Az Egyesült Államok kézben tartja a koronavírus-járványt annak ellenére, hogy naponta újabb csúcsot dönt a halálos áldozatok száma – mondta egy keddi interjúban Donald Trump amerikai elnök.
Megszólalt Híradónknak Bánsági Ildikó. A Kossuth-díjas színművésznő tegnap írta ki Facebook-oldalára, hogy felmondott a Nemzeti Színházban. Azt mondta: döntésének nincs egyetlen oka, az utolsó csepp volt a pohárban az, ami a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül zajlik.
Kevesebb hús és rövidebb utazások, több helyi termék a bevásárlókosárban, a legújabb termékcsodák helyett a régiek megőrzése és megjavíttatása. A tömegfogyasztást egy egészség- és környezettudatosságot előtérbe állító posztmodern forma váltja fel, amelynek kulcsszereplője az aktivista fogyasztó – ez az egyik legfontosabb megállapítása a Cetelem Kör
A világban újra erőre kapott a koronavírus-járvány, a főbb tőzsdeindexeket azonban ez nem akadályozta a további emelkedésben. A BUX ugyan csökkent, 35 818-ról 34 692 pontra, elsősorban a Mol és OTP gyengülésének köszönhetően, azonban egy, az indexben kisebb súlyú papír, a CIG Pannónia közel megduplázta árfolyamát. Az összforgalom nyárias volt, 184
A Lánchíd felújításának közbeszerzési eljárása kapcsán a Budapesti Közlekedési Központ Igazgatósága a mai napon eleget tett a Közbeszerzési Hatóság újonnan támasztott követelményeinek – olvasható a BKK közleményében.
Indonéziának 2020 végére lesz kapacitása, hogy évente 250 millió adagot állítson elő abból a koronavírus-vakcinából, amelynek klinikai tesztelése most folyik az országban - jelentette be Erick Thohir, az állami vállalatok indonéz minisztere.
Az előző elnököt távozásra bíró második legnagyobb részvényesét, Cerberust leszavazva Hans-Jörg Vettert választotta meg a Commerzbank elnökének a német nagybank felügyelőbizottsága – számolt be a Financial Times.
A projekt keretében hat részből álló előadás-sorozat, nemzetközi konferencia és kiállítás is lesz. A tervek szerint a szobrot 2023 tavaszán adják majd át Budapesten.
2011 óta nyilvánvaló, hogy Berlin az EU legerősebb hatalmaként eltűri a hazai jogállam szétverését, amíg a magyar miniszterelnök feltétel nélkül kiszolgálja a német ipar érdekeit. Értesülésünk szerint Budapest és Berlin között titkos megállapodás körvonalazódik, ahol összekapcsolódik a német fegyverek beszerzése a magyar jogállami kérdésekkel. Kánc
Folytatódnak a tárgyalások az amerikai kongresszus demokrata és republikánus képviselői között egy újabb gazdaságélénkítő csomagról – írja a CNBC. Az álláspontok sok kérdésben közeledtek, de vannak még vitás pontok.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat legfrissebb előrejelzései alapján kedden és szerdán nagyobb mennyiségű csapadék várható több megyében is. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ezért arra kéri az érintett megyékben közlekedőket, hogy
Úgy tűnik, hogy a 20. század elején még a világ egyik leggazdagabb országának számító Argentína ismét mentőövet kaphat. A keddi hírek szerint a tavasszal futószalagon érkező államcsőd után megegyeztek a hitelezőkkel.
Története során először 2000 dollár fölé emelkedett néhány perccel ezelőtt az arany unciánkénti azonnali árupiaci árfolyama, cikkünk megjelenésekor 1994 dollár környékén mozog.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/04/1271/
A Német Labdarúgó Liga (DFL) szándékai szerint négy szigorú feltétel teljesülése esetén a következő szezontól ismét nézők előtt rendezhetik a Bundesliga és a másodosztály mérkőzéseit.
Már a Déli összekötő vasúti Duna-híd pesti hídfőjénél vannak az építkezéshez szükséges úszódaruk. A Déli Körvasút fejlesztésének részeként a vasúti hidat is bővítik.
Benkő László, az Omega billentyűse két hete került kórházba: egy esés következtében eltört a térde és a bordája. A lábát meg kellett műteni, és bár a beavatkozás jól sikerült, később vizesedni kezdett a tüdeje. Benkő László azóta a kórházban lábadozik, családja és barátai rendszeresen látogatják. A zenész most a Blikkel adott hírt magáról nagyvilág
A tegnapi nagyszerű emelkedés után ma megtorpantak a főbb tőzsdeindexek, főleg stagnálnak, miközben pozitív és negatív hatások is érték őket. A kínai-amerikai feszültség növekedése és néhány rossz gyorsjelentés az egyik oldalon, a várható újabb amerikai kormányzati gazdaságélénkítés a másik oldalon helyezkedik el a mérleg serpenyőjében. A BUX index
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 213,05 pontos, 0,62 százalékos csökkenéssel, 34 407,20 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Nagy-Britanniában kétszer erősebb lehet a koronavírus-járvány újabb hulláma a télen, ha úgy nyitják meg az iskolákat, hogy közben nem javítanak a tesztelési és nyomonkövetési rendszeren - áll egy kedden közzétett tanulmányban.
Keddi határozatában kivonta a forgalomból az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a Megyrina 40 mg/ml belsőleges szuszpenzió elnevezésű gyógyszer összes gyártási számú tételét – számolt be a Napi.hu.
Eddig soha nem alkalmazott módszerek, valamint egy fontos válaszút jellemezte az Európai Unió idei első félévét - mondta az InfoRádió Brüsszeli hét című műsorában a Bruxinfo elemzője. Fóris György szerint a júliusi EU-csúcs az érdekközösségre, de az érdekkülönbségekre is rávilágított. A következő hónapok dönthetik el, hogy melyik irányba megy a köz
A spanyol egészségügyi minisztérium keddi közleménye szerint 1178 új koronavírus-fertőzöttet jelentettek az elmúlt nap alatt, többségükben Madrid és Aragónia tartományokból, a Covid-19 halálos áldozatainak száma 26 új halálesettel 28 498-ra nőtt.