2021. október 23. szombat

okt. 23
8:06
Ezekből a programokból válogathatsz az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Emléknapján (Metropol)
Budapesten több helyszínen is lesz megemlékezés.
okt. 23
8:06
A csuklóízület betegségei (WebBeteg)
Mivel kezünket a mindennapi tevékenységekhez (pl. házimunka, evés, személyes higiénia, írás) rengeteget használjuk, így nem véletlen, hogy a csuklóízület betegségei jelentősen korlátozhatják ezeket a mozgásokat, befolyásolva az életminőséget, akár teljesen kiszolgáltatottá téve a beteget.
okt. 23
8:06
A teljes hazai műtrágyapiacot érintő kartellt tárt fel a GVH, rekordösszegű bírság lett a vége (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. Az eljárásban összesen 11 hazai szereplő volt érintett, amelyből kettő
okt. 23
8:06
Nyugtatnak, erősítenek és gyógyítják a lelket: a 7 legjobb stresszűző illóolaj (Femcafe)
Ha a természetes lélekerősítés híve vagy, akkor Neked találták ki az illóolajokat. Máris mutatjuk a 7 kedvencünket és a használatukhoz is nyújtunk egy kis segítséget.
okt. 23
8:06
Véget ért a Séfek séfe: Kiderült, melyik versenyző viheti haza a fődíjat (Life)
Öt eseménydús, feszültséggel, örömmel teli hét után végre kiderült, hogy ki lett a Séfek séfe harmadik évadának nyertese.
okt. 23
8:12
Brutális birodalmat építtet második gyermekének Kylie Jenner (Metropol)
Kylie Jenner bepillantást engedett rajongóinak abba a bababirodalomba, amelynek a több mint 100 millió forintos birtoka ad otthont. A világsztár a második gyermekének kedveskedett vele.
okt. 23
8:12
Bemutatták a magyar fejlesztésű, vírus ellen harcoló robotot (Portfolio)
Magyarországon általános probléma a karbantartás és a tisztítás hiánya az ingatlanokhoz tartozó csővezetékeknél, így a tisztítás során előtérbe kerül a bontás nélküli technológia. A LEO FM szakmai programján többek között erről, valamint a Benchmarking IV. könyv és a Jogszabálygyűjtemény digitalizációjáról beszéltek a szakértők, emellett egy új, ma
okt. 23
8:12
Szép, őszi idő várható (Háziállat)
Délen is csökken a felhőzet, a legtöbb helyen többnyire napos időre van kilátás kevés gomolyfelhővel. A Dél-Dunántúlon maradhatnak erősebben felhős tájak, illetve északkeleten képződik több gomoly. Reggelig a déli megyékben, illetve délután az északkeleti határszélen fordul elő néhol zápor. Az északnyugati szél nagy területen megélénkül, Sopron kör
okt. 23
8:12
A legzseniálisabb magyar-angol tükörfordítások - Vajon mire gondolhatott a költő? (Femcafe)
Összegyűjtöttük magyar mondások és kifejezések legzseniálisabb szó szerinti, angol nyelvű fordításait. Nyilvánosan ezeket a megoldásokat inkább ne használd.
okt. 23
8:12
Nagy visszatérés lesz a X-faktorban, de ennek senki sem fog örülni (Promotions)
Botrány lesz a stúdióban, az biztos.
okt. 23
8:15
Révész Máriusz: A rendőrök felülről kaptak támogatást 2006-ban (Mandiner)
A fideszes politikust is bántalmazták a rendőrök 15 évvel ezelőtt.
okt. 23
8:15
Mint a szocializmusban: egy két éves autó annyiba kerül, mint az új (Autószektor)
A globális chiphiány miatt vagy lassul, vagy teljesen le is áll az autógyártás, egyes szalonok szó szerint kongnak az ürességtől. Nincs mit eladni, elfogytak a raktáron lévő járművek is, így nem csoda, hogy az emberek az autóbazárokhoz fordulnak. Eladásra kínált Audi a Das WeltAuto szlovák leányvállalatánál. Fotó: Das WeltAuto Legfőképpen a körülb
okt. 23
8:18
Mit viselj ősszel kerekded alkatra? A plus size stylist tanácsai (Glamour)
Nincs olyan évszak, ami ne jelentene kihívást a plus size lányoknak, nőknek, természetesen addig, amíg meg nem találják a hozzájuk illő fazonokat. Ebben a cikkben nem is az idei trendekről szeretnék írni, hanem olyan őszi alapdarabokról, amelyek előnyösek lehetnek neked, ha teltebb alkatú vagy.
okt. 23
8:21
Szurkolók–rendőrök: 1–0 (Demokrata)
A Demokratának sikerült megszólaltatni több, a Wembley-stadionbéli eseményeket közvetlen közelről megtapasztaló szurkolót.
okt. 23
8:24
Október 23-i sétatörténelem Bagi Ivánnal (BorsOnline)
Október 23-án, a harmadik nemzeti ünnepünkön Bagi Iván Sétatörténelem-sorozata is a harmadik részéhez érkezett. A nagy magyar sorsfordító eseményeknek emléket állító, finom, tiszteletteli humorral élő kisfilmek sorában az 1956-os eseményeket felelevenítő epizód is elsősorban a közönség fiatalabb tagjait kívánja megszólítani.
