Eséssel indult a nap az európai földgázpiacon, már 80 euró környékén is járt a jegyzés, a késődélelőtti órákra azonban ismét meredek emelkedésbe kapcsolt a gázár. Legújabb fejleményként a brit pénzügyminiszter áfakulcs-csökkentésének tervéről tudunk beszámolni - ezzel igyekezhet a kormány javítani a népszerűségen, illetve segíteni a fogyasztóknak a
Nincs megállás: az üzemanyagárak tovább robognak felfelé, ezzel már egészen elképesztő magasságokba emelkedve. A 95-ös benzin ára ezúttal ezúttal literenként 5, a gázolajé pedig 7 forinttal lesz magasabb szerdtól. Mindez azt jelenti, hogy szeptember 1. óta előbbi összesen 58, utóbbi pedig 77 forinttal lett drágább literenként.
A világpiaci olajárak emelkedése miatt a Mol szerdán tovább drágítja a kutakon elérhető üzemanyagokat. A benzin literjéért átlagban 5 forinttal kell többet fizetni, immár 496 forintot, míg a gázolaj ára 7 forinttal, 512 forintra megy fel.
Sikeres pályázatot követően Dánia harmadik legnagyobb távhőszolgáltatójának, a Fjernvarme Fyn-nak gyártott, és szállított le október elején egy 80 megavoltamper (MVA) teljesítményű transzformátort a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft., közölte a társaság pénteken.
Csütörtökön kora reggel az M1-M7 bevezető szakaszán egy személyautó nagy erővel szalagkorlátnak csapódott, majd felborult. Az esetet a Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája rögzítette.
Több mint 250 ezerrel kevesebb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban, ez a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás (2800 milliárd forint) veszteséget jelent, közölte a cseh autóipari szövetség vasárnap.
A közép-európai részvénypiacok a COVID-válság 2020. eleji kitörése óta alulteljesítők voltak, és az értékeltségük is átlagosnak mondható a fejlett piacokkal szemben. A jövőbeli teljesítményre ez jó hatással lehet, jelentős felzárkózási potenciált tartogathat a régió. A közép-európai célpiacokon befektető OTP Quality és OTP Közép-Európai Részvény Al
Egyre több nő panaszkodik a menstruációs ciklusa felborulása miatt, és ezt a Covid-19 elleni védőoltás mellékhatásával hozzák összefüggésbe. Az oltás és a menstruációs ciklus között direkt összefüggést nem azonosítottak, de annak kiderítésére, hogy ennek mi állhat a hátterében nagy esetszámú kutatás indult az USA-ban. Amennyiben a panasz 45 éves ko
Hamarosan minden hazai közép- és nagyvállalatnál lehetővé kell tenni, hogy egy névtelenséget biztosító etikai forródróton keresztül jelenthessék a dolgozók a szabálysértéseket. Az Európai Unió 2021. december 17-éig adott erre időt a több mint 249 főt alkalmazó szervezeteknek.
A Lexus és a Marvel a nagysikerű, három Oscar-díjat bezsebelő Fekete Párduc után újabb szuperhősös film, a nagy várakozások övezte, hazánkban november 4-én debütáló Örökkévalók kapcsán is együttműködik. A partnerség beharangozásaként el is készült két a Lexus és a Russo fivérek által rendezett reklámfilm, az egyikben a hamarosan a hazai márkakeresk
Kandech Evelyne hosszan tartó betegség után hunyt el: az egykori megasztáros halála az egész országot sokként érte, szeretteit és pályatársait pedig leterítette a gyász.
Biztos mindannyian ismerjük az érzést, amikor egy várva várt találkozóról törötten, kimerülten távozunk, gondolkodni is alig tudunk. Nem dob fel minket az együtt töltött másfél óra, alig várjuk, hogy végre magunkra zárjuk az ajtót, és újratöltsük energiaraktárainkat. De eszünkbe jut-e ilyenkor, hogy talán éppen egy energiavámpír áldozatai lettünk?
Ritkán beszélünk róla, nincs is nagyon a köztudatban, hogy a hüvelyszárazság nemcsak az idősebb korosztályt érinti, hanem akár fiatalabb nőknél is bármikor felléphet.
A kínai gazdaság növekedése éves bázison számítva 4,9 százalékosra mérséklődött a harmadik negyedévben, amikor az ország egyes részein súlyos árvizek, szórványosan felbukkanó koronavírus-járványgócok és energiaellátási problémák okoztak nehézségeket a gazdaság helyreállásában, derült ki a kínai statisztikai hivatal hétfőn közzétett adataiból. Az ip
Thierry Neuville idei második győzelmét szerezte meg Spanyolországban, a belga péntek délután vette át a vezetést, és onnantól kezdve folyamatosan növelte előnyét Elfyn Evans előtt. Összesen nyolc gyorsaságit nyert meg, és 24,1 másodperces különbséget épített ki magának, így senki sem vitathatja, hogy megérdemelte a győzelmet. Az utolsó gyorsasági
Magyar György szerint nem kell várni a pártokra - hamarosan elkezdődhetnek az előkészületek, majd pedig az emberek online tehetnek javaslatot az új államfő személyére.
A 47 éves Samuel Patyt azért ölte meg egy 18 éves radikális, mert a pedagógus szólásszabadságról tartott óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat is bemutatott.
Szeptemberben huszonötödik alkalommal ellenőrizték egy héten át közúti mérésekkel a gépkocsik környezetvédelmi állapotát Budapesten és három vidéki nagyvárosban. A szakemberek 30 fővárosi, debreceni, győri és szegedi helyszínen a tervezettnél másfélszer több, 918 ellenőrzést végeztek el. Komolyabb problémák miatt tizenhét gépjárművet hívtak be műsz
A klímaváltozás olyan láncreakciókat indíthat be, amelyek nem várt következményekkel járnak – egy friss kutatás például kimutatta, hogy az óceánok melegedése sötétebbé teszi a bolygónkat.