2021. október 6. szerda

okt. 6
11:03
Szél Bernadett megkérdezte az EMMI-t, hány végzett pedagógus lépett pályára tavaly és idén – trükkös választ kapott (ATV)
A független országgyűlési képviselő szerint a kormány eltitkolja az adatokat, mert „azok egyre rosszabb képet mutatnak a hazai közoktatásról”.
okt. 6
11:03
Íme 3 dolog, amire jótékony hatással bír a csodanövényként is emlegetett aloe vera (Glamour)
Tudtad, hogy az aloe verának már Kleopátra szépségápolási rutinjában is fontos része volt? Ebben a cikkben most lerántjuk a leplet a népszerű növény jótékony hatásairól.
okt. 6
11:03
Szijjártó hét hónap alatt annyit repült, hogy öt és félszer megkerülhette volna a Földet (SzMo)
A külügyminiszter több esetben nemcsak egy, hanem két, sőt akár három gépet is használt egy-egy útjához.
okt. 6
11:03
Ötvenmilliárdos pályázat a megváltozott munkaképességűek támogatására (Demokrata)
Mintegy 160 ezer megváltozott munkaképességű ember dolgozik Magyarországon.
okt. 6
11:03
Francia elnökjelölt: Magyarország Brüsszel ellen való fellépése követendő példa (Mandiner)
Éric Zemmour azt mondta, Orbán Viktorhoz hasonlóan mi is figyelmen kívül hagyjuk az Európai Bizottság utasításait.
okt. 6
11:03
A dinamikus és statikus nyújtás szerepe (Magyar Nemzet)
A nyújtás valóban előnyös, és számos pozitív hatással bír a szervezetünkre, azonban nem mindegy, hogy azt mikor és hogyan végezzük.
okt. 6
11:05
Megújulhat 17 kórház, 64 milliárd forintból indulhatnak egészségügyi fejlesztések (Mandiner)
Varga Mihály szerdán jelentette be a megállapodást az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankkal.
okt. 6
11:09
Rúzsa Magdi megnyerheti a legszebb kismamának járó díjat ezzel a képpel (Metropol)
Egyre jobban kerekedik az énekesnő pocija, ami nem is csoda, hiszen három kis tündéri lelket hordoz a szíve alatt.
okt. 6
11:09
Meredeken csökkentek a német feldolgozóipar új megrendelései (ProfitLine)
Két kiugróan erős hónap után augusztusban meredeken, a vártnál jóval nagyobb mértékben csökkent a német feldolgozóipar új megrendeléseinek értéke az előző hónaphoz képest a külső kereslet gyengülésének következtében.
okt. 6
11:09
Közel az 500 forintos határ – pénteken ismét nagymértékben drágulnak az üzemanyagok (Auto Pult)
Úgy látszik, nincs megállás: ezúttal az olaj árának növekedése miatt emeli a 95-ös benzin és a gázolaj nagykereskedelmi listaárát a MOL, méghozzá nem kevesebb mint 9-9 forinttal. Ezzel a dízel literenkénti átlagára átlépte a 490 forintos, a benziné pedig a 480 forintos határt.
okt. 6
11:09
Az OECD-országokban gyorsult a fogyasztói áremelkedés (vg.hu)
Augusztusban az energiaárak emelkedése 2008 szeptembere óta a legnagyobb.
okt. 6
11:09
20 centis hó hullott az éjszaka (BorsOnline)
Senki nem számított a kora télies időjárásra. Azonban az Alpok már most fehérbe öltözött. Mindenkit figyelmeztettek a veszélyes időjárási körülményekre.
okt. 6
11:10
Megbízhatunk a magukban beszélő robotokban? (Hamu és Gyémánt)
A bizalom nagyon fontos szempont az ember-robot interakciókban, mivel döntő szerepet játszhat a robotok széles körű bevezetésében a valós életben. Mindazonáltal a bizalom egy meglehetősen összetett dolog, amely pszichológiai és környezeti tényezőktől is függhet. A Palermói Egyetem kutatói a közelmúltban végeztek egy tanulmányt, amelyben az
okt. 6
11:10
Izraelben a negyedik járványhullám visszavonulását jelzik az adatok (Demokrata)
Augusztus közepe óta először esett 600 alá a súlyos betegekre vonatkozó napi adat.
okt. 6
11:10
Kövér László már holnap lecsukná azt, aki szerint feles többséggel is megváltoztatható az alaptörvény (Nyugati Fény)
Sajnálja, hogy nem teheti.
okt. 6
11:10
Nyugaton nincs korrupció: a svájci rendőrség rohanta le a svájci nagybankot (Mandiner)
A zürichi ügyészség kérésére a rendőrség iratokat foglalt le a svájci banknál a Greensill Capitalhoz kapcsolódó 10 milliárd dolláros alap összeomlásával kapcsolatban.
