A szokottnál kicsit korábban, már januárban megérkeztek a Samsung legújabb Galaxy S készülékei. A 21-es modellek természetesen 5G képességgel rendelkeznek, kiváló fotózást ígérnek, a csúcsot jelentő Ultra pedig megkapta a Note-okból jól ismert S Pent és 16 gigabájt RAM-mal rendelkező modell is van belőle. A látványos, új stílust képviselő Galaxy S
Hétről-hétre emelkedik Magyarországon a koronavírus elleni oltási hajlandóság – mutatják a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai. A megkérdezettek felét egyáltalán nem érdeklik az oltásszkeptikusok, a legfontosabb számukra, hogy biztonságos legyen a vakcina.
Indexcsökkenésre lehet számítani pénteken a vezető európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a főbb indexek közül a londoni 0,4 százalékkal, a frankfurti 0,6 százalékkal, a párizsi pedig 0,2 százalékkal csökkenhet a kereskedés kezdetén.
Félévi növekedés után először csökkent a brit gazdaság teljesítménye novemberben, a koronavírus-járvány megfékezését célzó akkori korlátozások bevezetése nyomán.
A Munkástanácsok Országos Szövetsége nyitott arra, hogy megállapodás szülessen a munkáltatókkal a minimálbérek négyszázalékos emeléséről - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Palkovics Imre, a szervezet elnöke.
A Figyelő szerkesztősége Merkely Bélát, a Semmelweis Egyetem rektorát választotta meg az Év emberének a 2020-ban végzett, kimagaslóan magas szintű szakmai munkájáért, és a magyar lakosság védelme érdekében végzett tevékenysége miatt. “Az üzleti hetilap szerkesztősége immár hatodik alkalommal adja át ezt a díjat, de az elmúlt évekkel ellentétben m
Elindította online számlanyitási szolgáltatását az UniCredit Bank is. A 20-30 perces folyamat digitalizált, ugyanis egyáltalán nem igényel személyes jelenlétet, még egy aláírás erejéig sem – közölte a társaság.
A legfrissebb adatok szerint 111 honfitársunk elhunyt az elmúlt 24 órában a koronavírusban és 1513 ember megfertőződött – árulta el a hivatalosan csak 9 óra körül ismertté váló adatot Orbán Viktor. Emellett kiemelte, hogy 4717 beteg gyógyult meg.
Logójának megújítása csak az első lépés volt: a Kia elkötelezett az új utak mellett, amelyet februárban új formanyelvet megelőlegező modell leleplezésével is bizonyít majd. Az újdonság lesz az első típus, amely a Hyundai-Kia dedikált elektromos platformjára (E-GMP) alapul majd.
Minimális erősödéssel kezdi a pénteki napot a forint az euróval szemben, így próbál eltávolodni az utóbbi napok hangulatát meghatározó 360-as lélektani szinttől. A magyar deviza hosszabb ideje alig mozdult ki innen, még korai lenne azt kijelenteni, hogy most az erősödés felé indulhat, főleg úgy, hogy a dollár továbbra is ellene dolgozik.
Sokan számítanak arra, hogy a koronavírus által sújtott gazdaság vissza fog pattanni, ami kifejezetten kedvező lehet az olyan részvények számára, amelyek lemaradók voltak az elmúlt időszakban látott raliban, ebből pedig az európai tőkepiacok is profitálhatnak 2021-ben.
A magyarországi startup ökoszisztéma jelenlegi helyzetét térképezi majd fel a Startup Hungary által indított kutatás, melyre már várják a hazai vállalkozások válaszait. A végeredményt idén márciusban hozzák nyilvánosságra. A cél nem csupán az adott év startupjainak felkutatása, hanem következtetések és ajánlások megfogalmazása is azzal kapcsolatba
1 513 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 349 149 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
1513 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 349 149 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Novemberben a beutazási korlátozások, illetve a kereskedelmi szálláshelyekre vonatkozó, a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló védelmi intézkedések hatására a külföldi vendégek által a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött éjszakák száma 93%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák s
1 513 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 349 149 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 111 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 177 főre emelkedett.
Egy hangoskönyv is jár majd hozzá, amiben elmeséli a képek mögötti történeteket. Billie Eilish kiad egy fotóalbumot az életéről és karrierjéről, ami nemes egyszerűséggel csak Billie Eilish címmel fog megjelenni. Az énekesnő maga válogatta hozzá a fotókat a családi gyűjteményből.Sok órát töltöttem hónapokon keresztül azzal, hogy áttúrjam mag
1 513 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 349 149 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
Le Mans alaposan felpezsdíti a dolgokat: az új Hypercar kategória egészen széles közönséget fog érinteni, ugyanis a benne szereplő autók közúti verzióban is megvásárolható gépcsodák lesznek. Ez pedig egy picit kézzelfoghatóbbá teszi a küzdelmet, az elérhetőbb fejlesztési költségek pedig sok gyártó fantáziáját megmozgatják. Az első fecske a Toyota:
Néhány héttel ezelőtt a NASA űrhajósai leszüretelték a „Plant Habitat–02” projekt keretében a Nemzetközi Űrállomáson termesztett növényi termékeket, elsőként 20 db hónapos retket.
A Sony bejelentette két legújabb vezeték nélküli hangszórójának érkezését. Az SRS-RA5000 és az SRS-RA3000 készülékek biztosítják a prémium minőségű, harmonikus hangzást otthonainkban. A Sony egyedülálló és speciális hangtechnológiájának köszönhetően a hangszórók képesek akár egész szobát betöltő hangot is létrehozni. A kiegészítők bármely otthonnak
A Független Egészségügyi Szakszervezet felmérése szerint - amelyben 4600 munkavállaló vett részt - az egészségügyi szakdolgozók közel 90 százaléka elégedetlen a bérével, minden ötödik ápoló pedig hivatást váltana.
A program a vendéglátásban, a turizmusban és a szolgáltató szektorban tevékenykedőknek nyújt célzott segítséget a koronavírus-járvány második hullámában.