2021. november 24. szerda

nov. 24
18:06
„Én Homo sapiensként definiálom magamat, abból is nőnemű” (Magyar Nemzet)
Tüttő Kata főpolgármester-helyettes egészen bizarr nyilatkozatot adott a Bajnai Gordon által említett cápákról a Mediaworks–Hírcentrumnak.
nov. 24
18:12
Bedőlt egy magyar áramkereskedő: kijelölték végső menedékesként az utódát (Portfolio)
Megszületett az eredménye annak a nyilvános felhívásnak, amelyet a múlt héten írt ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal amiatt, hogy a bedőlt energiakereskedő JAS Zrt. egyetemes szolgáltatásra jogosult ügyfeleit lássa el egy egyetemes szolgáltató. Mivel senki sem jelentkezett önként a felhívásra, így a MEKH az MVM Next Zrt.-t jelölt
nov. 24
18:12
Könyörtelen az európai energia-válság: brutálisan elszálltak az árak, lesz még ebből kiút? (Pénzcentrum)
A napjainkban érzékelhető globális energiaválság egyre több terméket érint, többek között a villamosenergia ára is elszállt. A piaci szereplők keresik a túlélési alternatívákat, globálisan már egyre több vállalat kötelezi el magát hosszú távú energia vásárlóként megújuló energia alapú projektek megvalósulása mellett ún. társasági villamosenergia-vá
nov. 24
18:12
Szakértők szerint kínai kémeket segíthet egy budapesti tudományos intézet (ATV)
Több cseh Kína-szakértő szerint kínai hírszerzőket segíthet egy budapesti tudományos intézet – írja a hvg.hu.
nov. 24
18:12
Rekord: 100 km/h fölött a vízen (AQUA)
Björn Dunkerbeck tovább építette saját legendáját, 103,67 km/h-s sebességet érve el szörfjével a Lüderitz Speed Challenge-en. Két nagy határ van (volt) a szörfösök sebességi rekordhajhászásában. Az egyik az 50 csomó (92,6 km/h), amit a francia Antoine Albeau tört át, a másik a 100 km/h (54 csomó). És hiába kezdődött Dunkerbeck karrierje 1986-ban, h
nov. 24
18:12
Kitalálod, melyik nő a férfi felesége a fotón? 10-ből 2 embernek sikerül (Femcafe)
Nos? Kitalálod melyik a házastárs?
nov. 24
18:12
Jogos volt a karantén: pozitív lett az elkülönített Bayern-támadó koronavírustesztje (m4sport.hu)
Újabb játékos szolgáltatott pozitív koronavírustesztet a Bayern München labdarúgócsapatánál: Jean-Eric Maxim Choupo-Moting szervezetében úgy mutatták ki a vírust, hogy már karanténban volt.
nov. 24
18:12
December 10-12. között vásárolj olcsón és jótékonykodj a Gardróbfrissítésen az Etele Plazába (Glamour)
Várunk titeket a GLAMOUR Gardróbfrissítés vásárára december 10-12. között a budapesti Etele Plazában, ahol olcsón vásárolhatod meg egymás kincseit, a befolyó összeget pedig jótékonysági célokra fordítjuk.
nov. 24
18:12
Nyáry Krisztián: „Luca a gondolat megszületésének pillanatában kimondja, amit érez” – Elviszlek magammal (WMN)
A trauma közös, a feldolgozási mód nem is lehetne különbözőbb. Az irodalom közös, a személyiség nem is lehetne különbözőbb. Az utazás közös, a kommunikáció nem is lehetne különbözőbb. És mégis: olyan nagyon „egyben vannak”. Egy végtelenül izgalmas apa-lánya páros; Nyáry Luca író és Nyáry Krisztián irodalmár az Elviszlek magammal e heti vendégei, sz
nov. 24
18:12
„Erkölcstelen a bevándorláspártiak legális migrációt elősegítő törekvése” (Demokrata)
A segítséget kell odavinni, ahol a baj van – jelentette ki Hidvéghi Balázs.
