2021. október 21. csütörtök

okt. 21
15:27
Orbán Viktor: ki fogunk állni a lengyelek mellett (Demokrata)
A lengyelek végre vették a bátorságot és megnyitották ezt a csatát – mondta a miniszterelnök.
okt. 21
15:29
Jön a tél: fontos dologra figyelmeztették a magyarokat (Piac és Profit)
A Magyar Víziközmű Szövetség a vízmérők, a vízvezetékek és a szerelvények téliesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet.
okt. 21
15:29
Egyre több amerikai államban kötelező a koronavírus elleni oltás (HírTV)
Az oltást megtagadók nem léptethetők elő, nem sorozhatók be újra. Ha az egész amerikai haderő alkalmazza ezt a rendelkezést, akkor a hadsereg akár 46 ezer katonáját is elveszítheti.
okt. 21
15:30
Hogyan védekezz az infláció ellen? (Portfolio)
Az infláció réme az ajtónkon kopogtat, sőt már igazából itt is van, az árak emelkedését a pénz vásárlóerejének romlását saját bőrünkön is érezhetjük. A pár hónapja még az inflációs jelenséget teljesen átmenetinek tartó jegybankárok is egyre inkább arrafelé hajlanak, hogy bizony az infláció egy része ragadós lesz, és folyamatosan emelkednek az inflá
okt. 21
15:30
Sok évtizedes mélységben a VW fő gyárának termelése (autopro)
A wolfsburgi üzemben az 1950-es évek óta nem készült olyan kevés jármű, mint most.
okt. 21
15:30
Djokovic csak akkor védheti meg a címét az Australian Openen, ha beoltatja magát (m4sport.hu)
A januári ausztrál nyílt teniszbajnokságra is csak a teljes körűen beoltott játékosok kapnak vízumot.
okt. 21
15:30
Orbán Viktor: ki fogunk állni a lengyelek mellett (vg.hu)
Ursula von der Leyen kijelentette, hogy az Európai Bizottság akár pénzügyi lépéseket is tehet a lengyel alkotmánybíróság döntése miatt.
okt. 21
15:30
20 perc őszintén: Tóth Andit hazugságvizsgálóra kötöttük (Femcafe)
A 20 perc őszintén című új videósorozatunk következő vendége Tóth Andi énekesnő. Ha azt gondolnátok, hogy a látszólag nagyszájú énekesnő élete nyitott könyv, hallgassátok meg vallomásait poligráfon. Andival a sorozat házigazdája Kraszkó Zita, a Femcafe.hu főszerkesztője beszélget.
okt. 21
15:30
Újabb milliárdokat utalt át a kincstár (Magyar Nemzet)
Már az előlegfizetés második napján a tervezett 185,2 milliárd forint közvetlen támogatás több mint fele megérkezett a gazdák számlájára.
okt. 21
15:32
Korábban elképzelhetetlen jelenség ütötte föl a fejét a nyugati ingatlanpiacon (Portfolio)
A Brexitet követően Európa legnagyobb ingatlanbefektetési piacán, Németországban nagyon pozitív a befektetői hangulat, de a közép-európai régió megítélése is rendkívül erős a visszajelzések alapján. A legkedveltebb eszközosztály itthon továbbra is az iroda, de régiós szinten az ipari ingatlanok kapcsán látható a legerősebb áremelkedés. Borbély Gábo
okt. 21
15:32
Verstappen kiszállt, nem kér többet a Netflix valósághamisításából (m4sport.hu)
Max Verstappen bevallotta, idegenkedik az F1-et Amerikában népszerűbbé tevő Netflix-sorozattól, és nem kíván segédkezni nekik a valóság meghamisításában.
okt. 21
15:32
A szelektív hulladékgyűjtésre figyelnek leginkább a magyarok (vg.hu)
A magyar fogyasztók energiatakarékossági szokásairól készített vizsgálatot az LG Magyarország.
okt. 21
15:33
Orbán Viktor: Magyarország a lengyelek mellett áll (Privátbankár)
Boszorkányüldözés folyik Európában Lengyelország ellen - véli a magyar kormányfő.
okt. 21
15:33
Sokat köszönhet a Netflix a Squid Game-nek (Infostart)
Már 213,56 millió előfizetője van a streamingszolgáltatónak.
okt. 21
15:33
Megtörtént az orvosi csoda: először ültettek át sikeresen disznóvesét egy emberbe (Blikk)
New York – Óriási áttörést sikerült elérnie agy amerikai kutató orvoscsapatnak. Az NYU Langone Health egészségügyi központban a világon először sikerült egy sertés veséjét átültetni emberi szervezetbe anélkül, hogy a szerv kilökődött volna.
okt. 21
15:33
Karácsony: „Ha nincs iparűzési adó, nincs tiszta ivóvíz, nincs közlekedés, nincs szemétszállítás” (SzMo)
A főpolgármester egyetért azzal, hogy a minimálbért emelni, a vállalkozásokat pedig támogatni kell, de mindezt a kormány „a saját kontójára tegye, ne az önkormányzatok kárára” - írta.
