2021. október 18. hétfő

okt. 18
20:39
Hol vagytok, partizánok? (Demokrata)
Nagy Dénes Természetes fény című filmje a megszálló honvédalakulatok brutalitását mutatja be a keleti fronton a második világháborúban.
okt. 18
20:42
Miért és mit üzennek Európának a Békemenettel? Fricz Tamás most elárulja (Blikk)
Október 23-án, szombaton jön az újabb Békemenet. A célokról és az erős kijelentések hátteréről kérdeztük Fricz Tamás politológust, az eseményt szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) kurátorát.
okt. 18
20:44
Újszülöttet találtak a hatvani kórház babamentő inkubátorában (Blikk)
Újszülöttet hagytak a hatvani Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet babamentő inkubátorában.
okt. 18
20:45
Varga Judit: Nem akarunk európai birodalomban élni (Demokrata)
A magyar jogállamiságról tárgyalt Varga Judit igazságügyi miniszter Stockholmban.
okt. 18
20:48
A nyugdíjalapokba fektetett minden második euró veszteséget termelt Szlovákiában (Mandiner)
A szlovák kormány nem mert eddig belevágni a II. nyugdíjpillér reformjába. Az eredmény, hogy idén az ide fektetett minden második euró veszteséget termelt. A magas veszteségek oka az alapkezelőket megkötő szabályozás, miszerint jelenleg csak a kötvényalapokba fektethetnek. A jelenlegi időszakban, amikor beindultak a pénznyomdák, inkább a részvények
okt. 18
20:50
Márki-Zay egy hetedik frakciót csinálna Pálinkás pártjából (Mandiner)
Szeretne az ellenzéki miniszterelnök-jelölt egy új frakciót azoknak, akiket Gyurcsány Ferencék megállapodása kihagyott.
okt. 18
20:51
Belobbant a járvány a briteknél, a napi 50 ezret közelíti az új fertőzöttek száma (Portfolio)
A hétfői adatok szerint 50 ezer közelébe - a nyár közepe óta nem mért szintre - emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. A Downing Street szóvivője ugyanakkor közölte, hogy a kormány nem tervezi korlátozások bevezetését.
okt. 18
20:51
Az MIT tudósainak hála hamarosan megérkezhet a kiborgjövő (Hamu és Gyémánt)
Új kutatási központjuk lesz a bionikus végtagok kutatására, egyik első projektjük pedig egy digitális idegrendszer lesz.
okt. 18
20:54
Kubatov Gábor: Márki-Zay Péter Gyurcsány embere! (Mandiner)
Aki „készséggel elhiszi, hogy Gyurcsány Ferenc a korrupció ellen küzdött”, az nem jobboldali.
okt. 18
20:57
Nem volt békés az elválás? Palik László emiatt mondhatott búcsút a Tv2-nek (Blikk)
– Távozik Palik László a TV2-től, az Exatlon Hungary következő évadát már más vezeti – adta hírül a csatorna.
okt. 18
21:00
Ezt a bankjegyet hamisítják most a leginkább: akár Önnél is lehet egy (ATV)
Egyre magasabb a hazai készpénzállomány: egy év leforgása alatt 547,7 milliárd forinttal több érme és bankjegy került a magyar gazdaság körforgásába. 21,5 millió húszezressel és 10,4 millió tízezressel több van most az emberek zsebében vagy a kasszákban, de ötforintos érmékből is rengeteget vertek.
okt. 18
21:00
Szlovákia bemutatta Dubajban a jövő hidrogén-meghajtású autóját: a Kassai Műszaki Egyetem fejlesztette (Mandiner)
Egy különleges autó prototípusát mutatták be a szlovákok a Dubajban rendezett világkiállításon. Az autó hidrogén-meghajtású és a végsebessége 250km/h.
okt. 18
21:03
Kokaintaszító sprayt tesztelnek angliai pubokban, hogy meggátolják a csíkok felszívását (SzMo)
A szakértők szkeptikusan fogadták az újdonságot.
