Szeptember 3-ra halasztották a mára ígért döntést a Kuciak-gyilkosság vádlottjainak sorsáról. A maffia-ellenes harc árnyékában egyre több unortodox lépést tesz a Matovič-kormány.
Az OTP augusztus 4-én 30 ezer darab saját részvényt vásárolt, a keddi tranzakcióval együtt 61,48 milliárd forintot költött már a bank saját részvény vásárlásra ebben az évben.
A globális koronavírus-járvány a BMW működését is alaposan nyomás alá helyezte, jelentősen csökkent az értékesítés és a vállalatcsoport bevétele, a BMW már üzemi eredmény szinten is veszteséges lett. A menedzsment gyakorlatilag elismerte, hogy túlságosan optimista volt a globális gazdaság kilábalására és a konszern autóértékesítésének normalizálódá
Tegnap este jelent meg a Demokratikus Koalíció honlapján egy hangfelvétel, mellyel a párt azt kívánta bizonyítani, hogy Balogh Csaba fideszes képviselőre akarta cserélni Göd LMP-s és DK-s alpolgármestereit. A Momentum ugyanakkor azt állítja: a felvételt manipulálták.
Tavaly év vége óta láthatók a rendőrség ún. Pofátlan(TAN)ítás videói, melyek a jelöletlen autókból rajtakapott szabálytalankodókat mutatják. Bár meglehetősen behatárolható,
2020. eddig egy igazán izgalmas és kihívásokkal teli év volt, ugyanakkor fel kell készülni a további, akár hirtelen történő változásokra is. A világméretű koronavírusjárvány az emberi erőfeszítések határait súrolta és sajnos még mindig nem ért véget. A megpróbáltatások viszont nem csak rosszat hoztak, hanem olyan, eddig nem gyakorolt viselkedésform
30%-os pluszban van idén Adam Sender hedge fundja, aki szinte csak azzal tradelt, hogy a Robinhoodon kereskedő amatőr befektetők által kedvelt részvényeket longolta vagy éppen shortolta.
A megváltozott körülményeket és a biztonsági szempontokat szem előtt tartva a Brain Bar szervezői úgy döntöttek, hogy a 2020-as jövőfesztivált online rendezik meg. Az idén kifejezetten a válság utáni újrakezdésre fókuszáló, Reboot! (újraindítás) címet viselő esemény új időpontban, 2020. szeptember 15-17. között jelentkezik, az online közvetített el
Meghaladta a 700 ezret a koronavírus miatt elhunytak száma a világon a Reuters összesítése szerint. Nagyjából minden 15 másodpercben meghal egy ember a koronavírus következtében, a halálos áldozatok száma főként az USA-ban, Brazíliában, Indiában és Mexikóban nő.
Éves alapon már stagnált júniusban a magyar kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatástól megtisztított adatok szerint, mivel a nem-élelmiszer jellegű forgalom érdemben nőtt, miközben az élelmiszer jellegű forgalom kissé, az üzemanyagok forgalma jelentősen csökkent – derült ki a KSH adatközléséből.
Már a pusztító robbanás előtt is kétségbeejtő volt a helyzet az országban. Ezt mutatja, hogy olyan rablótámadások is előfordulnak, amikor az elkövető sűrű bocsánatot kérve fosztja ki áldozatát.
Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a tengerentúli tőzsdék, míg a Nasdaq Composite-nak ismét sikerült új történelmi csúcson zárnia. Az arany árfolyama tegnap először emelkedett unciánként 2 000 dollár fölé, a sárga nemesfém jegyzése ma reggel újabb csúcsra emelkedett. Ázsiában a Nikkei kivételével emelkedtek az irányadó részvényindexek, Európáb
A gesztációs diabétesz (terhességi cukorbetegség) a cukorbetegségnek azon formája, amelyet első ízben a terhesség alatt ismernek fel. Magyarországon a terhességek 3-5 százalékában tapasztalható a terhességi cukorbetegség enyhébb vagy súlyosabb formája.
A francia főváros polgármestere a szabadban is kötelezővé tenné a védőmaszkot a járvány kiújulásának megakadályozása érdekében. Franciaországban több alkalommal is súlyos erőszakba torkolltak a maszkviselés hiánya miatt kitört viták.
Nemrég még csak átszervezésről, munkakörök összevonásáról volt szó a multi magyarországi ágánál, meg arról, hogy az alkalmazottak többségének új állást fognak ajánlani.
Július 31-éig, vagyis elindulása után több mint három hónappal 285 milliárd forint szerződéses összegnél jár a Magyar Nemzeti Bank kis- és középvállalkozások számára a koronavírus miatt elindított refinanszírozott hitelprogramja, az NHP Hajrá. 4098 vállalkozás vette igénybe eddig a programot. A koronavírus miatt jócskán felértékelődött a likviditás
Nem szűkíteni, hanem szélesíteni kellene a felsőoktatás kapuit, aztán majd az egyetemen eldől, ki állja meg a helyét – mondja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának
A kormány célja, hogy jobb, rugalmasabb és gyakorlatiasabb legyen a szakképzés, ennek egyik fontos feltétele az oktatók nagyobb megbecsülése. A júliustól érvényes, átlagosan 30 százalékos béremelés nyomán augusztus elején kapja meg először magasabb fizetését az ágazatban dolgozó 32 ezer szakember - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium