2021. október 20. szerda

okt. 20
17:41
Egyre optimistábbak a magyarok (Magyar Nemzet)
A különböző intézkedések bejelentésének hatása mára már statisztikailag is jelentős javulást eredményezett a lakossági adatokban.
okt. 20
17:42
Karácsony Gergely bejelentést tett: ezzel a kezdeményezéssel erősítené az ellenzéki pártokat (Blikk)
Épphogy megjelent a Századvég Alapítvány kutatása, amelyben megírták, hogy Márki-Zay Péter Karácsony Gergelyhez hasonlóan vajmi kevés eséllyel tudja legyőzni Orbán Viktort vidéken, a főpolgármester kreatívan reagált az alapítvány és egyúttal Hadházy Ákos, független országgyűlési képviselőnek.
okt. 20
17:42
Tízezer forintért adta el a pedofiloknak a kislányt, brutálisan megerőszakolták Berettyóújfalun (Metropol)
Két vádlottat emberkereskedelem miatt kilenc, illetve kilenc és fél év, másik kettőt kiskorú lány ellen elkövetett szexuális erőszak miatt három év nyolc hónap, illetve négy év fegyházra ítélt első fokon a Debreceni Törvényszék.
okt. 20
17:42
Az EP beperli az EB-t a jogállamisági mechanizmus miatt (ATV)
Az Európai Parlament beperli az Európai Bizottságot az Európai Bíróságon a jogállamisági mechanizmus alkalmazásának késlekedése miatt – jelentette be Facebook-oldalán Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.
okt. 20
17:42
Történelmi csúcson a bitcoin (444.hu)
Azután, hogy az USA-ban elindult az első bitcoin ETF.
okt. 20
17:42
Orvoshoz ment a férfi: sokkoló, mit operáltak ki a gyomrából a szakemberek (Femcafe)
Szokatlan gyomorpanaszokkal keresett fel szakorvost egy egyiptomi férfi. Kétségbeesett lépését fél éves kálvária előzte meg.
okt. 20
17:44
Kiírták a tervpályázatot a Nyugati Pályaudvar és környékének megújítására (444.hu)
Tavasszal hirdetnek győztest.
okt. 20
17:45
Az egész utat lezárták Budapesten, akkora baleset történt (BorsOnline)
Több gépkocsi ütközött össze az M51-esen Budapestnél. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
okt. 20
17:45
Elhunyt Leslie Bricusse (Infostart)
A 90 éves, Oscar-díjas művész békésen távozott - jelentették be.
okt. 20
17:45
Olyan hiány van a briteknél, hogy az már a pubokat is elérte (Infostart)
A brit pubok és éttermek közönségének valószínűleg a torkán akadt a Sheperd’s Pie és a főtt zöldség a hírek hallatán.
okt. 20
17:45
Nemzetközi segítség a magyar baloldalnak (HírTV)
Megkezdődött a nemzetközi kampány Márki-Zay mellett.
okt. 20
17:45
Magyarország nagy szerepet vállal az Európa jövőjéről szóló párbeszédben (Demokrata)
Javában tart az Európa jövőjéről szóló párbeszéd – írta Varga Judit.
okt. 20
17:48
Rossz hír: nem mostanában esnek vissza a benzinárak (Blikk)
Bujdos Esztert, a Holtankoljak.hu ügyvezetőjét kérdeztük a megnövekedett benzinárakról.
okt. 20
17:48
Fitch: robusztus a gazdasági kilábalás a régióban, de 10 éve nem látott infláció jön (Portfolio)
Londoni makrogazdasági elemzők friss előrejelzései szerint folytatódik a robusztus ütemű kilábalás a koronavírus-járvány sokkjából a közép- és kelet-európai gazdaságokban, köztük Magyarországon, de a térségnek a továbbiakban a beszállítói hálózatokban jelentkező szűk keresztmetszetek és a meglóduló infláció kettős visszahúzó hatásaival is számolnia
okt. 20
17:48
Hoppá! Fergeteges paródia készült Márki-Zay Péterről! (Ripost)
A Darázsfészek újratöltve című műsor legújabb epizódjában Bagi Iván a celebek pellengére állítása mellett most a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltjét sem kímélte.
