A pedagógusok és szociális intézmények dolgozóinak korábbi teszteléséhez hasonlóan a szociális alapszolgáltatásban, a gyermekjóléti alapellátásban, valamint a gyermekvédelmi szakellátásban, javítóintézeti ellátásban dolgozók – többek között falugondnokok, házi segítségnyújtást végző szociális dolgozók, családsegítők, utcai és közösségi szociális mu
Túlélték a világ egyik legnagyobb, elsüllyeszthetetlennek hitt luxusgőzösének pusztulását, de későbbi sorsukat csak ritkán firtatják. Pedig hihetetlen, milyen forgatókönyvet írt számukra a végzet.
Három japán vállalat összesen 6,5 milliárd forint összegű autóipari beruházást hajt végre Magyarországon, ehhez a kormány 2 milliárd forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
Az észak-kínai Hopej tartomány Langfang nevű városát is lezárták kedden, miután a múlt hét vége óta már két másik nagyvárosból is felfüggesztették a közlekedést új, belföldi eredetű koronavírus-fertőzéses esetek megjelenését követően.
Lélektani határhoz érkezett a magyar koronavírus-járvány. Tegnapig összesen annyian haltak meg hivatalosan a járvánnyal összefüggésben a vírus megjelenése óta, mint amennyien egy hónapban átlagosan összesen meghalnak Magyarországon.
A diplomaták nagyon kibuktak a szerintük erőszakos felkelésre buzdító Trumpra és a választási eredményt nyíltan el nem ismerő Pompeo külügyminiszterre is.
Az idei évtől helyettesítési díjat kapnak azok a bölcsődei dolgozók, akik saját munkájuk ellátása mellett egy másik, munkából kiesett bölcsődei dolgozót helyettesítenek - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden Facebook-oldalán.
Egy vezető beosztású katonát és három társát ítélte el a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa, mert az alezredes segítségével vállalkozók egy közbeszerzési eljárásban versenyt korlátozó megállapodást kötöttek - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője az MTI-vel kedden.
A bitcoin mostani ralijával kapcsolatosan sokszor elhangzott már, hogy abban más a 2017-es száguldástól, hogy most az intézményi befektetői részvétel jóval magasabb, mint akkor. Ennek az egyik iskolapéldája a Microstrategy nevű (korábban) üzleti intelligenciával foglalkozó cég, amely nagyot húzott tavaly nyáron azzal, hogy a készpénzállományának eg
A görögök azt javasolják, hogy utazhasson szabadon az EU-ban az, aki beoltatta magát koronavírus ellen. Az ügyben a miniszterelnök levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének. A görög kormány javasolja
Összesen 95 millió forintért talált gazdára Tihanyi Lajos Akt studium című képe a Virágh Judit Galéria tavalyi, online árverésén. A pandémia a műkereskedelem folyamatát is nagyban megnehezítette 2020-ban. A járvány első hulláma miatt a tavalyi év elején világszerte elmaradtak a nagy aukciók, a piacnak az online árverezésre történő átállássa
Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár benyújtotta kedden az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felé a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagának engedélyeztetési kérelmét.
Babos Tímea három szettben legyőzte kedden a francia Tessah Andrianjafitrimót az ausztrál nyílt teniszbajnokság Dubajban zajló selejtezőjének második fordulójában, így már csak egy siker választja el a főtáblára kerüléstől.
Újabb vakcinaszállítmányok érkeznek kedden Magyarországra: a Pfizer-BioNTech-vakcinából a negyedik szállítmány várható, és megérkezik az első Moderna-vakcinaszállítmány is 7200 adag oltóanyaggal - közölte a Koronavírus Sajtóközpont az MTI-vel.
Szabó Gábor 2020 augusztusában érkezett vállalathoz mint vezető pénzügyi kontroller. Megbízható munkájának és eredményességének köszönhetően a vezérigazgató, Cseresnyés Dóra megbízta Gábort a vállalat teljes körű pénzügyi vezetésével. 2021 januártól Gábor pénzügyi igazgató pozícióban folytatja munkáját az AutSoftnál. Szabó Gábor 17 éves pénzügyi
Az Országgyűlés által 2020-ban elfogadott törvényi alapokra építve az időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára – mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven – egy új kockázatkezelési eszközt vezet be a Magyar Államkincstár közreműködésével az Agrárminisztérium.
A Magyar Nemzeti Bankrendszeres ellenőrzései keretében átfogó vizsgálatot folytatott a Groupama Biztosító Zrt.-nél (Groupama). A vizsgálat 2017 májusától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át. Bár a jegybank több hiányosságot is feltárt, ezek alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését.
A Magyar Nemzeti Bankrendszeres ellenőrzései keretében átfogó vizsgálatot folytatott a Groupama Biztosító Zrt.-nél (Groupama). A vizsgálat 2017 májusától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át. Bár a jegybank több hiányosságot is feltárt, ezek alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését.
Három japán vállalat összesen 6,5 milliárd forint összegű autóipari beruházást hajt végre Magyarországon, ehhez a kormány 2 milliárd forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
A Pfizer és a Moderna szere mellett sokan várják a nagy dobást, azt a vakcinát, amelyből egyetlen dózis is immunitást biztosít. A most napvilágot látott információk szerint ez most kézzelfogható közelségbe került.
Indonéziában észlelték a hét végén lezuhant utasszállító repülőgép feketedobozainak jeleit, de a búvárok a több tonnányi törmelék miatt egyelőre nem érik el.
Három japán vállalat összesen 6,5 milliárd forint összegű autóipari beruházást hajt végre Magyarországon, ehhez a kormány 2 milliárd forint támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten. A beruházások már itt tevékenykedő cégek bővítését jelentik, foglalkoztatásbővülést nem hoz.
A Magyar Nemzeti Bankrendszeres ellenőrzései keretében átfogó vizsgálatot folytatott a Groupama Biztosító Zrt.-nél (Groupama). A vizsgálat 2017 májusától a vizsgálat lezárásáig terjedő időszakot tekintette át. Bár a jegybank több hiányosságot is feltárt, ezek alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését.
Az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár benyújtotta az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) felé a koronavírus ellen közösen kifejlesztett oltóanyagának engedélyeztetési kérelmét.
Megtartotta online befektetői konferenciáját a Masterplast, az eseményen az érdeklődők megismerhették a vállalat új stratégiáját, középtávú eredményvárakozásait és osztalékpolitikáját. A vállalat vezetése kifejezetten pozitív iparági környezettel számol mind az építőipari, mind az egészségipari szegmensben, amit a 2020-ban megerősödött pozícióira é
Az időskori öngöndoskodásnak számos formája létezik, viszont kevesen gondolnak a megszerzett ingatlanvagyonnal való gazdálkodásra. Rengeteg alacsony jövedelmű idős ember él olyan, saját tulajdonú ingatlanban, amely az ő igényeihez mérten
Az észak-kínai Hopej tartomány Langfang nevű városát is lezárták kedden, miután a múlt hét vége óta már két másik nagyvárosból is felfüggesztették a közlekedést új, belföldi eredetű koronavírus-fertőzéses esetek megjelenését követően.