2021. november 10. szerda

nov. 10
18:42
Brutálszexi: Lady Gaga óriási tömeg előtt húzta fel a szoknyáját - a gyönyörű énekesnő ruhája maga volt a mámor (Promotions)
A Gucci-ház című film bemutatója volt, a színész- és énekesnő nem mindennapi ruhában jelent meg.
nov. 10
18:42
Munkáspárt: Márki-Zay a liberálisok pénze nélkül egy senki (Mandiner)
Az ilyen embert a nyugatiak sem becsülik, sőt lenézik. A nyugatiak ugyanis saját országuk kormányát akkor sem pocskondiázzák idegenek előtt, ha nem értenek velük egyet.
nov. 10
18:44
Rosszabb a járványhelyzet Szegeden, mint korábban bármikor (ATV)
A szegedi klinika ápolási igazgatója szerint a betegek állapota most jóval rosszabb, mint a korábbi hullámok idején.
nov. 10
18:45
Szalait évi 1,46 milliárdos fizetéssel csábítja a Chelsea (Blikk)
Isztambul – Hihetetlen magasságokba emelkedhet Szalai Attila. A török Fenerbahce válogatott védőjét szeretné megszerezni a Bajnokok Ligája címvédője, az angol Chelsea. A CNN Türk szerint a londoni klub 23,4 millió eurót (8,47 milliárd forint) kész fizetni Fenerbahcénak a focistáért a téli átigazolási időszakban, míg Szalai évi évi 4 millió eurós fi
nov. 10
18:46
Külön napirendi pontban foglalkozik a Kőbánya SC elnöksége a Turi Györgyöt ért vádakkal (ATV)
Nem szeretne nyilatkozni az őt ért vádakkal kapcsolatban, ezt Turi György mondta Híradónknak. Az edzőt azután hívtuk fel, hogy több egykori úszója is elmondta, milyen módszereket alkalmaz az uszodában. A Kőbánya SC elnöke Híradónknak elmondta: a következő elnökségi ülésen foglalkoznak az üggyel.
nov. 10
18:48
Elhunyt Kovács Béla klarinétművész (ATV)
Nyolcvannégy éves korában elhunyt Kovács Béla Kossuth-díjas klarinétművész, a Zeneakadémia fúvós tanszékének professor emeritusa - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
nov. 10
18:50
Kötelező lesz az oltás az Országgyűlésben (ATV)
Fizetés nélküli szabadságra küldik, aki nem oltatja be magát.
nov. 10
18:51
Sofron: „Különleges élmény lesz újra haza közönség előtt játszani” (Blikk)
A magyar férfi jégkorong-válogatott játékosa, Sofron István alig várja, hogy újra hazai közönség előtt léphessen pályára.
nov. 10
18:51
Áttörtek a migránsok a lengyel határon (HírTV)
Többeket ugyanakkor sikerült visszafordítani a hatóságoknak.
nov. 10
18:52
Kiss Ambrus: személyi kérdéseket is vizsgálni kell a Városháza ügyében (ATV)
Budapest városvezetése soha nem akarta eladni és nem is fogja eladni a Városházát - ezt Kiss Ambrus mondta az ATV Híradónak. Az általános főpolgármester-helyettes arra reagált, hogy tegnap megjelent egy hangfelvétel, amelyen négy férfi a Városháza tervezett eladásának előkészítéséről beszélget, köztük a fővárosi vagyonkezelő cég vezetője. Láng Zsol
nov. 10
18:53
Csak a határzár állíthatja meg a migránsokat (HírTV)
Hidvéghi Balázs szerint csak a határokon létesített fizikai akadályokkal lehet meggátolni a menekültek beáramlását.
nov. 10
18:54
Kötelező lesz az oltás a magyar Országgyűlésben (Portfolio)
Kötelezővé teszik a koronavírus elleni védőoltást a magyar Orsszággyűlésben - írja az Azonnali Such György, az Országgyűlés Hivatalának főigazgatójának hírlevelére hivatkozva.
