2020. augusztus 30. vasárnap

aug. 30
9:21
Heti Abszurd: Az államkapitalizmus emberei (Alternatív Energia)
„A miniszter megóvja őket attól, hogy látszatérvek miatt korlátozzák személyes és munkavégzési szabadságukat. Vélhetően az sem érv a külügy urának, hogy odahaza gyerek van – például azért, mert az iskola hazaküldte, mert a járványveszély okán digitális oktatásra állt át.”
aug. 30
9:23
Kásler Miklós: Ha valamelyik iskolában megjelenik a fertőzés, ott újra digitális oktatás jöhet (Alternatív Energia)
A miniszter szerint hagyományosan, de a járvány miatt többlettel indulhat a tanévkezdés.
aug. 30
9:24
Itt a lista: ezek a magyar Wizz Air járatok megmaradnak a korlátozások után is (ATV)
A Wizz Air közleménye szerint 2020. szeptember 1-től kezdődően módosítja magyarországi menetrendjét a magyar kormány által újonnan bevezetett utazási korlátozások bejelentését követően. A Portfolio összeszedte, melyek azok a járatok, amelyek megmaradnak.
aug. 30
9:24
Keleten még hőség, nyugaton már lehűlés várható (Háziállat)
Kezdetben derült lesz az ég, majd a déli óráktól nyugat felől megnövekszik a fátyolfelhőzet, illetve a Dunántúl nyugati részén késő délutántól erőteljes gomolyfelhő-képződés is várható, és ott zápor, zivatar is kialakulhat – írja az
aug. 30
9:24
Elkészül a ceglédi vasútfejlesztés (Demokrata)
Vasárnap befejeződik a ceglédi (100a) vasútvonal bevezető szakaszának felújítása.
aug. 30
9:30
Úgy tűnik, megdőlt a Földön a melegrekord: 54,4 fokot mértek (Portfolio)
Megdőlhetett a Földön a melegrekord és rekordmennyiségű jég olvadt el Grönlandon, miközben Kaliforniában ismét bozóttüzek pusztítanak - derül ki az InfoRádió hírösszefoglalójából.
aug. 30
9:30
Miért is jobb a WLTP a régebbi tesztciklusnál? (Autónavigátor)
1992 óta volt használatban az "Új" Európai Vezetési Ciklus, azaz az NEDC, ami nagy szerepet játszott abban, hogy az autógyártók
aug. 30
9:30
Egy hónap múlva jár le a társasági adóbevallások beküldésének határideje (Demokrata)
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz.
aug. 30
9:36
Őrült pletyka kapott szárnyra Szoboszlai Dominikról (ATV)
A 19 éves játékos a hírek szerint a BL-ért kikosarazta az Arsenalt.
aug. 30
9:36
Megszólalt Kásler is az iskolakezdésről: elmondta, kik állnak át digitális oktatásra (Pénzcentrum)
Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat "azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni" - hangsúlyozta az emberi erőforrások minisztere a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
aug. 30
9:36
Kiderülhet, hogy kedvesed nem hozzád való - Egymondatos horoszkóp: augusztus 30. (Glamour)
Ma sok mindenre fény derülhet!
aug. 30
9:36
Engedély nélkül is megtartották a migrációellenes tüntetést Malmöben (Demokrata)
Engedély nélküli és erőszakba torkolló muszlimellenes tüntetés volt a svédországi Malmöben.
aug. 30
9:42
Nem számítanak meglepetésre a montenegroi választáson (Menedzsment Fórum)
Várhatóan továbbra is a három évtizede hatalmon lévő párt adhatja a miniszterelnököt.
aug. 30
9:42
Egyszerű, kiadós és olcsó: Cukkinis rakott csirke, a tökéletes vasárnapi ebéd (Femcafe)
Egy jó rakottas mindig megállja a helyét a hétvégi családi ebédeknél.
aug. 30
9:42
Napok óta 75 ezer felett napi új fertőzöttek száma Indiában (Demokrata)
Indiában világrekordot döntött az egy nap alatt beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 78 761 új esetet találtak.
aug. 30
9:44
Ősszel emelkedhet a járványgörbe Szerbiában (Demokrata)
Egyelőre csökken a napi új koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában, a szakértők azonban növekedésre számítanak.