okt. 18
21:03
Varga Judit: Nem akarunk európai birodalomban élni (Demokrata)
A magyar jogállamiságról tárgyalt Varga Judit igazságügyi miniszter Stockholmban.
okt. 18
21:06
Az ellenzéket már leváltotta, Orbánnal is ezt teszi? Márki-Zaynak gyerekjáték volt a győzelem (Blikk)
Egy vidéki, jobboldali polgármester óriási többséggel győzte le a budapesti, baloldali ellenfelét még a balliberális fővárosban is, és így ő lesz Orbán Viktor kormányfő összellenzéki kihívója jövő tavasszal. A politikai földindulás jeleit mégis csak néhány hete ismerték fel először a szakértők.
okt. 18
21:09
3-as típusú cukorbetegség: hormonális okok és vírusfertőzés (WebBeteg)
A 3-as típusú cukorbetegségről szóló cikksorozatunk harmadik részében a betegség hátterében álló különféle okok közül a hormonális okokat és a vírusfertőzéseket tekintjük át.
okt. 18
21:09
Napi horoszkóp: lehet veszélyt jelent, ha most új utakat keresgélsz (Promotions)
A legtöbb csillagjegynek inkább tartania kellene magát a rutinjához. Lássuk, hogy mit súg a jelenlegi bolygóállás!
okt. 18
21:12
Egyre gyakoribb a kutyatámadás a Budai Vár környékén (ATV)
Volt, akit lábhajlaton haraptak, egy nagytestű kutya pedig gyerekeket és kisebb kutyákat is megtámadott az utóbbi időben.
okt. 18
21:12
Vona Gábor: Ők öten nagyon nem örültek Márki-Zay győzelmének (Mandiner)
A hat ellenzéki párt előválasztásán az érintett pártok zárt körű összefogása megbukott.
okt. 18
21:21
Aggasztó hírek érkeztek a cseh államfő állapotáról (Blikk)
Milos Zeman cseh államfő a prágai Központi Katonai Kórház véleménye szerint jelenleg nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat – jelentette be hétfőn Prágában Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke, aki néhány napja kért a kórháztól hivatalos véleményt Milos Zeman egészségi állapotáról.
okt. 18
21:21
Brutális baleset történt a connecticuti Nascar Sk Modified futamon (Videó) (USAracing)
Legalább két embert kellett kórházba szállítani vasárnap este a Nascar fennhatósága alá tartozó Sk Modified...
okt. 18
21:21
Márki-Zay: „Szeretném, ha lenne egy frakciója azoknak, akiket a hat párt eddig kihagyott” (SzMo)
Márki-Zay szerint az első feladat az, hogy az előválasztás okozta sebeket begyógyítsák. Erre szerinte kiváló lehetőség az október 23-i ellenzéki ünnepség, ahol szeretné, ha az összes miniszterelnök-jelölt egymás kezét megfogva kiállna egy közös színpadra.
okt. 18
21:21
Elhunyt Kornai János közgazdász (Növekedés)
Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja - közölte a család hétfő este az MTI-vel.
okt. 18
21:24
Még mindig agglegény a szívtipró európai herceg, aki még Adriana Limával is járt (Femcafe)
Wenceslas liechtensteini herceg utolsó ismert kapcsolata több mint húsz évvel ezelőtt volt az egyik leggyönyörűbb Victoria’s Secret angyallal, a brazil szupermodell Adriana Limával. Azóta sem sikerült megállapodnia, még nem talált rá a nagybetűs szerelem.
okt. 18
21:27
Továbbra is emelkedik a szennyvízben mért koronavírus-koncentráció (Demokrata)
A vizsgált városok közül emelkedő tendencia jellemző Miskolcon, Salgótarjánban és Székesfehérváron.