nov. 10
18:54
Bankszámla a fenntartható jövőért (Háziállat)
Egyre nagyobb szerepet játszik mindennapi életünkben a környezetünk megóvása. Ezt támogatva a Takarékbank egy minden elemében fenntartható számlacsomagot ajánl lakossági ügyfeleinek, amelyhez már újrahasznosított bankkártya is igényelhető. Minden újrahasznosított kártya csökkenti a globális szén-dioxid-kibocsátást, és a számlához köthető vásárlások
nov. 10
18:54
Elhunyt Karikó Teréz (Femcafe)
A magyar operaénekesnő a Szegedi Nemzeti Színház örökös tagja és a Liszt-díj birtokosa volt.
nov. 10
18:54
Tudományos megalapozottságú döntések segíthetik a családok megerősítését (Demokrata)
A magyar kormány elkötelezett a családok megerősítése mellett – hangsúlyozta Beneda Attila.
nov. 10
18:54
Kommunisták, fajvédők, legitimisták – kik voltak valójában a magyar ellenállók? (Mandiner)
Hogyan zajlott a magyar fegyveres ellenállás a második világháború során, és milyen szerepe volt ebben a jobboldalnak? Bartha Ákos történésszel, az ELKH BTK Történettudományi Intézet tudományos munkatársával beszélgettünk, akinek a budapesti ellenállásról szóló könyve Véres város címmel most jelent meg a Jaffánál.
nov. 10
19:00
Kiderült, kik jutottak elsőként a diákverseny döntőjébe (Piac és Profit)
Egy győri, egy zalaegerszegi, egy tatabányai és egy szombathelyi középiskola csapata vette sikerrel a harmadik alkalommal megrendezett Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny november 9-ei megyei elődöntőit, s nyert ezáltal jogot a december 9-ei országos döntőben való részvételre. November 23-áig további elődöntőkre kerül sor.
nov. 10
19:00
Gyengült a forint estére (ProfitLine)
Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda kora este a reggeli szintekkel összevetve.
nov. 10
19:00
Szabó Gergő: Márki-Zay annyira jobboldali, mint amennyire a gyomnövény kerti fűszer (Mandiner)
Abban a híres vörös kondérban sosem állnak össze az ízek, bármivel próbálják fűszerezni.
nov. 10
19:06
Hivatalos: Kyle Kirkwood az Aj Foyt Racinggel debütál az IndyCarban (USAracing)
Teljes szezonos versenyzőként mutatkozhat be az IndyCar mezőnyében Kyle Kirkwood. A 2021-es Indy Lights bajnok...
nov. 10
19:06
A Google segít a házikedvencedre hasonlító műalkotást találni (Hamu és Gyémánt)
Elég csak feltölteni egy fotót róla, aztán rögtön meg is találja a legjobban hasonlító festményt.
nov. 10
19:06
Orbán Viktor a legrokonszenvesebb politikus az erdélyi magyarok körében (Demokrata)
Egy felmérés szerint az erdélyi magyar állampolgárok 42 százaléka venne részt a választásokon.
nov. 10
19:06
Karácsony Gergellyel a saját baloldali szövetségesei számolhatnak le (Demokrata)
Saját szövetségesei próbálhatják meg kitessékelni Karácsonyt a főpolgármesteri pozíciójából.
nov. 10
19:06
Az erdélyi magyar állampolgárok 42 százaléka venne részt a magyarországi választásokon (Mandiner)
Nagy többségük a Fideszre szavazna.
nov. 10
19:09
NAV-lista: ők nem tettek eleget bejelentési kötelezettségüknek (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megjelentette honlapján a teljesítendő bejelentkezési kötelezettségüket elmulasztó adózók listáját.
nov. 10
19:18
Nagyot zakózott a Csányi Sándor vezette bank részvénye (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 710,04 pontos, 1,31 százalékos csökkenéssel, 53 389,23 ponton zárt szerdán.
nov. 10
19:18
Koronavírus: a virológus most megmondta, ekkor lehet végre vége a járványnak (Blikk)
Duda Ernő virológus szerint nagy az esély arra, hogy olyan erősségű járvány alakuljon ki, mint tavaly, ugyanis az, hogy 6 millió ember be van oltva, nem jelenti azt, hogy védettek is. Becslései szerint csupán körülbelül 3-4 millióan rendelkezhetnek megfelelő védettséggel.
