2021. november 24. szerda

nov. 24
17:24
Sarkad felé hosszabbíthatják meg az M44-est (Autószektor)
Mint írják, Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke fogadta szerdán Békéscsabán Thoroczkay Zsoltot, az Innovációs és Technológiai Minisztérium főosztályvezetőjét és Antoni Zsoltot, a Külgazdasági és Külügyminisztérium főosztályvezetőjét, valamint Cserkúti Andrást, a Magyar Közút Zrt. Békés megyei igazgatóját, Nagy Ferencet, Békéscsaba alpo
nov. 24
17:26
Még több helyen olt a Semmelweis Egyetem (SzMo)
A hétfőn kezdődött oltási akcióhét sikere miatt bővítették az oltópontok számát.
nov. 24
17:28
Karácsony Gergely megmutatta a kormány kifosztométerét (SzMo)
„Nem a kormány támogatja a fővárost, hanem a főváros a kormányt” - fogalmazott a főpolgármester.
nov. 24
17:30
Ebből mi lesz? Fluor Tomi beszólt Majkának (BorsOnline)
Majka korábban úgy fogalmazott, ha úgy bántak volna velük, ahogy a Wellhello-val, akkor sokkal zajosabb sikert is elérhettek volna.
nov. 24
17:30
Cihanouszkaja: A belaruszok nincsenek biztonságban (Magyar Nemzet)
A korábbi belarusz ellenzéki elnökjelölt közölte, hazájában mindennap félnek az emberek a letartóztatástól.
nov. 24
17:30
Két hétre bezár Szlovákia a koronavírus terjedése miatt (Forbes)
Északi szomszédunknál holnaptól a következő két hétben az iskolákat nem, de az éttermeket és a nem létfontosságú üzleteket bezárják. A pozsonyi Új Szó honlapján adott hírt arról, hogy két hétig
nov. 24
17:30
A fintech világ legfontosabb októberi történéseit szedtük csokorba (Mandiner)
A Fintech Világa adásában Suppan Márton és Érczfalvi András a Peak Science tanácsadói csapata által elkészített Októberi Fintech körképről beszélgetnek.
nov. 24
17:32
Vona Gábor: Öt fideszes, aki Orbán Viktor trónját örökölheti (Mandiner)
A száműzött, farkasok közt a róka, a jófiú, a fegyverhordozó, és a taktikus.
nov. 24
17:34
Jakab Péter: Levelet írtam von der Leyennek! (Mandiner)
Orbánék lehetővé teszik, hogy egy fáskamrába több százan jelentkezzenek be lakni, így csalnának.
nov. 24
17:36
Időjárás: Ki számított erre a fordulatra? Mutatjuk december időjárását, azonban pont karácsonykor... (Blikk)
Érdekesen alakulhat december időjárása.
nov. 24
17:36
Netes vásárlás: lehet, te is csalás áldozatává váltál az elmúlt hetekben (Piac és Profit)
A Black Friday közeledtével növekedés észlelhető az e-fizetési oldalakat utánzó adathalász támadások számában. Az e-fizetési rendszereknek álcázott pénzügyi adathalász támadások száma 2021. szeptemberéről (627 560) 2021. októberére (1 935 905) összességében több mint a duplájára nőtt, ami 208 százalékos növekedést jelent. Többek között ezekkel a me
nov. 24
17:36
5 legendás idézet Csűrös Karolától: ezt tanította nekünk a Szomszédok Etusa (Pénzcentrum)
Elhunyt 85 éves korában Csűrös Karola, színésznő. A Madách Színház saját halottjának tekinti, ahol mintegy ötven évig dolgozott. A színésznőre, és általa alakított legendás karakterére emlékezve mi is összeszedtünk 5 idézetet, amit az ország Etusától tanulhatunk.