nov. 24
18:12
Mostantól nem parkolhat akárki akárhol Erzsébetvárosban (Magyar Nemzet)
Átalakítják a forgalmi rendet, és kizárólagos lakossági parkolókat alakítanak ki Erzsébetvárosban. Jövőre nehéz lesz itt autóval közlekedni.
nov. 24
18:12
Hat fontos teendő téli autózás előtt (Autószektor)
Az autók műszaki állapota fokozott figyelmet érdemel az év végén, amikor a téli hideg és a csapadékosabb időjárás is beköszönt. Számos veszélyt rejt magában az átmeneti időszak, de ezek a kockázatok elkerülhetőek, ha időben felkészülünk a megváltozott körülményekre. Nem csak óvatosabban kell autónkat vezetni, hanem gépkocsink téli karbantartása is
nov. 24
18:14
Három ok, amiért nem ijed meg a Red Bull Hamilton „rakétamotorjától” (m4sport.hu)
Nem riasztja meg Lewis Hamilton rakétamotorjának visszatérése a Red Bullt a Szaúd-arábiai Nagydíj előtt. Helmut Marko elmondta, mire alapozzák ezt.
nov. 24
18:14
A tálibok új fejezetet szeretnének nyitni az Egyesült Államokkal (Demokrata)
A Washington és a tálibok közötti első dohai tárgyalási fordulóra még októberben került sor.
nov. 24
18:14
Művészgének Möbius-szalaga (Magyar Nemzet)
Van-e művészeti gén, és öröklődik-e? A Génkapocs II. című kiállításon erre keresik a választ.
nov. 24
18:15
A legkisebb koporsók a legnehezebbek: Angyalarcú ikerfiúk égtek halálra a tűzben (BorsOnline)
Borzalmas buszbaleset történt az autópályán.
nov. 24
18:18
Szingapúr durván visszavágta a jövő évi GDP növekedési várakozását (ProfitLine)
Szingapúr az eddigi 7%-ról 3-5%-ra csökkentette a jövő évre vonatkozó GDP növekedési várakozását.
nov. 24
18:18
Tőzsdezárás – Az OTP húzta a magyar tőzsdét (GazdaságPortál)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1111,71 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 52 535,97 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy szerdán felülteljes
nov. 24
18:18
Hogyan hatott a pandémia a prosperitásra? (vg.hu)
A prosperitás tág fogalom, a gazdasági eredmények mellett az emberek mint egyének lehetőségeit, valamint a társadalmi előrehaladást is magában foglalja.
nov. 24
18:18
Jelentős az érdeklődés a Zöld Otthon Program iránt (Tiszta Jövő)
Jelentős az érdeklődés a Növekedési Hitelprogram (Nhp) részeként októberben elindult Zöld Otthon Program iránt - közölték a pénzintézetek az MTI érdeklődésére.
nov. 24
18:18
Megműtötték a világcsúcstartó olimpiai bajnokot, van remény, hogy újra láthassuk versenyezni (Eurosport)
Belegondolni is hihetetlen, de lassan tíz éve lesz már, hogy David Rudisha minden idők egyik leginkább szemet és szívet gyönyörködtető futásával megnyerte a londoni olimpia 800-as aranyérmét. Azóta sok minden történt vele, de a lényeg, hogy úgy néz ki, most végre újra készen áll arra, hogy fusson. Hogy milyen szinten, az majd kiderül.
nov. 24
18:18
Esőt, havas esőt hozhat a hétvége (Köpönyeg)
Csütörtökön reggelre főleg a délnyugati tájakon képződik köd, mely a délelőtt folyamán
nov. 24
18:18
Véd-e a pálinka koronavírus ellen? Kásler elmondta! (Mandiner)
A miniszter az oltások által nyújtott védelemről is beszélt.
nov. 24
18:18
Szlovéniában kevesebben kíséreltek meg illegális határátlépést (Magyar Nemzet)
A legtöbb illegális határsértés az EU belső határain belül a magyar és az osztrák határon történt.
