A koronavírus-járvány miatt tavaly ugyan csak szerényen, 0,5 százalékkal nőtt - 384 ezerre -világszerte az ipari robotok eladása, ám ezzel is rekordszintű, 3 millió ipari robot működött globálisan a Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) által Frankfurtban kiadott World Robotics 2021 Report jelentés szerint.
Határok nélküli, egyesült Európa, lojalitás az EU-felé, „a NATO-t kínai hadgyakorlatok kapcsán eláruló Orbán Viktor”, aki ráadásul „migránsokra cseréli a magyarokat”, a kettős állampolgárság mint szlovák belügy, be nem avatkozás a Beneš-dekrétumok ügyében – nagyinterjút adott Márki-Zay Péter a szlovák Denník N-nek.
A tanárok után a kereskedelemben dolgozók is elégedetlenek az új rendelettel, ami szerint a munkáltató kötelezővé teheti a védőoltást dolgozói számára. A kötelező védőoltás mellett ismét visszatérnek a maszkok is.
Nemcsak idén télen lesz nagyon divatos ez a kabát, hanem mindig: amolyan igazi befektetésnek is felfogható, hiszen megkapó és trendálló anyagának köszönhetően ez a fazon soha nem fog kimenni a divatból - még a gyerekeid is hordani akarják majd!
Szinte minden héten találkozhatunk kisebb nagyobb akciókkal a MediaMarkt kínálatában. Most a hétvégén tartó Red Days akció keretein belül számos jó ajánlattal készültek a vásárlóknak. Mutatjuk a részleteket. A MediaMarkt Red Days elnevezésű akciója október 31-ig tart, aminek keretein belül szinte minden elektronikai eszköz megtalálható az akcióban,
Súlyosbodik a járványhelyzet Magyarországon, a negyedik hullám erőteljesen berobbant, ami egyre több emberben vetheti fel a kérdést a harmadik oltás felvételével kapcsolatban. Az empirikus adatok azt mutatják, hogy az oltások hatékonysága idővel csökken, így szükség lehet a harmadik oltásra a koronavírus elleni védettség fenntartásához. Fél év elte
Elsősorban banki applikáción keresztül vásárolnak azok a fiatalok, akik érintésmentes fizetésre is használják a mobiljukat. A második helyen a Google Pay áll.
A Furcsa pár 1968-ban jelent meg először, mégpedig filmvásznon. Az alapverzióban két elvált férfit költöztetnek össze, és ez a furcsa együttélés rengeteg komikumot hoz hétköznapjaikba. A téma annyira jó, hogy utána többször is feldolgozták nemcsak filmvásznon, hanem színdarabként is.
Ronald Koemant a hétvégi, Rayo Vallecanot ellen elszenvedett vereség után rúgták ki Barcelonából. Ideiglenesen a klub egykori játékosa, Sergi veszi át a szerepét, de a végső megoldás Xavi, a másik egykori legenda lehet. Csak éppen őt szerződés köti a katari Al-szadd csapatához, ahonnan nem nagyon akarják elengedni.
November 1-jétől ismét kötelező a szájat és az orrot eltakaró maszk viselése a közösségi közlekedési eszközökön, valamint az állomásokon és a megállóhelyeken.
Az év végéig kitart az erős optimizmus a létesítménygazdálkodási vezetők körében - derül ki a Létesítménygazdálkodási és Épületüzemeltetési Szolgáltatók Országos Szövetségének (LEO) legfrissebb vezetői hangulatindexéből (LVHI).
Szerinte a kormány minden nehéz intézkedés felelősségét másokra tolja, miközben időben meghozott döntésekkel csillapítani lehetett volna a járványt Magyarországon.
A Riot Games bejelentette, hogy a League of Legends világát felölelő animációs sorozat, az Arcane 11 darab teljes értékű dalt fog kapni, melyeket már el is lehet menteni a különböző zene-streaming platformokon. Magyar idő szerint november 7-én 04:00-kor válik elérhetővé Netflixen az Arcane, mellyel egy időben Twitch-en is leadják a sorozat első epi
Giró-Szász András szerint, ha racionális térben folyik a politikai vita, az ellenzéknek nincs esélye a győzelemre jövő tavasszal. Úgy véli, hogy Márki-Zay Péternek gúzsba van kötve a keze. Orbán Viktor volt főtanácsadója szerint Mészáros Lőrincet sokan egyoldalúan ítélik meg, a nemzeti tőkésosztály létrehozása pedig nem öncélú folyamat, hanem egy e
Ugyan nem törlik el a brit karanténhotelek intézményét, de a gyakorlatban nem fogják használni. Mindez azért történik, mert az utolsó országokat is levették az úgynevezett piros beutazási listáról. Ennek nyomán senkinek sem kell 10 napos, fizetős karanténba vonulnia, aki a szigetországba érkezik.
