A pandémia miatt kialakult hosszú kórházi várólista miatt sokan a magánegészségügy felé fordultak. De már ott is annyi a beteg, hogy kisebb várólisták alakultak ki a magánszolgáltatóknál. Pedig az árak nem alacsonyak, sőt!
Abban, hogy dolgozóink szívesen járjanak be az irodába, ott produktívan teljesítsenek és minőségi munkát tegyenek le az asztalra minden nap végén, a munkavégzés helyének jut a legnagyobb szerep. Egy friss kutatás szerint napjaink álomirodája egyfajta második otthonként szolgál. Emiatt az üres, fehér gipszkarton falak és szürke térelválasztók helyet
Az Apple nemrég mutatta be legújabb készülékeit és már szinte mindent tudunk róluk. Most a derült ki, hogy a cégnek mennyibe kerül egy darab termék elkészítése. Az Apple szeptember közepén mutatta be legújabb iPhone 13-as sorozatát, amik minden bizonnyal nagy sikert fognak elérni annak ellenére, hogy nagy fejlődésen nem mentek át a termékek, mégis
Az egyelőre kísérleti stádiumban lévő kezelési módszer nem csak a páciens állapotában okozott gyökeres változást, de az agyakutatás területét is új információkkal gazdagította.
Royt az ezredforduló magyar rocksztárjaként ismeri az ország, ám húsz évvel később is ugyanolyan lendülettel zenél. Azonban a munkáján kívül másfajta szerelem is rátalált.
A vadak védelme a széna minőségének megóvása szempontjából is kulcsfontosságú: a takarmányba keveredett tetem ugyanis botulizmust okozhat a haszonállatokban.
A csirkemell az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban használt alapanyag a konyhában. Előfordulhat azonban, hogy egyszerűen már nem tudunk mit kitalálni, hogy változatosan készítsük el. Mutatunk három receptet, amely új színben tüntetheti fel a már szinte unásig fogyasztott csirkehúst.
A BMW Group tovább fokozza az elektromos mobilitás népszerűsítését serkentő vállalati tevékenységeit, amelyek mentén az elkövetkező körülbelül tíz évben mintegy tízmillió darab új, tisztán elektromos meghajtású autót gurít ki a világ útjaira. A zéró emissziójú modellek a tervek szerint már 2030-ban a vállalatcsoport abszolút globális értékesítési m
A kormány kihirdette a novemberben várható visszamenőleges nyugdíjemelésről szóló rendeletet, azonban annak mértéke minden várakozást felülmúlt. A januári kötelező 3 százalékos emelést így a kormány két lépcsőben összesen 1,8 százalékkal pótolja ki az elszálló infláció miatt.
Az amerikai tőzsdéken nagy fordulat játszódott le tegnap, hiszen jelentős mínuszokból végül egy mérsékelt emelkedés alakult ki a kereskedési idő végére, miután úgy tűnik, hogy a demokraták elfogadhatják a republikánusok ajánlatát, akik decemberig meghosszabbítanak a mostani adósságplafont. Amennyiben nem történne megállapodás, akkor október 18-án f
Kevesebb pénzbehajtási eljárás indult idén, mint a gazdasági békeidőnek számító 2019-ben - írja a Magyar Országos Közjegyzői Kamara adataira hivatkozva a csütörtöki Magyar Nemzet.
A közvetlen kifizetések csökkentek, de a nemzeti támogatásokra és a piaci szabályozásra több forrás jutott 2021 első felében a tavalyi év első hat hónapjához képest.
Idén már hetedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Lassan hagyomány, hogy interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Angela Murinai mesélt arról, hogyan lett a terápiás írásból könyv, milyen ismeretlenekkel osztozni a gyászban, és mit élvez abban, ahogy változik a nyelv. A legjobb
Magyarországon a lakosság 34 százalékát érte már kár építkezésnél kontár munka miatt, az okozott kár átlagos értéke egy emberre vetítve 753 320 forint volt, mondta Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője szerdán online sajtótájékoztatón.
A(z utólag nem is annyira) meglepő információval kapcsolatban a színész hozzátette, az orkot üzenetnek szánták a zsarnokoskodó szexuális ragadozó producernek, miután többféle módon is megnehezítette a rendező, Peter Jackson dolgát, írja a Guardian.
Az energiaárak az utóbbi időszakban tapasztalható áremelkedésének nincs köze az Európa Unió klímapolitikájához, jelentette ki Kadri Simson energiapolitikáért felelős uniós biztos az Európai Parlamentnek (EP) az energiaárak emelkedésére vonatkozó európai megoldásokról szóló szerdai plenáris vitáján.
Az Energép többségi tulajdonosának informatikai cégcsoportja is van, mely sorra nyeri el az állami megbízásokat. Most Székesfehérváron vágna új üzletbe, az Orbán család tulajdonában lévő földterületen.
A Hulladéktelep helyett az újrahasznosító üzembe szállítaná a papírkéztörlőket az Essity. Magyarországon jövőre indulhat az új kezdeményezés. A higiéniai termékek gyártására szakosodott Essity számára a fenntarthatóság, és körforgásos gazdaság nem pusztán egy szlogen, hanem a működési, gyártási folyamataik alapja is. Ennek szellemében indította el
Kimehet-e egy katolikus politikus a Pride-ra Semjén Zsolt szerint? Miért nőtt az amerikai konzervatívok érdeklődése hazánk iránt? Hogyan rendezheti át az Aukus a világpolitikát? Baloldali amnézia az előválasztáson, Kisvárda menetelése, európai energiaválság, Makovecz-örökség és Kávéházak éjszakája – megjelent az új Mandiner!
Megdöntheti a 2018-ban elért eddigi abszolút rekordot Oroszország idei energiahordozó-exportja, beleértve a gázkivitelt is, jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy szerdai online energetikai tanácskozáson.
Egy elsietett, a fejlettségbeli különbségeket figyelmen kívül hagyó csatlakozás az eurózónához Magyarország számára minimum növekedési áldozattal, de akár stabilitási kockázattal is járhat, mondta Gottfried Péter, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa tagja a Hitelintézeti Szemlében megjelent írása apropóján szervezett kerekasztal-beszélget
A lengyel Gazeta Wroclawska szerint Adam Glapinski jegybanki kormányzó azt tervezi, hogy jövőre 100 tonnával növeli az aranytartalékokat az ország pénzügyi stabilitásának megerősítése érdekében. A világ és a pénzügyek digitalizációja ellenére (vagy épp annak köszönhetően) növekszik az arany fontossága, mint a stabilitás és az országok iránti bizalo
Kevesebb pénzbehajtási eljárás indult idén, mint a gazdasági békeidőnek számító 2019-ben - írja a Magyar Országos Közjegyzői Kamara adataira hivatkozva a csütörtöki Magyar Nemzet.