A Magyarországon kiküldetés keretében munkát végző külföldi magánszemélyek is igénybe vehetik az szja-visszatérítést. A Mazars értelmezése szerint bármely országból érkezik is hazánkba egy kiküldött, jogosult lehet a szja-visszatérítésre a 2021-ben megfizetett adó tekintetében – írja hírlevelében a Mazars.
Sir David Attenborough úgy véli, minden eszköz rendelkezésre áll az éghajlatváltozás kezelésére, az egyetlen dolog, ami hiányzik, az a globális szándék.
Tihanyban kivágtak a bicikliút miatt egy fát, így indult a dolog. Előtte nagy balhé volt, mert az a hír járta, ez a tihanyiak kedvenc fája, ráadásul 250 éves. Ám mégis kivágták, noha kiderült, a bicikliút nyomvonalán kívülre esik. De ez csak egy dolog. A másik az, hogy kiderült: a fa 40 éves sincs, ráadásul egy olyan fajtáról van szó, amit gyors nö
Ma 14 órakor kezdődik (KST – Korea Standard Time – 22 óra körül) az ICON 2.0 tényleges aktiválásának a harmadik szakasza. Több tőzsde is jelezte, hogy támogatni fogja az átállást. Az átállás időszaka alatt szünetelni fognak az ICX be- és…
A hazai jogszabályi hierarchia csúcsán álló Alaptörvényben az egyik legalapvetőbb változtatást a közpénzügyek tárgykörének alkotmányos szintre való emelése jelentette, amely az Állami Számvevőszéket, mint közpénzügyi garantőr szervezetet határozta meg - hangsúlyozta Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke az Alaptörvény 10. évfordulója alkalmá
Szlovéniában és Horvátországban nyújt instant részletfizetési megoldást online vásárlásokhoz az ötéves Leanpay, amely egyetlen esztendő alatt megtriplázta a forgalmát. Az idén várhatóan 2 millió eurós bevétellel záró startupnak 2,5 millió eurós tőkeinjekciót szavazott meg a Lead Ventures, amelynek segítségével a fintech cég Kelet-Közép-Európa továb
Nagy István agrárminiszter szerint mélységesen megdöbbentő, jogos szakmai és erkölcsi tiltakozást kiváltó a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) azon döntése, amelynek értelmében kivette a sportág programjából a lovaglást.
A Toyota Aygo egy igazán vagány városi mini volt, ráadásul jó ideig hazánk legolcsóbb új autója is volt. Eljött azonban a váltás ideje, és a japánok természetesen nem hagyhatták figyelmen kívül az uralkodó trendeket, így a vadonatúj generációt magasabbra emelték, ezzel crossoverré avanzsálva azt. Ezt a tényt pedig az autó típusnevében sem hagyhattá
Emelkedik jövőre az autópálya-matricák díja - derült ki az e-autopalyamatrica.hu-nak az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatásából. Ennek oka, hogy egy tavalyi rendelet szerint minden évben az inflációhoz igazítják a tarifákat, s az idén 4,9 százalék volt az augusztusban mért infláció a KSH kimutatása szerint.
A belügyminiszter a szerda reggeli, kiemelkedően sok, 107 halott kapcsán úgy fogalmazott a Parlamentben: a három napos ünnep miatt a statisztika egyes kórházakban megcsúszott, ezért emelkedett az áldozatok száma.
Csak azért tudott jól kijönni a pandémia miatti leállásból Fodor Zsóka, mert voltak megtakarításai. A színésznő készül azokra az időkre, amikor már nem fog tudni a színházzal turnézni, rendszeresen félretesz fizetéséből.
Az Olaszország északnyugati részén lévő Noli partjainál fűszernövények nőnek a tenger mélyén kialakított melegházban. Az itt termesztett bazsalikom levelei több illóolajat tartalmaznak, mint a szabad ég alatt növekvő társaiké. Sergio Gamberini Némó kertjének nevezte el a projektjét, amelyben hat víz alatti melegházat hozott létre, ezekben kezdetben
Az utóbbi időszak csapadékszegény időjárása következtében rendkívül alacsony vízállás alakult ki a Duna magyarországi szakaszán, de ez lehetővé tette, hogy a szokásosnál is precízebben mérjék meg a vízhozamot, illetve a vízszintet az egyes ellenőrzőpontokon - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán videokonferencián tárgyalást folytatott Matteo Salvinivel, az olasz Liga párt vezetőjével és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel.
Szoboszlai Dominik 92. percben szerzett góljával az RB Leipzig házigazdaként 2-2-es döntetlent játszott szerdán a Paris Saint-Germainnel a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének negyedik fordulójában.