nov. 24
18:18
A világ apró szépségei: te észreveszed őket? (egy.hu)
Vannak olyan dolgok, néha szinte jelentéktelennek tűnő apróságok, amelyek nagy hatással lehetnek a hangulatunkra, ha látjuk vagy nézzük őket. Összegyűjtöttem párat, hátha más is nyugtatónak, relaxálónak vagy épp szórakoztatónak találja majd őket – nekem mindig segítenek.
nov. 24
18:21
50 kilót is elbír a mázsás, kínai óriásdrón! (Agroinform)
A drón 1 óra alatt 1,5 tonna műtrágyát is képes kijuttatni.
nov. 24
18:24
Az OTP húzta fel a magyar tőzsdét (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1111,71 pontos, 2,16 százalékos emelkedéssel, 52 535,97 ponton zárt szerdán.
nov. 24
18:24
Megtorpant az amerikai újlakás-piac (Portfolio)
Októberben az előző havival közel megegyező számban, de a piaci várakozások alatt értékesítettek új lakásokat az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Census Bureau szerdai jelentése alapján.
nov. 24
18:24
Hideg időjárás várható csütörtök éjfélig (Biztosító Magazin)
Szerdán estig, késő estig döntően derült lesz felettünk az ég, majd főleg az éjszaka második felétől dél felől terjeszkedni kezd a rétegfelhőzet. Szitálás, ónos szitálás néhol nem kizárt.
nov. 24
18:24
Leslie Mandoki: Még találkoznunk kell Kóborral (BorsOnline)
Rettenetesen lesújtotta Leslie Mandokit a hír, hogy Kóbor János kórházba került. Az éppen Amerikában turnézó zenészlegenda rettenetesen aggódik régi barátjáért.
nov. 24
18:24
Ismét piros lapot adott a nemzetközi jognak a lengyel alkotmánybíróság (Mandiner)
Az uniós jogrend után az Emberi Jogok Európai Egyezménye került terítékre. A döntés üzenete hasonló: a nemzetközi jog értelmezésekor a lengyel alkotmány élvez elsőbbséget.
nov. 24
18:24
Pandémia miatt elnapolták Fekete-Győr András és Szarvas Koppány Bendegúz perét (Magyar Nemzet)
A vád szerint rendőrökre támadó két momentumos figura már csak jövőre állhat bírája elé.
nov. 24
18:26
Pásztor Erzsi megszólalt Csűrös Karola haláláról: szívszorító, amit mondott (Magyar Nemzet)
A színésznő halála megrázta a barátnőjét, Pásztor Erzsit. Két héttel ezelőtt találkoztak utoljára.
nov. 24
18:27
Átadták a 2020-as és 2021-es Makovecz Imre-díjakat (Infostart)
Buzás Péter, Makó egykori polgármestere kapta a 2020-as Makovecz Imre-díjat, a 2021-es elismerésben Kovács Gyula gyümölcsész, a magyar Tündérkert-mozgalom úttörője részesült.
nov. 24
18:30
Erdogan elnök gigantomán projektjei alapozták meg a török pénzügyi válságot (Privátbankár)
Az ország borzalmas pénzügyi állapotát megalapozta az a 181 megaprojekt, amelyet Erdogan testált hazájára 2003-as hatalomra kerülése óta. A megroggyant elnök nem kezdeményezi a reformokat, mert tudja, hogy az AKP párt körüli gazdasági körökben csak felerősödne a belharc az állami koncok körül. Káncz Csaba jegyzete.
nov. 24
18:30
Rengeteg a fagyhalál Magyarországon (Infostart)
November közepére már 25-en hunytak el fagyhalál következtében. A Magyar Szociális Fórum szerint ennek egyik oka az állami gondoskodás hiánya. A rendszerváltás óta egy nagyközségnyi ember halt fagyhalált Magyarországon.
nov. 24
18:30
London és Milánó erősen zárt, Párizsban és Madridban csökkentek az indexek (vg.hu)
Vegyesen teljesítettek az európai tőzsdék.
