Hónapokkal ezelőtt derült ki, hogy L.L. Junior és felesége, Kinga nem élnek együtt. A zenész azóta árulja luxusházát is, most pedig a Nyerő párosban látható, amit korábban, a különköltözésük előtt forgattak.
Ahogy begördülünk az 5 csillagos Grandhotel Lienz bejárata elé, majd belépünk a lenyűgöző lobbiba, mintha egy filmbe érkeznénk. De nemcsak ezért szállt meg itt valaha a James Bondot idén utoljára alakító Daniel Craig, a stábnak a luxustól áthatott kényelem is fontos szempont volt.
Míg tranzakciók tekintetében az ingatlanpiac már magához tért, sőt, újabb lendületet vett, addig a lakásbérlési adatok nem mutatnak fejlődést. A fogyasztói magatartás ezen a téren is átalakult, a bérleti szerződések fogalmazásánál például már nem számít vis maiornak a pandémia okozta bizonytalanság. Mindenki az őszi, egyetemi szemeszter kezdésével
Az afganisztáni tálibok rejtélyes „legfőbb vezetője”, Hibatulla Ahundzada molla 2016-ban történt megválasztása óta először jelent meg a nyilvánosság előtt a hét végén – közölte vasárnap a tálib kormány.
Több statisztikai jelentés várható a következő, négynapos munkahéten, kiemelkedik közülük a szeptemberi ipari termelésről, a külkereskedelmi forgalomról szóló és a kiskereskedelmi statisztika.
Az Encsi Rendőrkapitányság közúti veszélyeztetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 82 éves kazincbarcikai és egy 59 éves encsi nővel szemben. Az egyik esetben a 82 éves nő 2021. október 30-án a kora reggeli órákban az M30-as autópálya belső sávjában haladt a forgalommal szemben Tornyosnémeti irányába. Az út 51. kilomét
Régi terv a Facebooknál, hogy mindennapi pénzügyeink intézésre is használhassuk, de a Facebook Pay brand alatt futó pénzküldési szolgáltatásai még csak az USA-ban elérhetők. Sokadszorra próbálkozik kriptovaluta-projektjével is a techég, ebbe most új köntösben és kevésbé ambiciózus formában készül ismét belevágni. A Facebooknak az adatkezelési vissz
Bár tény, hogy a mobilbankos utalás a legtöbb esetben jóval kényelmesebb megoldás, mindenki kerülhet olyan élethelyzetbe, hogy nagyobb összegű pénzt kell utalnia. Lehet egy ingatlan, vagy egy autó megvétele, vagy egy nem várt kiadás gyors rendezése. Ilyenkor érdemes tisztában lenni vele, hogy a legtöbb bank bizonyos összeghatár felett csak a bankfi
Az afganisztáni tálibok rejtélyes "legfőbb vezetője", Hibatulla Ahundzada molla 2016-ban történt megválasztása óta először jelent meg a nyilvánosság előtt a hétvégén - közölte vasárnap a tálib kormány.
Vasárnap éjfélig jelezhetik a rászorultaknak számítók, ha élni szeretnének azzal a lehetőséggel, hogy 2022. június 30-áig meghosszabbíthatják a törlesztési moratóriumot. De ők is már csak online, hiszen a személyes nyilatkozatra már nincs mód - a bankok döntő többsége pénteken, illetve néhány fővárosi hitelintézet szombaton bezárt és csak a háromna
Elsősorban ár alapján választanak elektronikai eszközt a magyarok, a termék márkája közepesen meghatározó szempont, míg dizájnja szinte alig – derül ki az Euronics Műszaki Áruházlánc nemrégiben készült belső kutatásából, amelynek során a cég saját dolgozói körében mérte fel a magyarok elektronikai cikkekkel kapcsolatos vásárlási szokásait. A felmér
A divatbemutatók mindig megmutatják nekünk a legújabb trendeket és ez nincs máshogy a smink trendeknél sem. Ugyanis idén is nagyon sok új stílus jelent meg a kifutókon, köztük egy egyszerű, de mégis különleges sminkkel.
Már a híres „Nyolc óra munka” című szám is a kommunisták szembesítése volt saját hazug igéreteikkel, amire akkor is azzal válaszoltak, hogy betiltották a dalt – meséli el Nagy Feró az Origó riporterének.
Ukrajnában a 24 megyéből már 15-ben a vörös besorolás alapján megszabott, legszigorúbb koronavírus-járványhelyzet szerinti korlátozások vannak érvényben a hétvégétől - írták hírportálok.
Türkiz, bordó, fekete és bézs színekben ragyognak a Dior legújabb táskái, melyeknél őszintén szólva még soha nem láttunk szebb darabokat. Gyönyörködjetek bennük ti is a cikkünkben látható képgalériánkban!
A Huawei úgy tűnik, hogy év vége fele rákapott a készülékek kiadására, hiszen most egy újabb okostelefont mutattak be. Mutatjuk a részleteket. A Huawei az év elején nem nagyon mutatott be új készüléket és még a Huawei P50-es széria is késett. Most viszont egymás után érkeznek az újdonságok. Megjelent nyáron a Huawei Nova 8i, emellett