2021. október 21. csütörtök

okt. 21
19:36
Módosul vasárnaptól a kisföldalatti közlekedése (Portfolio)
Vágányfelújítást végez a BKV Zrt. a Vörösmarty téri végállomáson, ezért vasárnaptól a hónap végéig módosul a kisföldalatti közlekedése - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön.
okt. 21
19:36
Lebuktató fotók: Olyat tett Vilmos és Katalin, amit szigorúan tilos (BorsOnline)
Ritkán látott felvételek láttak napvilágot a hercegi párról.
okt. 21
19:36
Budapest Airport: a járvány előtti utasforgalom 42 százaléka tért vissza (Autószektor)
Kiemelték, szeptember a második legerősebb hónap volt az utasforgalomban 2021-ben az augusztusi 702 524 fős utasforgalom után. A tájékoztatás szerint a korábbi hónapokhoz hasonlóan továbbra is stabil és jelentős a kezelt áruk mennyisége a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A BUD Cargo City által kezelt, havi légi áru volumene szeptemberben is 15
okt. 21
19:39
Így manipulál valaki a környezetedben? Mutatjuk, mit tegyél ellene (Metropol)
A pszichológiai manipuláció mentális és érzelmi kizsákmányolással történik. Ha nem akarsz mindig hátrányos helyzetbe kerülni, tenned kell valamit!
okt. 21
19:39
Július óta először ötvenezer felett az új esetek száma Nagy-Britanniában (Demokrata)
Egyelőre csak az 50 évnél idősebbek jogosultak a harmadik oltási dózisra.
okt. 21
19:42
Sassoli: soha nem kérdőjelezték meg ilyen szélsőségesen az EU alapjait (ATV)
Olyan szélsőségesen, mint ahogy azt a lengyel alkotmánybíróság tette, még sohasem kérdőjelezték meg az Európai Unió törvényes alapjait - jelentette ki David Sassoli, az Európai Parlament baloldali elnöke csütörtökön.
okt. 21
19:42
A szurkolók csekély mértékben támogatják a sprintet az F1-es felmérés szerint (m4sport.hu)
Nem nyerte el az F1 vezetői által remélt támogatást az idén tesztelt sprintkvalifikációs lebonyolítás. A sorozat elnöke így is elégedett az eredménnyel.
okt. 21
19:42
Gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdék (vg.hu)
A Stoxx Europe 600-as index 0,08 százalékos mínuszban, 469,71 ponton zárt.
okt. 21
19:42
Friss képek: Kibillentette medréből a Balaton vizét a nagy erejű vihar (BorsOnline)
Kilátszik a Balaton medre a balatonfenyvesi partszakasznál.
okt. 21
19:42
Kettős mércét alkalmazva támadták a magyar kormányt (Magyar Nemzet)
Kövér László: Nem minden politikai szereplő magatartása járult hozzá e kohézió erősítéséhez.
okt. 21
19:45
Nádai Anikó harcba száll a rosszindulatú kommentelőkkel (Blikk)
A Blikk Sztárchat vendége volt Nádai Anikó és Hajmásy Péter, az RTL Klubon futó Nyerő páros első kiesői. Élőben meséltek jó és rossz élményeikről. A videót itt tudja megnézni:
okt. 21
19:45
Milliárdok Csepel egészségügyének fejlesztésére (Adózóna)
Csepel 3,5 milliárd forinthoz jut az Egészséges Budapest Programban (EBP) – mondta Németh Szilárd, a Fidesz választókerületi elnöke, országgyűlési képviselő, honvédelmi államtitkár a XXI. kerületi Tóth Ilona Egészségügyi Szolgálatnál csütörtökön.
okt. 21
19:45
Puzsér Róbert elmondta a véleményét a Netflix leghíresebb sorozatáról (Promotions)
A Squid Game még a kritikust is a képernyő elé tudta szegezni.
okt. 21
19:48
Mindent tagad a pedofilbotrányba keveredett volt budapesti alpolgármester – Nevelt lánya súlyos traumán ment át (Blikk)
Magabiztosan sétált be tegnap a Pesti Központi Kerületi Bíróság tárgyalójába F. Tivadar, akit azzal vádolnak, hogy pornográf felvételeket tárolt egykori nevelt lányáról, aki akkor még csak tizenhat éves volt. Ez még 2011-ben történt.
okt. 21
19:48
Koronavírus: hónapok óta nem volt ennyi új fertőzött Nagy-Britanniában (Portfolio)
A csütörtöki adatok szerint a nyár közepe óta először 50 ezer fölé emelkedett az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőződések száma Nagy-Britanniában. A brit kormány ugyanakkor továbbra sem tervezi korlátozások bevezetését.