nov. 24
17:36
Közel 5 százalékos pluszban zárt az OTP (Portfolio)
Magasan felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde, miközben az európai és az amerikai indexek mínuszban tartózkodtak a délután folyamán, a BUX több mint 2 százalékos emelkedéssel zárt, főként az OTP-nek köszönhetően.
nov. 24
17:36
Elhagyja a tőzsdét a Kuka (autopro)
A kínai többségben lévő német robotika cég kilép a tőzsdéről.
nov. 24
17:36
Manuel Pellegrini: Mindegy, hogy négy vagy öt védővel áll fel a Ferencváros (m4sport.hu)
Támadó szellemű Betis vár a magyar bajnokra az Európa-liga csütörtöki játéknapján.
nov. 24
17:36
Autóban ülsz, de nem te vezetsz? Van egy dolog, amit utasként soha nem lenne szabad csinálnod (Femcafe)
Mivel nem mi fogjuk a kormányt, utasként sokszor nem érezzük kellőképpen át saját felelősségünket autózás során - az anyósülésen ülőknek van egy visszatérő szokásuk, amivel komolyan veszélyeztetik biztonságukat.
nov. 24
17:36
Pluszos zárás a budapesti tőzsdén (vg.hu)
A BUX 2,16 százalékos emelkedéssel zárt szerdán.
nov. 24
17:36
A szakításuk óta először van rá esély, hogy Selena Gomez és Justin Bieber újra találkozzanak (Joy)
A #jelena fanok most nyugodtan sikíthatnak örömükben!
nov. 24
17:42
Lóhalálában: (régi-)új elnököt választanak a világ öttusázói (Infostart)
Az online kongresszuson előbb döntenek arról, hogy kivegyék-e a lovaglást a versenyszámok közül, aztán az egyedüli jelöltet, Klaus Schormannt szavazhatják meg nyolcadszor is első emberüknek.
nov. 24
17:42
30 éve hunyt el Freddie Mercury: ismét megtekinthetjük a tévében a Queen budapesti koncertfilmjét (Femcafe)
A Spektrum jóvoltából újra megnézhetjük a világ egyik legsikeresebb zenekarának budapesti koncertjét.
nov. 24
17:42
Középiskolából a Serie A-ig: igazi csiszolatlan gyémántra lelt az As Roma (Eurosport)
Két évvel ezelőtt még egy ghánai középiskolában focizott, de a tehetségét még épp időben kiszúrták, hogy Európából kapjon ajánlatokat. Felix Afena-Gyan a hétvégén történelmet írt, duplájával három pontot szerzett a csapatának, és nem csak dicsérő szavakat, de egy 800 eurós cipőt is kapott José Mourinhótól.
nov. 24
17:45
Ezt kérik Karácsony Gergelyék a kormánytól Budapestnek (Menedzsment Fórum)
A Fővárosi Közgyűlés - felterjesztési jogával élve - kormányzati intézkedést kér tíz olyan ügyben, amelyek komolyan veszélyeztetik a fővárosi és a kerületi önkormányzatok gazdasági helyzetét, és ezzel autonómiájának tényleges gyakorolhatóságát.
nov. 24
17:48
Paris Hilton 20 millió dollárt fektet be az Origyn Nft platformjába (Kripto Akadémia)
Hilton NFT-tér iránti rajongása folytatódik az Origynben végzett legújabb befektetésével. Paris Hilton, a Hilton szálloda örökösnője csatlakozott egy 20 millió dolláros finanszírozási körhöz a svájci nonprofit NFT-projektben, az Origyn Foundationben. A legutóbbi kör résztvevői közé tartozik a legendás befektető, Bill…
nov. 24
17:48
Kóbor János különleges üzenetet kapott (Promotions)
Nem hiszed el, kitől kapott üzenetet az Omega frontembere.