okt. 23
8:27
A jövő metropoliszai (Demokrata)
A világ lakossága mind nagyobb városokban koncentrálódik. Milyen lesz a jövő élhető városa az építészek szerint?
okt. 23
8:27
Malac és takarmány: ismét rájövünk, hogy a természetes jobb (Agrárágazat)
Így tér vissza a modern mezőgazdaság a kezdetekhez: ezért jó a kocával közös elválasztási etetés.
okt. 23
8:27
Így változik a közlekedés Budapesten (Mandiner)
Számos változás lesz a közúti és a közösségi közlekedésben is a Budapesti Közlekedési Központ szerint.
okt. 23
8:27
Szét kellett választani az egymásnak ugró csapattársakat (Magyar Nemzet)
Egyelőre nem a tervek szerint alakul LeBron James mesterterve Los Angelesben.
okt. 23
8:29
Másodkézből zöldebb (Demokrata)
Arra keressük a választ, milyen hatással van az újrahasználat terjedése a környezeti fenntarthatóságra, illetve szerepel-e az okok közt a környezettudatosság is.
okt. 23
8:30
Kemény lépésre szánja rá magát Ausztria: karanténba kerülhetnek a be nem oltott emberek (Portfolio)
Ausztriában karantén fenyegeti a koronavírus ellen be nem oltott embereket a járványügyi helyzet további romlása esetén - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák kancellár az újabb szigorításokat a kabinet péntek esti rendkívüli ülését követően.
okt. 23
8:30
Interjú a pokol parodistájával (ATV)
Bagi Iván árva fiúból lett egy ország nevettetője. Nacsa Olivérrel a kétezres években szinte már minden magyar hírességet kiparodizáltak. Lutter Imrének mesél őszintén a Sorok között az idáig vezető útról, az intézetis múltról, bántalmazó nevelőkről és arról, hogyan segített neki a paródia túlélni ezt a gyerekkort és hogyan használja a versírást a
okt. 23
8:30
Erre várt mindenki: megmutatta kislánya arcát Mihalik Enikő (Ripost)
Mihalik Enikő egészen mostanáig rejtegette a nyilvánosság elől a kislánya, Eva Rose cuki pofikáját. Mutatjuk a fotót!
okt. 23
8:30
Új akadályt gördítenek a Tesla német gyára elé (autopro)
Megismétlik azt a konzultációt, mely során helyi lakosok élhetnek kifogással a Berlin közelében épülő gyárral kapcsolatosan.
okt. 23
8:30
Országszerte és a határokon túl is tartanak megemlékezéseket - október 23-i program időpontokkal (Infostart)
Az Országgyűlés 1991-ben nyilvánította hivatalos nemzeti ünneppé október 23-át, amit az alaptörvény is megerősített.
okt. 23
8:33
Bejelentették: előbb-utóbb karanténba fogják zárni az oltatlanokat a szomszédban (Menedzsment Fórum)
Ausztriában karantén fenyegeti a koronavírus ellen be nem oltott embereket a járványügyi helyzet további romlása esetén - jelentette be Alexander Schallenberg osztrák kancellár az újabb szigorításokat a kabinet péntek esti rendkívüli ülését követően. Az viszont kizárt, hogy az oltottakat bezárják.
okt. 23
8:33
A teljes szakaszt lezárták: Baleset történt az M3-ason (BorsOnline)
Ketten ütköztek Hatvan térségében.
okt. 23
8:33
Időjárás a hétvégén és jövőhéten: jönnek a fagyok, erre készüljön (Blikk)
Ragyogó nappalokra számíthatunk, de a reggelek fagyosak lesznek a friss időjárás-előrejelzés szerint.
okt. 23
8:33
Macron elköszönt Merkeltől: Köszönöm az Európánkért vívott harcokat (Mandiner)
A francia elnök megköszönte a leköszönő német kancellárnak az Európai Unió érdekében tett erőfeszítéseit.
okt. 23
8:36
FemAnyu: Ti mindig mindenben egyetértetek a férjeddel? Ha nem, hogy oldjátok meg? (Femcafe)
Á, dehogy! Mi mindenben egyet értettünk! – amíg meg nem született a fiunk. Hogy azután mi történt, arról is meséltem az Országos Könyvtári Napok keretében tartott könyvbemutatóm alkalmával. Most veletek is megosztok erről pár gondoltatot.
okt. 23
8:39
Csúnyán szapulta az őszödi heccfilmet Torockai László, aki a bandájával megostromolta az MTV-székházat 2006-ban (Nyugati Fény)
Szerinte semmi köze a valósághoz.
okt. 23
8:42
Alföldy Ákos: "Engem igazán nem is a pénz motivált mikor jelentkeztem" (Blikk)
Mint megírtuk, Alföldy Ákos lett a Séfek Séfe. A 38 éves séfhelyettes hosszú heteken át tartó menetelés után megnyerte a TV2 gasztro-tehetségkutató műsorát, az ezzel járó 10 millió forintos fődíjat, és a 2 hetes franciaországi szakmai továbbképzést, a világ egyik legnívósabb séf iskolájában.