okt. 20
17:51
Tovább érlelődik a bérmegállapodás – a jövő héten folytatódnak a tárgyalások (Menedzsment Fórum)
Újabb tárgyalási fordulóval folytatódtak a kötelező legkisebb bérekkel kapcsolatos egyeztetések a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán.
okt. 20
17:51
Díjjal tüntetik ki Alekszej Navalnijt (Blikk)
Alekszej Navalnij kapja idén az Európai Parlament (EP) Szaharov-díját; a testület szerdai bejelentése szerint az orosz ellenzéki politikus és aktivista a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok terén folytatott küzdelme elismeréseként részesül a díjban, amelyet az EP a gondolat szabadságáért, az emberi jogok védelméért ítél oda.
okt. 20
17:51
Nem hívták meg Gyurcsány Ferencet a róla szóló őszödi heccfilm premierjére (Nyugati Fény)
De nem is ment volna el.
okt. 20
17:54
Őrült ámokfutás: 3 embert késeltek meg ok nélkül egy éjszakai buszon (Metropol)
Késsel támadt neki egy férfi másik háromnak egy éjszakai buszon Londonban. A sérültek egyikének az életéért jelenleg is küzdenek.
okt. 20
17:54
Fidesz: A baloldal teljes fokozatba kapcsolta az ígéret- és hazugsággyárat (HírTV)
Itt a kampány, a baloldal teljes fokozatba kapcsolta az ígéret- és hazugsággyárat. Így reagált a Fidesz a DK-s Varga Zoltán nyilatkozatára.
okt. 20
17:54
Nem a Senoritával kezdődött: Minden, amit Camila Cabello és Shawn Mendes kapcsolatáról tudnod kell (Glamour)
Tudtad, hogy Camila Cabello és Shawn Mendes már évekkel azelőtt ismerték egymást, hogy megjelent a Senorita című közös slágerük, és néhány héttel később bejelentették, hogy egy párt alkottak? Kettejük ismertsége egészen 2014-re nyúlik vissza, a kapcsolatuk pedig már évek óta tart, és ahogyan azt nemrég a Met gálán is láttuk, a mai napig odavannak e
okt. 20
17:54
Személyesség és zaklatás közötti határokat feszegeti a Thália Színház új előadása (Könyves Magazin)
Egy egyetemi tanár és diákja közötti hatalmi harcról szól David Mamet megtörtént eseményeken alapuló kortárs drámája, ami október 29-én mutatkozik be a Thália Télikertben. Közös játékunkon most páros jegyet nyerhetsz az Egy jobb világ című darab főpróbájára!
okt. 20
17:57
Nőtt a fizetésképtelen cégek száma (Adózóna)
Magyarországon 2015 és 2020 között látványosan javultak a vállalati fizetésképtelenségre vonatkozó mutatók, az eljárások száma kevesebb, mint felére, 9545-ről 4293-ra esett öt év alatt, ez a pozitív trend azonban megtörni látszik – közölte az Euler Hermes hitelbiztosító szerdán elemzésében.
okt. 20
18:00
Hírszerző ügynökök voltak a NATO-nál dolgozó orosz munkatársak (444.hu)
A nyolc kémet kitiltották a NATO katonai szövetségéből.
okt. 20
18:03
„Nem tudok leállni” – Gyomorforgató módszerrel fogyott le a fiatal özvegy – 18+ (BorsOnline)
Húsz kilótól szabadult meg a magára maradt özvegy.
okt. 20
18:03
Könnyebben kapnak tartózkodási és munkavállalási engedélyt a Spanyolországban élő migránsok (Magyar Nemzet)
Afrikai migráns támadott rendőrre · Ikreket operáltak nővé · Rabszolgákat tartottak a Belgiumban született dzsihadisták.
okt. 20
18:05
Minden jegy elkelt az Elk*rtuk első heti vetítéseire (Magyar Nemzet)
A Corvin Moziban a jegyeladások alapján az őszödi beszéd utáni eseményeket feldolgozó film érdekli legjobban a magyar mozinézőket.
