A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéret visszavásárolja, és ez bármelyik pillanatban megtörténhet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason.
A Yacht Club Venezia az idén is megrendezte a Venice Hospitality Challenge nevű vitorlásversenyt, amelynek a pályáját hagyományosan a San Marco- és a Giudecca-csatornában jelölik ki. A helyi erőkön túl a szervezésben részt vett az International Maxi Association is, amely a maxijachtokkal való vitorlázás globális felügyelője és irányítója. A Venice
Emlékszel még Ralph Fiennes alakjára a Schindler listájából? És el tudod képzelni, milyen lehet, amikor valaki felnőtt fejjel tudja meg, hogy az az ő nagyapja volt? Ráadásul – mivel ő maga félig afrikai származású – nyilván ő sem menekülhetett volna meg tőle. Hát, nem gyakran olvasni ilyen komplex történetet
Kamarás Norbi és párja, Kármán Odett költöztek be utolsóként a Nyerő Páros villájába, ahol Kulcsár Edina fogadta a szerelmeseket, így ő kapta az első váratlan kérdést az Éjjel-Nappal Budapest sztárjától.
A magyar kormánynak az a szándéka, hogy a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéret visszavásárolja, ami bármelyik pillanatban megtörténhet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a közmédiának hétfőn a szerbiai Ludason.
Ange Postecoglou vezetőedző szórakoztató, több gólt hozó mérkőzésre számít kedden, amikor csapata, a Celtic a Ferencvárossal találkozik a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában Glasgow-ban.
Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szeptemberben kijelentette Márki-Zay Péternek, hogy Gyurcsány Ferenc nem engedi majd, hogy Márki-Zay a baloldal miniszterelnök-jelöltje legyen.
Az angol labdarúgó-válogatottnak soron következő két, hazai pályán az európai szövetség (UEFA) égisze alatt játszott mérkőzését zárt kapuk mögött kell vívnia a nyári Európa-bajnokság fináléja során történt szurkolói zavargások miatt.
Öt év után új elnöke lesz a Momentumnak. Megnéztük, ki lehet az, aki átveheti a párt vezetését. Bárki is lesz, nem könnyű örökséget vesz át elődjétől, aki kezdetektől vezette a szervezetet.
30 fővárosi, debreceni, győri és szegedi helyszínen a tervezettnél másfélszer több, 918 ellenőrzést végeztek el. Komolyabb problémák miatt tizenhét gépjárművet hívtak be műszaki vizsgára - tudatta az ITM.
Az Európai Unión belül tízezer, magasan képzett ember felvételét tervezi a következő öt évben a Facebook az úgynevezett metaverzum kiépítéséhez – jelentette be a cég.
G. Németh György egyetemi docens, a Magyar Alvás Szövetség elnöke szerint a közelgő óraátállítás leginkább az idősek, a gyerekek és a betegek életét nehezíti majd meg.
Kisebb veszteséggel zárt a magyar tőzsde, az OTP kivételt jelentett, amely erősödött hétfőn. A forint ellenben lejtőre került a keddi kamatdöntő ülés előtt.
Gyengén indították a hetet az európai értékpapírpiacok. A vezető tőzsdék az előző heti nagy nyereség korrekciójaként negatív kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a hétfői kereskedést.
Az elmúlt hetekben fokozatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon és a szakértők szerint elkezdődött a negyedik hullám. Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint az előttünk álló időszak eltérő lesz a járvány korábbi szakaszaitól. Csak akkor számíthatunk jelentős negatív hatásra az ingatlanpiac tek
Manapság már könnyű elveszni a végtelen tartalomtengerben, szóval összegyűjtöttük most egyben az előző hét legérdekesebb előzeteseit, hogy ne maradj le semmi fontosról.
Hamarosan elindulhat a közös ellenzéki lista kidolgozása - ezt nyilatkozta az ATV Híradójának Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke. Közben a DK alelnöke szerint további hatpárti döntésekre van szükség, így sürgető feladat egy közös program megalkotása. A Híradónk által megkérdezett ellenzéki pártok azt remélik, hogy minél előbb egy asztalhoz ülhetn
Dílerek, gyilkosok, stricik, rablók, maffiózók és mindent átitató korrupció – Colson Whitehead új regénye, a Harlemi kavarás a 60-as évek Amerikájának legsötétebb bugyraiba viszi az olvasót, közben pedig árnyalt képet ad arról, milyen alapokra épült az a csillogó New York, amelyet ma ismerünk. A föld alatti vasút és A Nickel-fiúk szerzője új regény
Mi lehet a közös egy írásképtelen író és egy gombadrogból felépített város hatalmi harcaiban? Mi történik akkor, ha elengedjük az emberközpontú, humanista nézőpontot? És van-e bármi értelme a műfaji kategóriáknak? Bartók Imre Lovak a folyóban (ami a hét könyve volt nálunk) és Sepsi László Termőtestek (amibe itt beleolvashatsz) című regényéről a sze
Nagy valószínűséggel előbb-utóbb jön majd az uniós helyreállítási alapból a forrás, hogy mikor az még kérdés. A magyar kormány mindenesetre igyekszik minél több pénzt begyűjteni, hogy ki tudja bekkelni ezt az időszakot, többek között erről beszélt kolégánk a Trend FM Reggeli monitor című műsorában.
A berlini székhelyű N26 nevű neobank a legújabb körös, 900 millió rolláros forrásbevonása alapján már 9 milliárd dollár ér, ez pedig magasabb érték, mint amennyire a tőzsdén jegyzett második legnagyobb bankot, a Commerzbankot értékelik.
A kormányfő szerint, ha állami kézbe kerül a repülőtér, olyan fejlesztések történhetnek majd, amelyek két-három osztállyal felértékelik a repülőteret és így egész Budapestet is.
A Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek adásában Suppan Márton és Machán-Csetvei Frigyes Bátorfi Botonddal, a Peak üzleti elemzőjével beszélgetnek a karbonkövetési megoldásokról. Napjainkban egyre több embert foglalkoztat a klímaváltozás kérdése, aminek jegyében sokan igyekeznek környezettudatosabb életét élni. Ezt a folyamatot azonban nem egyszerű m
Az elmúlt időszak kihívások elé állította a kis- és középvállalkozásokat. A gazdaság megerősítése szempontjából hatalmas jelentőségük van az olyan hitelkonstrukcióknak, amelyek kedvező finanszírozást biztosítanak a cégeknek. A Magyar Nemzeti Bank kamatemelésével pedig kiemelt jelentőséget nyer az új Széchenyi Hitel Program GO!, ami a teljes futamid
Vannak napok, amikor úgy érezzük semmi sem sikerül és semmire sincs időnk. Ilyen napokon érdemes elgondolkodnunk azon, hogy mikor is volt utoljára egy kis szünetünk minden aggodalom nélkül.