Az AdBlue romlandó, a rossz minőségű, lejárt szavatosságú adalékanyag költséges javítással járó műszaki problémákat, akár maradandó károsodást is okozhat a járművekben - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Mol.
Augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 426 500, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 283 600 forint volt, egyaránt 8,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az M3 metróvonal belvárosi állomásain a felújítás szinte valamennyi fázisa megfigyelhető - a szeptemberi, októberi munkálatokról számolt be a BKV, amelynek kisfilmjében hat percig sétálhatunk a forgalom elől elzárt területeken. A BKV közleménye megerősíti a közelmúlt lapértesüléseit: több részletben adják át majd a 3-as metrót középső szakaszát.
Évtizedekkel ezelőtt volt utoljára komolyabb inflációs időszak, ami végül stagflációba torkollott. Az Aegon szakértői szerint most is épp efelé tartunk: ami most történik a világban, az nem csak fellángolás, komoly strukturális átalakulások vannak mögötte. Persze ebben a környezetben is lehet jól keresni: a hetvenes években az árupiaci termékek jel
Az őszi szünet alatt is felfelé futó tendenciát mutat a koronavírus-járvány negyedik hulláma Ausztriában: az elmúlt 24 órában 5861 új esetet regisztráltak - közölte a bécsi egészségügyi minisztérium pénteken. Legutóbb a második hullámban, 2020 novemberében haladta meg a napi ötezret az új fertőzöttek száma.
Az őszi szünet alatt is felfelé futó tendenciát mutat a koronavírus-járvány negyedik hulláma Ausztriában: az elmúlt 24 órában 5861 új esetet regisztráltak - közölte a bécsi egészségügyi minisztérium pénteken. Legutóbb a második hullámban, 2020 novemberében haladta meg a napi ötezret az új fertőzöttek száma.
Az ENSZ Race to Zero kezdeményezés jelenleg az egyik legnagyobb globális törekvés, amely a klímaváltozás visszaszorítására hivatott. A cél, hogy bolygónk megmentése érdekében 2050-re a lehető legtöbb ország, város és cég váljon karbonsemlegessé. A KKV szektor képviselőit hazánkban az Egyesült Királyság budapesti nagykövetsége és az Okos Jövő Innová
Idén ez idáig mintegy félmillió hektárnyi terület vált tüzek martalékává, s a leégett területek 61 százaléka erdő, amelynek regenerálódása éveket vesz igénybe. A tüzek több mint 90 százalékát emberi tevékenység okozza - közölte az Európai Bizottság Közös Kutatóközpontja az erdőtüzekről szóló jelentésében pénteken.
A Richter amerikai partnere, az AbbVie kiegészítő engedélykérelmet tervez benyújtani az amerikai gyógyszerfelügyeletnek a Vraylarra, miután egy fázis 3 klinikai vizsgálat igazolta a cariprazine hatásosságát kiegészítő kezelésként a major depresszióban szenvedő betegeknél – tette közzé a Richter. A hírre ugrik a Richter árfolyama a mai kereskedésben
Amerika - A Jupiter Nagy Vörös Foltja, a légkörében lévő hatalmas vihar jóval mélyebbre nyúlik le, mint azt eddig vélték. A vihar mérete akkora, hogy könnyedén elnyelhetné az egész Földet.
A fiatalok több mint 90 százaléka internetezik, 75 év fölött azonban 6 százalékra csökken ez az arány - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsának e heti ülésén elfogadott új tanulmányból.
Kiemelten érdeklődnek a Takarékbank ügyfelei az energiahatékony lakóingatlanok építésére vagy vásárlására október elejétől igényelhető támogatott zöld jelzáloghitel iránt. A bank a takarékossági világnap alkalmából összegezte az igényléseket. A hitelintézet üzleti stratégiájának fókuszában a fenntartható fejlődés elérése és a saját, valamint az ügy