nov. 10
19:18
A vesemedence-gyulladás (WebBeteg)
Vesemedence-gyulladásnak (pyelitis) nevezzük a vesemedence nyálkahártyájának fertőződését, amely súlyos, elhúzódó esetben a vese állományára is ráterjedhet (pyelonephritis).
nov. 10
19:18
Új épülettel bővül a Budai Egészségközpont (képek) (Portfolio)
Egy új kórházi blokk építése indul hamarosan a Budai Egészségközpontban, többek között szűrési központot és mozgásszervi rehabilitációs egységet is létrehoznak az új Gerincgyógyászati Központban - szerepel a Paulinyi&Partners közleményében.
nov. 10
19:18
Michelle Obama és Eleanor Roosevelt a kisképernyőn: jön az elnökfeleségek életét bemutató sorozat (Femcafe)
Michelle Pfeiffer, Viola Davis, Gillian Anderson és Dakota Fanning is játszik majd a szériában.
nov. 10
19:18
Kötelező lesz az oltás az Országgyűlésben az alkalmazottaknak (SzMo)
December 31-ig legalább a vakcina első adagját meg kell kapniuk.
nov. 10
19:18
A sejtjeinkbe ivódott, lebénít, megmérgez: az ezerarcú bűntudatról pszichológus szemmel (WMN)
„A bűntudat gyakran nem több hárításnál. Azt várják el sokszor az emberek, hogy általa automatikusan felmentést kapjanak minden bűnük alól. Aztán persze vannak, akik a fogalmat hírből sem ismerik.” Olvassátok el Kazimir Ágnes pszichológus izgalmas írását az olykor mindenkit mozgató különös érzésről, a bűntudatról!
nov. 10
19:18
Retró és romantikus (Demokrata)
A Tik-Tak presszó egyedisége abban rejlik, hogy azt a régies, békebeli hangulatot képviseli, amely egyre inkább már csak nyomokban lelhető fel.
nov. 10
19:18
A tálibok kérik a volt afgán harci pilótákat, hogy maradjanak hazájukban (Mandiner)
Eddig 140 amerikai kiképzésben részesült pilóta menekült el az országból az Egyesült Arab Emírségekbe.
nov. 10
19:18
A várnai csata ezért dőlt el a törökök javára (Helló Magyar)
577 évvel ezelőtt vívták a várnai csatát. A Hunyadi János vezette keresztes had 1444-ben megkísérelte kiűzni a törököt a Balkán-félszigetről, ám a várnai vereséggel ez a lehetőség végleg elveszett a számunkra.
nov. 10
19:24
Londoni elemzők: a vártnál nagyobb kamatemelések várhatók (Portfolio)
Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó szerdai előrejelzései szerint a folyamatos inflációs meglepetések miatt az eddig vártnál jóval agresszívabb jegybanki kamatemelések várhatók a közép-európai EU-gazdaságokban, köztük Magyarországon.
nov. 10
19:24
Hiába az emelkedő bérek: komoly probléma a kis cégeknek a munkaerőhiány (Pénzcentrum)
Már a cégek harmadának jelent komoly nehézséget a növekvő munkaerőhiány – derül ki az egyik bank "kkv bizalmi indexének" legfrissebb eredményeiből. Így a következő egy évben a mikro-, kis- és középvállalkozásoknál dolgozók fizetése várhatóan újra olyan ütemben nőhet, mint a járvány előtt. A középvállalkozások, illetve a mezőgazdasági cégek tervezne
nov. 10
19:24
Keményen visszaszólt Kocsis Máté az ellenzék kezdeményezésére (ATV)
„Nincs azzal baj, hogy a baloldaliak az állatok védelmének rögzítését kérik az alaptörvényben. A baj azzal van, hogy ugyanők NEM-mel szavaztak a gyermekek védelmének alaptörvénybe emelésénél. Ha nem ismernénk őket, akkor most nagyon 'meg kéne lepődnünk' ” – írja a fideszes képviselő a közösségi oldalán.
