2021. január 7. csütörtök

jan. 7
10:30
Véglegesen és hivatalosan is Joe Biden az USA következő elnöke (SzMo)
A kongresszus hitelesítette a demokrata elnökjelölt győzelmét.
jan. 7
10:30
Szijjártó Péter a japán nagykövettel tárgyalt (Demokrata)
A tárcavezető szerint a japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében.
jan. 7
10:32
Megint meglódult a forint, új csúcs közelében jár az euróval és dollárral szemben (Portfolio)
Szerda után csütörtök délelőtt is hirteélen forinterősödés bontakozott ki a bankközi piacon, amelynek jegyében 357 közelébe erősödött az euróval, 290 közelébe a dollárral szemben. Előbbi 2,5 hetes, utóbbi csaknem 2,5 éves csúcs közeli szintet jelent.
jan. 7
10:36
Rendezett hatalomátadást ígér Trump (Infostart)
A távozó amerikai elnök szerint ez csak a harc kezdete.
jan. 7
10:36
A kongresszus hitelesítette Joe Biden győzelmét (HírTV)
Közben Donald Trump azt ígérte, hogy rendezett hatalomátadás lesz január 20-án.
jan. 7
10:36
Demokrata szenátushoz alkalmazkodnak a tőzsdék (ProfitLine)
99%-os feldolgozottság mellett mindkét szenátori helyet a demokraták nyerik, így a szenátusban is átvethetik az irányítást, hiszen a két nagy pártnak 50-50 szenátora lesz, s ilyenkor a demokrata alelnök szava dönthet.
jan. 7
10:36
Az Egyesült Államok fontolgatja az Alibaba és a Tencent feketelistázását is (Portfolio)
Egyes források szerint a Trump adminisztráció azt mérlegeli, hogy az Alibabát és a Tencentet is hozzáadja azoknak a cégeknek a feketelistájához, amelyek állítólagosan a kínai hadsereg irányítása vagy befolyása alatt állnak, és így megtiltaná az amerikai befektetők számára, hogy részesedést szerezzenek ezekben. Ezzel a jelenlegi kormányzat gyakorlat
jan. 7
10:36
Koronavírus: ismét nő a fertőzöttek és a halottak száma (SzMo)
Az elmúlt 24 órában újabb 127 beteg halt meg, több mint 3000 új fertőzöttet azonosítottak.
jan. 7
10:36
A nagy amerikai folyók csaknem egyharmadának megváltozott a színe (Hamu és Gyémánt)
Az Egyesült Államokban lévő nagy folyók nagyjából egyharmadának változott a színe az elmúlt csaknem három évtizedben – állapították meg amerikai kutatók, akik a Geophysical Research Letters című folyóiratban ismertették eredményeiket. A Coloradói Állami Egyetem és az Észak-Karolinai Egyetem Chapel Hill-i campusának szakemberei az Egyesült Á
jan. 7
10:36
A kongresszus hitelesítette Joe Biden győzelmét (Demokrata)
Eredetileg hat olyan állam választási eredményét akarták kifogásolni a kongresszusi hitelesítés folyamán, amelyben Biden győzött.
jan. 7
10:39
Karácsony óta nem volt ilyen sok új fertőzöttünk (Menedzsment Fórum)
3 068 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, és elhunyt 127 beteg.
jan. 7
10:42
Egy csapat orvhorgászt sikerült tetten érnie a halőröknek (Agroinform)
A karácsonyi ünnepek alatt is kilátogattak a folyókhoz, tavakhoz a Jász-Nagykun-Szolnok megyei halőrök és nem hiába.
jan. 7
10:42
A kijárási tilalom megszegése miatt igazoltatták, kiderült, hogy nem sokkal korábban ölte meg két ismerősét egy szegedi férfi (ATV)
Megölte két ismerősét szerdán egy szegedi férfi, a rendőrök a gyanúsítottat rövid időn belül elfogták - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
jan. 7
10:42
Kreischberg: freestyle világkupa versenyeket rendeznek (Síelők)
Az észak-amerikai versenyek törlése után a Kreischberg/Murau világkupa verseny továbbra is fix pont maradt a FIS freestyle világkupa naptárban. A hétvégén körülbelül 20 ország versenyzői mérik össze tudásukat a Big Air versenyben. Az Eurosport 2 élőben közvetíti a döntőket.
