A Janez Jansa vezette jobbközép koalíciós kormány ellen bizalmatlansági indítványt terjesztettek be a baloldali ellenzéki pártok, mert szerintük a kabinet nem képes megbirkózni a koronavírus-járvánnyal - közölte a szlovén közszolgálati televízió pénteken.
Gépészet rovatunk heti cikkeiben bemutattuk Steyr és a New Holland díjnyertes gépeit. Megtudtuk, hamarosan Magyarországon is elérhetőek lesznek a XAG mezőgazdasági drónok és beszámoltunk a Pöttinger új talajlazítóiról.
A harmadik generációs, úgynevezett mRNS-vakcinák, amilyen technológiával például a Pfizer–BioNTech-vakcina is készült, jóval hatékonyabbak és kevesebb a mellékhatásuk is – magyarázta az InfoRádió Aréna című műsorában Jakab Ferenc virológus, a Pécsi Tudományegyetem tanára.
Nemcsak az életünk változott meg a koronavírus hatására gyökeresen, hanem a befektetési környezet is. Hihetetlen zuhanások, majd meredek emelkedések jellemezték a tőzsdéket, volt részvény, aminek megtízszereződött az értéke, de legendás évet produkált az arany is, a bitcoin ára pedig gyakorlatilag az űrbe lőtt ki. Mindeközben az ingatlanpiac, ezen
Mentőt előzött jobbról a leállósávban, majd büntetőfékezett egy BMW-s az autópályán. A kis híján balesettel végződő esetet a mentő fedélzeti kamerája rögzítette. A videóból nem derült ki, hogy szállított-e beteget a mentő vagy, hogy használt-e megkülönböztető jelzést, az autós azonban biztosan szabálytalan volt.
Összesen 15 milliárd forint áll a hazai divat- és designipari vállalkozások rendelkezésére fejlesztéseik megvalósításához. Azok számára, akik még nem regisztráltak 2021. január 16-án nyílik meg az előminősítés második köre.
A járványügyi intézkedések további szigorítását jelentette be több spanyol tartomány pénteken a koronavírus-fertőzések számának folyamatos növekedése miatt.
A Petrol szlovén olajipari vállalat megvásárolta a Crodux derivati (Crodux) horvát kereskedelmi vállalat töltőállomásait és raktárkapacitásait a krki Omisaljban és Zárában (Zadar) - írta a Novac.hr horvát internetes gazdasági portál a ljubljanai tőzsdére hivatkozva. A vételárat nem hozták nyilvánosságra a felek, de a portál értesülései szerint több
Washingtonban elhalasztották a Biden-beiktatás főpróbáját. Mindeközben a képviselőknek a kongresszusi aulában alvó katonák között kellett áthaladniuk. A hatóságok attól félnek, hogy megismétlődhetnek a múlt heti események, amikor Donald Trump elnök hívei betörtek az épületbe.
Miért kell francia vagy angol szavakat magyar kontextusban értelmezni, amikor te csak normálisan szeretnél kinézni? Ott a pont! Amúgy meg segítünk tisztába tenni őket, hogy soha többé ne húzza fel az agyad, ha nem értesz valamit.
Engedélyezte a német szövetségi hajózási és vízrajzi hivatal (BSH), hogy azonnal folytassák az Északi Áramlat-2 gázvezeték építését Németország felségvizein. A hivatal pénteken nyilvánosságra hozott döntését még megfellebbezhetik például környezetvédelmi csoportok. A korábbi engedély alapján a csőfektetési munkálatok csak május végétől folytatódha
A járványügyi intézkedések további szigorítását jelentette be több spanyol tartomány pénteken a koronavírus-fertőzések számának folyamatos növekedése miatt.
Az InfoRádió műsorában a hétvégén hallható lesz mások mellett Presser Gábor, Menczer Tamás, Tari Annamária, Kubatov Gábor, Velkey György és Jakab Ferenc is.
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli pénteken a mindenki által szabadon szerkeszthető online világenciklopédia, a Wikipédia, a világ hetedik leglátogatottabb honlapja.
Nem attól függ egy vakcinának hatékonysága, hogy az orosz, európai vagy kínai. Az első generációs vakcinák (az elölt vírus vakcinák) nem veszik fel a versenyt a harmadik generációs, mRNS-alapú vakcinákkal. Erről Jakab Ferenc, a PTE virológus professzora beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén újabb történelmi mélypontra, 1,25 százalékra mérsékelte a román alapkamatot. A 25 bázispontos csökkentés hétfőtől lesz hatályos - közölte a jegybank. A döntés meglepte az elemzőket, akik számítottak ugyan arra, hogy az idén mérsékelni fogják az irányadó kamatot, de arra nem, ho
Megingott a nők munkaerőpaci helyzete, jelentősen nőtt körükben a munkanélküliség Izraelben a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek miatt - jelentette a Háárec című újság honlapja pénteken.
Zord éjjelünk lesz, -5, -12 fok, többfelé havazhat is! Sokfelé meglehetősen hideg lesz az éjszaka. Főleg északon és északkeleten van esély -10 fok körüli, akár az alatti hőmérsékletekre is, de országszerte erős fagy lesz, -5, -8 fok még a déli területeken is.Éjjel további hózáporok, havazás főleg a Dunától keletre lehet, de délnyugaton sem kizárt
A brit kormány hétfőtől átmenetileg minden ország esetében megszünteti a karanténkötelezettségtől mentes beutazás lehetőségét az Egyesült Királyságba - jelentette be pénteken Boris Johnson brit miniszterelnök.
Az Instagram az a platform, ahol nem kell az embernek önmagát adnia - sőt, ma már az a "normális", ha másmilyenek vagyunk a közösségi médiában, mint a valóságban. Erre a nézetre vagy szokásra a közelmúltban egy képszerkesztő alkalmazás még inkább ráerősített, és nem véletlen, hogy mostanában minden második influenszer ugyanúgy néz ki a felületen. A