Újabb kórházakban vezettek be látogatási tilalmat szerdán a romló koronavírusjárvány-helyzet miatt: a budapesti Gottsegen György intézetben és a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban teljes körű látogatási tilalom lépett életbe. A Pest Megyei Flór Ferenc Kórházban és a szombathelyi Markusovszky Kórházban csütörtöktől, a salgótarjáni Szent Lázár Megyei
Mérsékelt hangulatromás volt szerdán az amerikai tőzsdéken, ma reggel az ázsiai részvénypiacokon is esés látszik, ez azonban egyelőre még kisebb korrekciónak sem nevezhető, főleg annak fényében, hogy mekkora ralin vannak túl a világ vezető részvényindexei, az amerikai benchmarkok továbbra is történelmi csúcsuk közelében állnak. A befektetők ma első
A szupermarketek kartonnal helyettesítik az üres polcokon a hiányzó zöldséget, gyümölcsöt és más termékeket, hogy a polcokon, amik a szállítási nehézségek és az amúgy is jelentkező termékhiány miatt sok üzletet érint.
Kínai gyártmányú, december elején lejáró szavatosságú Covid-teszteket küldött szét a háziorvosoknak a légúti panaszokkal érkező páciensek gyorstesztelésére a fővárosi kormányhivatal –írja a 24.hu.
Az alapítvány hosszú távon veszi szárnyai alá a gyermekeket és kíséri figyelemmel sorsukat, hiszen célja az, hogy ne csak egy-két évig segítsék őket, hanem lehetőség szerint legalább addig figyelemmel kövessék életüket, amíg nagykorúvá nem válnak, szakmát vagy diplomát nem szereznek.
Mindenkit ledöbbentett a hír, hogy B. Katalin megölte kétéves kisfiát Olaszországban. A szörnyű tettre azután került sor, hogy a magyar bíróság ideiglenesen az apánál helyezte el Alexet, akivel a nő csak kéthetente három órára találkozhatott volna.
A befolyásos kínai állami tervbizottsággal való szerdai találkozó után a három legnagyobb fűtési célú kínai kőszéntermelő azt jelezte, hogy legfeljebb 1200 jüan/tonna árplafon mellett adja a téli fűtési szezonban a fűtési célú kőszenet, aminek hallatára a piaci határidős ár 1000 jüan közelébe szakadt, ami majdnem a fele az október 19-i eddigi rekor
Szabó Csillát teljesen váratlanul érte, amikor férje közölte vele, hogy elhagyja. Teljesen összeomlott, a stressz miatt már tizenöt kilót fogyott. Gyermekei és menye támogatják.
Turisztikai térségek fejlesztéséről, továbbá kiemelt jelentőségű beruházásokkal összefüggő kormányrendeletek módosításáról is döntött a minap a kormány. Az új jogszabályokat négy új kormányrendeletben hirdették ki a 196. számú Magyar Közlönyben.
Része lesz-e a hagyatékunknak egy videójáték-profil, amibe sok pénzt öltünk? Forgalomképes-e a digitális személyiségünk? Dönthet-e a Facebook az emberi jogokról a bíróságok helyett? A jognak pillanatnyilag egyáltalán nincsenek kész válaszai arra, hogy mit kezdjen a technológiai fejlődés által generált kihívásokkal – mondta Menyhárd Attila, az Elte
Az előzetes várakozásokat jelentősen meghaladó érdeklődés miatt már a jegyzés harmadik napját követően lezárásra került az AutoWallis eredetileg 16 napra tervezett lakossági részvényjegyzése. A hétfőn indult jegyzésben a lakosság számára az AutoWallis eredetileg maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényt ajánlott fel, ehhez képest hár
Megfagyott a levegő a Ninja Warrior forgatásán, amikor Agócs Tamás az egyik akadálynál súlyos balesetet szenvedett. Fájdalomtól eltorzult arccal rogyott a földre, kifordult a térde. A brutális sérülést ráadásul a pálya mellől végignézte kedvese is, aki szintén versenyzőként vágott neki az akadálypályának.
A "Taiwan Ironman" projektben fejlesztett felszerelés lehetővé teszi, hogy könnyebben emelgessék a nehéz tárgyakat, és akár óránként 6 kilométert megtegyenek velük anélkül, hogy kikészülnének az ízületeik.
Átalakította a kábítószerkereskedelmet a koronavírus-járvány, amely újfajta fogyasztási szokásokat is generált – tudtuk meg Fülöpné Csákó Ibolyától, az ORFK bűnügyi főosztályának kiemelt főreferensétől. Az alezredes beszélt arról is, mennyire hatékony a magyar jogi szabályozás, melyik országban állítják elő az új szereket és mi az, ami a leginkább
Papírhiány sújtja Magyarországot. Ez nem azt jelenti, hogy a vezető higiéniai papírgyártó ne tudna elég terméket gyártani, viszont muszáj lesz árat emelniük.
A november 1-5. között tartó rendezvény jelentős lépés az űrkutatás népszerűsítése, és az abban egyre jelentősebb szerepet vállaló magyar egyetemek, kutatóintézetek, vállalkozások számára - írták. A rendezvényt 1986-ban is Budapesten tartották, és azóta többek között Washington, Peking, Moszkva, Tokió is helyszíne volt. A közlemény kiemelte, hogy M
Ukrajnában szerdán rekordot döntött az elmúlt napon regisztrált halálozások száma. Az ország fele vörös zónának számít, ezért ezekben a régiókban szigorították a járványügyi intézkedéseket. Oroszországban szintén rekordot döntött az áldozatok száma: a hatóságok több mint 1100 halálesetről számoltak be egy nap alatt.
A legtöbben ismerjük a másnaposság kínzó érzését. A szakértő szerint ez az egy valóban működő módszer létezik ellene, de nem ajánlja, hogy kipróbáljuk.
Szerda este a Barcelona 1-0-s vereséget szenvedett az újonc madridi csapat, a Rayo Vallecano otthonában. Ez a vereség pedig a szakvezető, Ronald Koeman állásába került. Késő este a klub hivatalosan is közölte, megválik a holland edzőtől.
Az olimpiai bajnok úszónőnek valószínűleg nem esik túl jól, hogy volt férje még arra is hajlandó új szerelme kedvéért, ami a házasságuk alatt meg sem fordult a fejében.
Az előzetes várakozásokat jelentősen meghaladó érdeklődés miatt már a jegyzés harmadik napját követően lezárásra került az AutoWallis eredetileg 16 napra tervezett lakossági részvényjegyzése. A hétfőn indult jegyzésben a lakosság számára az AutoWallis eredetileg maximum 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényt ajánlott fel, ehhez képest hár
203 alufólia pakkokba csomagolt, közel 100 gramm „kristályt,” azaz egy újfajta pszichoaktív anyagot és 443 ezer forintot foglaltak le a gödöllői rendőrök.
A fertőzöttek száma 244 millió, a halálos áldozatoké több mint 4,971 millió a világon. Magyarországon is újra nagyon gyorsan terjed a fertőzés, ám szigorítások nincsenek. Szakértők már 6000 halálos áldozatról beszélnek a 4. hullámban.
A lakossági befektetők a felajánlott, 1,5 milliárd forint kibocsátási értékű részvényre 2,8 milliárd forint összegű jegyzési igényt adtak le három nap alatt.