Csütörtökön nyolc hónap után az első koronavírus-elhunytról jelentettek Kínában, ahol egy néhány napja felderített gócot próbálnak felszámolni az országban megszokott brutális szigorral. Mindeközben a WHO szakértő csapata is megérkezett Vuhanba, hogy a vírus eredete után nyomozzon.
Virág Barnabás szerint a kormány részéről a beruházások felpörgetésére, további munkahelyvédelmi lépésekre és a bajba jutott adósok megmentésére van elsősorban szükség, 2021-ben a legfontosabb cél a növekedés helyreállítása.
Megállapította egy győri, egy mosonmagyaróvári, egy tihanyi és egy zalaegerszegi frekvencia közösségi használatára kiírt pályázat nyerteseit a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa e heti ülésén. A testület elvégezte egy nyíregyházi frekvencia pályázatának alaki vizsgálatát is. A tanács nyertest hirdetett a Győr 96,4 MHz körzeti,
A gyermekek zaklatása a technológia fejlődésével már nemcsak az iskolában töltött időszakra korlátozódik, otthonukra és a szabad idejükre is átterjedhet - hívta fel a figyelmet a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokat fejlesztő ESET és a Sicontact Kft. A közös közleményben hangsúlyozták: az internetezők harmada gyermek, és az internetes zaklatás b
Virág Barnabás szerint a kormány részéről a beruházások felpörgetésére, további munkahelyvédelmi lépésekre és a bajba jutott adósok megmentésére van elsősorban szükség, 2021-ben a legfontosabb cél a növekedés helyreállítása.
232 igen és 197 nem szavazattal megszavazta az amerikai képviselőház, hogy megindítják az alkotmányos vádeljárást Donald Trump leköszönő amerikai elnök ellen. Legalább tíz republikánus is az impeachment megindítására szavazott. Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen kétszer is megindították ezt az eljárást - írja az Euronews.
A Ploiesti Táblabíróság elutasította a Hargita megye és Gyergyószentmiklós által benyújtott perújítási kérelmet, és ezzel véglegessé vált a Gyergyószentmiklós és Almásmező (Bicaz Chei) határperében hozott jogerős ítélet, mely a Neamt megyei félnek juttatta Románia egyik leglátványosabb szurdokvölgyét.
Megvédte szerdán a Twitter közösségi oldal tulajdonosa a Donald Trump amerikai elnök fiókjának felfüggesztéséről szóló döntést, ám arra figyelmeztetett, hogy ez a lépés veszélyes precedenst teremthet.
Az LG Electronics (LG) és a Google partnerségi megállapodásának köszönhetően az idei év második felétől a legújabb LG webOS tévéken is elérhetővé válik a Stadia felhőalapú játékplatform. Amint a Stadia felkerül a Google TV rendszerébe, az LG lesz az első tévégyártó, amely webOS okostévéplatformján támogatja majd a szolgáltatást. Az LG prémium kij
A használt autót külföldről vásárló magyarok továbbra is a német modelleket választják a leggyakrabban, a húsz legnépszerűbb autóból tizenöt német márka volt tavaly - közölte friss statisztikái alapján a Vezess.hu.
1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 066 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 220 304 fő, az aktív fertőzöttek száma 116 266 főre cs
Az Isuzu D-Max a pickup kategória egyik kissé háttérbe szoruló, mégis kiváló tagja, amely egy olyan márkától jön, ami szinte csak tehergépjárművekkel foglalkozik – ez pedig garanciát jelenthet a strapabíróságra. A vadonatúj generációt még 2019 legvégén mutatta be a gyártó - a típus pedig már rendelhető nálunk; mutatjuk az idei árakat.
A MÁVInform Facebook oldala szerint a vasúti közlekedésben máris gondokat okozott az ország egy részén a hajnalban kezdődött havazás. A havazás miatt nem közlekedik a Déli pályaudvarról Százhalombattára induló 8:25-kor, 9:25-kor
1926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 066 főre emelkedett.