nov. 24
17:48
Decemberben mutatja be az Opera a Hoffmann meséit (Tudás.hu)
Több mint negyedszázad után tér vissza a Magyar Állami Operaház repertoárjára Offenbach Hoffmann meséi című műve, amelyet kettős szereposztásban mutat be a budapesti Erkel Színház december 4-én. A premieren Kolonits Klára, László Boldizsár és Kálmán Péter énekli a főszerepeket Székely Kriszta rendezésében, az Opera együtteseit Kesselyák Gergely vez
nov. 24
17:48
Hidvéghi Balázs: Erkölcstelen a bevándorláspárti erők legális migrációt elősegítő törekvése (Mandiner)
A magyar tapasztalat azt mutatja, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van – fogalmazott az EP-képviselő.
nov. 24
17:48
Karácsony megint a kormányra mutogat (Magyar Nemzet)
A főváros továbbra is azzal riogat, hogy pénzhiány miatt leállhat a budapesti tömegközlekedés.
nov. 24
17:51
Megvan a koalíciós megegyezés, új célokkal jön az új német kormány (Infostart)
Bemutatták Berlinben a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) koalíciós szerződését.
nov. 24
17:51
Szigorú szabályok lépnek életbe: így lehet baromfiterméket szállítani az Eu-ba (Agroinform)
Felügyeleti (megfigyelési) körzetből csak engedéllyel lehet szállítani.
nov. 24
17:54
Idén korábban indul a karácsonyi bevásárlás (MMonline)
Pandémiával kapcsolatos félelmek, infláció növekedési várakozások és ellátási lánc problémák: néhány indok, melyek miatt idén korábban kezdődhet a felkészülés az ünnepekre - derül ki a Deloitte 2021. évi felméréséből. Az idei szezon legnagyobb kihívása kereskedői oldalról a megfelelő készletmennyiség fenntartása lehet, elkerülve ezzel a készlethián
nov. 24
17:57
Elon Musk lyukat ütött a norvég költségvetésbe (Menedzsment Fórum)
Egyre több ország fontolgatja, hogy a közeljövőben betiltja a belső égésű motorral szerelt autók forgalomba hozatalát. Norvégiában erre sem volt szükség ahhoz, hogy az elektromos autók letarolják a piacot, jelenleg már 80 százalékhoz közelít az eladott új autók között a részesedésük. Csakhogy közben kihasítottak egy szép nagy szeletet a költségveté
nov. 24
18:00
70 éves Szilágyi Áron volt mestere (Infostart)
Ma ünnepli születésnapját Somlai Béla, a Vasas mesteredzője, a Magyar Vívó Szövetség szakmai alelnöke.
nov. 24
18:00
Játékok tesztje: húszféle villogó figura, labda közül kilenc megbukott (Adózóna)
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a legkisebbek biztonságát szem előtt tartva 2021-ben is kiemelten ellenőrzi a gyermekjátékokat. A húszféle villogó figura, labda közül kilenc megbukott a legutóbbi vizsgálaton. A veszélyes termékeket kivonják a forgalomból – közölte szerdán a minisztérium.
nov. 24
18:00
Pénzt kér Budapest vezetése a kormánytól (Portfolio)
A Fővárosi Közgyűlés - felterjesztési jogával élve - kormányzati intézkedést kér tíz olyan ügyben, amelyek "komolyan veszélyeztetik" a fővárosi és a kerületi önkormányzatok gazdasági helyzetét, és ezzel autonómiájának tényleges gyakorolhatóságát. A képviselők a közgyűlés szerdai ülésén támogatták a Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett, a
nov. 24
18:00
Szakértők szerint kínai kémeket segíthet egy budapesti tudományos intézet (ATV)
Több cseh Kína-szakértő szerint kínai hírszerzőket segíthet egy budapesti tudományos intézet – írja a hvg.hu.
nov. 24
18:00
Az EU is az oltatlanok korlátozását javasolhatja (vg.hu)
Nevük elhallgatását kérő uniós tisztviselők szerint.
