Néha bajban vagyunk, ha hallunk egy becenevet, mert annyira eltér az eredeti keresztnévtől. Esélyünk sincs kitalálni. Íme 10 nehéz becenév, könnyen kitalálod?
Hackerek mélyebbre hatolhattak be a Microsoft rendszerébe, mint azt korábban hitték, közölte a Microsoft. A társaság korábban elismerte, hogy behatolás nyomaira találtak a rendszerükben, a SolarWinds nevű cég egyik programjához kiadott javítást manipulálták feltehetően orosz hackerek, demára az is kiderült, hogy forráskódhoz juthattak hozzá. A Micr
December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal. Az eddigi tapasztalatokról beszélt Merkely Béla.
Több évtizede nem tapasztalt ütemű fellendülés indulhat az idén a világgazdaságban, miután a koronavírus elleni globális oltási kampány kiteljesedésével várhatóan megkezdődik az élet visszatérése a normális kerékvágásba - jósolták 2021-re szóló pénteki előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Mintha nem lett volna elég zavaró tényező idén az amerikai elnökválasztás és a Brexit befektetési szempontból, egy világjárvány válságát nyögjük március óta, és ez még valószínűleg egy darabig így is lesz. Miben bízhatunk akkor
A túl alacsony és a túl magas páratartalom nem egészséges. A légutak a száraz levegőben kiszáradnak, köhögünk, komfortérzetünk csökken. A tartósan száraz levegő nemcsak egészségünknek, hanem fabútorainknak, ruházatunknak, növényeinknek sem tesz jót.
December végén mutatta be a Xiaomi a legújabb csúcsmobilját a Mi 11-et, ami a világ első okostelefonja Snapdragon 888 rendszerchippel. Január 1-től Kínában már meg is kezdődött a mobil értékesítés, és az első eladási adatok alapján bombasiker a készülék. Borítékolható volt, hogy a Mi 11 első körben Kínában jelenik meg, majd csak ezt követően érkez
Az öregségi teljes nyugdíj legkisebb összege - immár időkorlát nélkül - marad 28.500 forint, az árvaellátás minimuma pedig - szintén időkorlát nélkül - marad 24.250 forint - mutat rá legfrissebb írásában Farkas András nyugdíjszakértő.
A ködfoltok feloszlását követően változóan felhős időre számíthatunk, délkeleten több, másutt kevesebb napsütéssel, majd a délutáni óráktól nyugat felől vastagszik a felhőzet. A Nyugat-Dunántúlon a késő délutáni, esti óráktól több helyen eleredhet az eső, zápor. A délkeleti, keleti szél többfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 12
Gépészet rovatunk heti cikkeiben bemutattunk több gépújdonságot. Megtudtuk, mire kell vigyázni az alattomos gumicsövekkel a traktorokban és felelevenítettük az óév legjobb gépes pillanatait is.
December 8-án jelentette be a FireEye nevű it-biztonsági cég, hogy egy nagyon összetett és kifinomult támadás következtében számos általuk fejlesztett és sérülékenység vizsgálatok során használt eszközözt (exploit-okat) loptak el a rendszereikből. December 13-án kiderült, hogy a FireEye incidensnél a támadók a SolarWinds nevű, it-menedzsment és it-
December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
Enyhe időnk volt 2021. január 1-jén, amihez még a Nap is asszisztált pár óra erejéig. Ezt követően persze nem meglepő, hogy sokan túrázásra adták a fejüket az új év legelső napján. Az ország legmagasabb csúcsa, a Kékestető amúgy is nagyon népszerű célpont a magyar családok körében, az január elsejei jó idő viszont még inkább meghozta minden
December 26. délutánja óta folyamatosan oltják az egészségügyi dolgozókat a koronavírus elleni vakcinákkal - mondta a Semmelweis Egyetem rektora az M1-en.
Egyre biztatóbb a járványhelyzet a vakcinák tekintetében, ugyanakkor a napi esetszámokat és a mutálódó koronavírust nézve folyamatosan romlik a helyzet világszerte. Az Egyesült Államokban már átlépte a 20 milliót a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma, és már itt is felbukkant a vírus gyorsan terjedő mutációja, amelyet néhány hete azonosította
Spanyolország meghosszabbította az Egyesült Királyságból érkezőkre vonatkozó beutazási korlátozásokat a koronavírus ott felfedezett variánsa miatt - adta hírül pénteken a spanyol hivatalos közlöny.
Cikkünkből kiderül, hogyan építs trópusi istállót, hogyan készíts mosógépből terménydarálót és hogyan nevelj - értékesíts brojlercsirkét Madagaszkáron, ha eredetileg csak turistaként érkeztél a szigetre – de karanténban ragadtál...
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/02/2893/
Kötelező lesz a maszkviselés az ausztrál Új-Dél-Wales állam fővárosában, Sydney-ben, ahol további korlátozásokat is bevezetnek azt követően, hogy hét újabb koronavírus-fertőzést regisztráltak - derül ki az állam miniszterelnökének szombati bejelentéséből.