Az idén január elejétől az OTP Bank csoportszinten integrálta a befektetési szolgáltatási és privát banki szolgáltatásait, így az OTP Global Markets Igazgatóság felel a treasury ügyletek, a letétkezelési és tőkepiaci műveletek, a privát banki szolgáltatások, valamint a csoportszintű befektetési szolgáltatási irányítási tevékenységért is - közölte a
A techóriások “rendszerszintű visszaélései” miatt mára összehívta a Digitális Szabadság Bizottságot Varga Judit igazságügyminiszter, aki a Hír Tv-ben arra, hogy egyfajta ellencenzúráról van-e szó, kijelentette: “egyelőre mi a Facebook-cenzúrának a szabályrendszerét vizsgáljuk”.
A műanyaghulladék globális probléma – és megoldani is csak akkor tudjuk, ha mindannyian összefogunk, nagyvállalatoktól a fogyasztókig. A Coca-Cola folyamatosan dolgozik a megoldáson is: fenntarthatósági vállalásai között szerepel, hogy az egész világon csökkenti a gyártásban felhasznált új műanyag mennyiségét, és tíz éven belül minden PET palackja
Az igazságügyi miniszter összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését a techcégek “rendszerszintű visszaélései” miatt. Varga Judit a Facebook-oldalán azt írta: az “árnyék tiltás” vagy “shadowban” azt jelenti, hogy a közösségimédia-szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák egy felhasználói profil láthatóságát, elérését,
Az idei évet legfőképpen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések, korlátozások uralták. A vállalatoknak hirtelen kellett reagálnia a kialakult helyzetre, a fizikai kontaktust virtuálisra váltani, a folyamataikat online irányba terelni. 2020 – még ha a kényszerhelyzet szülte is – a digitális átalakulás éve. A Dell Technologies 2016 óta min
A Bosch, az Astrobotic, a WiBotic és a Washingtoni Egyetem ultragyors töltést fejleszt űrkutatással kapcsolatos kutatások támogatására. A robotoknak energiára van szükségük, még a Holdon is. Az elektromos áramot általában fedélzeti napelemekből nyerik, ám a kisebb méretű robotoknak kiegészítő áramforrásra is szükségük van. Ehhez két új technológiát
Schaller-Baross Ernő megerősítette, hogy az uniós parlamentben a jogi és a foglalkoztatási szakbizottságok tagja lesz, és előbbiben például folytatják a munkát azzal a céllal, hogy az uniós intézmények ne lépjék át a működésük jogi kereteit.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói (akik az őszi félévben oktattak) közleményükben amellett álltak ki, hogy ne utólag, a tavaszi félév során írják jóvá a Neptunban a diákok kreditjeit.
Angol szintfelmérővel indult az Önfejlesztés hete a Villában. Kiderült, hogy ki mennyire tud angolul, aztán a saját szemetükben turkáltak, illemtan órán pedig a csúnya szavakat igyekeztek helyettesíteni a villalakók. A zeneórán zeneszerzőket kellett felismerniük kép alapján, míg jógaórán mozgáskultúrájukat csillogtathatták meg a villalakók. Az an
Történelmi csúcsra, avagy 7000 milliárd forint közelébe emelkedett a befektetési alapkezelők által kezelt vagyon. A tőkebeáramlás, a vonzó hozamok és a tavaly év során adódó kedvező beszállási lehetőségek egyaránt segítették a kezelt vagyon növekedését. Különösen közkedveltek voltak a részvényalapok, melyek vagyona harmadával nőtt.
Ma is online sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, az eseményre 11:15 órakor kerül sor. Mint minden nap, a Portfolio ma is élőben számol be a tájékoztatóról. Hétfőn az eseményen a legfontosabb kérdés az volt, hogy hogyan halad az országos oltás, az oltóanyag milyen forrásból és mennyiségben lesz majd elérhető a következő hónapokban. Ez a téma v
Állam- és kormányfői szinten igyekeznek a héten egyeztetni a tagországok egy esetleges közös oltásigazolvány bevezetésének mikéntjéről. Az álláspontok egyelőre nagyon eltérőek.