jan. 7
10:42
Íme a legjobb diétás pizza recept: Egy szelet mindössze 50 kalóriát tartalmaz – Videó (Femcafe)
Akkor sem kell lemondanod a finom falatokról, ha éppen fogyókúrázol.
jan. 7
10:42
Kizuhant egy másfél éves gyermek az ablakon Újpesten (Demokrata)
Édesanyja próbált rajta segíteni, de a gyermek légzése és keringése leállt.
jan. 7
10:44
Elhunyt Helmut Claas, a mezőgazdaságigép-gyártás úttörője (Agroinform)
Helmut Claas, a CLAAS csoport egykori ügyvezető igazgatója, a Felügyelő Bizottság és a Részvényesi Bizottság elnöke január 5-én, 94 éves korában elhunyt.
jan. 7
10:48
Durva hatása van a koronavírusnak a szépségiparra (Femcafe)
Megkurtította a nők hajkoronáját a koronavírus.
jan. 7
10:48
Sok volt a hús? Jön a hazai zöldségszalámi! (Agrofórum)
Rohanó világunkban sokan nem szánnak kellő időt arra, hogy friss zöldségeket vásároljanak a piacokon, majd azokat alaposan megmosva és felszeletelve egészséges szendvicseket készítsenek családjuknak vagy saját maguknak. Az állandó időhiány mellett ráadásul további kellemetlenséget jelenthet, ha mégis készül egy-egy szendvics, a bele kerülő zöldség
jan. 7
10:48
Meglepő titok derült ki Pécsi Ildikó végrendeletéről (Promotions)
Pécsi Ildikó fogadott fia, L. Péterfi Csaba elárulta, a művésznőnek két végrendelete van.
jan. 7
10:48
21 embernél váltott ki heves allergiás reakciót a BioNTech/Pfizer-oltóanyag az Egyesült Államokban (Növekedés)
Százezerből egy embernél váltott ki heves allergiás reakciókat a BioNTech és a Pfizer cégek koronavírus elleni oltóanyaga az Egyesült Államokban - számoltak be szerdán amerikai egészségügyi szakemberek, hangsúlyozva, hogy az immunizáció előnyei jelentős túlsúlyban vannak.
jan. 7
10:54
Hivatalosan is Joe Biden nyerte az amerikai elnökválasztást (Menedzsment Fórum)
Véget ért az elhúzódó választási folyamat, a kongresszus is megerősítette a demokrata jelölt elektori győzelmét.
jan. 7
10:54
Hamarosan gond lehet a temetésekkel Szlovákiában (Infostart)
Két hét múlva már gond lehet a temetésekkel Szlovákiában, annyi áldozatot szed a koronavírus. A Szlovákiai Temetkezési Vállalatok és Krematóriumok Szövetsége szerint az emberek hosszabb ideig fognak várni arra, hogy elhunytaikat elhamvasszák vagy eltemessék. Az elhunytak tárolására szolgáló hűtőberendezések hiánya is egyre kritikusabbá válik.
jan. 7
10:54
Le a magas lóról – Jaguar XE D180 AWD (2020) teszt (Auto Pult)
A Jaguar XE a tavalyi évben mérsékelt külső és alapos belső megújuláson ment keresztül, amely természetesen a hajtáslánci palettáját is érintette. A modernizálás pedig olyannyira nem állt meg Coventry-ben, hogy mire leteszteltük a 180 lóerős dízel, összkerekes változatot, már meg is érkezett a 204 lóerős, 48 V-os hibrid új kiadás. Tesztünknek azért
jan. 7
10:54
Trump átadja a hatalmat, de közölte: ez csak a harc kezdete (ATV)
Közleményt adott ki csütörtök hajnalban szóvivője útján Donald Trump amerikai elnök, melyben azt írja, hogy bár egyáltalán nem ért egyet a novemberi elnökválasztás eredményével, "és a tények az ő oldalán állnak", rendezett hatalomátadás lesz január 20-án.
