Konkrétan összezavarja az alapvető mozgáskoordinációs stratégiáikat – állapították meg friss kutatásukban a Lausanne-i Műszaki Egyetem (EPFL) tudósai. A ScienceDailyn megjelent beszámolóból kiderül: a felnőttekre gyakorolt hatásokról sincs elég ismeretünk, nemhogy a magasabb rizikócsoportba tartozó gyerekekről. A kicsik szenzomotoros képességeit ér
A globalizációval és azzal a ténnyel, hogy már mindent lehet kapni szezonban és szezonon kívül, az emberiség eljutott egy olyan fázisba, amikor már nem olyan érdekes, hogy a beltartalom, az ökolábnyom vagy más tényezők hogyan vannak jelen egy gyümölcs esetében. Az ősi magyar gyümölcsfajtáknak ezért is van jelentőségük, mert ha megismerjük valódi ér
Továbbra is magas az igény Covid-tesztekre a magánklinikákon, van olyan szolgáltató, ahol szeptember óta háromszorosára nőtt a tesztet igénylők száma. A szűrővizsgálatok mellett a magánegészségügy fontos szerepet játszik Magyarországon a poszt-Covid betegségekben szenvedők vizsgálatában és ellátásában is – derül ki a Dokio és partnerei adataiból.
Nyáry Luca olykor szorongató, ám mégis reményteli versével – amit kifejezetten nektek írt karácsonyra – kívánunk nagyon boldog, békés és szeretetteli ünnepeket!
A Waberer’s International Nyrt. és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) 2007 óta működteti közös ösztöndíjprogramját, melynek keretében jelenleg harminc hátrányos helyzetű, de kitűnő tanuló diák kap havonta támogatást, tanéven kívül is. A cég egy-egy tabletet juttat el nekik az NGYSZ segítségével. A gyerekek a gyermekmentő szolgálaton keresz
"Egy zöld, környezettudatos megoldásokban bővelkedő, egyedi mikroklímájú, innovatív, élhető és páratlan városnegyed valósul meg" a Váci út közvetlen szomszédságában
A világ egyik legkülönlegesebb politikai gyakorlata egyértelműen a „pandadiplomácia”, vagyis az a gyakorlat, amelynek keretében szövetségeseinek és leendő partnereinek Kína óriáspandákat ad kölcsön – a pandémia, ahogy minden mást, a pandadiplomáciát is megviselte.
Egyre nagyobb a pezsgés a globális híráramban a klímacélok eléréséhez kulcsfontosságúnak tartott zöldhidrogénnel kapcsolatban. A zöldhidrogén termelése Európában már versenyképes a fosszilis energiahordozóból karbonintenzív módon gyártott szürke hidrogénnel, de ez egyelőre inkább a földgázárak emelkedésének, mint a technológia árcsökkenésének köszö
Nem is gondolná az ember, hogy mennyi veszély leselkedik rá odahaza az ünnepi készülődés hajrájában. Az év ennek az időszakában több a tűzeset, de az otthoni tevékenykedés miatt egyéb balestekre is nagyobb az esély. Éppen ezért kulcsfontosságú, hogy megismerjük a legnagyobb veszélyforrásokat, és lépéseket tegyünk annak érdekében, hogy ezeket elkerü
Egyedülállónak lenni karácsonykor különösen durva tud lenni, főleg akkor, ha még a családod is szekál miatta. Ezért mutatunk 9 tippet, amellyel könnyebben átvészelheted az ünnepeket!
Szabó Lajos azon kevesek közé tartozik, aki fiatal kora ellenére kapott ipariengedélyt még a hatvanas években, mert látták termékeiben a fantáziát. Eleinte a Moncsicsitől kezdve a kisautókon keresztül a bólogatós kutyáig mindenfélét gyártottak, nemcsak Magyarországot, de a keleti exportot is ellátták játékkal. Nem sokkal később jött a karácsonyfadí
A tőzsdékre is megérkezett ma a karácsony, és aki még ma is kereskedésre adná a fejét, annak sajnos van egy rossz hírünk: gyakorlatilag az összes fontosabb piac zárva tart ma, ráadásul ez nem az utolsó tőzsdei szünnap az évben.
