Jövőre már enyhülnek a koronavírus-járvány, a beszállítói hálózatokban támadt felfordulás és a munkaerőhiány miatt egyidejűleg kialakult bizonytalanságok, és ennek nyomán stabil növekedési szakasz kezdődhet a világgazdaságban - áll a Moody's Investors Service hétfőn Londonban ismertetett átfogó globális előrejelzésében.
December 8-ától, illetve január 1-jétől nem finanszírozza az állam Szingapúrban a Covid-betegség miatti kezelést azoknak, akik az oltás beadását szándékosan elutasítják.
A lengyel határ fehérorosz oldalán jelenleg három-négyezer migráns tartózkodik, akik több sikertelen csoportos határsértési kísérlettel próbálkoztak a nap folyamán.
Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) kötelezettséget vállalt arra, hogy az uniós költségvetésből 1 milliárd eurót fordítanak a következő 5 évben az erdők védelmére.
A harmadik legmelegebb október volt az idei a mérések kezdete, 1979 óta - jelentette be hétfőn az Európai Unió Copernicus Légkörfigyelő Szolgálata (C3S).
Az Európai Gyógyszerügynökség hétfőn közölte, hogy "a lehető legrövidebb időn belül" ajánlani fogja a Merck & Co gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, molnupiravir nevű, szájon át szedhető gyógyszer uniós szintű alkalmazását.
Bár erre Vlagyimir Putyin is utasította a vállalatot, nem kezdte el növelni a Gazprom az Európába irányuló földgázszállítást, így tovább mélyültek a szűkös kínálat, a magas árak és az Oroszországtól való energiafüggőség miatti aggodalmak.
A megfélemlített kamasz édesapja felismerte a fia hangját a közösségi oldalakra felkerült videón, és azt a spaciális szenzor is látható, amelyen keresztül a cukorbeteg fiú naponta hatszor inzulint kap.
Szlovákiában már kimutatták az eddig ismert delta típusú koronavírus új, fertőzőbb változatát. Közben szájon át szedhető gyógyszer fejlesztése folyik a Pfizer cégnél, amely 89 százalékkal csökkenti a tüneteket vagy a halálozás kockázatát. A pécsi egyetem is komoly kutatásokat végez egy csirkében termelt, antitestből készített orrspray fejlesztésébe
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatósága közölte, hogy a molnupiravir folyamatos felülvizsgálata még folyamatban van, de a Humángyógyszer Bizottsága „a lehető legrövidebb időn belül” uniós szintű ajánlásokat fog megfogalmazni annak érdekében, hogy segítse a nemzeti hatóságoknak a gyógyszer lehetséges korai, esetleges vészhelyzeti alkalmazásáva
Eddig nemcsak Budapest, hanem Pest megye is kiszorult a beruházások állami támogatásából. 2022-től azonban fordul a kocka, és a Pest megyei beruházások ugyanolyan intenzitással lesznek támogathatóak, mint az ország keleti, kevésbé fejlett része.
Az erről szóló sajtótájékoztatón Weingartner Balázs, a HUMDA elnök-vezérigazgatója elmondta, reális célnak látják, hogy 2025 és 2030 között legyen magyar versenyző a Forma-1-es világbajnoki sorozatban, valamint a gyorsaságimotoros-vb MotoGP kategóriájában, de cél az is, hogy 2024-ben a hazai rendezésű MotoGP-, illetve Superbike-világbajnoki futamon
A hétfőn bevezetett osztrák intézkedések még mindig tartogatnak érdekességeket, ha jobban belemélyedünk. November 15-től a síterepeken is életbe lép a 2G-szabály és ezzel egyidőben megszűnik a maszkkötelezettség a felvonókon.
Az ember történetében és a modern társadalomban sem ismeretlenek a legális „drogok” - alkohol, kávé, csokoládé, dohány... Ezek képesek lehetnek egyénenként változó módon befolyásolni az éberségi szintünket, teljesítőképességünket és tudatállapotunkat is. A gyorsan elérhető „tuningolásnak” vagy élvezetnek azonban ára van. Olykor egészen nagy.
Újabb, erősebb, jobban fertőző variánsok megjelenésére kell felkészülnünk - kommentálta a delta variáns fertőzőbb alváltozatának szlovákiai megjelenését Jakab Ferenc professzor.
Stratégiaalkotáshoz, tervezéshez, üzleti problémák megoldásához, de akár kommunikációs blokkok feloldásához és a csapatösszetartás erősítéséhez is jól használható a Lego Serious Play. A módszer az eddigi tapasztalatok szerint mindig meggyőzi az eredetileg kétkedőket is.
A 18-49 éveseknél a szombati és a vasárnapi X-Faktor volt a hét két legnézettebb műsora. A teljes lakosságnál viszont nyerte a sávját a Sztárban sztár leszek. Egy harmadik műsor ért el egymillió feletti nézőszámot. Az RTL Klub kereken 20 százalékos főműsoridős közönségaránnyal zárta az elmúlt hetet. Régen ért el ilyen magas közönségarányt a csatorn
A vízben felhalmozódott hulladék hajthatná az óceánok szemétgyűjtő hajóit a Worcesteri Politechnikai Intézet, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet és a Harvard Egyetem kutatói szerint.
Az idei első kilenc hónapban 30 százalékkal, 4,9 millióra nőtt az utasok száma a Henri Coanda (Otopeni) bukaresti nemzetközi repülőtéren a tavalyi év azonos időszakához képest, de az utasforgalom még így is jelentősen elmarad a koronavírus-járvány előtti periódustól - adta hírül hétfőn a Ziarul Financiar című román gazdasági újság elektronikus kiad
Nemrégiben mutattunk rá arra, hogy fontos határidő közeleg a SZÉP-kártyákra feltöltött pénz elköltése tekintetében. A hétfő esti közlönyben megjelent rendeletmódosítással a kormány messzebb tolta a határidőt.
A külkereskedelmi egyenleg tovább romlik az év hátralévő részében miután az importot az élénk beruházási kedv és a fogyasztás is ösztönzi, amellyel párhuzamosan az exportot visszafogja az alkatrészhiány - nyilatkozták elemzők az MTI-nek hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait kommentálva.
Szabaddá vált az út Máltára már azok számára is, akiket először a WHO által elfogadott vakcinákkal oltottak be (praktikusan ez a Sinopharm), és azóta megkapták az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által…
Veszprém – Bejelentette a klublegenda Fazekas Nándor fiának a leigazolását a Telekom Veszprém: a 18 éves, irányítóposzton kézilabdázó Gergő a következő szezontól lesz a gárda játékosa.
Az egész világot megrázta, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt a '80-as évek legendás zenekara, az UB40 alapító tagja. Terence Astro Wilson halála azonban nem az egyetlen volt, ami súlyosan megrázta a világhírű zenekar tagjait. A legendás együttest az utóbbi időben sorra érik a tragédiák, amelyekből a jelek szerint egyelőre nincs kiút.
Két rangos nemzetközi díjjal is jutalmazták az OTP Csoport privátbanki tevékenységét a Global Private Banking Awards Gálán. Az OTP Private Banking egymást követő kilencedik évben vehette át a legjobbnak járó elismerést itthon, míg az ukrán leánybank harmadszor nyerte el Ukrajna legjobb privátbankjának járó díjat. Mindkét privátbanki üzletág a budap