aug. 30
9:48
Gyógyszerek toplistája - ezeket szedi a magyar lakosság (ProfitLine)
Magyarországon forgalomban lévő támogatott gyógyszerkészítmények forgalmai adatai ma már nyilvánosak, így mindenki megtudhatja, hogy melyik gyógyszert mennyivel támogatja az állam és ezáltal mennyibe kerül egy doboz gyógyszer ha támogatással vásároljuk meg és mennyi annak hivatalos (TB támogatás nélküli) fogyasztói ára 2020. Cikkünkben a legnépszer
aug. 30
9:48
Koronavírus Magyarországon: megérkezett a vasárnap reggeli adat (Portfolio)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő - derül ki a kormányzati portál vasárnap reggeli jelentéséből.
aug. 30
9:48
A virológus szerint itthon is egyre több a járványtagadó, ami "veszélyes és elkeserítő" (ATV)
Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának vezetője a Növekedés.hu-nak azt mondta, Magyarországon is felerősödtek a vírus- és járványtagadó, valamint az oltásellenes hangok.
aug. 30
9:48
A nyolc között búcsúzott a tavalyi címvédő a strandröplabda ob-n (Sport365)
A Bán Viktor, Kiss Dániel párost a két évvel ezelőtti bajnok egység búcsúztatta.
aug. 30
9:54
Továbbra is lehet majd telefonon gyógyszert felíratni (Alternatív Energia)
Kásler Miklós jogszabály-változtatásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy a lehetőség ne szűnjön meg szeptembertől.
aug. 30
9:54
A kórházi személyzetre támadt három koronavírusos beteg Rómában (Kripto Akadémia)
Miután közölték velük, hogy fertőzöttek, el akartak szökni az egészségügyi intézményből.
aug. 30
9:54
Koronavírus: itt a vasárnap reggeli magyar adat, csúcson a napi esetszám (Portfolio)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő - derül ki a kormányzati portál vasárnap reggeli jelentéséből.
aug. 30
9:54
Koronavírus: rekordot döntött az új fertőzöttek száma Magyarországon (ATV)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
aug. 30
9:54
Közel háromszáz honfitársunk fertőződött meg (Demokrata)
Kilencven koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.
aug. 30
9:54
Napok óta 75 ezer felett napi új fertőzöttek száma Indiában (Demokrata)
Indiában világrekordot döntött az egy nap alatt beazonosított új koronavírus-fertőzöttek száma: 78 761 új esetet találtak.
aug. 30
9:56
Befejeződik a ceglédi vasútvonal felújítása (Alternatív Energia)
A menetrendi korlátozások hétfő hajnalban véget érnek, azonban a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének felújítása miatt viszont változik a ceglédi elővárosi és a záhonyi sebesvonatok menetrendje.
aug. 30
9:56
Azonnal hazaindult rengeteg magyar a görög tengerpartról (Portfolio)
Azonnal hazaindult rengeteg magyar a görög tengerpartról, hogy elkerüljék a szeptember elsejétől kötelező kéthetes karantént. Erről beszélt egy utazásszervező az RTL Híradónak.
aug. 30
10:00
292 magyarnál mutatták ki a vírust: rekordot döntött az új esetek száma (Pénzcentrum)
292 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5961 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3759-en pedig már meggyógyultak.
aug. 30
10:00
A nyár legmelegebb napja jön, 38 fok is lehet (SzMo)
Délutántól viszont néhol zivatarok miatt adtak ki figyelmeztetést.
aug. 30
10:06
Letarolta Gödöt a vihar: tegnap óta nincs áram, az óvodánál nagy a baj (ATV)
A polgármester Facebook-oldalán számolt be a károkról, azt írta, tegnap este Gödön vélhetően szuperciklon tarolt, és óriási károkat hagyott maga után.
aug. 30
10:18
A cégek fele már beadta adóbevallását (ProfitLine)
A társasági adóbevallások csaknem fele már beérkezett az adóhivatalhoz, bár a koronavírus-járvány legnagyobb adókönnyítése miatt több mint 150 ezer cégnek még mindig van egy hónapja erre - tájékoztatta az MTI-t Izer Norbert a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
aug. 30
10:18
A Milwaukee Bucks negyedik győzelmét is behúzta (Sport365)
A Los Angeles Lakers is továbbjutott.
aug. 30
10:18
Véget ér a nyár (Háziállat)
Hétfőn napközben fokozatosan megnövekszik a felhőzet, és délutántól délnyugat felől egyre többfelé ered el az eső, záporeső, beágyazott zivatarok is...