jan. 7
10:54
Idén közel 200 napra van lekötve a Hungaroring (HírTV)
Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója arról is beszélt, hogy a Hungaroringnek 2027-ig van szerződése Forma-1-es futam rendezésére.
jan. 7
11:00
Az idén közel kétszáz napra van lekötve a Hungaroring (Demokrata)
Gyulay Zsolt az előző esztendőt nehéznek nevezte, mert „a világ mással volt elfoglalva”.
jan. 7
11:03
Oltás: az anafilaxiás sokk gyakorisága tízszeres az influenzavakcinához képest (Infostart)
Az amerikai járványügyi hivatal, a CDC adatai szerint még így is nagyon ritka annak előfordulása: egymillió emberből mindössze tizenegyet érint.
jan. 7
11:06
A magas vérnyomás télen még veszélyesebb (WebBeteg)
Télen nem csak a nátha és az influenza jelent veszélyt egészségünkre. A hideg idő a stroke és a szívinfarktus kockázatát is növeli. Statisztikák szerint a téli hónapokban 20-50 százalékkal nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálesetek száma.
jan. 7
11:06
Az arany árfolyama esett az emelkedő kamatokra (ProfitLine)
Az arany a nagy emelkedést követően 1.923 dollárig esett ma délelőttre.
jan. 7
11:06
Itt a fordulat Trumptól: átadja a hatalmat Bidennek (Portfolio)
A novemberi választások óta először nyilatkozta azt Donald Trump amerikai elnök, hogy január 20-án elhagyja a Fehér Házat és békésen átadja a hatalmat Joe Bidennek.
jan. 7
11:06
Százezerből egy embernél váltott ki heves allergiás reakciót a Pfizer/BioNTech-vakcina az Egyesült Államokban (ATV)
Százezerből egy embernél váltott ki heves allergiás reakciókat a BioNTech és a Pfizer cégek koronavírus elleni oltóanyaga az Egyesült Államokban - számoltak be szerdán amerikai egészségügyi szakemberek, hangsúlyozva, hogy az immunizáció előnyei jelentős túlsúlyban vannak.
jan. 7
11:06
Társkereső oldalakon csalt ki 3 millió forintot ismerkedni akaró férfiaktól (Hírklikk)
Vádat emeltek egy középkorú nővel szemben, aki több mint három éven át csaknem kilencven férfit tévesztett és károsított meg hamis társkereső profilok mögé bújva – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője csütörtökön az MTI-t.
jan. 7
11:06
Elhunyt Helmut Claas, a mezőgazdasági ipar úttörője (Agrofórum)
Helmut Claas, a Claas csoport egykori ügyvezető igazgatója, a Felügyelő Bizottság és a Részvényesi Bizottság elnöke január 5-én, 94 éves korában elhunyt.
jan. 7
11:08
Újra romlik a magyar járványhelyzet? Megszólal az operatív törzs (Portfolio)
Ma 11:15-kor tartja napi sajtótájékoztatóját az operatív törzs.
jan. 7
11:12
Magyar vezető a közép-európai Swarovski élén (Márkamonitor)
A tavaly 125. születésnapját ünneplő cégcsoport jelentős újjászületésen megy keresztül globálisan; új magyar vezetőt neveztek ki a közép-európai Swarovski élére, továbbá Budapestre helyezték az eddig varsói régiós központot.   Az 1895-ben létrejött osztrák Swarovski vállalat működése óta először nevez ki magyar vezetőt a régió irányítására. A 15 év
jan. 7
11:18
Százezerből egy embernél váltott ki heves allergiás reakciót a Pfizer vakcinája (Portfolio)
Százezerből egy embernél váltott ki heves allergiás reakciókat a BioNTech és a Pfizer cégek koronavírus elleni oltóanyaga az Egyesült Államokban - számoltak be szerdán amerikai egészségügyi szakemberek, hangsúlyozva, hogy az immunizáció előnyei jelentős túlsúlyban vannak.
jan. 7
11:18
Megérkezett a koronavírus-vakcina a Pesti úti idősotthonba (ATV)
Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk: csütörtökön fokozatosan megkezdték az idősotthonok dolgozóinak és lakóinak koronavírus elleni oltását. A Semmelweis Egyetem gyógyszertárából pedig már el is indultak a Fővárosi Önkormányzat Pesti úti Idősek Otthonának szánt Pfizer-BioNTech vakcinák.
