Elképzelhető, hogy már ma kiderül, hogy Hódmezővásárhely polgármestere bejelenti, ő vagy Karácsony Gergely fog visszalépni a másik javára a második fordulóban.
Ön is úgy van a sajtokkal, mint Gombóc Artúr a csokoládéval? Mindegy, hogy lágy, netán hosszú érlelésű, boríthatja penész, vagy lehet ruganyos fehér golyó, csak legyen? Mindehhez még érez is némi alkotókedvet magában? Ha ez így van, akkor ez a beszélgetés Pozsa Panni sajtmesterrel bizonyára érdekelni fogja…
Néha nehéz megítélni, hogy a sztárok a kamerákon túl valójában milyen emberek, de Drew Barrymore esetében például biztosan nem így van. Akár a beszélgetős műsorában, akár a közösségi médiában tűnik fel, a bájos színésznőből mindig árad a kedvesség, egyáltalán nincsenek sztárallűrjei, ráadásul akárhányszor megjelenik, ragyogó szemekkel néz a kamerák
A Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretében már a tizenegyedik pályázati szakaszban támogatja az elektromos rásegítésű kerékpárok beszerzését a kormány 2021. október 4. és 8. között – jelentette be Schanda Tamás.
Az influenza és a koronavírus együttes jelentkezése mindig súlyosabb. A hűvösebb, nedvesebb időben egyre gyakoribbak a náthás tünetek, óvodai, iskolai fertőzések.
A tárca ismertetése szerint a gyorsított munkavállalási elbírálás feltételei közé tartozik, hogy a sofőröknek október 15-ig meg kell érkezniük Nagy-Britanniába. A határon üzemanyagszállító teherautók vezetésére érvényes - C vagy C+E kategóriás - jogosítványt kell felmutatni, amelyet az Európai Unió vagy az Európai Gazdasági Térség (EEA) országaiban
A jelenleg kísérleti fázisban lévő funkció az Ethereum-alapú NFT-k tulajdonosait fogja ellenőrizni. Jelenleg csak a szoftver mockup-ja, azaz előnézete került bemutatásra. Kétségtelenül a Twitter lett a kripto nagyágyúinak gyűjtőhelye, akik az NFT trend berobbanása óta folyamatosan cserélik profilképeiket azokra az…
Napjainkban egyre többen döntenek amellett, hogy az étrendjükben mellőzik a tej és a tejtermékek fogyasztását, helyettük pedig a növényi alapú alternatívákat választják. Bármi is álljon egy ilyen döntés hátterében, mindenképp oda kell figyelni arra, hogy a növényi helyettesítő termékekből hiányzó fontos tápanyagokat más forrásból pótoljuk. Az alább
Az okostelefonok eladásai az utóbbi időszakban növekedési pályára álltak a COVID 19-es kiesések után, viszont úgy tűnik, hogy kevesebb lesz az összes eladás, mint amit az elemzők vártak. A 2020-as év végére folyamatosan növekedtek az okostelefonok eladások. Ez a tendencia a 2021 Q2-es időszakig növekedő tendenciát mutatott, viszont már szinte minde
Frontálisan ütközött össze két személyautó Balatonakarattyán, a Rákóczi úton. A balesethez a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a járműveket. Az egység a társhatóságokkal közösen dolgozik a helyszínen, amelyet a munkálatok idejére teljes szélességében lezártak. Az esethez mentőhelikopter is érkezett. További autós
A konyhában fokozottan ügyelünk a higiéniára, fogyasztás, illetve főzés előtt az alapanyagokat is rendszerint megmossuk. A közvélekedéssel ellentétben azonban vannak olyan élelmiszerek, amelyeket semmi esetre sem szabad megmosni fogyasztás előtt.
Az alacsony értékesítési volumen és a károsanyag-kibocsátási elvárásoknak való megfelelés miatt megszűnik az Audi R8 V10 értékesítése Ausztráliában, azonban a világ más piacain továbbra is elérhető marad a modell.
A lila-fehérek egyik legnagyobb hazai drukkere kifejezetten nehezen viseli, hogy kedvenc csapat a magyar labdarúgó-bajnokságban még nyeretlen és jelenleg kieső helyen áll.
A siker mindenkinek mást jelent és mindenki máshogy éli meg. Valakinek az a célja, hogy legyen stabil anyagi háttere, jól fizető munkája, saját háza stb. Valakinek pedig egyszerűen az, hogy kedvelt legyen a társasági körében, hogy a szükségleteit meg tudja venni magának és legyen egy napi rutinja. És egyikkel sincs probléma. De mi van, ha valaki tö
Az egyre nagyobb sikereknek köszönhetően természetesen egyre többen is akarnak elhelyezkedni a magánűrszektorban. Azonban nem meglepetés, hogy egyáltalán nem egyszerű bekerülni.
A héten is rengeteg izgalmas dolog történt a sztárvilágban, úgy tűnik Shane Tusup szerelmi élete felpezsdült, Lagzi Lajcsi pedig szomorú magéleti titkokat árult el.
Ukrajna felszólította az Egyesült Államokat és Németországot pénteken, hogy vezessenek be szankciókat az orosz Gazprom ellen, miután leállt a Magyarországba irányuló gáztranzit – adta hírül a Reuters.
Csatlakozzon Márki-Zay Péterhez és a Mindenki Magyarországa Mozgalom jelöltjeihez vasárnap délután Budapesten! – írta ki a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke. A gyűlés 15 órakor veszi kezdetét.
Az elmúlt hetekben az idei legnagyobb esésüket szenvedték el a globális részvénypiacok, az Egyesült Államok vezérletével. Vannak olyan indikátorok, amelyek nem csak egy-egy részvény, hanem egy egész szektor vagy tőzsde összes papírjának az adatai alapján dolgozik. Ezek általában már a fordulat előtt jelzik, hogy gyengülés történt egy trendben, vagy
A quiche a franciák kedvenc sós lepénye. A nap bármely szakában tökéletes fogás lehet és ezerféleképpen variálható. Most egy isteni sajtos, baconös változatot ajánlunk.
Izraelben a koronavírus elleni harmadik oltás után kevesebb mellékhatást észleltek, mint az első kettő után -jelentette a The Times of Israel című, angol nyelvű izraeli hírportál pénteken.
Bemutatkozott a Redmi legújabb mobilja a Redmi Note 10 Lite, ami a kínai gyártó egy korábban leleplezett készüléke, csak éppen más néven érkezett. Tegnap egy újabb készülékkel bővült a Redmi Note 10 sorozata, a termékcsalád ugyanis egy Lite modellel bővült. A bemutatott készülék persze nem egészen mondható újnak, mivel ezúttal is egy korábban bemut