nov. 10
19:24
Horvátországban szigorítanak, Szlovéniában bért emelnek az egészségügyben (ATV)
Csak a koronavírus elleni védettségi igazolással léphetnek be hétfőtől a képviselők a parlamentbe (szábor) Horvátországban - közölte Gordan Jandrokovic házelnök az MTI értesülései szerint. Szlovéniában béremelést kapnak az egészségügyben és szociális ellátásban dolgozók.
nov. 10
19:24
Íme az új Kia Sportage belseje (Autónavigátor)
Szeptember eleje óta tudjuk, pontosan milyen lesz az Európának szánt, e hó eleje óta a szlovákiai Zsolnán új Kia Sportage,
nov. 10
19:24
Rejtélyes holttestet találtak az Etna egyik barlangjában (Mandiner)
Az évtizedek óta halott, rendellenességekkel született férfinél egy Omega karóra, egy fésű és pénz volt.
nov. 10
19:26
Lengyel migránsválság: Szankcionalizálná Fehéroroszországot az EU (ATV)
Az Európai Unió keleti határain kialakult migrációs válság orvoslásához további és jobban kiterjesztett szankciókra van szükség a fehérorosz rezsim ellen - jelentette ki Josep Borrell, az EU kül - és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben, az Európai Parlament (EP) szerdai plenáris ülésén az MTI szerint.
nov. 10
19:30
Straub Dezső: „Lemondtam a Vidám Színpadról” (Blikk)
Folytatódik Straub Dezső és a Vidám Színpad csatározása. A színész azt állítja, tavaly decemberben ígéretet kapott arra: ha szeretné, a jövőben is vezetheti a teátrumot.
nov. 10
19:36
13 ok, amiért az orgazmus jót tesz az egészségednek! (Glamour)
Biztosan mindenki kapásból fel tudna sorolni több okot is, amiért jó az orgazmus. De tudtad, hogy egészségügyileg is nagyon sok jó hatása van? Beszéljünk ezekről!
nov. 10
19:36
9 vesekővel él, nem műtik meg a covid miatt, pedig hatalmas fájdalmai vannak (SzMo)
A kórházban azt mondták neki, azért nem tudják megoperálni, mert az urológiai osztály részben covid-osztály lett, és már csak a daganatos betegeket látják el ezentúl.
nov. 10
19:36
L.L. Junior felesége nem bírta tovább, a kamerák előtt sírta el magát (Promotions)
Olyat mondtak a lányok Körtvélyessy Kingának, hogy szinte rögtön elsírta magát.
nov. 10
19:36
Amerikát is elérte a katasztrófa – Üresek a boltok polcai (Növekedés)
Az is lehet, hogy a helyzet csak jövő év második felére fog normalizálódni. Addig Amerikában is hozzá kell szokjanak az emberek, hogy nem vehetnek meg akármit.
nov. 10
19:42
Valóban megbetegít, ha nem fekszünk le este 10-kor? Megkérdeztük az éjszakában dolgozókat (Blikk)
Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb elaludni. Akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket, ritkábban lesznek szívbetegek – derült ki egy brit kutatásból.
nov. 10
19:42
Ezt az ágazatot nem döntötte be a járvány: hasítottak a cégek, nőtt a forgalom (Pénzcentrum)
A Magyarországon üzemelő webáruházak 43 százalékának nőtt, és mindössze 12 százalékának csökkent a forgalma a koronavírus-járvány kirobbanása óta - közölte a Shoprenter szerdán az MTI-vel 707 hazai webáruház tulajdonos válasza alapján készült 2021. évi 14. Nagy webáruház felmérésének megállapítását.
nov. 10
19:42
Jakab Péternek nem tetszik, hogy Márki-Zay Péter ellenfelei vélt szexuális orientációjával foglalkozik (ATV)
Jakab szerint Márki-Zay azon nyilatkozatában, amiben azt mondta “Én vagyok az önök utolsó reménye", az egyesszám első személyt el kell felejteni. Amikor ellenzéki összefogás van, akkor nem “én” vagyok, hanem “mi” vagyunk. Nem “én vagyok a megoldás”, hanem “mi vagyunk a megoldás”.

Keresés