Augusztus 20-án 267 ezernél is több új koronavírus-fertőzöttet találtak a világban. Ez magasnak tekinthető, de majdnem 40 ezerrel alacsonyabb, mint az augusztus 14-i csúcs idején. A legfertőzöttebb országban, az Egyesült Államokban továbbra is csökkenő a trend, 44 ezer új beteg volt tegnap, de ez még mindig több, mint atavaszi első hullám idején b
Csütörtökön kisebb hullámvasút alakult ki a forint piacán, az euróval szembeni jegyzés a 350-es szint közelében mozgott. Pénteken viszont folytatódik a tegnap délután kezdődött erősödés, a hazai fizetőeszköz a 348-as szint közelébe ugrott.
A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormány e heti ülésének is kiemelt napirendi pontja volt - mondta.
Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében csütörtök este elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét, és azt ígérte, hogy kivezeti Amerikát "a sötétségből".
A koronavírus-fertőzés behurcolása jelenti a legnagyobb veszélyt most Magyarországra, nagyobbat, mint eddig bármikor, és ezért szükség lehet szigorúbb határátlépési szabályokra - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormány e heti ülésének is kiemelt napirendi pontja volt - mondta. Arra kéri a la
Az elmúlt hónapok kormányzati döntései ellehetetlenítették az önkormányzatok gazdálkodását és ezzel veszélybe sodorták több ezer önkormányzatnál dolgozó munkáját, biztos megélhetését és jövőjét – hangsúlyozták.
Közönség nélkül kevéssé lelkesítő a Demokrata Párt virtuális konvenciója, de az üzenet világos: Trumpnak mennie kell, különben oda az amerikai demokrácia.
A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre - mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
52 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 611 fő, 3681-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 806 fő. Az aktív fertőzöttek 34%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 43%-a b
52 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 611 fő, 3681-en pedig már meggyógyultak.
A nyugat-balkáni térség országai közül Szerbiában van a legtöbb fertőzött, de járványügyi szakértők szerint ez kizárólag azért van, mert Szerbiában végzik el a legtöbb koronavírus-tesztet.
A címben szereplő szófordulat a lila ködben úszó párok egyik kedvenc közhelye, s mint minden elcsépelt szólás-mondás, nem alaptalan. Vannak pontosan olyan szituációk, amikre mindez tökéletesen igaz, s kicsit előre lelőve a poént a Mazda esetében pontosan ide illőnek bizonyult. A japánok kompaktját fogtuk ezúttal vallatóra, méghozzá a közepes teljes
Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel bejelentette, hogy új gazdaságpolitikai intézkedés-csomag elkészítésére adott felkérést a szakértőknek, amelynek célja a növekedés támogatása lesz. A csomag szeptember közepén kerülhet elfogadásra, és a negyedik negyedéves gazdaságpolitikai tervezés már ennek a keretében zajlik majd.
Leleményesek az iskolák a koronavírus-járvány elleni védekezésben: van olyan intézmény, amelynek rádión keresztül lehet majd követni a tanévnyitóját. Az udvaron is tartanak majd órákat, a büfében pedig senki nem vásárolhat szájmaszk nélkül - írta a pénteki Magyar Nemzet.
Az elmúlt 24 órában 52 fővel nőtt az esetszám, két beteg meghalt. Orbán Viktor miniszterelnök szeptember közepére ígérte a gazdaság növekedését támogató két éves tervet.
A járványügyi veszélyhelyzet idején bevezetett lehetőség népszerűnek bizonyult, májustól augusztus közepéig mintegy hétezer online nyelvvizsgát tettek, közel ötezret sikeresen. A napokban megjelent kormányrendelet értelmében az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetn
A járványügyi veszélyhelyzet idején bevezetett lehetőség népszerűnek bizonyult, májustól augusztus közepéig mintegy hétezer online nyelvvizsgát tettek, közel ötezret sikeresen. A napokban megjelent kormányrendelet értelmében az erre alkalmas és megfelelően felkészült vizsgaközpontok újabb határidő meghatározása nélkül, a továbbiakban is szervezhetn
Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, bár a vártnál sikeresebbnek ítéli meg a digitális oktatásra való átállást, számos árnyoldala miatt azonban csak tartalékként kezelik.
A miniszterelnök a járványhelyzetről, növekedési tervekről beszélt a közrádióban – majd megvédte Szijjártó bevásárlásait, és jóízűen kommunistázott egyet.