jan. 7
11:18
Nem hiszünk a szemünknek! Keanu Reeves testétől még a jéghegy is megolvad (Joy)
Keanu Reeves hiába múlt 56 éves, most is sikerült bebizonyítania, hogy a kor bizony nem számít.
jan. 7
11:18
Trump azt mondja, szabályszerűen fogja átadni a hatalmat „minden idők legnagyszerűbb elnöki első ciklusa után” (SzMo)
A választás végeredményével nem ért egyet a leköszönő elnök, sőt nem is hajlandó elfogadni a vereséget, de a Fehér Házat állítása szerint át fogja adni utódjának, Joe Bidennek.
jan. 7
11:21
Százezerből egy: ritka a súlyos tünet a koronavírus-vakcina miatt (Piac és Profit)
Százezerből egy embernél váltott ki heves allergiás reakciókat a BioNTech és a Pfizer cégek koronavírus elleni oltóanyaga az Egyesült Államokban - számoltak be amerikai egészségügyi szakemberek, hangsúlyozva, hogy az immunizáció előnyei jelentős túlsúlyban vannak.
jan. 7
11:24
A Balkán folyóira most nincs találóbb jelző: balkáni (Infostart)
Szeméthegyek emelkedtek rajtuk, ez környezetvédelmi vészhelyzetet teremt, és bajba sodorja a vízierőművek működését is.
jan. 7
11:24
Hogyan dolgozhatnak együtt biztonságban a mobil robotok és az emberek? (newtechnology.hu)
Ahogyan egyre nagyobb hangsúly kerül a globális gyártásra, a folyamatoknak fel kell venniük a versenyt a párhuzamosan növekvő követelményekkel. Mindez azonban azt eredményezheti, hogy még nagyobb nyomás éri az alkalmazottakat egy gyakran balesetveszélyes környezetben. Erre a helyzetre az autonóm mobil robotok (AMR-ek) nyújthatnak megoldást, melyek
jan. 7
11:24
Hitelesítette az amerikai törvényhozás Joe Biden elnöki győzelmét (Növekedés)
Csütörtök hajnalban az amerikai kongresszus hitelesítette Joe Biden demokrata párti jelölt elnökválasztási győzelmét. Donald Trump rendezett hatalomátadást ígért.
jan. 7
11:30
Koronavírus - Szijjártó: a japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében (Portfolio)
A japán vállalatok döntő szerepet játszanak a magyar gazdaság növekedésében, a világjárvány alatt eddig 19 japán vállalat összesen 21 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre Magyarországon, amellyel több mint 13 ezer munkahelyet mentettek meg - közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a Facebook-oldalán, miután bemutatkozó látogatá
jan. 7
11:30
Hónapokig részeg volt a híres filmsztár, még a forgatásokon is ivott (Femcafe)
A Még egy kört mindenkinek című Oscar-esélyes film forgatása után absztinenciát fogadott a dán színész.
jan. 7
11:30
Az idén is folytatódnak az átadások a Városligetben (Demokrata)
2020-ban mérföldkőhöz érkezett a Városliget autómentesítése is, átadták ugyanis a Dózsa Györgyi úti Múzeum Mélygarázst.
jan. 7
11:30
Akit Alföldi Róbert a kirúgása előtt megkért, hogy fesse át a Nemzetit - Film-zene-szórakozás 2021. január 07. 11:21 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/01/07/2948/
jan. 7
11:36
51 dollár felett az olaj árfolyama - mitől ez a nagy szárnyalás? (ProfitLine)
A WTI egészen 51,2 dollárig tovább emelkedett ma reggelre, ami tavaly február óta a legmagasabb árszint. Az emelkedés több tényező miatt következett be.
jan. 7
11:36
Oltási terv: levelet kapott Orbán Viktor (Portfolio)
A koronavírus elleni oltási program kidolgozásában és lebonyolításában ajánl és javasol együttműködést az önkormányzatok és a kormány között a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) és a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) - az erről szóló, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelet a Főpolgármesteri Hivatal juttatta el csütörtökön az M

Keresés