A Kirovets K-7M traktorokról és a Congnitive Pilot automata rendszerről van szó, amelyek jelenleg a mezőgazdasági robottechnológia legfejlettebb termékei Oroszországban. A traktorok automatikus irányító rendszerrel történő felszerelését három szakaszban hajtják végre. Ezek közül az első fázis a tesztelés, amit a tervek szerint október végéig fejezn
A Nitrogénművek is támogatja az Európai Műtrágyagyártók Szövetségének azt a felhívását, mellyel az Európai Bizottsághoz és a tagállamok hatóságaihoz fordulnak a műtrágyapiacon kialakult kritikus állapot azonnali kezelésével kapcsolatban.
A meghirdetett mennyiségnél 18,5 milliárd forinttal nagyobb összegben, 58,5 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 20 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Börtönnel fenyegette meg az előválasztás miniszterelnök-jelöltjeit Kövér László. A házelnök úgy fogalmazott, "büntetőeljárást kellene indítani azokkal szemben, akik az alkotmányos rend felforgatására uszítanak." A DK jelezte, nem ijedtek meg Kövér László szavaitól és megígérik, hogy Dobrev Klára győzelme esetén elszámoltatják a jelenlegi kormánypár
A kifutópályákon összegyűlt nagy mennyiségű vulkáni hamu miatt megint nem fogad járatokat a Kanári-szigetekhez tartozó La Palma sziget repülőtere – közölte a légikikötőt üzemeltető AENA vállalat csütörtökön.
Az alvás életünk egyik létfontosságú és nélkülözhetetlen része. Cikkünkben összegyűjtöttük, mire van szükségünk ahhoz, hogy az alvás igazán pihentető legyen.
Török Zoltán tartósan magas inflációra számít, jövőre is csak enyhe mérséklődést jósol. Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a nagyon alacsony infláció is problémát jelez.
Az orosz elnök szerint a hisztériához és zűrzavarhoz még az elhibázott európai klímaspekuláció is hozzájárult, az ugyanis visszafogta a beruházásokat az energetikai iparban.
Pontosan 450 éve, azaz 1571 október 7.-én zajlott az egyik legnagyobb tengeri csata, amit a Földközi-tengeren vívtak. A diadalt legendák és mítoszok lengik körül. De mi igaz és mi nem?
Mivel a pandémia miatti karantén feloldása után egyre több munkavállaló és diák tér vissza az irodákba és iskolákba, brit kutatók új modellt dolgoztak ki a levegőben terjedő koronavírus-fertőzés kockázatának előrejelzésére az ilyen környezetben.
„Ki minek gondol, az vagyok annak Mért gondolsz különc rokontalannak? Jelet látsz gyűlni a homlokomra: Te vagy magad, ki e jelet vonja.” (Weöres Sándor: Rongyszőnyeg 127 részlet)
„Az elektromos hajtások gyártásával 2018-ban egy teljesen új kompetenciákat építettünk fel, ezáltal megalapoztuk vállalatunk fenntartható és hosszútávú versenyképességét. Az évek során Győr az e-motorgyártás központjává vált az Audi Konszernben, a jövőben tovább erősítjük és bővítjük az elektromos hajtások szegmensét vállalatunknál”, mondta Robert
Arra számítok, hogy a versenyzők jól fogják érezni magukat, és nagyon sok pénzt fognak keresni, hiszen a korábbi 144 ezer dollár helyett 217 ezer dollárra emelkedett a nettó pénzdíj – mondta Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke a hétvégi budapesti Világkupa-versenyről.
Nemcsak csődbe vitte a baloldali kormányzás Magyarországot, ami együtt járt a 13. havi nyugdíj elvételével, hanem az emberi jogokat is lábbal tiporták - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön a Szolnoki Galériában tartott sajtótájékoztatón, miután a Hild téren megtekintette a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és a Civil Összefogás Fórum
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) villamosenergia piacmonitoring jelentése szerint augusztusban tovább folytadódott az áram árának emelkedése az európai és a hazai piacokon.
„Ősi és büszke nemzetek vagyunk, akik tudják, milyen idegen megszállás alatt élni, és nem akarjuk ezt újra.” Gerilla-konzervatívokról, a baloldal provokálásáról és a szerb-magyar kapcsolatok erősítéséről beszélt Dušan Dostanić belgrádi kutató lapunknak.