aug. 30
10:18
Messi egyértelművé tette, nincs visszaút számára? (ATV)
Az M4Sport szerint egyre inkább úgy tűnik, esély sincs az argentin zseni maradására.
aug. 30
10:18
Hidegvérű gyilkológép: íme az aligátorteknős, aki gondolkodás nélkül harap (Promotions)
Egy állat, aki gondolkodás nélkül harap és roppant veszélyes.
aug. 30
10:24
A magyar kutató szerint öt hatóanyag ígéretes a koronavírus ellen (Portfolio)
Eddig 450 olyan, már ismert hatóanyagot teszteltek a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpontjának víruslaborjában, amelyről világszerte azt feltételezték, hogy alkalmas lehet az új típusú koronavírus okozta megbetegedés gyógyítására - nyilatkozta a Növekedés.hu-nak Jakab Ferenc, a laboratórium vezetője, aki a magyar fejlesztésű gyógy
aug. 30
10:24
Kásler elmondta, milyen esetekben kell átállni a digitális oktatásra (SzMo)
A miniszter szerint az iskolákban nagyon komolyan kell venni a járványügyi eljárásokat
aug. 30
10:27
292 új fertőzöttet regisztráltak Magyarországon (Alternatív Energia)
A járvány kezdete óta ez a legmagasabb szám az országban.
aug. 30
10:29
Újra közlekednek a vonatok Göd és Vác, valamint Győr és Öttevény között (Alternatív Energia)
A szombati vihar miatt fák dőltek a sínekre és felsővezetékek rongálódtak meg.
aug. 30
10:30
Komoly követeléssel fordult a kormányhoz a Párbeszéd a koronavírus-tesztekkel kapcsolatban (ATV)
Szabó Tímea szerint a kormánynak ingyenessé kellene tennie a koronavírus-tesztet minden állampolgár számára, "már csak azért is, mert valójában jogszabály kötelezi erre a kabinetet".
aug. 30
10:33
Soha nem volt ennyi új fertőzött egy nap alatt (Menedzsment Fórum)
Tovább gyorsult a fertőzöttek számának növekedése: most 292 fővel emelkedett és nincs újabb elhunyt – közölték a koronavirus.gov.hu-n. A fertőzötteknél az eddigi napi csúcs még április elején volt, akkor 210 főt regisztráltak.
aug. 30
10:36
Európa-szerte növekszik a fertőzöttek száma (HírTV)
Csak maszkos embereket lehet látni a francia fővárosban. Párizsban már az utcán is kötelező az arc eltakarása.
aug. 30
10:36
Pick Up Drive Fesztivál Romhányban (HírTV)
A nyár utolsó hétvégéjén rendezték meg az ország idei legnagyobb amerikai autós találkozóját a Nógrád megyei Romhányban.
aug. 30
10:36
Ezt az omlettet mindenképp meg kell kóstolnod! (Glamour)
Indítsd ezzel a napod!
aug. 30
10:42
Egyre több a koronavírusos beteg: térképen mutatjuk, hogyan változtak a számok megyénként (ATV)
Vasárnap rekordot döntött az újonnan regisztrált fertőzöttek száma Magyarországon. A legtöbb beteg még mindig Budapesten és Pest megyében van, a legkevesebb fertőzöttet eddig Békés és Tolna megyében regisztrálták.
aug. 30
10:42
Koronavírus-rekord: 292-vel nőtt a fertőzöttek száma, de nem halt meg senki az elmúlt napon (SzMo)
90 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük heten vannak lélegeztetőgépen.
aug. 30
10:42
Egyre több második generációs bevándorló viselkedik erőszakosan Dániában (Demokrata)
Folyamatosan szigorodnak a migránsokra vonatkozó szabályok Dániában, egyre kevésbé szeretnék beengedni őket az országba.
aug. 30
10:48
Ismét a Vegasnál az előny (Sport365)
A Golden Knights ezúttal könnyedén győzte le ellenfelét.
aug. 30
10:48
Tömegével indulnak haza a magyarok külföldről, hogy elkerüljék a karantént (Pénzcentrum)
Sokaknak hamarabb végetért a nyaralás, hiszen aki augusztus 31. után lépi át az országhatárt, annak kötelező 2 hét karanténba vonulnia, de minimum a második negatív tesztig. Hirtelen pénzre van szükséged? Válogass a kedvezményes

Keresés