okt. 21
15:33
Durva vírus támadta meg Majkát: elviselhetetlen fájdalommal küzdött (Life)
A közösségi oldalán számolt be Majka arról, hogy egy vírus támadta meg, ami miatt már-már elviselhetetlen fájdalommal küzdött.
okt. 21
15:36
Jótállási szabályozás 2022-től - szigorodnak a feltételek (ProfitLine)
Európai Uniós irányelvek átültetése miatt 2022. január elsejével drasztikusan átalakul a fogyasztói adásvételi szerződésekre irányadó hazai szabályozás, ami minden vállalkozást, amelynek közvetlenül, vagy közvetetten „köze” van a fogyasztókhoz, érint. Érdemes elkezdeni a felkészülést, és nem csak a fogyasztóval közvetlenül szerződő, eladó fél, vagy
okt. 21
15:36
Orbán: Boszorkányüldözés folyik Európában (ATV)
Boszorkányüldözés folyik Európában Lengyelország ellen, az igazság a lengyelek oldalán van, ki fogunk állni a lengyelek mellett - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az uniós tagállami vezetők kétnapos csúcstalálkozójára érkezve csütörtökön.
okt. 21
15:36
Orbán: Boszorkányüldözés folyik Európában, Magyarország kiáll a lengyelek mellett (hirado.hu)
Azokban az ügyekben, amelyet a nemzeti parlamentek nem adtak át az Európai Uniónak, semmi keresnivalója az unió egyetlen intézményének sem.
okt. 21
15:36
Már egy hónapra is bérelhetők a Share Now autói (Autónavigátor)
Pillanatok alatt futott fel az autómegosztás népszerűsége, a nagyvárosokban szemmel látható igény mutatkozik az átmeneti autóhasználatra. Könnyű belátni, hogy a
okt. 21
15:36
Az esős futamok után ilyen idő várható az F1-es Amerikai Nagydíjon (m4sport.hu)
Szocsiban és Isztambulban is meghatározta az időjárás a versenyhétvégék alakulását – ez vár a mezőnyre a hétvégén Austinban.
okt. 21
15:36
Rég várt funkció érkezik az Instagramra, több újdonsággal is találkozhatnak a felhasználók (Femcafe)
Itt az ideje frissíteni az alkalmazást, a héten több újdonság is érkezett az Instagramra.
okt. 21
15:36
Glami: a magyarok többsége inkább online vásárol divatcikkeket (vg.hu)
Az online felmérés 12 országban mintegy 19 ezer fogyasztó megkérdezésével készült szeptemberben.
okt. 21
15:36
Márki-Zay: Nem mi fogjuk összeállítani a közös listát (Mandiner)
„Valójában az ellenzéki pártok parlamenti helyekért küzdenek, és amennyiben a választásokon ezek a pártok többséget szereznek, úgy mi választhatunk kormányfőt” – szögezte le korábban Gyurcsány Ferenc.
okt. 21
15:38
Áremelésekre készül a Unilever (vg.hu)
Gyorsult a holland-brit óriás növekedése.
okt. 21
15:39
Most érkezett: megtalálhatták az eltűnt srácot, aki megölte barátnőjét (BorsOnline)
Emberi maradványokra és személyes tárgyakra bukkantak a rendőrök.
okt. 21
15:39
Pintér Tenya frizurájával hódít Németh Kristóf (Blikk)
Németh Kristóf új külsőre váltott.
okt. 21
15:39
Dühösen jelentkezett Andy Vajna a síron túlról: ezt üzente Timi eljegyzésével kapcsolatban (Metropol)
Vajna Timi megboldogult férje egy jósnő álmában jelent meg, és nem volt kifejezetten boldog.
okt. 21
15:39
A Coinbase fog vigyázni a Facebook pénzére annak új fizetési szolgáltatásában (Kripto Akadémia)
A Facebook a Coinbase-t választotta letéti partneréül a Novi pilotprogramjához – írja a Coinbase blogja. A Novi a Facebook új, fizetési szolgáltatásának digitális tárcája, amiben ingyenesen és gyorsan lehet pénzt küldeni és fogadni az egész világon. A pilotprogram részeként a…
okt. 21
15:39
A viharos szél megbillentette a Balaton vizét (hirado.hu)
Jelentős kilengés alakult ki két Balaton-parti város vízszintje között.
okt. 21
15:39
Hátborzongató: ilyen lehet az élet a halál után? Egy nő fura történettel állt elő, amely egy meglehetősen érdekes elmélet (Promotions)
Joli Moli azt mondja, hogy van egy megfejtéje.
