Közel 3 százalékos eséssel reagált a 4IG részvénye és ezzel közel került a 900 forintos korábbi mélyponthoz. Ezzel ugyan még erős heteket tudhat maga mögött a papír, de megingott a tenderek utáni forma. A mai napot az amerikai munkaerő-piaci adat pörgetheti fel, délután 14:15-kor közlik ugyanis a maganszektorban frissen munkahelyet találok számát.
Lélegzetállító produkciókkal és egy nem mindennapi nyitánnyal készülnek a Dancing with the Stars versenyzői a táncos showműsor harmadik adására. A The Greatest Hollywood Show különlegessége, hogy a cirkuszok világát megidéző, grandiózus nyitányban a korábban kiesett versenyzők is parkettre állnak, A The Greatest Showman betétdalát pedig Tóth Andi é
Eddig úgy tekintettünk az elektromos autókra, mint olyan járművekre, melyek nemcsak megkönnyítik a városi közlekedést, de környezetbarát módon is utazhatunk velük. A nagy hatótávú elektromos autók megjelenésével azonban új fejezet nyílt az autózásban, így akár olyan távoli desztinációk is kibocsátásmentesen megközelíthetővé váltak, mint a horvát te
Készülnek az ellenzéki pártok az előválasztás vasárnap kezdődő második fordulójára. A Karácsony Gergelyt támogató Párbeszéd, LMP és MSZP politikusai országjárásra indulnak, ahogy Dobrev Klára is. A Momentum még nem döntötte el, hogy kit támogat.
Nincs megállás az üzemanyagárak emelkedésében. A Brent olaj hordónkénti ára néhány nap alatt 83 dollár fölé emelkedett, ami tovább emeli a hazai üzemanyagárakat péntektől, olvasható a holtankoljak.hu oldalán.
Egy ingatlan értékének meghatározásakor sokféle tényezőt kell mérlegelnünk. Sok egyéb mellett nem lehet figyelmen kívül hagyni az olyan adottságokat sem, mint az ingatlanból nyíló kilátás (a panoráma) vagy a helyiségek természetes megvilágítása (a benapozás). Világos tehát, hogy az ablakunkból elénk táruló balatoni naplemente sokat dob az ingatlano
Ha lecsapnál egy igazán praktikus, de mutatós őszi táskára, akkor érdemes még várnod néhány napot, hiszen a GLAMOUR-napok alatt október 7-10. között kedvezményesen teheted meg.
Az IKEA elkötelezett amellett, hogy drasztikusan csökkentse ökológiai lábnyomát a teljes értéklánca mentén – az alapanyagok beszerzésétől kezdve a gyártáson keresztül egészen az IKEA termékek otthoni felhasználásáig. Ennek fontos részét képezi, hogy vásárlói számára lehetővé tegye, hogy növelhessék otthonuk energiahatékonyságát. Miután az IKEA telj
Ma ünnepli 62. születésnapját a sokszor rendkívül bunkó, de mégis milliók által imádott televíziós sztár, Simon Cowell – ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet!
Nézz körül. Mit látsz? Komor arcokat? Lesütött, telefonba bámuló szempárokat? Szürke eget? Koszos buszpadlót? Ha nincs kedved, ne állj be a sorba – ehhez ad segítséget Anna és az ő zenéi. Cikk és playlist itt:
Az elmúlt napokban az Egyesült Államok két magas rangú tisztviselője is kijelentette, hogy az általuk képviselt szervezeteknek nem áll szándékukban betiltani a kriptovalutákat. A jegybank vezetője csütörtökön vett részt azon a meghallgatáson, aminek témája a járvány gazdaságra gyakorolt hatása volt.…
Rossz munkakörülményekről, kizsákmányolásról és kevesebb fizetésről számolt be a Guradian azokkal a munkavállalókkal kapcsolatban, akik jellemzően kelet-európai országokból érkeznek Nyugat-Európába, hogy aztán az ottani húsüzemekben dolgozzanak. A lap szerint ezeket az embereket általában közvetítőkön keresztül alkalmazzák, de "másodrendűnek" érzik
Az OncoVR projekt, a Technológiával az Egészségért Alapítvány keretein belül tartósan kórházban fekvő daganatos gyermekek gyógyulásához vezető útját támogatja, színesíti. A digitális kalandjáték, melyet a szakemberek, pszichológusok a terápia részeként alkalmaznak, már eddig is nagyon sokat segített. A Digital Thinkers fejlesztésének eredményeként
Mesterséges intelligenciát használó eszköz készül a melanóma (bőrrák) korai felismerésére a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) munkatársainak közreműködésével. Az iToBoS az Európai Unió (EU) Horizont 2020 kutatási és innovációs programja által finanszírozott kutatási projekt, amelynek célja egy olyan, új diagnosztikai eszköz
A raklapozással foglalkozó CSi autonóm mobil robot-megoldást (AMR-t) telepít a MiR új robotja, a piac első IP52 besorolással rendelkező AMR-je, azaz a MiR1350 segítségével, és bemutatja, milyen előnyökkel képes szolgálni a teljesen automatizált raklapozás az FMCG piacok számára. A Mobile Industrial Robots A/S (MiR) bejelentette, hogy integrációs pa
Európa egészét érintik azok a munkaerőpiaci változások, amelyek a koronavírus-járványt követően kialakultak, véli Bod Péter Ákos egyetemi tanár, az MNB korábbi elnöke. Az Egyesült Királyságban mindezt tetézte a Brexit, amely például az üzemanyagellátásban olyan nehézséget okozott, amelyből világszerte vezető hír lett. Ráadásul jöhetnek még kellemet
Az utóbbi hetek állandó gazdasági témája volt a kínai Evergrande: az ingatlanfejlesztő óriás a csőd szélén táncol, ráadásul, mint a napokban kiderült, a szektorból nem egyedüliként. A kínai állam vélhetőleg nem hagyja, hogy a vállalatok és az ingatlanpiac összeomoljanak, ám a most kialakult helyzet mégis számos tanulsággal szolgál Varga Péter szeri
A kormány meghozta a döntést, így jön a széleskörű adóvisszatérítés, amelynek a gyermeket nevelő szülők örülhetnek – a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján szedte össze a legfontosabb tudnivalókat.
