A téli hónapokban gyakori vendégünk a vörösbegy, de rajta kívül még találkozhatunk két közelebbi rokonával, akik hazánkban egyelőre kis számban, de rendszeres vendégeink. Ismerjük meg a vörösbegyet, az erdei szürkebegyet és a havasi szürkebegyet!
Kicsit több mint fél órával az aukció elindítása után Claude Aguttes lezárta a világ első sms-ének árverését Párizsban. A világ első sms-ének ezzel új tulajdonosa lett: az ajánlattevő107.000 eurót, azaz közel 40 millió forintot fizetett az első sms kommunikációs protokolljának nft formában halhatatlanná vált másolatáért. A Vodafone az árverésből sz
A gyorsabb és hatékonyabb termelés iránti igény kielégítésére az ABB két új taggal bővíti OmniCore vezérlőcsaládját. Az ABB portfóliójához tartozó robotok széles köréhez elérhető új E10 és V250XT vezérlők a kategóriájukban a legjobb mozgásvezérlést, valamint 20 százalékos energiamegtakarítást és időtállóságot kínálnak a beépített digitális csatlako
Az Edoxnál az elmúlt ~egy évben feltekerték a marketing-métert és elkezdtek jobbnál jobb (újra)kiadásokat készíteni, ilyen a North Sea 1967 limitált változata is. Talán nyár elején az egyik vlog epizódunkban,…
A karácsony hangulatát sokan szeretjük, és már alig várjuk, hogy feldíszítsük a fánkat, de hogyan akadályozzuk meg, hogy a macskánk felmásszon a karácsonyfára vagy éppen a fényes díszekkel játszadozzon? A citrusfélék héja, alufólia és egy kisebb fa is megoldás lehet erre a kihívásra.
Magyarországon elsőként Tesla Megapack típusú energiatárolót létesít Százhalombattán a MET Csoport, a Dunamenti Erőmű területén megvalósuló innovációs projekt részeként. A most aláírt együttműködés értelmében az energetikai eszközt 2022 nyarán telepítik – áll a cégcsoport közleményében.
December 15-én megjelent a Márkamonitor magazin 2021/4. száma, 84 oldal terjedelemben. Az alábbiakban utolsó idei lapszámunkból adunk rövid ízelítőt. „A saját, egyedi stratégiánkat képviseljük, és ezt értékelik a vásárlók” A dm Magyarország 133 milliárd forintos forgalommal (bolti és online) zárta a gazdasági évet, ezzel 9,34 százalékos növekedé
A fogak tisztán tartása, a megfelelő eszközhasználat és a rendszeres fogorvosi kontroll nem csak esztétikai szempontból fontos. A rossz vagy mozgó fogak az egészségre nézve is komoly kockázatot jelentenek.
A szerelem egy rejtély. Egy zavaros és izgalmas rejtély, amely mindannyiunk életének egy pontján elérkezik. A legtöbbek által megmagyarázhatatlan érzésként leírt szerelem továbbra is zavarba ejt bennünket, és rengeteg érdekes tényt tartogat számunkra.
Csak a 2019-2020-as gazdálkodási évben több mint 100 millió tonna gabonát exportáltak a FÁK régiójából. Hogyan aknázhatja ki Oroszország a gabonában rejlő kereskedelmi potenciált? Mi zajlott a globális árupiac felszíne alatt 2020-2021-ben? Az árupiaci kereskedés világán belül milyen részpiacokon vethetik meg a lábukat a kereskedelmi bankok? – Alexa
Az 500 forint feletti üzemanyagárak sok autós számára jelentettek finanszírozhatatlan terhet, amit a számok is alátámasztanak. Nem véletlenül döntött úgy a kormány, hogy a benzinkutak kontójára 480 forintos hatósági árat vezetnek be. Azonban lehet, hogy ennél megint olcsóbb üzemanyagot tankolhatunk.
Ilyen még nem volt! Talán a világon is egyedülálló, amire H. Csaba szánta rá magát végső kétségbeesésében. A férfi szerelmi csalás miatt feljelentette volt feleségét először a rendőrségen, majd az ügyészségen is. Utóbbira azért volt szükség, mert egykori párja rendőrként dolgozik, ezért hivatalból csak az ügyészség nyomozhat utána.
A kérdés csak az, hogy mikor és milyen mértékben terjed el az üzleti világban a mesterséges intelligencia (MI). A vállalkozásoknak ezen a téren bátrabbnak kell lenniük, mert az MI-vel javíthatnának a hatékonyságukon, nyereségesebbé válhatnának, amihez viszont nagyobb elszántságra lenne szükség. Jelenleg a magyar cégek 80-90 százaléka még hosszútávo
A Refinitiv elemzőcég adatai szerint az elmúlt hónapban az Európai Unión kívüli francia búza-szállítmányok a 2018/2019-es szezon óta a legalacsonyabb értéket értek el novemberben, mivel a Kínába irányuló szállítások lelassultak az élénk októbert követően.
A főzés összeköt! A konyhában, az ízlelőbimbóinkon keresztül pedig az egész világot be tudjuk járni – vallja Mautner Zsófi, akivel a WMN saját gasztromágusa, Fiala Borcsa beszélgetett.
Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel októberben havi és éves szinten egyaránt az amerikai Félvezetőipari Szövetség, a SIA szerint. A szervezet honlapjára felkerült adatok alapján októberben 48,8 milliárd dollár értékben értékesítettek félvezetőket a világon, ami 24 százalékkal felülmúlta a tavaly októberi 39,4 milliárd dollárt és
A Continental hazai közel nyolcezer munkatársa egy emberként fogott össze a rászoruló magyar családokért. Az országos összefogás eredményeként több, mint ötven zsák és doboz adományt gyűjtöttek a MikulásGyár részére, melyeket múlt hét csütörtökön adtak át a vállalat képviselői. A MikulásGyár a Magyar Vöröskereszttel együttműködve juttatja el az öss
Hogy a Drive tisztességes felhasználói ne váljanak például zaklatás áldozatává. A változás azoknál is érzékelhető lesz, akik sértő tartalmat tesznek közzé.
A masszázsmedencék egészségügyi pozitívumait egyre több kutatás vizsgálja, melyek arra keresik a választ, hogy ezzel a kellemes kikapcsolódással is aktívan tehetünk-e az egészségért vagy éppen a baj megelőzéséért. Az egyik kutatás a séta és a vízben ücsörgés testre gyakorolt hatását elemezte. Az eredmény több, mint meglepő!
Sok aggálya volt a magyar szakértőknek a kínai és az orosz vakcinák alkalmazásával - derül ki a keleti vakcinákról szóló engedélyeztetési dokumentumból. Az erről szóló iratokat a Transparency International Magyarország perelte ki. A miniszterelnök azt mondta: nem ismeri a dokumentumokat.
Hosszú évek óta ez vita tárgyát képezi kertészeti körökben, hogy mely növényeket lenne tilos ajánlani házfalak befuttatására és még a saját tapasztalaton alapuló véleményeket is gyakran egymásnak feszítik a szakemberek.
A semmiből előtermett cég maga jelentkezett be a parlagon heverő bázisért, ráadásul a jelek szerint olyan koncepcióval, ami tökéletesen egybevág a kormány Kína-barát irányvonalával - de amúgy újdonság nincs benne. Egy parlamenti kérdés-válaszból derül ki, hogy az objektumot egy Ázsiával kiépülő légihíd európai pillérévé akarják átalakítani, vagyis
A közgazdász szerint a nyersanyagok ára, a szállítási költségek világszerte emelkedtek, sofőrhiányról, chiphiányról beszélünk, ez kihat a gyárak helyzetére, de több ágazatban munkaerőhiány alakulhat ki, ami a dinamikus gazdasági növekedéssel együtt a bérek növekedését eredményezheti.
Igazi érzelmi hullámvasút volt a 2021-es év a magyar futballválogatottat irányító Marco Rossi számára a bravúros Európa-bajnoki szerepléstől a csalódást keltő világbajnoki selejtezőkig, a franciák és a németek elleni döntetlenektől az Albániával szembeni vereségekig. A viszontagságos időszak után a kapitány nem is vágyik másra, mint hogy a karácson
Több mint 400 autista személy és családjaik jutnak hozzá ingyen a Meditop Gyógyszeripari Kft. jótékony felajánlása nyomán körülbelül 650 doboz, mintegy 700 ezer forint értékű, magyar fejlesztésű vitaminkészítményhez - hangzott el Autisták Országos Szövetsége (Aosz) által szervezett keddi sajtótájékoztatón.
Benyomultak a parlament udvarára a tüntetők Bukarestben. A román törvényhozásban arról folyt a vita, hogy az úgynevezett zöld igazolványt kötelezővé tegyék-e a munkahelyeken. Az északkelet-németországi Rostockban is utcára vonultak az emberek azt követelve, hogy a beoltottaknak töröljék el a korlátozásokat. Az ATV Híradójának riportja.
A villamosenergia-árak drámai ingadozása miatt egész Európa hatalmas kétségek közt néz szembe az idei téllel. Az árak tervezhetetlensége sok más fontos tanulság mellett megint csak ráirányítja a figyelmet az energiahálózat korszerűtlenségével kapcsolatos problémákra. Az egyre égetőbb gondok azonban távolról sem újkeletűek, ráadásul nem is oldódnak
Az Apple a konkurenciához képest el van maradva kamerák tekintetében, viszont a következő iPhone sokat változhat a hírek szerint. Mutatjuk a részleteket. Az amerikai vállalat majd a következő évben dobhatja piacra az iPhone 14 sorozatot, amik végre nagyobb változást hozhatnak el a kamerák tekintetében a felhasználóknak, ugyanis a következő iPhone m
A Symphony of the Seas, a világ legnagyobb tengerjáró hajója 6091 utast és legénységi tagot szállított, amikor az első utasnál pozitív lett a koronavírusteszt
Fontos történelmi, vallási, közösségi események alkotják ünnepeink gyökereit. Az ünnepekhez kötődő (nép)szokások idővel nemzedékeken át gördülő hagyományokká válnak. Ezek idővel más népek tradícióival vegyülnek, átalakulnak. Ki adja tovább ezeket a régi szokásokat, dallamokat, meséket? Igaz-e, hogy szép lassan feledésbe merülnek az örök klasszikuso