okt. 18
21:30
MSZP: A Fidesz szerint semmi baj nincs az alacsony fizetések magas adójával (ATV)
A párt videójában kijelentik: a kormánypárti képviselők „színt vallottak” azzal, hogy a Gazdasági bizottság ülésén leszavazták az MSZP adómentes minimálbérről szóló javaslatát, ami évi 300 ezer forinttal növelné a dolgozók kézhez kapott fizetését.
okt. 18
21:30
Dobrev Klára inkább nyertesnek érzi magát (Mandiner)
Bár minden idegszálával győzni akart, így is inkább nyertesnek érzi magát. A civilek bevonását a parlamentbe meg nem kommentálta.
okt. 18
21:30
Dobrev: Nincs szégyellnivalóm a 43 százalékom miatt, a DK megerősödve jött ki ebből a küzdelemből (Nyugati Fény)
Hiszen mögötte csak egy párt volt, Márki-Zay mögé meg felsorakozott szinte mindenki a végére.
okt. 18
21:33
Új közép-európai HR igazgató a Marsnál (ProfitLine)
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója új taggal bővíti közép-európai vezetői csapatát. Daria Maslovskaya október 12-én P&O (People & Organisation) igazgatóként csatlakozik a prágai csapathoz, és a Mars Multisales régió négy országáért, köztük Magyarországért felel.
okt. 18
21:33
Itt a ki tudja hanyadik hullám Nagy-Britanniában (Növekedés)
A hétfői adatok szerint 50 ezer közelébe - a nyár közepe óta nem mért szintre - emelkedett az újonnan regisztrált koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. A Downing Street szóvivője ugyanakkor közölte, hogy a kormány nem tervezi korlátozások bevezetését.
okt. 18
21:39
Elhunyt Kornai János közgazdász (Demokrata)
Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.
okt. 18
21:39
A cseh államfő az intenzíven, miközben kormányalakítási megbízást kéne adnia (Növekedés)
Milos Zeman cseh államfő a prágai Központi Katonai Kórház véleménye szerint jelenleg nem képes ellátni a tisztségéből eredő feladatokat - jelentette be hétfőn Prágában Milos Vystrcil, a cseh szenátus elnöke, aki néhány napja kért a kórháztól hivatalos véleményt Milos Zeman egészségi állapotáról.
okt. 18
21:42
Varga Judit: a magyar jogállamiság becsületét Stockholmban is megvédjük (Blikk)
A magyar jogállamiságról és Európa jövőjéről tárgyalt Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn Stockholmban.
okt. 18
21:42
Elhunyt Kornai János közgazdász (Mandiner)
A Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja volt.
okt. 18
21:45
Elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász (Portfolio)
Életének 94. évében, hétfőn elhunyt Kornai János Széchenyi-díjas közgazdász, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a Harvard Egyetem és a Corvinus emeritus professzora, a francia becsületrend kitüntetettje, a svéd, amerikai, és más akadémiák tiszteletbeli tagja - közölte a család hétfő este az MTI-vel.
okt. 18
21:45
December jön a lakossági napelempályázat (Azenpenzem)
Olyan nagyszabású, lakosságnak szóló pályázat indul – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) –, amely napelemes rendszerek és energiatakarékos, korszerű, elektromos fűtési rendszerek kialakításához nyújt támogatást. A magánszemélyek december 6. és január 12. között jelentkezhetnek.
okt. 18
21:45
Hatalmas rekordot döntött meg Adele új dala (Promotions)
Adele visszatérése szokás szerint nagyot robbantott.
okt. 18
21:48
Hatalmas népszerűségnek örvend a gazdijogsi program (Helló Magyar)
A szakemberek és az állatvédők is a gazdijogsi megszerzésére biztatnak minden állattartót és leendő állattartót, részletek:
okt. 18
21:51
Három városban emelkedik a koronavírus-koncentráció a szennyvízben (Portfolio)
A szennyvíz SARS-CoV-2 koncentrációja továbbra is lassú ütemben, de folyamatosan emelkedik - közölte az NNk honlapján.