okt. 20
18:06
Pluszban zárt a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,74 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 54 393,63 ponton zárt szerdán.
okt. 20
18:06
Fontos határidő közeleg rengeteg magyar számára: ezt most nem szabad elfelejteniük, nagy a tét (Pénzcentrum)
A vállalkozásoknak pár hetük maradt eldönteni, hogy a csoportos társasági adóalanyiságot választják-e, hiszen a nyilatkozatot legkésőbb november 20-ig lehet benyújtani. Eddig a jogvesztő határidőig lehet beadni a kérelmet arra vonatkozón is, amennyiben új tag kívánna csatlakozni a csoporthoz. A csoportos társasági adózással a cégek összességében ak
okt. 20
18:06
Hatalmas a baj: rohad a magyar zöldség és a gyümölcs (ATV)
Szinte csak özönlik be az országba az import zöldség és gyümölcs, viszont hiába vannak tele a termőföldek, vagy nincs munkás, aki betakarítaná, vagy egyszerűen nem éri meg. Óriási gondok vannak az ágazatban, most akár a magyar krumplinak is befellegezhet.
okt. 20
18:06
Mesék Saint Tropezből: Club Swan világbajnokság 2021 (AQUA)
Változatos körülmények között zajlott le október közepén a Swan négy one-design osztályának világbajnoksága. A legújabb (és ezúttal a legrövidebb hajókat felsorakoztató) ClubSwan 36 osztályban (hat futam) a G-Spot (Mon) olyan rajtot vett (három futamgyőzelem, végül 15 pont), hogy a későn hajrázni kezdő Fra Martina (Ita) már nem tudta befogni őket (
okt. 20
18:06
Legerősebb függőségéről vall az ismert fiatal tehetség (Ripost)
Bevállalós klipet forgatott szenvedélyéről „Reggeli flört” címmel Bolyki Tamás, a hazai jazz-műfaj ifjú tehetsége.
okt. 20
18:09
Alacsony forgalom: hogyan teljesített szerdán a budapesti parkett? (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,74 pontos, 0,07 százalékos emelkedéssel, 54 393,63 ponton zárt szerdán.
okt. 20
18:09
Megdöbbentő vallomás: tizenegy és fél évesen vesztette el szüzességét Pápai Joci (Metropol)
Teljesen lesokkolta Hajdú Pétert Pápai Joci. Nem ez volt az egyetlen meglepő pillanat a műsorban.
okt. 20
18:09
Rabosították a Kétfarkú Kutya Párt jelöltjét, mert a rendőrség szerint átragasztott egy konzultációs kormányplakátot (SzMo)
Pincehelyi Zita a közösségi oldalán képekkel számolt be arról, hogy mi történt vele a rendőrségen, még a menzát is megmutatta.
okt. 20
18:09
Kocsis Tibor: Egy meleg ember számára az egész élet egy coming out – Elviszlek magammal (WMN)
Kocsis Tibor saját bevallása szerint ez életének legfontosabb interjúja. Nálunk is toplistás. Többet nem is írnánk az e heti Elviszlek magammal-epizód elé. Talán még ennyit: nézzétek meg az énekessel készült beszélgetést, az elejétől a végéig. Köszönjük.
okt. 20
18:09
Elhunyt Leslie Bricusse zeneszerző, dalszövegíró (Magyar Nemzet)
Nevéhez többek között Bond-filmek témáira írt dalszövegek és a Willy Wonka és a csokoládégyár című film zenéje fűződik.
