A Fővárosi Főügyészség hivatali vesztegetés, annak elfogadása, befolyással üzérkedés, valamint hivatali visszaélés miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre.
Akár további 161 ezer forintot is visszakaphatnak a jogosult szülők a jövő évi Szja-visszatérítésen felül - hívja fel a figyelmet az egyik biztosítási és megtkaraítási tanácsadó.
Nagy kihívást jelentenek Európa számára a növekvő kábítószer-használat társadalmi és egészségügyi következményei – közölte a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Párizsban.
A Ford vadonatúj, tisztán elektromos hajtású SUV-ja maximális eredményt ért el a járművek biztonságát vizsgáló független szervezet tesztjén, akárcsak annál a szervezetnél, amely arra ösztönzi a gyártókat, hogy tiszta üzemű, energiatakarékos és a környezetet nem károsító autókat fejlesszenek. A Mustang Mach-E a szigorú törésteszteken 92 százalékot t
Tőzsdére megy a kínai Geely tulajdonában lévő Volvo, a vállalat részvényeivel péntektől lehet kereskedni. A Volvo IPO-ja eddig nem egy sikertörténet, a kibocsátási volument is csökkentették, és a korábban bejelentett ársáv alján mentek el a részvények, írja a Reuters.
Szlovéniában hétfőtől szigorítanak a járványügyi intézkedéseken: gyakrabban kell tesztet végezni, mindenkinek maszkot kell viselnie és bezárhatják a vendéglátóegységeket, ha nem tartják be az előírásokat - olvasható a kormány internetes honlapján.
Gondoltad volna, hogy az Oscar-díj nemcsak a filmipar kiváltsága, hanem az édességek legkiválóbbjai is elnyerhetik? Ha mindez nem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy legutóbb egy hazai márka érdemelte ki ezt a rangos elismerést, amelynek mesterműnek is beillő desszertjeit akár te is megkóstolhatod!
A monetáris tanács álláspontja változatlan a júniusban elindított monetáris politikai fordulat óta abban, hogy az infláció elleni küzdelem a jegybank egyes számú prioritása – mondta Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a BÉT50 konferencián csütörtökön, Budapesten.
Akár további 161 ezer forintot is visszakaphatnak a jogosult szülők a jövő évi Szja-visszatérítésen felül - hívja fel a figyelmet a pénzügyi tanácsadással foglalkozó Grantis.
A nemzetközi piacokon is elérhetővé válik a HONOR 50. A készülék GMS támogatással (Google Mobile Services), Qualcomm SnapdragonTM 778G mobil platformmal és vlogolást segítő funkciókkal érkezik.A vlogolás és a rövid videók növekvő népszerűségének köszönhetően világszerte egyre több felhasználó osztja meg mindennapjait online.A 32 MP-es, 90o-os előla
Egyre több településen magas a légszennyezettség a szálló por miatt - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön közzétett adataiból.
Rendkívüli tisztújítást tart a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) kétnapos közgyűlésén és vezetőségi ülésén a belga fővárosban, a közgyűlési előterjesztésen pedig Orbán Viktor neve szerepel.
Napjainkban, amikor a környezetvédelem és az alacsony emisszió áll a fókuszban, furcsa mód mégis a méretesebbnél méretesebb SUV-k és crossoverek diktálják a divatot és a tempót – ez alól pedig az Audi sem kivétel. A négykarikások a már 2013-ban is pletykált óriást, a Q9-et szeretnék mihamarabb piacra dobni, a fejlesztés pedig már a végstádiumában j
A digitális versenyképesség további javításához a vállalkozások digitális tudásában kell előrelépni, ennek erősítésére újabb támogatások létrehozásáról döntöttek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban csütörtökön, a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően.
A vásárlók 86%-a számára kiemelten fontos a korábbi ügyfelek tapasztalatának megismerése, mielőtt bizalmat szavaznának egy-egy cégnek. Az értékelések mellett most már egy díj is mutatja az ügyfelek elégedettségét!
Az év egyik legjobban várt filmje a Diana hercegné három napját feldolgozó életrajzi dráma Kristen Stewart főszereplésével. A Spencert minden létező fórumon az egekig magasztalják és Stewart alakítását abszolút Oscar-esélyesnek tartják.
Szlovénia kriptoadó törvénytervezete 10%-os adót javasol a fiat-kriptó váltásokra és a kriptovalutákkal történő fizetésekre. A szlovén pénzügyminisztérium – helyi jelentések szerint – nyilvános konzultációt kér a kriptopénz befektetések megadóztatásával kapcsolatos törvénytervezetről. A minisztérium szándéka, hogy felmérje a befektetők hangulatát a
A csütörtök délutáni kereskedésben esik a magyar tőzsde, főleg a két legfontosabb blue chip, az OTP és a Mol gyenge teljesítménye húzza lefelé a hazai benchmarkot.
Korábban már beszámoltunk az XRP-re épülő, eleinte Spark, majd később már Flare néven futó hálózatról, ami többek között az okos szerződések kezelésének lehetőségével vértezné fel az XRP-t. A már több mint 1 éve készülő blokklánc tokenjei a hálózat indulását követően…
Ma 13:45-kor teszi közzé az Európai Központi Bank októberi kamatdöntő üléséről szóló közleményét, Christine Lagarde elnök pedig 14:30-kor tart sajtótájékoztatót.
A 6-18 éves magyar gyerekek háromnegyede játszik videójátékkal, közülük minden negyedik naponta egyszer, minden nyolcadik viszont naponta többször is ezzel tölti az idejét. A videójátékozó gyerekek átlagosan hetente 8 órát, azaz egy teljes munkanapot fordítanak erre a hobbira. A 10-16 év közötti fiúk szeretik leginkább ezt a kikapcsolódást, a legtö
Ahogy arról korábban több ízben is beszámoltunk, egy itthon kevéssé ismert latin-amerikai, pontosabban közép-amerikai ország, Salvador lelkes bitcoin rajongó, legalábbis az elnökük sokat tesz azért, hogy közelebb hozzá országát a kriptopénzhez. A lakosság véleménye már ennél jóval árnyaltabb, az viszont…
A digitális versenyképesség további javításához a vállalkozások digitális tudásában kell előrelépni, ennek erősítésére újabb támogatások létrehozásáról döntöttek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban csütörtökön, a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően.
2021 második negyedévében a kereskedelmiingatlan-piac szempontjából releváns ágazatok teljesítménye javult, ugyanakkor a növekedés ingatlanpiacra gyakorolt pozitív hatása elmarad a korábbi ciklusokban tapasztaltaktól, ami részben a járvány közvetlen hatása (a turizmus tartós visszaesése), részben pedig az általa felgyorsított trendekből (az otthoni
Nem tudjuk, hogy ki találta ki, de az biztos, hogy se nem szép, se nem praktikus az idei ősz legfelkapottabb nadrágja - pedig ott villog minden üzlet polcán! Érdemes rá beruházni? Kizárt! Ha stílusosan akarsz öltözködni, inkább hagyd a fogason lógni ezt a darabot!