nov. 24
18:00
Karácsony közzétette a kormány kifosztóméterét (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
nov. 24
18:00
Minden idők legjobb eredményével debütált az olimpiai bajnok Blummenfelt Ironman távon (Eurosport)
A norvég versenyzőnek teljesen mindegy mekkora a táv. Ahol elindul, ott esélyesnek számít.
nov. 24
18:00
Az árvízkezelés kulcsa az árterek helyreállítása (Mezőhír)
November végén zárul az Interreg Danube Floodplain projekt.
nov. 24
18:00
Megvan az Év ínyenc bejglije (Magyar Nemzet)
A nyertes termék töltelékébe mandulás franzsipán, Irsai pálinkába áztatott vörös áfonya és pirított és őrölt fekete szezámmag került, fahéjjal.
nov. 24
18:00
Szabó Gergőkirály meztelen: erkölcs- és illemtanórák Jakab Pétertől (Mandiner)
A híres népnevelők elbújhatnak Jakab mellett, aki borkaizik, szájerezik, kereszténységről és a magyar becsületről perorál, de igen harsányan ám!
nov. 24
18:00
Vajon meddig húzza a zaklatási botrányba keveredett videójáték-óriás most megvádolt fejese? (Forbes)
Immáron Bobby Kotickot, az Activision Blizzard vezérigazgatóját is súlyos vádakkal illetik a játékkiadó fél éve tartó zaklatási ügyében. Nemcsak a cégben, szerte a játékiparban egyre többen gyors változást sürgetnek. Egyelőre
nov. 24
18:02
Ismert oltáselleneseket hívtak meg az intenzív osztályokra Oroszországban (ATV)
Oroszország 11 kórházának orvosai felajánlották ismert oltásellenző politikusoknak, közéleti személyiségeknek és celebeknek, hogy személyesen keressék fel az intenzív osztályokat, ahol új koronavírusos betegeket ápolnak.
nov. 24
18:02
Korlátozzák a kijárást, de az iskolák nyitva maradnak Szlovákiában (vg.hu)
A vészhelyzet csütörtök reggel lép életbe és 14 napig marad érvényben.
nov. 24
18:06
Jó napot zártak Budapesten, és ez az OTP-nek köszönhető (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1111,71 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 52 535,97 ponton zárt szerdán.
nov. 24
18:06
Alaposan felkészült a Ferencváros ellen a Betis (Infostart)
Manuel Pellegrini vezetőedző szerint csapata, a Real Betis támadószellemben játszik majd csütörtökön a Ferencváros ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének ötödik fordulójában.
nov. 24
18:06
Ők lettek az idei Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázat győztesei (Portfolio)
Idén huszonharmadik alkalommal rendezte meg a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj Pályázatot a párizsi székhelyű FIABCI Magyar Tagozata. Az ingatlanfejlesztők, kivitelezők, tervezők a rendkívüli helyzetben rendkívüli aktivitást mutattak és a pályázat történetének legnagyobb létszámú mezőnye indult idén. A 44 létesítmény nevezése lehetővé tette, hogy
nov. 24
18:06
Itt van vidéken a legtöbb betöltetlen állás (vg.hu)
Folyamatos a munkaerőigény az autóipar, a feldolgozóipar, az elektronikai ipar és a logisztika területén.
nov. 24
18:06
Hogyan védjük a növényeket a kemény hideg ellen? (Agrofórum)
A hidegtűrő és télálló növényfajok egy részét télen védeni kell az igazán nagy fagyoktól, főleg, ha kitett és fagyzúgos területen van a kertünk. Sok cserje és fa fiatal korában vissza is fagyhat kemény teleken. De a jó hír az, hogy mindenre van megoldás!
nov. 24
18:06
„Erkölcstelen a bevándorláspártiak legális migrációt elősegítő törekvése” (Demokrata)
A magyar tapasztalat azt mutatja, hogy a segítséget kell odavinni, ahol a baj van – jelentette ki Hidvéghi Balázs.

Keresés