okt. 20
18:09
A kiszáradás veszélyeire télen is figyelni kell (egy.hu)
Szakmai és tapasztalati tény: ahogy telnek az éveink, egyre kevésbé érezzük a szomjúságot. Ezért 50 év felett sajnos nagyon sokan sokkal kevesebb folyadékot vesznek magukhoz a szükségesnél, és nem is gondolják, hogy valójában ettől lesznek betegek. Különösen igaz ez a demenciával élőkre – ők még gyakrabban felejtik el a folyadékbevitelt. Cikkünk ez
okt. 20
18:12
Miért nem fogja a következő magyar kormány sem bevezetni az eurót? (Portfolio)
Az ellenzéki előválasztási kampányban szinte az összes párt nyíltan kiállt az euró bevezetése mellett, viszont a következő négyéves ciklusban ennek nincs sok realitása, mivel jelenleg mindössze egy feltételt sem teljesít Magyarország a csatlakozáshoz. Ettől még persze komoly fordulat lenne az elmúlt évtizedhez képest, ha erős politikai akarat lenne
okt. 20
18:15
Dwts – Tóth Andi Andrei Mangáról: már érez engem (Blikk)
A magyart még kissé töri, de az öntörvényű Tóth Andi nyelvén már folyékonyan beszél Andrei Mangra.
okt. 20
18:15
Baleset miatt hatalmas a torlódás Budapest térségében (Infostart)
Több kilométeres torlódás alakult ki az M51-es autóúton Budapest térségében egy baleset miatt szerda késő délután.
okt. 20
18:15
Ez hiányzik a Fradinak az El-pontszerzéshez (Blikk)
– Jól futballozik az Európa-liga csoportkörében a Ferencváros, a bravúros pontszerzés azonban a német Leverkusen elleni vereség (1-2) után idehaza, a spanyol Betis ellen sem jött össze (1-3). Pedig miután az albán Myrto Uzuni egyenlített a 44. percben, sokáig úgy tűnt, sikerülhet kiharcolni a döntetlent, ahogy Németországban is, ahol vezetett a gár
okt. 20
18:15
Érik egy újabb politikai vihar az Európai Parlamentben (Magyar Nemzet)
Az Újítsuk meg Európát frakciójának új vezetője David Sassoli szocialista politikus helyett szívesebben látná az Európai Néppárt képviselőjét, Roberta Metsolát, ezt azonban koalíciós szerződésekhez kötné.
okt. 20
18:21
Fucsovics két hónap után győzött ismét (Blikk)
Antwerpen – Lezárt egy rossz sorozatot Fucsovics Márton, aki 94 perc alatt 7:6, 6:2-re győzött az osztrák Dennis Novak ellen, így bejutott a nyolcaddöntőbe az 584 ezer euró (211 millió forint) összedíjazású antwerpeni keménypályás férfi tenisztornán.
okt. 20
18:21
Szabó Zsófi egyenesen ragyog! Dögös képet posztolt (Metropol)
A színésznőnek nagyon jót tesz, hogy minden rendben van a magánéletében, hiszen egyenesen tündököl az új fotón.
okt. 20
18:21
Visszautasította Erzsébet királynő az „Év idős emberének” járó díjat, mivel nem érzi idősnek magát (SzMo)
Erzsébet szerint nem a kor határozza meg, milyen idősek vagyunk.
okt. 20
18:21
Lotyónak tartotta régi tanára az anyukát, aki sztriptíztáncosnőként lett milliomos (Promotions)
A szülőtársak szerint rossz példát mutat a fiának, akit Lamborghinivel hord iskolába.
okt. 20
18:24
Végignéztük az Etele Plaza megmodernebb megoldásait (Portfolio)
A Dél-Buda Városközpont Fejlesztés során az elmúlt években egy fontos közlekedési csomópont jött létre Budapest nyugati előterében. A lokációhoz több ingatlanfejlesztés is kapcsolódik: a terület kelenföldi oldalán a Paulinyi & Partners tervezésében és a Futureal fejlesztésében épült fel az Etele Plaza, míg a Budapest ONE irodapark hasonló tervezői
okt. 20
18:24
Velence polgármestere szerint megint szerződést szegett a Velence Korzót üzemeltető cég (444.hu)
A büfésor lezárása után most a parkolóban kezdték felszedni a térköveket.
okt. 20
18:24
Egy tudós kiszámította, mikor pusztul el az univerzum - Döbbenetes eredményre jutott (Femcafe)
Szerencsére még jó sokat kell várni az eseményre.

Keresés