okt. 6
11:12
Megvan, melyik filmet nevezi Magyarország az Oscarra (Hamu és Gyémánt)
A magyar horrorfilm szinte a világ minden pontján látható lesz. Döntött az Oscar-díjra nevező bizottság: Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar versenyben a nemzetközi film kategóriában. A magyar mozifilm az A-kategóriás varsói nemzetközi filmfesztiválon debütált, eddig 13 díjat nyert rangos seregszemlé
okt. 6
11:15
Harminc iskolás kapta el a szalmonellát Hódmezővásárhelyen (Infostart)
Négyen kórházba is kerültek.
okt. 6
11:15
Gyászol Cristiano Ronaldo (Blikk)
Szomorú hírt posztolt a közösségi oldalán Cristiano Ronaldo, a Manchester United futballistája. Váratlanul elhunyt gyerekkori barátjának, a Setubalban futballozó José Semedónak a felesége, Soraia.
okt. 6
11:15
Totális a káosz a fővárosban! Képtelenség volt közlekedni Budapesten (Metropol)
Komolyan megtépázta a közlekedés azoknak az embereknek az idegrendszerét, akik a Széll Kálmán tér és a Corvin-negyed között szerettek volna villamosozni, azaz pótlóbusszal közlekedni.
okt. 6
11:15
Egyre lejjebb ütik az európai tőzsdéket, a magyar tőzsde is megadta magát (Portfolio)
Esés, emelkedés, esés – szabályos sorminta kezd kialakulni a héten a részvénypiacokon, a keddi pluszok után ugyanis a szerdai kereskedést ismét csökkenésekkel indítják az európai tőzsdék. Az ázsiai tőzsdéken elromlott a hangulat és az amerikai határidős indexek is szemmel látható mínuszokat jeleznek előre a mai kereskedésre.
okt. 6
11:15
Az 500 forintos benzinár csak a kezdet? Durván elszállhatnak az árak a magyar kutakon (Pénzcentrum)
Már így is hazai rekordon a benzin és a gázolaj literenkénti ára, és a legfrissebb piaci fejlemények alapján komolyabb áresésre a közeljövőben nemigen számíthatunk, sőt! Az üzemanyagok havi átlagára lényegében egy éve folyamatosan emelkedik, így ma már súlyos ezrekkel többe kerül megtankolni egy autót, mint tavaly ilyenkor. A forgalmi adatokból vis
okt. 6
11:15
Szalagkorláttal együtt repült le az útról a Fiat, miután kikerült egy traktort (Agroinform)
A baleset helyszínén egy mély, fedetlen kút tátongott. Csak a szerencsén múlt, hogy nem lett dragédia a vége.
okt. 6
11:15
Borzalmas baleset történt a Szerémi úton - megrázó videó a mentésről (Life)
Súlyos baleset történt a XI. kerületben található Szerémi úton kedden késő este. Két autó összeütközött, a mentők feszítővágóval vágták ki az egyik kocsiból az autó sofőrjét.
okt. 6
11:17
Szuperolcsó lakáshitelek: súlyos milliókat bukhatsz, ha nem ezeket választod (Portfolio)
Több bank kínálatában is megjelent hétfőn a Zöld Otthon Program legfeljebb 2,5%-os kamatozású lakáshitele, és indul ennek kamattámogatott változata is, a 0%-os zöld CSOK-hitel. A Portfolio számításai szerint 10 millió forint hitelösszegenként előbbivel akár 2-3 millió, utóbbival akár 5-6 millió forintot spórolható meg az átlagos piaci lakáshitelekh
okt. 6
11:18
Ekkor rajtol Európában az HBO Max (MMonline)
Október 26-án indul az HBO Max, az amerikai WarnerMedia streaming-szolgáltatója Európában, hozzánk viszont majd csak a jövő év elején érkezik.A szolgáltatást három szakaszban vezetik be Európában. Az első rajtja lesz október 26-án, ekkor Svédországban, Dániában, Norvégiában, Finnországban, Spanyolországban és Andorrában válik elérhetővé az HBO Max
okt. 6
11:18
Elkötelezettséget kell mutatni a Nyugat-Balkán integrációja iránt (Demokrata)
EU-Nyugat-Balkán csúcstalálkozót tartanak a szlovéniai Brdo pri Kranjuban.
okt. 6
11:18
Tovább csökkenti a műanyag használatát a McDonald’s (Transpack)
A Happy Meal menü műanyag játékai 2025-től 3D-papíralapúra változnak, jelentősen hozzájárulva a fenntarthatósághoz.
okt. 6
11:18
Volner János: Kipukkadt a csúf lila léggömb (Mandiner)
Az Új-Szdsz tündöklés nélküli bukása.
okt. 6
11:18
A pekingi központi kormányzat intézkedéseit dicsérte Carrie Lam (Magyar Nemzet)
A hongkongi kormányzó évértékelő beszédében úgy fogalmazott: Hongkong visszatalált a helyes útra.
okt. 6
11:18
“A benzinárat is Brüsszel emeli?” - Orbán Viktor egy titkos terv ellen harcol, rommá oltották a követői (Nyugati Fény)
Ma a háztartásokat támadják!
okt. 6
11:20
Von der Leyen: A nyugat-balkáni térség az európai családhoz tartozik (Mandiner)
Magyarország arra figyelmeztet, hogy a túl hosszú várakoztatás más országok befolyása alá vonhatja a térséget.
