A blikk.hu vezeti a napi átlagos egyedi látogatószám (real user) alapján kialakított novemberi TOP10-es listát a weboldalak esetében, egy pozíciót javítva októberi eredményén. Az index.hu egy helyet visszacsúszva a második lett, a lista harmadik és negyedik helyén a pozícióját őrző 24.hu és origo.hu áll – derül ki a DKT elemzéséből. Az ötödik helyr
A magyar hal kiváló minőségű és egészséges. Erre hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az Agrármarketing Centrum közös sajtónyilatkozatában. A kiemelt halfogyasztási időszakban érdemes tudatosan vásárolni, és lehetőleg itthon megtermelt édesvízi halakból készült ételeket tenni
A házi gyermekorvosi praxisokban az első napokra megvannak már a jelentkezők, az oltópontokon még kisebb számban jelentkeztek, de valószínűleg ez is majd folyamatosan nőni fog – mondta a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
Egész Európában az omikron mutáció válhat meghatározóvá, háttérbe szorítva az eddig dominánsként emlegetett delta variánst is - mutatott rá a Bázeli Egyetem bakteriológiai kutatócsoportja vezetőjének közleménye.
Továbbra sem vizsgálódnak a Városháza-ügyben „a korrupció következetes üldözését rendszeresen számon kérő” oknyomozó újságírói csoportok és NGO-k – olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzésében.
Példamutató magyar vállalkozásokból nincsen hiány, ám olykor nem egyszerű rábukkanni a valódi kincsekre. Egy olyanra például, mint a Nyárádi Zsolt és Hollán Éva vezette Eau de Tihany – Illatok Háza.
Az eredetileg tervezett ezer kilométerhez képest negyedével több útszakasz rendbetétele készült el vagy legalább kezdődött meg 2021-ben. Az idei beavatkozások nagyobbik hányadát a vidéki életminőség emelését célzó Magyar Falu Program forrásai tették lehetővé. 2017 óta összesen 175 kilométernyi gyorsforgalmi út rekonstrukciója zárult le a forgalom f
Az Orbán-kormány eddig arra volt büszke, hogy míg a baloldal megszorításokra alapozott a 2008-as válság idején, addig most semmiféle megszorításra nincs szükség. Aztán jött a 350 milliárd forintos csomag.
Emeli a kiskereskedelmi vállalatok különadóját a kormány, amely elsősorban a nemzetközi láncoknak fog fájni. A lépés persze sok kérdést felvet, hiszen az adó esetleges továbbhárítása növelni fogja az inflációt. Az sem egyértelmű, hogy a kereskedelmi cégeket akarják büntetni, vagy a költségvetés „összeomlása” miatt próbál pénzt szerezni Orbán Viktor
December 21-én azoknak az embereknek készülnek egy különleges karácsonyi koncerttel, akik a nehéz évek után egy kis feltöltődésre vágynak. Az eseményt a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg.
Egyelőre nem született döntés az EU-külügyminiszterek hétfői brüsszeli ülésén arról, vajon az unió testületileg csatlakozik-e a Washington által a pekingi téli olimpia ellen meghirdetett „diplomáciai bojkotthoz”. Egyes források szerint egyhamar nem is fog.
Egy egyesült államokbeli kormányszerv 500 millió dolláros adósságfinanszírozást hagyott jóvá a First Solar számára, hogy támogassa a gyártót egy vékonyfilm modulokat gyártó létesítmény felállításában Indiában.
A lakossági állampapírok aránya a teljes államadósságon belül az 1999. évi 7,3%-ról 2011 végére 2,3%-ra csökkent, melyet követően a lakossági állampapírok értékesítésének fellendítését célzó intézkedések születtek. Az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság (továbbiakban: ÁKK) összhangban a magyar gazdaságpolitikával 2012-től
Reese Witherspoon mindig is Hollywood egyik legjobb pár lábával büszkélkedhetett, a színésznő pedig 45 felett sem int búcsút a miniruháknak, sőt 22 éves lányával is felvehetné a versenyt.
A Nemzeti Tömörülés Marine Le Pent, a konzervatív republikánusok Valérie Pécresse-t indítják, és megméreti magát a francia nyilvánosság fenegyereke, Éric Zemmour is. Körképünk.
Állami szerepvállalás nélkül nem mérsékelhető érdemben az élelmiszerpazarlás, ennek érdekében új szabályozás segítheti az élelmiszerhulladék csökkentését – közölte Nagy István agrárminiszter a napokban benyújtott élelmiszerpazarlás megelőzéséről szóló törvényjavaslat kapcsán.
Rekordmagas pontszámot ért el az esetleges új elhelyezkedés esélyével kapcsolatos percepció a hazai munkavállalók körében, emellett már nemcsak a tavaly őszi, de még a válságot megelőző időszakhoz képest is optimistábban tekintenek a jelenlegi állásuk, illetve munkahelyük stabilitására.
Az omikron vírusvariáns által okozott megbetegedés tünetei mások lehetnek, mint amilyeneket a delta variáns okoz, írja az Independent. Sok esetben hasonlítanak az új mutáció tünetei a náthához, ezért nehéz azokat felismerni.
Gőzerővel tombol az NFT-őrület, nemrég a világ egyik legnagyobb amerikai sportszergyártója, a Nike vásárolta fel az RTFKT Studios nevű céget, ami kifejezetten a digitális térben gyárt cipőket.
A munkáltatók 34 százaléka tervez létszámbővítést Magyarországon 2022 első negyedévében, miközben csökkentéssel 17 százalékuk számol; ehhez hasonló optimizmusra a piaci szereplők körében utoljára 2018 harmadik negyedévében volt példa - közölte a ManpowerGroup kedden az MTI-vel.
A szervezet szerint a törvény csak az egyoldalú és elfogult oktatásnak hagy teret, ezzel hozzájárul az LMBT-emberek megbélyegzéséhez és hátrányos megkülönböztetéséhez.
Miközben további napenergiaár-csökkenést hozott az áprilisban kiírt megújulóenergia-tender, a példátlanul magas piaci áramárak miatt a KÁT-rendszerben termelő naperőművek részéről megnövekedett az érdeklődés a támogatási rendszer elhagyása iránt.
Bár a terrorcselekményekről folytatott chatelést elismerte, a robbantások és merényletek előkészületét tagadta a Fővárosi Törvényszéken a korábban az Iszlám Államra felesküdött 22 éves egyetemista, akinek az előkészítő üléssel megkezdődött a büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken. Az elmeorvosi szakértői vélemény szerint a V. Kende skizoid személyisé
A tőzsdék idegesek, a jegybanki szigorító intézkedésektől félnek, amelyek az eszközök árának csökkenését okozhatják. Az MNB ma dönt, a Fed holnap, csütörtökön pedig az EKB és a BoE következik. Nagyot emelkedett a Daimler, akkumulátorgyárat épít a Volkswagen, szenvednek a kriptodevizák.
Az Európai Unió Tanácsa további csatlakozási tárgyalási fejezetek megnyitását hagyta jóvá Szerbia számára, ezek az úgynevezett zöld menetrendre és a fenntartható összeköttetésekre vonatkoznak.
Ma délben az Orbán-kormány utolsó parlamenti napjai címmel az ellenzéki miniszterelnök-jelölt sajtótájékoztatót tartott az ellenzéki országgyűlési képviselőjelöltek társaságában.