Decemberben elstartolt az MVM EDISON startup verseny hatodik szériája, amelyre 2022. január végéig jelentkezhetnek ötleteikkel a most induló vagy már meglévő vállalkozások. A pályázatokat két érettségi fázisban és hat kategóriában várja az MVM Csoport szakértő zsűrije. A legjobbak az értékes nyeremények mellett esélyt kaphatnak egy legfeljebb 50 mi
A független szakszervezet létrejötte után a kommunisták számára egyértelművé vált, hogy a lengyelek szabadságot, szolidaritást akarnak – emlékeztetett a lengyel kormányfő.
Az Európai Unió további 30 millió eurót (mintegy 11 milliárd forintot) mozgósít a hazájukat elhagyni kényszerült fehérorosz fiatalok és vállalkozások, a független média és a kulturális élet szereplőinek támogatására – közölte az Európai Bizottság hétfőn Brüsszelben.
Óriási és ritka zafírt találtak Srí Lankán, a 310 kilogrammos ásványt - egy korundot - az egyik drágakőbánya-tulajdonos otthonában mutatták be a nyilvánosságnak.
Ma 17 órakor elindult a lakosságnak szóló pályázat második szakasza, amelyben újabb hat megye, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna lakói igényelhetnek támogatást napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez.
A szingapúri politika és közgondolkodás mélyen összefonódott a technológia mindenhatóságába vetett hittel, ami leginkább abban mutatkozik meg, hogy a maláj félsziget déli csücskén fekvő közel hatmilliós városállam minden szociális és környezeti problémáját valami szuperhatékonynak mondott technológiai innovációval igyekszik megoldani. A folyamat, a
A jegybankelnök szerint a főváros messze elmarad térségi, uniós és globális versenytársaitól, valamint saját képességeitől és lehetőségeitől is. Felvázolta, hogy változtatna ezen.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A legtöbb szemészeti probléma hátterében több ok feltételezhető, az örökletes tényezők mellett nagyon sok környezeti hatással is számolnunk kell. Kellő odafigyeléssel a legtöbb betegség kialakulását jó eséllyel meg tudjuk előzni.
Jelentős mértékben rontotta a világgazdaság üzleti szektorának hangulatát a koronavírus gyorsan terjedő omikron változatának felbukkanása az Oxford Economics hétfőn ismertetett friss globális felmérése szerint.
A Carassia Rosé Brut elnyerte a zsűri elnökének különdíját és a Nemzeti Bajnok trófeát is. A versenyre több mint 1000 tétel érkezett a világ 21 országából.
A Honda nem is olyan régen már megmutatta nekünk a jövőre bemutatkozó vadonatúj Honda Civic Type R-t, amivel nyilvánvalóan újabb rekordokat szeretnének majd megdönteni a japánok. A gyáriak pedig ennek megfelelően gőzerővel tesztelik az autót, és amellett, hogy a Nürburgring legendás aszfaltcsíkjáról folyamatosan érkeznek a fotók és videók, most egy
Pörgősen telt az elmúlt két esztendő a biztosítási társaságok informatikai részlegeinél, számos komoly fejlesztést hajtottak végre, vagy épp fejeztek be ebben az időszakban. Valami elindult - ez teljesen nyilvánvaló, egyre több új megoldás látott napvilágot és a biztosítási szakma elkezdte ledolgozni a hátárnyát a többi iparághoz képest.
Sajnos nem sok jó hír érkezett az elmúlt napokban Csollány Szilveszter állapotáról, az olimpiai bajnok tornásznak most egy másik olimpiai bajnok tornász üzent. Szem nem marad szárazon.
Szűz Mária az egyik legvitatottabb nő a vallástörténetben. Az Újszövetség alapján Jézus édesanyja, aki szeplőtelen fogantatás keretében bűntelenül szülte meg a Megváltót. Eredetileg zsidó nő Názáretből. A protestánsok szerint nem volt bűntelen, azonban a katolikusok és ortodoxok becsülik szüzességét.
Miután a gyermekek és serdülők körében kevesebb a Covid-19-megbetegedés és az abból fakadó halálozás, mint a felnőttekében, sokáig úgy gondolták, hogy a gyermekkori betegség megelőzésére nem kell figyelmet fordítanunk. Ugyanakkor a gyermekek észrevétlenül adhatják át a fertőzést társaiknak, családtagjaiknak, a delta-variáns miatt kórházba kerülő gy
Eplényben síelni most duplán biztonságos: egyrészt nem kell külföldre utazni, hiszen Magyarországon is modern, hangulatos és izgalmas pályarendszer fogadja a csúszni vágyókat, másrészt a hegyet és a szezon kezdetét megszentelte egy apát is.
„A mai naptól kénytelenek vagyunk úgy tekinteni a nyomozóhatóságokra, mint akik a Fidesz-kampány kiszolgálói” – sérelmezte a rendőrségi eljárást Budapest főpolgármestere.
A Strausberg-Erkner Vízügyi Egyesület (WSE), amely szerződés szerint évente 1,4 millió köbméter vizet szállít az üzemnek, az Állami Környezetvédelmi Hivatalnak (LfU) küldött közleményében kételkedik az ellátás garanciájában. Az egyesület ezt azzal indokolja, hogy a Zöld Liga Környezetvédelmi Egyesület és a Brandenburgi Természetvédelmi Egyesület el
Annyira jelentős volt a Győr-Szol Zrt. földgáz többletfogyasztása a szerződésben rögzítetthez képest, hogy az elszálló piaci gázárak mellett „nem lehetett meghagyni az eredeti kereteket, mert az tovább növelte volna a veszteségeinket, illetve a többi ügyfelünk ellátásbiztonsági kockázatait”, és végül ezért kényszerültünk felmondani a gázszerződést