van a nagyobb keretre, hiszen a KSH szerint tavaly augusztusban 3,1%-kal, szeptemberbe
Új, és az eddigieknél veszélyesebb hatóanyagú dizájnerdrog jelent meg itthon. Eddig 11-en haltak meg a szertől, zömmel fiatal felnőttek, akik rendszeresen fogyasztanak kábítószert. A halálesetek többsége Borsod megyében történt. A nyomait azonban kimutatták Fejér, Nógrád, Szabolcs és Tolna megyében, valamint a fővárosban is.
A madárinfluenza-járvány megfékezése érdekében az idén megsemmisített állatokért, eszközökért járó állami kártalanítás több mint 80 százalékát, csaknem 9,5 milliárd forintot már kifizette az érintett tulajdonosoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - közölte a hivatal a honlapján.
Az idei alacsony nyugdíjemelés miatt rengeteg pénzt buknak átmenetileg a nyugdíjasok. A friss adatok alapján gyakorlatilag biztosra vehető, hogy novemberben érkezik a nyugdíjkiegészítés.
Összességében elégedettek a fogyasztók a hazai hírközlési hálózatokkal a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elmúlt év végi piackutatása szerint. A vizsgálat szerint az általános elégedettséget jól mutatja, hogy mindegyik internetes vagy televíziós szolgáltatás egy 100 pontos skálán legalább 80 pontot ért el. A háztartásokban az elégedettségi rang
Az USA és Kína között az ötödik generációs vezeték nélküli hálózatok, az 5G kiépítéséért folytatott versengés nemcsak arról szól, hogy melyik országnak sikerül először telepíteni országos lefedettségű hálózatot, hanem hogy ezáltal ki fogja meghatározni globálisan a szabványokat és szabadalmakat, és uralni az ellátási láncokat.
Az allergiások könnyebben elkaphatják, és jobban megszenvedik a koronavírust - figyelmeztetett az InfoRádióban Endre László tüdőgyógyász-allergológus a legújabb kutatási eredményekre hivatkozva. Tanácsok allergiásoknak a fertőzésveszély csökkentése érdekében.
A magyar háztartások mindössze felének van annyi megtakarítása, amennyivel legalább két hónapot át lehet vészelni, illetve azok, akik a koronavírus-járvány hatására munkanélküliek lettek, átlagosan három hónapra elegendő tartalékkal rendelkeznek. Ugyanakkor a leginkább kedvező helyzetben lévő csoportokban is legfeljebb öt hónapra elegendő megtakarí
Néhány millió forint vissza nem térítendő állami támogatás nem csak a szerényebb lehetőséggel bíró kisvállalkozóknak jön jól, hanem az ország leggazdagabb emberei is előszerettel költik inkább a közpénzt, ha megtehetik. A kormány pedig ad is nekik a közösből.
Hagyományos rend szerint kezdené a tanévet a kabinet, de az érdekvédők szerint sem erre, sem az esetleges digitális oktatásra nem készítették fel az intézményeket.
Az elmúlt években tapasztalt alacsony hozamkörnyezet hatására folyamatosan csökken a befektetési alapokon belül a bankbetétek és készpénz aránya, felkapottak lettek viszont a részvények és ingatlanok. A friss számok szerint a második negyedévben láthatóan megnőtt a részvénybefektetések aránya a magyar alapkezelők portfóliójában, de így is távol van
A minisztérium közleményében azt írja, a normális, megszokott menetrend szerint tervezi a kormány a tanévet, erről hamarosan kormányrendelet is megjelenik.
Az idén három magyar vállalat került fel a Deloitte Technology Fast 500 EMEA listájára, amely az európai, közel-keleti és afrikai régió leggyorsabban fejlődő technológiai cégeit rangsorolja. A listán 22 ország nyertes vállalatai szerepelnek, amelyek átlagos növekedési üteme 2019-ben 1258 százalék volt a 2018-as 969 százalék után. A listát egy brit
Az autógyártók már a koronavírus-járvány előtt is nehéz helyzetben voltak, most pedig egy minden eddigitől eltérő válság utáni helyzetre kell felkészülniük. A Roland Berger megvizsgálta azokat a stratégiai eszközöket, amelyek segíthetnek az iparág szereplőinek jobban megérteni a helyzetet és eredményes terveket készíteni.
Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltjének alelnökjelöltje - jelentette be kedden délután Delaware-ban kiadott közleményében Biden kampánycsapata.
Kamala Harris kaliforniai szenátor lesz a demokraták várható elnökjelöltjének alelnökjelöltje. Az 55 éves szenátor, aki korábban ügyész volt Kaliforniában, az első színesbőrű női alelnökjelölt az Egyesült Államok történetében.
Emelkedett az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára 5 forinttal emelkedett, míg a gázolaj ára 2 forinttal nőtt.
A téli madáretetés mellett nyáron is fontos gondoskodni a vadon élő kisállatokról - erre figyelmeztetnek szakemberek. Ilyenkor főleg itatni kell a madarakat és a mókusokat.
Elszórtan záporeső, zivatar is kialakulhat. Az ország nagyobb részén többnyire gyengén felhős, napos idő lesz. A délnyugati harmadban azonban a nap első felében még erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporeső, zivatar is kialakulhat, majd délutántól északkelet felől ott is egyre többfelé csökken a csapadékhajlam, estére pedig k
Ma kilencvenéves Soros György magyar–amerikai üzletember, akit elvei, demokratikus elkötelezettsége miatt az egész világon támadnak. Az alábbi írással köszöntjük.