okt. 18
21:51
Az új Halloween-film simán megverte jegyeladásban a 007-est (Hamu és Gyémánt)
Michael Myers legújabb áldozata James Bond a mozikasszáknál.
okt. 18
21:54
Bajba jutott szarvason segített a hős horgász: videón a mentés (Blikk)
Növénybe akadt szarvast mentettek a Hármas-Körös gyomaendrődi szakaszán.
okt. 18
21:57
Dobrev Klára: Márki-Zay Péter mindenben számíthat rám (SzMo)
Dobrev Klára az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt mondta, ha kell kampányolni fog, ha kell szakértőként segít majd.
okt. 18
22:03
Saját anyját is kidobta az esküvőjéről egy férfi, miután a női családtagok megviccelték a menyasszonyt (SzMo)
A férfi kérte a nőket, hogy legyenek kedvesek a menyasszonyához, ám azok nem hallgattak rá.
okt. 18
22:06
Összefüggés lehet a leggyakoribb rákos megbetegedés és a dezodorok használata között? (Femcafe)
Két új kutatás is arra jutott, hogy a címben szereplő kérdésre igen lehet a válasz.
okt. 18
22:09
Érdekelné, hol lakik egy cég vagy egy adott ingatlan tulajdonosa? Csak akkor tudja meg, ha valóban Önre tartozik! (ProfitLine)
A Cégtörvényt 2023. június 1-től felváltja a jogi személyek nyilvántartásáról szóló törvény, továbbá 2023. február 1-től új ingatlan-nyilvántartási törvény lesz. Bár ezen jogszabályok fontos újításokat tartalmaznak, a nyilvántartásokban szereplő személyek lakcíme a jövőben már nem lesz nyilvános. Az új szabályozást és kapcsolódó kérdéseket dr. Szab
okt. 18
22:15
IgA-nephropathia - Egy gyakori, vesét érintő betegség (WebBeteg)
A Berger-kórként is ismert betegség fiatal felnőttkorban megjelenő, gyakran veseelégtelenségbe torkolló krónikus vesebetegség. A férfiakat háromszor-négyszer gyakrabban érinti, mint a nőket. Fő tünete a véres vizelet, amely vese- és lágyéktáji fájdalommal társulhat. A tünetek sokszor gyomor-bélrendszeri vagy felső légúti vírusfertőzés lezajlása utá
okt. 18
22:15
O’Ward: Aki azt mondja, hogy nem a Forma-1 az álma, az hazudik (USAracing)
Decemberben egy apró lépéssel közelebb kerülhet gyerekkori álmához Pato O’Ward. A McLaren IndyCar-pilótája részt vehet...
okt. 18
22:27
Óriási sikert aratott Magyarország leglátványosabb thai boksz rendezvénye a Balaton partján (Promotions)
Idén harmadik alkalommal rendezték meg a Nagy Balatoni Sparring Partit a Kurdy gym szervezésében.
okt. 18
22:39
Milyen szokatlan eszközzel doppingolnak a vezetők a stresszes helyzetekben? (ProfitLine)
A feje tetejére állt világban az üzletembereknek még többet kell dolgozniuk és gyorsabban kell alkalmazkodniuk, mint ezelőtt bármikor. Stresszes helyzetekben nincs hiány. Hogyan küzdenek meg az új helyzettel napjaink döntéshozói? Mit tesznek, hogy ne érje utol őket a kiégés? Többet megtudhatunk a vezetőkkel dolgozó szakembertől.
okt. 18
22:39
Egy állami cég telefonszámán keresztül toborzott résztvevőket a Békemenetre egy kormánytisztviselő (SzMo)
A cég a Belügyminisztérium alá tartozik. A tárca azt közölte: a kormánytisztviselőt, akihez a szám tartozott, elbocsátotta a munkáltatója.

Keresés