Szerbiában novemberben éves szinten 7,5 százalékos volt az infláció, míg októberhez viszonyítva 0,9 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak - közölte a szerbiai statisztikai hivatal adatait a szerbiai közszolgálati televízió a kedd reggeli híradójában.
A Fővárosi Önkormányzat a kerületekkel, a BKK-val és a rollerszolgáltatókkal közösen dolgoznak egy szabályozáson, amely megszüntetni az elektromos rollerek közterületi elhelyezése okozta káoszt - írja közösségi média bejegyzésében Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint a következő év első felében úgynevezett mikromobilitási pontokat hoznak lét
A Portfolio számításai szerint nem csak plusz egyhavi nyugdíjat fizet ki a kormány (2022 februárjában), hanem az egyszeri kifizetésekkel még közel egy hónapnyi juttatást ad az időseknek.
Előfordult már, hogy egy gyártó egyszerre több koncepcióautót is bemutatott egyszerre, ám a Toyota teljesen új szintre emelte ezt a versenyszámot, ugyanis a Toyota és a Lexus modelleket is beleszámolva egyszerre 15 tisztán elektromos négykerekűt mutattak meg, melyek a két márka villanyos jövőjét hivatottak megmutatni.
Egy indianapolisi bíróság 380 millió dollár kártérítést ítélt meg azoknak, akiket szexuálisan zaklatott, bántalmazott az Egyesült Államok Torna Szövetségének (USA Gymnastics) azóta már elítélt orvosa, Larry Nassar.
Bármennyire is furcsának tűnik, jól olvastad. Nemrég a színváltó rúzs árasztotta el a TikTok-ot, ami nem csoda, hogy egyből ennyire felkapott lett. Amint meglátod a videót, neked is a karácsonyi kívánságlistád elejére fog kerülni.
Bővíti együttműködését az Aldi Magyarország a Biofilter Környezetvédelmi Zrt.-vel, országszerte az áruházlánc több mint 100 üzleténél teszik lehetővé a használt étolaj visszagyűjtését.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 30 bázisponttal, 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa 30 bázisponttal, 2,4 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Az indoklást Virág Barnabás MNB-alelnök 15 órakor ismerteti.
Az Ipoly Erdő Zrt. 12 év alatt, összesen közel 170 hektárnyi területen létesít új erdőt, ezzel is tesznek a klímaváltozás hatásainak csökkentéséért - erről a balassagyarmati székhelyű társaság főmérnöke tájékoztatta az MTI-t hétfőn.
A gyermeket nevelő szülők csak akkor kaphatják meg 2022. február 15-ig az idén befizetett adójukat, ha a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ismeri a kiutaláshoz szükséges adatokat, a szülő belföldi bankszámlaszáma vagy postacíme nélkül tehát nem tud utalni az adóhivatal - hívta fel a figyelmet a NAV keddi közleményében.
Kedden 30 bázisponttal 2,4 százalékra emelte az alapkamatot az MNB Monetáris Tanácsa – jelentette be a jegybank. Mivel a jegybank irányadó eszköze november óta valójában az egyhetes jegybanki betét kamata, a mostani kamatemelés csak szimbolikusnak nevezhető. Az egynapos betét kamatának 80 bázispontos emelésével az megegyezik az alapkamattal, a foly
Orbán Viktorral ellentétben ők nem fogják elárulni a NATO-t és az Európai Uniót sem – ezt Márki-Zay Péter mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában annak kapcsán, hogy Emmanuel Macron francia elnök hétfői látogatása során nem csak a magyar miniszterelnökkel, de ellenzéki vezető politikusokkal is tárgyalt. Az egyesült ellenzék közös miniszterelnök-je
"Együtt dolgozunk Európa megerősödéséért!" - írja Facebook-bejegyzésében a miniszterelnök a kép mellett, amelyen Emmanuel Macron francia elnökkel állnak.
A dél-koreai elnök bejelentése szerint a két Korea, az Egyesült Államok és Kína megegyeztek abban, hogy hivatalosan is kinyilvánítják a koreai háború befejezését, bár a tárgyalások még nem kezdődtek el Észak-Korea követelései miatt.
Zendaya az új Pókember-film premierturnéját egyszerűen uralja isteni ruhaválasztásaival, és minden egyes megjelenése önmagában egy eseménynek számít. Így volt ez legutóbb is a Los Angeles-i bemutatón.
Az infláció feltámadása megmozgatta a háztartások megtakarításait, azonban amíg korábban az arany ilyenkor egyértelmű menekülési alternatíva volt, addig ma a nemesfém árfolyama nem igazolja ezt a trendet, amiben komoly szerepe lehet a kriptók iránti kereslet megélénkülésének is. A befektetési arany kereskedelemmel foglalkozó Conclude-nál azonban úg
Több szakpolitikai területen is hasonlóan látják a világot a V4-es országok és Franciaország – ezt Orbán Balázs mondta a Spirit FM Aktuál című műsorában annak kapcsán, hogy Emmanuel Macron francia elnök hétfői látogatása során a magyar miniszterelnökkel is tárgyalt. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese azt is hozzátette, hogy a V4-ek erejét muta
Az Európai Unió Tanácsa újabb csatlakozási tárgyalási fejezetek megnyitását hagyta jóvá Szerbia számára kedden, ezek az úgynevezett zöld menetrendre és a fenntartható összeköttetésekre vonatkoznak.
