Már látszanak a válság első jelei az OTP működésén, negyedéves alapon már csökkent a nettó kamatbevétel, valamint a nettó díj- és jutalékbevétel, több operációban gyenge volt az értékesítési tevékenység, a teljesítő hitelállomány stagnált, a hitelportfólió minősége már mérsékelten romlott, ezek ellenére azonban a működési eredmény az előző negyedév
Voltak olyan esetek az utóbbi időben, amikor egyes utasok nem hordtak maszkot, ilyenkor a jegyellenőr figyelmeztet a szabályokra – jelezte a MÁV-csoport szóvivője.
A Magyar Postánál az idén 11,5 milliárd forintot fordítanak a bértömeg növelésére, ez az összeg lefedi az átlagos 8 százalékos differenciált, valamint a szenioritás alapú 4000 és 8000 forint közötti alapbéremelést és a decemberre időzített egyszeri kifizetést - mondta a Postás Szakszervezet elnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A szakemberek szerint az ezer forintos sárgabarack és a nyolcszáz forintos alma kilónkénti árát az idei gyenge termés, az olcsó helyettesítő-import kiesése illetve a munkabérek növekedése okozza. A következő öt-tíz évben is drágulással kell számolni.
Hamarosan átírhatják az árcédulákat Magyarország észak-nyugati csücskében, a Hegyeshalom és Bezenye közé tervezett gigaberuházás hatására. Főleg az ipari telkek ára nőhet, de a 20-30 kilométeres körzetben lévő jó minőségű lakásoké is. Áremelkedés máris érezhető mindkét csoportnál. Spekulációs rohamról még nincs szó, de az egymilliárd eurós építkezé
Az amerikai hadsereg élelmiszert, gyógyszert, palackozott vizet szállít a robbanás sújtotta Bejrútba – jelentette be csütörtökön Frank McKenzie tábornok, az amerikai hadsereg Középső Parancsnokságának (Centcom) főparancsnoka.
Az Európai Bizottság átfogó vizsgálatot indít a Fitbit aktivitásmérő okosórát gyártó cég és a Google által tavaly novemberben kötött felvásárlása ügyében – közölte a versenypolitikáért felelős biztos. Margrethe Vestager azt közölte, az uniós bizottság vizsgálata arra irányul, hogy megállapítsa, az új tulajdonos miként tervezi az okosórák által tová
Tovább fejleszti a kormány a KRÉTA oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Az amerikai kormány 10 százalékos vámot vet ki a kanadai alumíniumtermékekre - jelentette be Donald Trump amerikai elnök csütörtökön az ohiói Clyde városban egy gyárlátogatás alkalmával.
Szeptemberben hathónapos zárva tartást követően újranyitnak a franciaországi egyetemek a koronavírussal fertőzöttek számának emelkedése ellenére - derül ki a felsőoktatási minisztérium csütörtökön közzétett körleveléből.
Az Eurostat közzétette 2020 első negyedévére vonatkozó adatait, a koronavírus közeledtével megingó gazdaságokon már ekkor meglátszottak a stagnálás és a visszaesés jelei - ám úgy tűnik, hogy Magyarország a járvány első hónapjait viszonylag karcolásmentesen megúszta.
Görögország éjszakára lezárja határátkelőit a koronavírussal fertőzöttek számának újbóli megemelkedése miatt, csak a bulgáriai határon lévő átkelőhelyek maradnak nyitva - közölte csütörtökön a görög kormány.
Tovább fejleszti a kormány a KRÉTA oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Azt állítják, már nem lesz szükség a Google Classroomra sem.
Farkas Flórián országgyűlési képviselő, illetve Farkas Félix roma nemzetiségi szószóló magatartása méltatlan a képviselői erkölcsiséghez – írta Kövér László házelnöknek címzett panaszában Lakatos Oszkár, az Országos Roma Önkormányzat
Tovább fejleszti a kormány a KRÉTA oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Azt állítják, már nem lesz szükség a Google Classroomra sem.
A koronavírussal fertőzöttek száma már meghaladta az egymilliót Afrikában, de szakértők szerint még ennél is több beteg lehet – írja a hvg.hu az MTI alapján.
Tovább fejleszti a kormány a KRÉTA oktatási rendszert a digitális oktatás hatékonyabb támogatása érdekében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Hosszú távon minden második ember fogyasztási szokásait átalakítja az egészségügyi vészhelyzet világszerte – derül ki az EY több mint 14 ezer fős nemzetközi kutatásából. A krízist követően a vevők egy meghatározó része visszatérne a megszokott életviteléhez, azonban ők se bíznak abban, hogy ez maradéktalanul megvalósulhat. Az átformálódó igények mi
Pénteken tette közzé második negyedéves számait a Mol, amely a második negyedévben 41,5 milliárdos veszteséget szenvedett el. A vállalat ugyanakkor jelezte, hogy a szabad cash flow továbbra is pozitív volt, ami azt jelenti, hogy a veszteségek ellenére is stabil a működésük. A vállalat a második félévre is kedvezőtlen gazdasági környezettel számol.
Az amerikai elnök betiltott csütörtökön mindenfajta tranzakciót a TikTok videomagosztó kínai anyavállalatával, a ByteDance vállalatcsoporttal, valamint a WeChat üzenetküldő szolgálatot működtető Tencent kínai internetes óriással.
A kormány a munkaerőpiacon is készül a járvány második hullámára, ősszel kerülhet a kormány elé a szaktárca által készített javaslatcsomag, amely a foglalkoztatás további bővítését szolgálja - mondta el a Magyar Nemzetnek Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Miközben súlyos veszteséggel zárta az első félévet a Mol, a társaság működése stabil, köszönhetően annak, hogy a szabad cash flow pozitív volt a második negyedévben is. A koronavírus-járvány, a gazdasági visszaesés és az összeomló olajárak mind hatással voltak a társaság működésére. A vállalat a második félévre is kedvezőtlen gazdasági környezettel