Azt hittük, hogy december 29-e az utolsó nap az évből, amikor a 4iG Nyrt. még megnyer egy több százmilliós tendert. Tévedtünk, hiszen volt még két nap az évből. A 4iG ugyanis csaknem 773 millió forint plusz áfa értékű szerződést kötött a Külgazdasági és Külügyminisztériummal az egységes tűzfal- és kibervédelmi rendszer verziókövetésére, valamint tá
A koronavírusról elhíresült 2020-as év utolsó napján sem álltak meg az egészségügyi dolgozók, s jóval többen "szilvesztereztek" a kórházakban, mint tavaly ilyenkor. Ha közülük bárki úgy érezte, lelki támaszra lenne szüksége, akár tegnap éjjel is időpontot kérhetett a Mental For Doctors segítőitől. Egyik önkéntesükkel beszélgettünk a háborúhoz hason
A koronavírus-járvány miatt ugrásszerűen növekedő egészségügyi és gazdaságmentő kiadások miatt, valamint a GDP visszaesése miatt jelentősen nő a hazai adósságszint, amely gyakorlatilag a tíz évvel ezelőtti szintre kerülhet vissza. Ez azonban már más szerkezetű: sokkal kisebb részben devizában, és jóval alacsonyabb kamatokkal felvett hitel, és a fej
A Nemzeti Adóhivatal (NAV) közzétette a legfrisebb alkalmazható cigaretta kiskereskedelmi eladási árak teljes listáját, melyek 2021 január 4-től érvényesek. Mennyibe kerül egy doboz cigaretta a 2021-ben közzétett árak szerint? Cikkünkben mutatjuk az össszes - a hazai Nemzeti Dohányboltok kínálatában - elérhető cigaretták aktuális árait ABC sorrendb
A parlament ősszel fogadta el a 2021-es adómódosításokat, azonban a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzetben a kormány még az utolsó pillanatban is döntött lényeges változásról. A rendkívüli időszak ugyanis rendkívüli jogszabályalkotásra ad lehetőséget a kormánynak. Ezért senkinek sem szabad meglepődnie, ha az idei - még járvánnyal terhelt - év
A márciusihoz képest sokkal kevesebb munkahely szűnt meg az újabb korlátozásokat, lezárást hozó novemberben Ausztriában. A magyar foglalkoztatottak száma pedig csak csekély mértékben csökkent, bár ezzel is csúcstartók lettünk. A karácsony utáni harmadik lezárással azonban tovább romolhat a helyzet.
A 2021-ben hatályba életbe lépő adóügyi könnyítések szinte mindenkit érintenek - hangsúlyozta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.
A forint tavalyi nyolcszázalékos gyengülése az egyik legmagasabb az utóbbi bő tíz évben. És nagyon úgy tűnik, hogy amíg marad a masszív járványhelyzet, minden erőteljes gazdasági következményével, addig a forint gyengélkedése is prognosztizálható.
December 31-től az Európai Unió szabályozásához alkalmazkodva Magyarországon is kötelező a kétlépcsős hitelesítés minden mobil- és online fizetésnél a vásárlást kezdeményező fél azonosítására, a változás az online vonatjegyet vásárló utasokat érinti – közölte a MÁV-Start. Ennek következtében minden jegyvásárláskor a fizetésnél plusz lépéseket kell
Mindenkit az foglalkoztat, hogy egy ilyen pokoli év után, mint amilyen a 2020-as volt, mire számíthatunk 2021-ben. A gazdasági elemzők abban egyetértenek, hogy nem lesz egyszerű a koronavírus-járvány okozta gazdasági válságból való kilábalás
A szerbiai gyógyszerügynökség (Alims) csütörtökön engedélyezte 2400 ampullányi Szputynik V koronavírus elleni orosz vakcina behozatalát Szerbiába - közölte Pavle Delic, az Alims munkatársa.
Változott pénteken az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj literenkénti átlagára 2 forinttal nőtt, míg a benzin ára 4 forinttal emelkedett.
Hány és hány fogadalmat teszünk így év elején, és ezek közül mennyit tudunk valóban betartani? Most mutatunk párat, aminek tényleg van értelme, mert a legfontosabbat célozzák: segítenek megőrizni a mentális egészségünket.
A Xiaomi a héten bemutatta a Mi 11-et, de nagy meglepetésre a készülék csak egyedül jött, a pletykákkal ellentétben Pro verziót nem kaptunk. Az elmúlt hetekben ugyan érkeztek hírek és képek a Xiaomi Mi 11 Pro-ról, de a mobilt végül nem mutatta be a Xiaomi. Persze nem maradtunk Pro verzió nélkül, egy kínai leakster szerint
Angela Merkel német kancellár a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó egészségügyi szabályok fegyelmezett betartására kérte az állampolgárokat csütörtökön közzétett újévi üzenetében azzal együtt, hogy a védőoltások új reményt keltenek.
Több százezer oldalnyi kulturális és ipartörténeti dokumentumot digitalizál és tesz online szabadon elérhetővé a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) – közölte az intézmény. A közlemény szerint a SZTNH több mint háromezer folyóméternyi szabadalmat, védjegyet és egyéb szellemitulajdon-védelemmel kapcsolatos könyvtári dokumentumot őriz könyvtár
A hagyományos újévi fogadkozások helyett "most tegyünk egyetlen komoly elhatározást": azt, hogy 2021-ben hálásak leszünk "az életekért, amiket megmenthettünk" és az "egymást segítő megható pillanatokért" - mondta Áder János köztársasági elnök újévi köszöntő beszédében.
Január 4-től megnyitják az óvodákat és az általános iskolák alsó tagozatait köszönhetően annak, hogy sikerült megfékezni a koronavírus-járvány terjedését - jelentette be Kosztadin Angelov egészségügyi miniszter a válságstáb sajtótájékoztatóján Szófiában.
2021. január 1-jén Paulo Coelho gondolatait tolmácsoljuk, aki arra emlékeztet minket, hogy használjuk ki az előttünk álló lehetőségeket. Egy életünk van Hamu és GyémántÚjévi napindító gondolat Paulo Coelhótól Az alkimista Coelho egyik legsikeresebb könyvét, Az alkimistát eddig 67 nyelvre fordították le, ezzel pedig elnyerte a még élő
Új szabályok léptek életbe pénteken az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatrendszerében, miután véget ért a brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta érvényben volt átmeneti időszak.