Miután hibrid modelljeivel forradalmasította a prémium szegmenst, a Lexus új fejezetet kezd, és a következő évtized derekára tisztán elektromos márkává alakul át – ez volt a fő üzenete annak a sajtótájékoztatónak, amelyen Koji Sato, a Lexus elnöke ismertette az autógyártó villamosítási terveit. A Toyota elektromos stratégiájába szervesen illeszkedő
Továbbra sem vizsgálódnak a Városháza-ügyben "a korrupció következetes üldözését rendszeresen számon kérő" oknyomozó újságírói csoportok és NGO-k - olvasható a Századvég Alapítvány legfrissebb elemzésében, amelyet kedden juttattak el az MTI-hez.
„2015-ben mi voltunk az egyetlenek, akik azt mondtuk, hogy ha kell, akkor fizikai erővel is meg kell védeni a határunkat, és ezzel nemcsak Magyarországot védjük, hanem egész Európát. (…) Mi egyetlen jó szót sem kaptunk, sőt a legdurvább támadásokat kellett elszenvednünk” – kezdi Facebook-videójában a miniszterelnök, amelyben részleteket mutatott a
Az európaiak túlnyomó része fontosnak gondolja, hogy az országok lehetőség szerint ne szoruljanak rá más országokra – derül ki a Századvég kutatásából.
Megindultak Románia felé a karácsonyra hazalátogató, külföldön dolgozó román vendégmunkások, az ország határátkelőin pedig idén az újonnan bevezetett karanténintézkedések miatt a szokásosnál hosszabb várakozási időre kell számítani - tudatta a román média.
Az Európai Bizottság 2022 januárja és júniusa között 50 milliárd euró összegű hosszú lejáratú kötvényt bocsát ki a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítás finanszírozása céljából, amit rövid lejáratú uniós kincstárjegyek egészítenek majd ki - közölte a brüsszeli testület kedden.
Elképzelni sem tudunk ilyen őrült erejű vihart Magyarországon. Joe Biden amerikai elnök súlyos katasztrófahelyzetet hirdetett Kentucky államban a tornádók pusztítása miatt.
Szlovákiában novemberben éves szinten 5,6 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, az országban legutóbb 2004-ben volt ilyen magas az infláció - derült ki a szlovák statisztikai hivatal (SÚSR) kedden közzétett adataiból.
Népszavazási kezdeményezést jelentett be az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a Kossuth téren. Az ellenzéki képviselők kijöttek a parlamentből az eseményre, valamint a 106 ellenzéki képviselőjelölt nagy része is felvonult Márki-Zay mögött.
A mai kamatdöntő ülésén az MNB 0,3 százalékponttal 2,4 százalékra emelte az alapkamatot. Az egyhetes betéti kamatláb ugyanakkor már eddig is 3,3 százalékon állt, így az effektív kamatkörnyezet is e szint körül alakult. Az infláció megugrásának következtében az egész közép-kelet-európai régióban kamatemelési hullám indult. Virág Barnabás jegybankeln
A portál értesülései szerint nyomozást rendelt el a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda sikkasztás miatt abban az ügyben, amelyben fontos szerepet játszhatott Veress László, az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke.
Megszavazta az Országgyűlés Völner Pál mentelmi jogának a felfüggesztését, aki az ügyészség gyanúja szerint összesen 83 millió forintnyi kenőpénzt fogadott el - így a nyomozóhatóságok már ki is hallgathatják.
A Telenor adatai szerint az ünnepi időszakban megnövekszik a mobilinternetezés iránti igény, így a szolgáltató decemberben mindössze 1000 forintért tesz elérhetővé 100GB-os adatjegyet ügyfeleinek. Az egy hétre szóló 100 GB ideális megoldás az ünnepek idején jellemző intenzívebb kapcsolattartáshoz. A szolgáltatónál emellett az ajándékbeszerzéshez is
Az Európai Bizottság 2022 januárja és júniusa között 50 milliárd euró összegű hosszú lejáratú kötvényt bocsát ki a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítás finanszírozása céljából, amit rövid lejáratú uniós kincstárjegyek egészítenek majd ki - közölte a brüsszeli testület kedden.
Hétvége óta az a hír pörög az összes közösségi oldalon, hogy az X-Faktor elődöntőjén Kóbor János megemlékezése miatt előadott Omega slágernek Gáspár Laci elrontotta a szövegét.
A hüllők és emberek közti konfliktus már évszázadokkal ezelőtt is jelen volt, de vajon miért utáljuk annyira ezeket az élőlényeket? Meg akarjuk-e egyáltalán ismerni a rettegett fenevadakat? - többek között ezekre a kérdésre keresi a választ Both Zoltán legújabb könyvében.
Lepd meg magad karácsonyra a legfrissebb hírekkel, a legfontosabb elemzésekkel, exkluzív tartalmakkal. Vásárolj egy éves PORTFOLIO SIGNATURE előfizetést, most akciós áron!