Egyéves az Egyensúly Intézet, ami politikai oldalaktól függetlenül igyekszik szakpolitikai intézkedéseket kidolgozni az ország fejlesztéséhez. A javaslatokat a mindenkori döntéshozóknak szánják. Az eddigi 12 hónap kutatómunkájának legfontosabb megállapítása, hogy Magyarország kitörési pontja a minőségi oktatás lenne – mondta érdeklődésünkre Boros T
Miután a cseh jegybank a vártnál is nagyobb kamatemelést hajtott végre csütörtökön és az erős inflációs kockázatok miatt további hathatós lépéseket ígért, illetve a lengyel jegybank is kamatemelés felé halad, a magyar jegybank alenöke is héja hangvételű üzenetet fogalmazott meg pénteken Varsóban. Ezek segítettek abban, hogy a forint 360 közeléből t
Az egyesület ugyanakkor jelezte, hogy ezeknek az autóknak mintegy 30 százaléka nem kerül belföldi végfelhasználóhoz, mert hat hónapon belül kivonják a forgalomból reexport, tesztautó leállítás, bérletből visszavétel céljából, vagy más üzleti okból. Az MGE megjegyzi: ez a trend nincs jó hatással a belföldi autóparkra sem korösszetétel, sem a közleke
A német Daimler konszern elektromos autói akkumulátor-ellátásának biztosítása céljából csatlakozik a Stellantis autóipari konszern és a francia TotalEnergies közös ACC akkumulátorgyártó vállalkozásához.
Továbbra is messze a bővülés és a zsugorodás 50 pontos határvonala felett alakult szeptemberben az amerikai feldolgozóipar két kulcsfontosságú aktivitási mutatója, és az egyik vezető szakértő szerint az alkatrész-ellátási problémák mellett is „tűzforró” az ágazat, miközben rekordközeli a kielégítetlen megrendelés, és mindezek miatt elszálltak a kés
Születésnapokban bővelkedő év 2021 a Szerencsejáték Zrt. számára. A vállalat 30. születésnapja mellett ugyanis egy mára ikonikussá vált játék is kerek évfordulót ünnepel, hiszen 20 éve annak, hogy elindult a Luxor játék. Ebből az alkalomból a nemzeti lottótársaság összegyűjtött számos érdekességet a játékhoz kapcsolódóan, amelyből nem csak a megdön
Völner Pál kifejtette, hogy Magyarország nyitott az óraátállítás eltörlésére, de csak akkor, ha erről konszenzus alakul ki az Európai Unió tagállamai között. Az igazságügyi tárca államtitkára Bencsik János független parlamenti képviselő kérdésére válaszolt.
Az idén az első kilenc hónapban 95 541 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, 5 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken az MTI-vel, a DataHouse Kft. adatai alapján.
A jogszabály tiltja a médiafelületeken olyan tartalmak megjelenítését, amelyek gyűlöletet keltenek, erőszakra hívnak fel, súlyosan sértik mások személyiségi jogait, valamint terrorcselekmények elkövetésére buzdítanak.
Egységes gazdasági teret hoz létre a két szakadár kelet-ukrajnai terület, és pénteken elkezdődött a határon lévő vámhelyek lebontása – írta a TASZSZ hírügynökség Alekszej Rudakovot, a donyecki terület vámparancsnokát idézve.
Néhány nap alatt elfogták a csömödéri kutyagyilkost, aki egy lövéssel terítette le a falu kedvenc kutyáját. A helyiek annyira szerették az elpusztult állatot, hogy pénzt ajánlottak fel a nyomra vezetőnek. A rendőrök csütörtökön csaptak le a gyilkosra, akinek lakásában kész fegyverarzenált találtak.
Újabb kráter nyílt meg a Cumbre Vieja vulkánon, amelyből láva tör fel és tart a tenger felé a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma szigetén – közölte a spanyol geológiai és bányászati intézet (IGME).
Gwendoline Delbos-Corfield elmondta, a vizsgált témák elsősorban az igazságszolgáltatás függetlensége, a média sokfélesége és az alapjogok érvényesülése voltak.
Idén az első kilenc hónapban 95 541 új személygépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 5 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest, de a szeptemberben forgalomba helyezett 9524 újautó 17 százalékos hanyatlást jelent - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) pénteken a DataHouse Kft. adatai alapján.
A horvát parlament pénteken elfogadta az elektronikus médiáról szóló új törvényt, amely szerint a jövőben felelősségre vonhatják a kommentelőket a gyalázkodó hozzászólások miatt - közölte a Nova TV kereskedelmi hírcsatorna.
Görögország nem hagyja, hogy 2015-öshöz hasonló migrációs válság alakuljon ki határain – jelentette ki Kiriákosz Micotákisz, miután meglátogatott egy új befogadó tábort Számosz szigetén.
Miközben úgy tűnik, Magyarország az előrelátó tartalékolásnak is köszönhetően kivédheti a nagy európai energiaválság első hullámát, egyes lapok most mélyen hallgatnak. Ők voltak azok, akik korábban kifejtették, teljesen érthetetlen és szakmailag indokolatlan a gáztározók feltöltése, amivel Orbánék célja mi más, mint a magyarok pénzének lenyúlása. A
A kormány szerint rendkívüli turisztikai és diplomáciai lehetőség a ma megnyílt dubaji világkiállítás. Abban viszont semmi rendkívüli nincs, hogy kormányközeli vállalkozók is alaposan kivették a részüket a lehetőségből.
Németországban tizenhat év után valószínűleg kiesik a hatalomból a jobboldal, helyét egy baloldali- liberális-zöld kormány veheti át. Az új kabinet minden bizonnyal tovább növeli majd a politikai nyomást az Orbán-kormányon, de a gazdasági kapcsolatok aligha fognak sérülni.
Jobbára továbbra is fennállnak a Magyarországgal szemben 2018-ban megfogalmazott aggályok - jelentette ki az Európai Parlament (EP) állampolgári jogi, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottsága Magyarországra küldött tényfeltáró delegációjának vezetője a szervezet pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Egyesült Nemzetek Szervezete ma 195 országot ismer el a világon. De meddig marad ez a lista változatlan? Globális térképünk többet változik, mint gondolnánk. A geopolitikai erőknek köszönhetően nemzetek jönnek és mennek. 2019-ben a globális közösség üdvözölte Észak-Macedóniát, a volt Jugoszlávia utódállamát, amelyet korábban Macedón Köz
„Sokan úgy gondolják, a lényeg, hogy elváljanak végre, mert akkor minden rendben lesz, utána már nem fogják őket érdekelni a korábbi problémák, konfliktusok. De pont azt látjuk, hogy ha vannak múltbeli sérelmek, azok nagyon meg mérgezhetik a későbbi kommunikációt. És ha van gyerek is a kapcsolatban, akkor ez többnyire rajta csapódik le” – mondja Bo
Az autóvásárlók kevesebb mint negyede vásárolna dízel meghajtású gépkocsit, legtöbben pedig hibrid üzemű autót vennének. A márkák népszerűségi rangsorát két német márka, a Volkswagen (28%) és az Opel (27%) vezeti, harmadik helyen egy japán cég, a Toyota fért még fel a képzeletbeli dobogóra, ismertették egy reprezentatív kutatás eredményeit. E szeri