okt. 6
11:20
Három nagy hibával rajtolt ez a legújabb fejlesztés (Magyar Nemzet)
Az operációs rendszer Killer hálózati vezérlők esetén akár lassíthatja is az internetet.
okt. 6
11:21
Orbán Viktor az energiaárakról: változtatnia kell az EU-nak (Infostart)
Erről a szlovéniai Brdóban az európai uniós tagországok és a nyugat-balkáni térséget alkotó országok állam-, illetve kormányfőinek találkozóját megelőzően beszélt a miniszterelnök.
okt. 6
11:21
Oscar-díj 2022: a Post Mortem képviseli Magyarországot jövőre a versenyben (Blikk)
Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában – közölte az MTI-vel szerdán a Nemzeti Filmintézet (NFI).
okt. 6
11:21
Brutálisan felpörgött a román boltok forgalma a nyáron (vg.hu)
A romániai kiskereskedelmi forgalom augusztusban 11,7 százalékkal ugrott meg az előző év azonos hónapjához képest.
okt. 6
11:21
Akinek nevét negyven állatfaj őrzi – Kittenberger Kálmán életútja (Képmás)
Kittenberger Kálmánnak sikerült a szegénységből autodidaktaként a magyar természettudomány élvonalába emelkedni, kiváló zoológus, vadász és vadászati író lett, és kalandos élete megpróbáltatásokban is bővelkedett.
okt. 6
11:24
Német lap: Magyarországon az európai átlag felébe kerül az áram (Demokrata)
Magyarországon az ár tízéves összehasonlításban egyharmadával csökkent.
okt. 6
11:24
Részben az Európai Bizottság hibája az energiaárak emelkedése (Demokrata)
Az EU-nak változtatnia kell az energiaárakkal kapcsolatos politikáján – jelentette ki Orbán Viktor.
okt. 6
11:24
A baloldal képtelen volt kezelni a munkanélküliséget (Demokrata)
2008-ban hat év baloldali kormányzás után érte el Magyarországot a globális pénzügyi válság forgószele.
okt. 6
11:24
Várandósan szerzett olimpiai ezüstérmet a bevállalós bringás (Magyar Nemzet)
A brit Elinor Barker boldogan hozta nyilvánosságra, hogy jövőre édesanya lesz.
okt. 6
11:26
A Post Mortem száll versenybe az Oscar-díjért (Magyar Nemzet)
Bergendy Péter Post Mortem című filmje képviseli Magyarországot a 94. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra nevező bizottság döntése alapján.
okt. 6
11:27
Business mentoring a sportban (Piac és Profit)
A Mentors & Partners Group meghatározó, egyedi szereplője a nemzetközi üzletfejlesztési piacnak. Átfogó mentoring megoldásaikkal nemzetközi cégeket, egyedi tudással rendelkező vállalkozásokat és startupokat fejlesztenek eredményesen, amit nemzetközi szakmai zsűrik több, komoly nemzetközi díjakkal jutalmaztak idén világszerte. A cég mentoring megold
okt. 6
11:27
Kiskereskedelmi üzletek forgalma: az árakkal együtt a fogyasztás is nőtt (Adózóna)
2021. augusztusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,6, naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest. Augusztusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 1,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 7,8, az üzemanyag-kiskereskedelemben 2,3 százalékkal emelkedett az ér
okt. 6
11:27
Folytatódik a horror a magyar kutakon - Jelentősen emelkedik az üzemanyagok ára péntektől (Portfolio)
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin és a gázolaj literenkénti átlagára is 9 forinttal emelkedik. Ez egyrészt új csúcsot fog jelenteni mindkét üzemanyagtípus számára, másrészt ezzel a benzin egy héten belül 17 forinttal, a gázolaj pedig 15 forinttal drágul.
okt. 6
11:27
Izraelben visszavonulóban a járvány negyedik hulláma (WebBeteg)
A koronavírus-járvány negyedik, delta hullámának visszavonulását jelzik az adatok Izraelben - jelentette szerdán a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet.
okt. 6
11:27
Kimaradt a külügy beszámolójából, hogy mire költöttek 517 milliárdot (444.hu)
Az éves beszámolóból sem lehetett semmit megtudni a lélegeztetőgép-bizniszről, csak azt, hogy sokba került.
okt. 6
11:27
A teljes hajtásrendszert a kerékbe építi a Hitachi (autopro)
A Hitachi és a Hitachi Astemo által fejlesztett megoldás rendkívül kompakt.
okt. 6
11:27
Válaszút elé került Curtis: Bajban van a rapper, segítségre van szüksége (BorsOnline)
Élete egyik legnehezebb döntését kellett meghoznia Curtisnek.
okt. 6
11:27
Zöldítés méhész szemmel – áldás és átok? (Agrofórum)
Az elmúlt évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül a hazai növénytermesztés és maga az agrártáj. Lecsökkent a termesztett növények száma, a monokultúrás gazdálkodás került az előtérbe. Ennek sok negatív következménye lett: megnövekedett a nagyvad-állomány és ezzel a mezőgazdasági vadkár, különösen az Alföldön. Ezzel párhuzamosan drasztikus

Keresés