okt. 21
19:54
80-180 ezer egészségügyi dolgozó halhatott meg a koronavírus miatt (Portfolio)
A koronavírus-fertőzés következtében becslések szerint 80 ezer és 180 ezer közötti egészségügyi dolgozó halhatott meg világszerte 2020 januárja és 2021 májusa között - közölte csütörtökön az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Genfben.
okt. 21
19:54
Gazdag: Az MLS egy kicsit fizikálisabb, nagyobb tempójú bajnokság - interjú (m4sport.hu)
A magyar válogatott középpályás reméli, hogy az angol meccs után a novemberi selejtezőkön jó eredményeket lesznek képesek elérni.
okt. 21
19:54
Gyengült a forint csütörtökön (vg.hu)
Az euró 364,61 forinton forgott este fél nyolc körül a reggeli 362,54 forinthoz képest.
okt. 21
19:54
Török Gábor: Sokak számára túlélést jelent az előválasztás (Mandiner)
A pártok közül egyik sem lehet elégedett, de ennél csak rosszabb megoldások lennének számukra – mondta Török Gábor az InfoArénában.
okt. 21
19:57
„Megkértem a kislányomat, hogy éjszaka még ne jöjjön” – Berki Mazsi megálmodta a szülését (Metropol)
Napok kérdése, hogy megszülessen Berki Krisztián és Mazsi gyermeke, csak rá tudnak gondolni.
okt. 21
19:57
A főváros kötelezővé tenné a maszkviselést a tömegközlekedésben, de egyelőre nem teheti meg (SzMo)
A főpolgármester Pintér Sándornál is kezdeményezte ennek lehetőségét, de a belügyminiszter még nem válaszolt a megkeresésre.
okt. 21
19:57
Több mint egymilliárd forintért kelhet el egy egyedülálló LaFerrari (Hamu és Gyémánt)
A LaFerrarik a Ferrari viszonylatában egészen gyakori autónak számítanak, mégis a jövő hónapban az Egyesült Királyságban árverésre kerülő példány egy igazi ritkaságnak számít.
okt. 21
20:00
Kötvénykibocsátásra készül a KÉSZ Holding (Portfolio)
A KÉSZ Holding Zrt. vezetősége új kötvénysorozat kibocsátását tervezi 10 milliárd forint összegben.
okt. 21
20:00
Mélyponton a forint (ATV)
Jelentősen gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtökön.
okt. 21
20:00
Lesújt a vihar: rekord széllökéseket mértek – térképen mutatjuk (Háziállat)
Rekord széllökéseket regisztráltak szerda este Budapesten, csütörtökre még rosszabb lett a helyzet.
okt. 21
20:00
Továbbra is titkolóznak Karácsonyék (Mandiner)
Még mindig nem tisztázott, mennyibe került a főpolgármester kormányfőjelölti kampánya. Márki-Zay Péter sem reagál a kampánybüdzséjére vonatkozó kérdéseinkre.
okt. 21
20:00
A töredékét fizetjük itthon az európai rezsinek (Magyar Nemzet)
A magyarországi lakosság a legkevesebbet fizeti az áramért és a gázért Európában, mint amit más országokban kiszámláznak a háztartásoknak.
okt. 21
20:03
Ez a videó ugrasztotta össze az internet népét: hátborzongató felvétel került fel a TikTokra (Blikk)
Hihetetlen gyorsasággal pörög az interneten a nézettsége annak a hátborzongató TikTok-videónak, amit egy férfi saját, ketrecbe zárt kutyáiról osztott meg.
okt. 21
20:03
Három napon belül el kell bontani a Velencei Korzó kerítését (SzMo)
Ezzel pont kerülhet a polgármester és a Korzó üzemeltetője között zajló vita végére.
okt. 21
20:03
Izgulhat Schobert Norbi, lányának komoly tervei vannak a cégbirodalommal (Life)
Schobert Norbi és Rubint Réka lánya most ünnepelte a 18.  születésnapját.
okt. 21
20:05
Mire számít a Nato az orosz hírszerzők kiutasítása után? Itt a válasz! (Blikk)
Aki válaszol: Mesterházy Attila szocialista képviselő, a NATO parlamenti közgyűlésének alelnöke.
okt. 21
20:06
Elhunyt Csíkszentmihályi Mihály pszichológus (Femcafe)
A magyar-amerikai Széchenyi-díjas és Prima Primissima díjas pszichológus 87 éves volt.
okt. 21
20:06
Pápai Joci élete legnehezebb időszakáról vallott – „Jött a papír, hogy elárverezik a házunkat” (BorsOnline)
Kikapcsolt villanyóra, elárverezett ház, kölcsönkért pénzek – Pápai Joci élete legnehezebb időszakáról vallott.
okt. 21
20:09
Skrabski Fruzsina: A filmhez kaptam rengeteg olyan felvételt, amit még sehol se mutattak be (Metropol)
Nagyon megterhelő volt a munka, borzalmas jelenetek vannak benne - mondta Skrabski Fruzsina, aki a 2006-os rendőrterrorról készített egy megrázó dokumentumfilmet.