okt. 23
8:42
Drámai bizonyítékok a filmforgatási tragédia okáról (Infostart)
Nyilvános a fegyvervizsgálat eredménye, és még számos más körülmény. Megszólalt időközben Alec Baldwin is.
okt. 23
8:42
Cudar világ érkezik: emelkedő spirálban az árak (Agroinform)
A gázáremelkedés hatásának megfékezéséhez kell az állami beavatkozás?
okt. 23
8:42
Gombatermesztés kenyérmaradékon (Agrofórum)
A belga Colruyt Group kereskedelmi csoport áruházi kenyérmaradékok felhasználásával kezdett gombatermesztésbe.
okt. 23
8:42
Éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, amellyel a halálos lövéseket leadta a forgatáson (Life)
Éles lőszerrel volt megtöltve Alec Baldwin kellékfegyvere, amellyel a halálos lövéseket leadta filmjének új-mexikói forgatásán - derült ki a megyei seriff jelentéséből, amelyet a helyi bíróságnak küldött pénteken.
okt. 23
8:42
„Mikor arra ébredt a város: lövik szét” – 1956 versekkel és képekben megidézve (WMN)
„Koromtól feketéllnek erjedve a hókupacok. Fölsebzett, csonkított teste a lucsokba belevacog A Városnak, amellyel a sárban is egy vagyok”
okt. 23
8:45
Sokkot kapott egy nő attól, amit a konyhájában látott (BorsOnline)
Csak fel akarta melegíteni az ebédjét, de ekkor nem várt dolog történt.
okt. 23
8:45
Halállal végződő forgatások – nem Alec Baldwiné az egyedüli eset (Magyar Nemzet)
Tragikus baleset történt csütörtökön Alec Baldwin amerikai színész westernfilmjének forgatása közben.
okt. 23
8:48
Energiaválság, jogállamiság és migráció voltak az EU-csúcs fő témái (HírTV)
A decemberi csúcson dől majd el, mi lesz a rezsicsökkentés jövője Magyarországon és Európában.
okt. 23
8:48
Pozitívra javította az olasz államadós-osztályzat kilátását az S (Portfolio)
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról Olaszország államadós-osztályzatának kilátását a Standard & Poor's pénzügyi szolgáltató csoport globális hitelminősítő részlege (S&P Global Ratings), egyebek mellett azzal az előrejelzésével indokolva a lépést, hogy a koronavírus-járvány sokkja után az idén csaknem öt évtizede
okt. 23
8:48
Majka megelégelte a pletykákat: végre tiszta vizet öntött a pohárba! (Promotions)
Majka egy nyilvános bejegyzésben tisztázta a dolgokat.
okt. 23
8:51
Friss számok: Hatalmasat nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma (BorsOnline)
Egy nappal korábban 242 475 242 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 929 170 volt.
okt. 23
8:51
Magyarország után Izland is horrort nevez az Oscarra (Hamu és Gyémánt)
A műfajt nem szokta nagyon szeretni az Akadémia, ezért meglepő volt a választásunk, de nem vagyunk már egyedül vele idén.
okt. 23
8:51
Durvul a vírushelyzet (Mínuszos)
Az ESET legújabb vírusriportja több aggasztó tendenciát is kiemel, köztük az egyre agresszívabb zsarolóvírus-taktikákat, az egyre intenzívebb brute-force támadásokat, valamint a gyakori, megtévesztő adathalász-kampányokat, melyek az otthonról dolgozókat célozzák. Az elmúlt hónapokban több jelentős zsarolóvírus-támadás is történt, köztük minden idők
okt. 23
8:51
Hadházy Ákos: Felkerestem néhány helyszínt, ahová most mennének a felkelők (Mandiner)
Voltam a felcsúti stadionnál Orbán háza mellett.
okt. 23
8:54
Győztes csapatban tért vissza Szalai Ádám (Infostart)
Szalai Ádám csapata, a Mainz 4-1-re nyert a vendég Augsburg ellen a német labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, ezzel megszakította négy meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatát.
okt. 23
9:00
Zajos siker után újabb álnok szervezkedés az Elkxrtuk című film vetítése körül (Metropol)
Még most is sokan igyekeznek megakadályozni a film vetítéseit a mozikban.
okt. 23
9:00
Óriási bajban az autóipar, dermesztő jóslat a Continentaltól (ATV)
A német autóipari vállalat menedzsmentje a chiphiány és az ellátási láncokkal kapcsolatos problémák miatt arra számít, hogy idén a globális személyautóértékesítés 1 százalékkal nőhet vagy csökkenhet 2020-hoz képest – írja a portfolio.hu.
okt. 23
9:00
Hegyi Ede: A költözés (7.) (Könyves Magazin)
Hegyi Ede A senki című regényével a top3-ban végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Gyerekkorunk című tárcasorozatának ez a hetedik része.

Keresés