Minimalista szabásvonalakkal és extravagáns motívumokkal teli kollekciót mutatott be Varga Erika és Varga Helena a Budapest Central European Fashion Week második napján rendezett Romani Design divatbemutatón.
Sepp Blatter volt FIFA-elnököt és korábbi tanácsadóját, a később UEFA-elnökké avanzsált, Michel Platinit csalással és más bűncselekményekkel vádolják a svájci hatóságok.
Hollywoodban nagyon sok híresség dönt a későbbi gyerekvállalás miatt, hiszen sokan a karrierjüket helyezik előtérbe. Az alábbi sztárok mind vállaltak még gyermeket 40 felett.
Az immár 26. alkalommal megrendezett, két hétig tartó ENSZ-klímakonferencián, röviden COP26-on a vezetők vállalták, hogy az évtized végéig leállítják az erdőirtást, és csökkentik a második legfontosabb üvegházhatású gáz, a metán kibocsátását.
Mire készüljünk, ha véget ér a krízis? Bár a cégek többsége még keresi az útját annak, hogy a krízishelyzet elmúltával miként ötvözi majd a járvány előtti rendszer előnyeit és a válság idejének tapasztalatait az új normák kialakítása során, a munkavállalók – a többség számára új lehetőséget jelentő – otthoni munkát megszokták, elfogadták és a jövőb
Óraszíjak kerültek a kezeink közé, nem is akármilyenek. Aligátortól egészen a vegánig! A legnagyobb kérdés az órakedvelők körében, hogy milyen óraszíjat vegyen, ha az aktuális már elkopik, vagy ha csak…
A hazai jogszabályi hierarchia csúcsán álló Alaptörvényben az egyik legalapvetőbb változtatást a közpénzügyek tárgykörének alkotmányos szintre való emelése jelentette, amely az Állami Számvevőszéket, mint közpénzügyi garantőr szervezetet határozta meg - hangsúlyozta Domokos László az Állami Számvevőszék elnöke az Alaptörvény 10. évfordulója alkalmá
Ahogy szokta, ma is a rádióban kezdte a napját a magyar miniszterelnök, ahol beszélt az oltás kötelezővé tételéről is. A korábban bevezetett intézkedésről – melyben a munkáltatókra terhelték, elrendelik-e az oltás felvételét az alkalmazottak körében – azt mondta, úgy látja, „az emberek ezt támogatják, a közösségekben van ilyen igény”.
Az Evantra Pura az a Pontederában (Pisa) található olasz autógyártó műhely, az Automobili Mazzanti „kézműves” terméke. A toszkán gyártó legújabb alkotása a a kortárs művészetnek és dizájnnak szentelt Firenzei Biennálén debütált, melyet idén immár tizenharmadik alkalommal rendeztek meg. Az Evantrát a halhatatlanság etruszk istennője, Evan ihlette,
Babát gondozni és nevelni óriási kreativitást igényel és néha annyi türelmet, amennyi talán nincs is, mégis, valahonnan elő kell ásni magunkból, mert a kicsik csak ránk számíthatnak. Három kisgyermekem mellett rengeteg tapasztalatra tettem szert, kidolgoztam módszereket, és beszereztem olyan eszközöket, amelyek néha mentőövként tartottak a víz fels
Thaiföld legrégebbi és egyben első kereskedelmi bankja, a Siam Commercial Bank 51%-os részesedést szerzett a thaiföldi Bitkub tőzsdében – derült ki a november 2-án közzétett közleményéből. A tőzsde megjegyezte, hogy az üzlet a platform hosszú távú növekedését szolgálja, és “megalapozza…
Bár több járványügyi szakember és kutató is arra figyelmeztetett, hogy – korlátozások és maszkviselés híján – idén ismét megérkezik az influenzavírus hazánkba, a magyar lakosság nagyon nem ért egyet azzal kapcsolatban, hogy kell-e tartani a szezonális influenzajárvány előretörésétől. Az emberek szinte ugyanolyan arányban tartanak tőle nagyon, bizon
Folyamatosan nyitják meg a kórházakban az újabb részlegeket a Covid-betegeknek, folyamatos terjeszkedés van és ágyszámnövelés - erről számolt be az RTL Híradónak Csilek András, a MOK Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke, aki azt is elárulta, mi lesz ennek a következménye. A Független Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetének értékelése szerint már most
Az elektromos autózás számos újítást hozott az autóiparba, de ezek közül kétségtelenül az egyik legérdekesebb a belső tér újszerű kihasználása. A hajtáslánc kompaktabb kialakítása és mérsékeltebb kötöttségei okán lehetőség van újszerű térkialakításra, ami egyben minden eddiginél nagyobb teret enged az egyedi belsőépítészetnek. Leginkább erről szolg