1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A boldogság – máshol a remény – kék madara számos folklórtörténetben felbukkan (a kínaiak, az oroszok, sőt még a lotaringiaiak is tudnának erről mesélni), viszont széles körben ismertté a későbbi Nobel-díjas költő-drámaíró, Maurice Maeterlinck szimbolista műve tette a kifejezést. A világhírű történetet azonos című új kötetében Gimesi Dóra mesélte,
1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 066 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 220 304 fő, az aktív fertőzöttek száma 116 266 főre cs
1926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 066 főre emelkedett.
Kapacitásbővítésre és szolgáltatási színvonalának javítására csaknem 2,9 milliárd forint támogatást kap a Gyulai Várfürdő, amely az összeget saját költségvetéséből 280 millió forinttal egészít ki. A várhatóan másfél évig tartó beruházás 2023 végére fejeződhet be. A tervek szerint 2022 őszén induló beruházás során duplájára növelik a gyerekparadicso
Italia Viva (Élő Olaszország) néven alapított, csekély támogatottságú minipártjával próbálja elmozdítani a Giuseppe Conte vezette kabinetet Matteo Renzi korábbi kormányfő, aki kilépett kormánykoalícióból. Conte-nek új képviselők támogatását kellene megszereznie a folytatáshoz. A lakosság 55 százaléka támogatja Conte-t.
Rekord mértékű friss pénz áramlott a tőzsdén kereskedett alapokba tavaly, ezzel a szektor kezelt vagyona átlépte a 8 ezermilliárd dollárt – írja a Financial Times.
1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak
Ma mutatja be legújabb felső kategóriás Galaxy-okostelefonjait a Samsung, az esemény közép-európai idő szerint délután 4-től követhető a Samsung honlapján. A várakozások szerint három új Galaxy S-készülékről ránthatja le a leplet a dél-koreai mobilóriás.
Mesterházy Attila hangsúlyozta, hogy az ellenzéknek el kell kerülnie azt a csapdát, hogy olyan dolgot ígérnek, amelyet nem tudnak betartani. A politikus szerint a Fidesz majd tavasszal rengeteg pénzt fog osztogatni az embereknek a saját választási kampányuk részeként.
Katasztrofálisan végződött a legújabb dizájnnal rendelkező PlayStation 5 konzolok piacra dobási kísérlete. A gyártók kénytelen voltak felfüggeszteni a folyamatokat, hiszen életveszélyes fenyegetéseket kaptak azoktól a felháborodott felhasználóktól, akiknek nem jutott a legújabb készülékekből – számolt be róla a VGC. A vállalat – az
2020. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az adat nem okozott meglepetést, az elemzők 2,7-2,8%-os áremelkedést vártak. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3, 2020 egészében pedig az
Meghalt a király, éljen a király! – valami ilyesmi, de a történet most árnyaltabb egyel. Leköszön a Honda HR-V, amelytől másfél éve turbómotoros kivitelben vehettünk búcsút. Hogy mi jön a helyére?
Csütörtök reggelre hótakaró borítja a tájat. A gyorsforgalmi, valamint a fő- és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek. Napközben elszórtan, de a keleti tájakon egy összeáramlás mentén akár tartósabban is számíthatunk hózáporra, havazásra.
Az utóbbi öt évben a világ legnépszerűbb jelszavai az „123456” és a „password” (jelszó). A kiberbiztonsági és a digitális adatvédelmi szakértők folyamatos emlékeztetése ellenére a legtöbb ember továbbra is gyenge és könnyen feltörhető jelszavakat hoz létre. Ezek a megállapítások a NordPass szoftvercégtől származnak, amely évente közzé teszi a 200
Már több mint 92 millió koronavírus-fertőzöttet és közel 1,98 millió elhunytat tartanak számon. Magyarországon 1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 066 főre eme