A medence és masszázsmedence használatát jelentősen megkönnyíti egy tető, amit évszaktól függetlenül ajánlott használni. Mindig, amikor nincs használatban a medence. Jöjjön 4 ok, hogy miért!
Egy Medián-felmérés győzte meg Márki-Zay Pétert, hogy a Karácsony Gergellyel kötött megállapodás ellenére is inkább külön induljanak. Nagy utat jártak be kevesebb, mint egy hét alatt - Dobrev Klára közben kampányolt.
Orbán Viktor testvérének birkózó ismerőse, Szentgyörgyi Gábor eddig informatikai cégcsoportjával tarolt az állami pályázatokon, most az Orbán család birtokain kezd műanyagbizniszbe.
Augusztusban az ipari termelés 2,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva 0,6 százalékkal nőtt. Az előző hónaphoz képest 2,7 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanappal kiigazított ipari kibocsátás - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Bár a hivatalos közlemény szerint felhasználói adatok, fiókok nem kerültek veszélybe, a Facebook éppen egy vizsgálat kellős közepén van, ahol arról van szó, hogy a nagy techcégek mennyire uralják az emberek életét - ezért is jött nagyon rosszkor a hétfői hatórás "üzemszünet".
A sulikezdés óta eltelt már néhány hét és lehet, hogy már el is jutottál arra a szintre, hogy kezd eleged lenni az egészből, vagy éppen most tartasz ott, hogy úgy érzed, végre belerázódtál a dologba.
A Törzsi Tanácson Máté és Nilton ugyanannyi szavazatot kapott, így párbajban dőlt el a sorsuk. Míg Nilton a Holtak Szigetére távozott, addig Máté lett az alfahím a Guazabara Törzsben. A csütörtöki adás előzetese: Megnyitja kapuit Joe Aukciósháza! (10. 07.) A túlélők olyan értékes dolgokra licitálhatnak majd, mint egy hajóút vagy egy nagy tál
Szeptemberben is mérsékelt maradt a lakossági hitelkereslet a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index alapján, amely a főbb lakossági hiteltípusok iránti érdeklődést az internetes keresések alapján mutatja be.
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia nem térhet vissza az alacsony bérekre, alacsony szakképesítésű munkavállalókra alapozott gazdasági modellhez, amelyet az ellenőrzés nélküli bevándorlás hozott létre és tartott fenn. Johnson a kormányzó brit Konzervatív Párt Manchesterben tartott éves kongresszusának zárónapján felszólalva kij
Az elmúlt napokban több szakértő is magasra tette annak az esélyét, hogy akár még ebben a hónapban jóváhagyásra kerülhet egy Bitcoin ETF elindítása. Az amerikai tőzsdefelügyelet az elmúlt években rutinszerűen utasította el az ezzel kapcsolatban benyújtott kérelmeket, és bár a…
Manapság egy cég megalapítása rövid idő alatt és relatíve könnyen megtehető. Az erre szakosodott szolgáltatóknál ehhez rendelkezésre állnak dokumentumminták, és maga a folyamat is standardizált, technikailag jól szabályozott és a legtöbb esetben gördülékeny.
Több mint hat éve volt utoljára ilyen „magas”, 1,65%-os a jegybanki alapkamat Magyarországon. Már akkor sem a bankbetét volt a legkedvezőbb alacsony kockázatú befektetés, de azért egy átlagos lekötött betét 1% felett kamatozott. Most viszont a legtöbb banknál nyoma sincs annak, hogy értelmezhető kamatot akarnának fizetni a pénzünkre, miközben soha