okt. 21
20:12
Sok használtautó tulajdonos várta már: új szolgáltatást jelentett be a Nissan (Pénzcentrum)
Az újautók ára emelkedik, ezért egyre fontosabb a használtautók megfelelő szervizelése. A márkaszervizek számos előnnyel járnak, de az általános vélemény az, hogy drágábbak. Most a Nissan előállt egy új szervizprogrammal, amely kedvező árú megoldást kínál a garanciaidőn túli autók karbantartására - ez állításuk szerint versenyképes a független szer
okt. 21
20:12
Lezárások jönnek a fővárosban (ATV)
Az október 23-i megemlékezések, illetve politikai rendezvények miatt lezárásokra kell készülni Budapest belvárosában pénteken és szombaton - közölte a kozut.bkkinfo.hu csütörtökön.
okt. 21
20:12
Őszi vitaminpótlás: így töltsd fel a raktáraidat gyorsan és egyszerűen (Femcafe)
Az őszi időszakban különösen fontos a vitaminpótlás, ezért összeszedtünk néhány olyan vitamin és táplálékkiegészítő készítményt, ami kifejezetten jótékony hatással lehet a szervezetedre, hogy felkészülten várd a telet.
okt. 21
20:12
Rekord nagyságú római kori kincset találtak Bajorországban (Mandiner)
A kincseket egy folyóágy kavicsrétegében fedezték fel.
okt. 21
20:12
Varga Judit: Történelmi mélypont az EP állásfoglalása (Magyar Nemzet)
Az igazságügyi miniszter arra reagált, hogy az uniós parlament szerint illegitim a lengyel alkotmánybíróság működése.
okt. 21
20:12
Jöhet az 550 forintos üzemanyagár? (Helló Magyar)
Harminc százalékkal növelnék a budapesti árakat a taxisok.
okt. 21
20:14
Az évszázad legjobb sorozatait rangsorolták a hozzáértők – Íme, a lista (Femcafe)
Egyetértesz a sorrenddel?
okt. 21
20:15
Szerelem, házasság, és egyéb természeti csapások - A 100 legszebb veszekedés a kezdetektől a napjainkig (Blikk)
Mihez kezd egy humorista 24 órával az esküvője előtt? Megkönnyebbül vagy beletörődik? És ha a jó párkapcsolat alapja a szeretet, akkor mi a malter? A Showder Klub és a Dumaszínház humoristájának, Bálint Ferencnek a legújabb regénye a boldogító igenekről és az elkerülhetetlen nemekről szól.
okt. 21
20:18
Koronavírus: újabb országban bukkant fel a delta variáns még fertőzőbb változata (Portfolio)
Nemcsak Nagy-Britanniában, Oroszországban is terjedni kezdett a koronavírus delta variánsának még fertőzőbb, AY.4.2 jelű alvariánsa.
okt. 21
20:18
Megnyerte első hazai meccsét a Sopron a női kosár Euroligában (m4sport.hu)
A meccs hőse Határ Bernadett volt 25 ponttal és 12 lepattanóval.
okt. 21
20:18
Visszaesett a fogyasztói bizalom az unióban (vg.hu)
A 19 országot tömörítő eurózónában 0,8 ponttal, mínusz 4,8 pontra süllyedt a fogyasztói bizalmi index értéke.
okt. 21
20:18
Jámbor András: „Soha többé” – ez lesz a Békement felirata (Mandiner)
Egy csomó ember tartja majd akit soha többé nem akarunk a hatalom közelében látni.
okt. 21
20:18
Tarlós István: Akár Gyurcsányt is megválaszthatják miniszterelnöknek (Magyar Nemzet)
Budapest korábbi főpolgármestere elmondta, hogy a baloldali előválasztással akarva-akaratlanul sok embert becsaptak.
okt. 21
20:20
Gyengült a forint (vg.hu)
Az euró 364,61 forinton forgott este fél nyolc körül a reggeli 362,54 forinthoz képest.
okt. 21
20:20
Határ Bernadett klasszisával maradt veretlen a Sopron az Euroligában (Magyar Nemzet)
A magyar bajnok pocsék százalékkal dobott kintről, de nagyot harcolva legyőzte az olasz Schiót.
okt. 21
20:24
Egy nagykőrösi kisfiú élete a tét: az agydaganattal küzdő Botinak csak egy külföldi terápia segíthet (Blikk)
Egy nagykőrösi kisfiú életben maradása a tét, miután kiderült: rosszindulatú, nem műthető agydaganattal küzd. A mindig mosolygós, 7 éves Botond méltósággal, hősiesen viseli súlyos betegségét, amelyből csak egy kölni, igen költséges immunterápia jelenthet kiutat.

Keresés