Azzal, hogy a 2006-os események filmvászonra kerültek, megkerülhetetlenül a múlt részévé válnak - mondta az Elk*rtuk című film egyik producere az alkotás pénteki budapesti sajtóvetítése után.
Akárcsak a magyar kormányt, a lengyel vezetést is a „liberális fősodorral” szembemenő, hazafias és sikeres politikája miatt támadják a nemzetközi porondon – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Ifj. Lomnici Zoltán közölte: „Nem hagyjuk, hogy az elmúlt tizenkét esztendő eredményeit és vívmányait a Gyurcsány–Márki Zay-egységfront veszélybe sodorja!"
A fellebbviteli bíróság elutasította az exfeleség keresetét, és megállapította, hogy De Niro házasság alatt szerzett jövedelme és az ez idő alatt megszerzett egyéb üzletekből származó vagyona a színész saját tulajdona.
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (Hvca) jelentése szerint az egyesület befektető tagjai: 2021. január- és június közötti időszakban 61 tranzakció keretében összesen 19,813 milliárd forintot fektettek hazai vállalkozásokba. Az átlagos tranzakció mérete 328 millió forintot tett ki ebben az időszakban, ami majdnem 50%-al magasabb a 2020 első
Egy friss tanulmány négy, folyamatban lévő kutatás időközi eredményeit értékeli, amelyeket Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában és Brazíliában végeznek épp. A vizsgálat során bekövetkezett minden terhességet dokumentáltak és követték után a kismamákat a szülés után 3 hónapig.
Sokan kihagyják a reggelit, pedig a nap egyik legfontosabb étkezése. És nem véletlenül a három főétkezés egyike. Az ideális reggeli változatos tápanyagokat tartalmaz: gabonát, teljes értékű fehérjeforrást, valamint gyümölcsöt vagy zöldséget.
A cég a napokban azt tervezte, hogy ismét változtat a munkaruháján, ám a legújabb öltözék elég nagy botrányt kavart és sokaknál kiverte a biztosítékot.
Ugyanannak a vakcinának a felvételét javasolja Vivek Murthy amerikai tisztifőorvos harmadik, „booster” oltásnak, mint amilyen az első két dózis volt – írja a CNBC.
Az Országgyűlés elnöke többek között '56-ról és a rendszerváltásról beszélt a Magyar Nemzetnek, de igyekezett mindenbe beleszőni a Gyurcsány-szálat is.
Közös, kétpárti kisebbségi kormány alakításáról kezdődtek tárgyalások Romániában a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) között.
Szántó Valentin közölte: a 67-es út 6-os kilométere közelében egy személykocsi felborult, a benne utazó egyetlen embert a katasztrófavédelem szabadította ki. Az esethez mentőhelikopter érkezett. A rendőrök a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták a főutat – jelezte. Kerülni csak nagy kitérővel, Kaposvár felé lehet - írta az Útinform. MT
Eddig megtervezték a bontást, most pedig a gyakorlati végrehajtásra keres vállalkozókat a Csányi-Garancsi-Hernádi trió a Tihanyi-félszigeten tervezett szállodabiznisz előtt.
Bagi Iván Karinthy-gyűrűs humorista, műsorvezető a március 15-i és az augusztus 20-i videó elkészítését követően ismét Szép Bencével, a történelem szakon végzett stand up-ossal sétált együtt.
Az ázsiai kereslet és az orosz szállítási nehézségek együtt vezettek oda, hogy az egekben szökött a gáz és a benzin ára, de a szakértők szerint mindez csak egy rövid távú anomália.