okt. 21
15:42
Toyota Corolla Sedan 1.5 (2021) teszt – Múlt és jelen (Auto Pult)
Örök élet, plusz egy nap. Nagyjából ez volt mindig is a mottója a Toyota Corollának, amely korrekt kidolgozással, tisztességes helykínálattal és természetesen szívómotorral szállított teljes nemzedékeket megbízhatóan, évtizedeken át. Aztán jött egy Auris kanyar, a hibrid hajtások, a turbómotor – ki gondolta volna, hogy egyszer még visszatérünk a jó
okt. 21
15:42
A viharos szél megbillentette a Balaton vizét (hirado.hu)
Jelentős különbség alakult ki két Balaton-parti város vízszintje között.
okt. 21
15:42
Pánikolhatnak ezek a magyar ingatlantulajdonosok: már ősszel durva költségekbe verhetik magukat (Pénzcentrum)
A múlt héten leesett az első idei hó és október 15-én hivatalosan is elindult az fűtési szezon. Az időjárás előrejelzés még szép időt jósol a jövő hétre, de ha még nem tettük meg, érdemes már most lépni és felkészíteni a lakásokat, házakat és nyaralókat a téli időszakra. Szakértők most ahhoz gyűjtöttek jó tanácsokat, hogy az elkövetkező hónapokban
okt. 21
15:42
Lassan, de biztosan lépeget előre az OTP Romániában (vg.hu)
Nem az az elsődleges céljuk, hogy magas nyereségük legyen, hanem minél több ügyfelet akarnak elérni.
okt. 21
15:42
Komjáthi Imre: A MSZP rátalált az útjára (Mandiner)
Bátran és következetesen halad előre. Interjú.
okt. 21
15:42
A lengyel szejm előtt a Stop, Lmbtq!-törvényjavaslat (Magyar Nemzet)
Lengyelországban illegálisnak minősíthetik a homoszexualitás propagálását, így a Pride felvonulást is.
okt. 21
15:44
Bohár Dániel: CSOK-olom! Peti vagyok! (Mandiner)
Tudják, az a parizeres ordibáló a Parlamentből.
okt. 21
15:48
Megbillent a Balaton a szélvihar miatt – videók, fotók (Blikk)
Akkora szélvihar érte el Magyarországot, hogy még a Balaton vize is kibillent.
okt. 21
15:48
Orbán Viktor Brüsszelben: az EU-s jognak nincs elsőbbsége (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök a brüsszeli uniós csúcstalálkozón fejtette ki álláspontját a Lengyelországgal szemben zajló vizsgálatokról.
okt. 21
15:48
Csontszáraz a talaj az ország keleti felében (Agroinform)
Az elmúlt 30 napban a Felső-Tisza vidékén 10 mm sem esett.
okt. 21
15:48
Megindító találkozás a mentőállomáson (ATV)
Szeptemberben hívtak segítséget egy idős nőhöz fulladásos panaszok miatt. A mentő-csapat hosszas küzdés után stabilizálni tudta a hölgy állapotát, majd kórházba szállították. A felgyógyult beteg most visszatért férjével, hogy köszönetet mondjon a Szegedi Mentőállomás tagjainak, akik meghatva hallgatták őket. “Nem csak a feleségem életét mentették m
okt. 21
15:48
A Másnaposok főszereplőjének gyerekei nem is sejtik, hogy apjuk színész (hirado.hu)
Zach Galifianakis eddig ügyesen titkolta fiai előtt, mivel is foglalkozik valójában.
okt. 21
15:48
Nagy tervei vannak a 18 éves Schobert Larának: már most tudja, mi a szándéka édesapja cégével (Femcafe)
Schobert Lara elárulta, mivel szeretne foglalkozni hosszútávon.
okt. 21
15:48
Koronavírus: Ukrajnában is új korlátozások lesznek (Magyar Nemzet)
A kijevi kórházak telítettsége már meghaladta a megengedett, ötvenszázalékos arányt.
okt. 21
15:50
Kicsavart fák, szétzúzott háztetők - rommá verte a vihar Magyarországot (Blikk)
Fákat döntött ki, tetőket és vezetékeket rongált meg az erős szél csütörtökön országszerte, a tűzoltók Budapesten és az ország középső részében kapták a legtöbb riasztást viharkárok miatt - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel.
okt. 21
15:50
Autósok, figyelem: új biztosítási szabályokat fogadott el az Európai Parlament (Portfolio)
A gépjármű-felelősségbiztosítási irányelvet fejlesztő és kiskapuit bezáró szabályokat fogadott el csütörtökön az Európai Parlament, amelyek garantálják, hogy az utazók egyenlő elbírálásban részesüljenek Európa-szerte. A tagállamoknak 24 hónapjuk lesz arra, hogy átültessék a változásokat saját jogrendjükbe.
okt. 21
15:50
Orbán Viktor: Amit Timmermansék csinálnak, az megöli az európai középosztályt (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcson elmondta: Magyarország kiáll Lengyelország mellet a jogállamisági vitában.
okt. 21
15:51
Egy dologból már biztosan lesz elég itthon karácsonykor (Infostart)
Egyre több ragadozóhalat telepítenek a tavakba.

Keresés