A Mészöly Miklós-centenárium alkalmából az életmű egyik legavatottabb szakértőjével beszélgettünk. A pálya legizgalmasabb kérdésein belül szóba került természetesen bonyolult, legendás szerelme Polcz Alaine-nel is, aki az elmúlt években olvasottabb szerző lett a férjénél (pedig ő nem is tartotta magát írónak). Olvassátok el!
A jövőben egyre több drón kaphat majd repülési engedélyt. A légi közlekedés mérföldkőjenek is nevezhető, hogy a napokban az amerikai Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) először engedélyezte, hogy önvezető drónok is forgalomba álljanak. Pontosabban az American Robotics eszközéről van szó, ami Kansas, Massachusetts és Nevada állam felett fog röp
Tegnap ünnepelték az Egyesült Államokban a Martin Luther King Day-t, így a tengerentúli tőzsdék zárva maradtak. Az európai piacok visszafogottan teljesítettek, a DAX 0,44 százalékkal kerül feljebb, de többségében mérsékelten emelkedtek az európai indexek. Az ázsiai tőzsdék többsége emelkedett ma, a piacok Joe Biden hatalomba iktatása után újabb st
A Magyar Marketing Szövetség 2020-ban is kihirdette az Év Applikációja díjat, melyet a DokiApp vihetett haza. A telemedicina alkalmazás segítségével a nap bármely időszakában, mindössze pár perc várakozás után konzultálhatunk egy orvossal vagy pszichológussal. Az online orvoslás “Ubere” nem először kap rangos díjat, tavaly ősszel ugyanis a Vodafone
Az Európai Bizottság a keddi ülésre bekerülő anyagban azt fogja javasolni a tagállamoknak, hogy célozzák meg a lakosság 70%-ának beoltását nyárig, amelyen belül március végéig a 80 év feletti korosztály 80%-ának, illetve az egészségügyi és szociális gondozási területen dolgozók szintén 80%-ának beoltása legyen a cél – tudta meg a Politico. Sőt, a b
A csehországi Kolín logisztikai központban a Gefco végzi a Peugeot, Citroen, Ds és Opel logisztikai szolgáltatását: a portfólió most a Subaru márkával bővül.
Miskolc város volt polgármestere hosszan tartó, küzdelmes betegség után távozott, január 18-án késő este, 56 éves korában - közölte a család kedd reggel.
A második heti szennyvíz eredmények országosan továbbra sem mutatnak jelentős változást. Ezen a héten a szennyvízmintákban mért átlagos SARS-CoV-2 koncentráció továbbra is stagnál - írja a legfrissebb adatokat értékelve a koronavirus.gov.hu.
Kedden eleinte északon és keleten több helyen hullhat a hó, majd napközben átmeneti szünet lesz, aztán estétől északnyugat felől újabb csapadék érkezik, ami azonban már ÉNy-on, majd a...
Vetítésekkel, kiállítással és egyéb programokkal ünnepli idén az első megrendezett magyar film, A táncz születésének százhuszadik évfordulóját a Nemzeti Filmintézet (NFI). A magyar filmet ünneplő programsorozat nyitányaként a Nemzeti Filmintézet a hagyományokhoz híven megrendezi a magyar film napját április 30-án, Zsitkovszky Béla és Pekár Gyula al
Az A-Híd Zrt. újíthatja fel nettó 18,8 milliárd forintért a Lánchidat - közölte a Budapesti Közlekedési Központ az MTI-vel. A híd felújítása így bruttó 26,75 milliárd forintból valósulhat meg.
Az adóhatóság adatai szerint 2019-ben bruttó 295 ezer forint volt az átlagos havi kereset, ami nettó havi 200 ezer forintot jelentett. Volt olyan település, ahol csak 31 ezer forintot vittek haza átlagosan a munkavállalók, míg Telkiben átlagosan nettó 390 ezret kerestek az emberek – derül ki a GKI elemzéséből.
Az új elnök azt tervezi, hogy felülírja Donald Trump friss rendeletét, amellyel a távozó amerikai elnök január 26-i hatállyal feloldotta az Európából és Brazíliából érkezőkre a koronavírus-járvány miatt érvényben lévő beutazási tilalmat.
573 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 353 276 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 111 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 520 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 231 915 fő, az aktív fertőzöttek száma 109 841 főre csök