nov. 24
18:30
Oltásra ment a magyar énekesnő: elmondta, hogy bántak vele a kórházban (BorsOnline)
Testvéreivel együtt beoltatta magát Cserpes Laura.
nov. 24
18:30
Ennyi volt: Magyarország nem kap több Pfizer vakcinát (Promotions)
A cég mostantól nem szállít több Pfizert Magyarországra.
nov. 24
18:36
Nem maradt sok választása a Fednek: 50 éve nem volt ilyen kevés új munkanélküli az USA-ban (Portfolio)
Az Egyesült Államokban 52 éves mélypontra esett az először munkanélküli segélyt kérők száma, jelezve, hogy a gazdasági növekedés erősödik a közegészségügyi helyzet javulásával párhuzamosan . A jegybank az inflációs folyamatok mellett a foglalkoztatottsági statisztikákat is kiemelten figyeli, és mivel a magas infláció mellé erős foglalkoztatottság t
nov. 24
18:36
Tíz ügyben követel kormányzati intézkedéseket a főváros (ATV)
A Fővárosi Közgyűlés - felterjesztési jogával élve - kormányzati intézkedést kér tíz olyan ügyben, amelyek "komolyan veszélyeztetik" a fővárosi és a kerületi önkormányzatok gazdasági helyzetét, és ezzel autonómiájának tényleges gyakorolhatóságát.
nov. 24
18:36
Zuhanó forint – izgalmas napok jönnek (TőzsdeFórum)
Ideges a piac az egyhetes betéti kamat holnapi meghatározása előtt.
nov. 24
18:36
Igazi tehetség, olimpiai bajnok édesapja nyomdokain ifjabb Farkas Péter (BorsOnline)
Hetedik helyezést szerzett az olimpiai bajnok Farkas Péter hasonnevű fia a junior birkózó-bajnokságon.
nov. 24
18:36
Szentesi Zöldi László: Elnézegettem ezeket a baloldali megmondókat a tévében, Jézusom (Mandiner)
Ha kettőnél több közéleti váltásod volt, szerintem hülye vagy, esetleg becstelen.
nov. 24
18:36
Karácsonyi kampány indul a magyar termékekért (Magyar Nemzet)
Karácsony előtt a legnagyobb a boltok forgalma, ilyenkor jobban támogathatók a magyar gyártók, termelők.
nov. 24
18:38
Kéthetes lezárás jön Szlovákiában (Mandiner)
Csak a legfontosabb üzletek és az iskolák lesznek látogathatók, az oltottak pedig előnyt élveznek majd.
nov. 24
18:42
Veszélyes a világító gyerekjátékok fele (Infostart)
Ki kell vonni a kockázatos termékeket - döntött az ITM.
nov. 24
18:42
Az első magyar nő, aki több jogot követelt: Szendrey Júlia igazán nadrágot hordott (Joy)
Tudtad, hogy Szendrey Júlia volt az egyik első magyar nő, akit nadrágot viselt nyilvánosan és rövidre vágatta a haját?
nov. 24
18:42
Nincs megoldás az aranysakál ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Az aranysakál bizonyítottan őshonos ragadozó fajunk, mert már a jégkorszak előtti időszakból, a Villányi-hegységből származnak olyan leletek, melyek szerint élt Magyarországon egy állat, amit később sakálnak (Thus aureusnak) neveztek. A sakál a középkortól tagja a hazai faunának, mely kis számban, de állandóan jelen lehetett a Kárpát-medencében.
nov. 24
18:45
Merre mozdul az Európai Unió a válságkezelés után? (Menedzsment Fórum)
Az Európai Unió a koronavírus okozta válság kezelésétől a fenntartható és méltányos helyreállítás irányába mozdul el, és megerősíti az uniós gazdaság ellenállóképességét - közölte az Európai Bizottság az európai szemeszter szerdán közzétett őszi csomagjában szerdán.

Keresés