Köszönjük olvasóinknak, hirdetőinknek és partnereinknek, hogy idén is velünk tartottak. Mindenkinek boldog, békés karácsonyt és sikeres új évet kívánunk.
A csütörtöki egyhetes betéti tenderen 20 bázisponttal 3,8 százalékra emelt az MNB, a forint mégis a 370-es szinten jár. Hogyan alakulhat az euró/forint árfolyam 2022 közepén és végén? Melyek az árfolyamra ható fontosabb felfelé és lefelé mutató kockázatok? Erről kérdeztük az Erste és a K&H Bank vezető elemzőit.
Elmentünk megnézni, hogyan készülnek a táblás csokik, drazsék és mártott gyümölcsök a chocoME csokoládémanufaktúrájában. Nem hittük, hogy ennyire komplex, ilyen sok ember kell hozzá és ennyire aprólékos munka.
Az ideinél is több mérkőzés várhat az új évben a magyar női vízilabda-válogatott játékosaira – jelezte Bíró Attila szövetségi kapitány, miután felidézte 2021 sikereit.
Az LG legújabb, a professzionális felhasználók számára tervezett prémium kategóriás monitorai a 2022-es CES kiállításon debütálnak a cég január 4-i virtuális sajtótájékoztatóján. Mind az LG UltraFine Display, mind az LG DualUp Monitor karcsú és praktikus kialakítású, továbbfejlesztett csatlakoztathatóságot és kiváló felhasználói élményt kínál akár
Mária hercegnő, Odette és Odília, Makrancos Kata, Júlia, Scarlett O’Hara, Tatjana, Csipkerózsika és Coppelia – csupán néhány emlékezetes alakítás, mellyel Popova Aleszja Kossuth-díjas, Érdemes Művész saját páholyt érdemelt ki a klasszikus balett Pantheonjában. A bonyolult jellemek megformálója maga is összetett karakter, aki a színpadi lét után iga
Mi is pontosan az a grincsfa? Van-e valamilyen hagyománya, vagy kapcsolódik hozzá valamilyen legenda vagy mese? Miből készül? Minden, amit érdemes tudni erről az új dekorációról.
A Kormány 751/2021. (XII. 21.) Korm. rendelete a DIGI Távközlési és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 100%-os üzletrészének 4iG Nyilvánosan Működő Részvénytársaság általi megszerzése nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítéséről A Kormány a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 97.
Az ünnepi slágerek manapság összeforrtak a karácsonyi készülődéssel. Nincs is jobb dolog annál, mint amikor fadíszítés közben a háttérben egy kellemes dal szól, pont emiatt nagyon nem mindegy milyen számokat rakunk rá az ünnepi playlistünkre. Ennek apropóján az alábbi cikkben, öt olyan kihagyhatatlan karácsonyi dalt mutatunk be, amely garantáltan b
Európa legtöbb országában újabb járványügyi korlátozásokat vezetnek be a koronavírus omikron nevű variánsának rohamos terjedése miatt. Ezt a WHO is javasolta. A magyar kormány egyelőre nem tart szükségesnek ilyen intézkedéseket.
A budapesti ingatlanpiacon 2013 óta megduplázódott az új építésű lakások négyzetméterára, ezzel a főváros – Prágával holtversenyben – a leggyorsabb drágulást produkálta. A Kpmg által vizsgált 8 évben a magyar árak elhagyták a varsói, pozsonyi és zágrábi szinteket, de messze vannak a bécsi, berlini vagy prágai négyzetméteráraktól. Ami jó a lakástula
Az elkövetők foglalkozásuk keretében hozzáférhettek az oltási igazolványok kiállítására használt országos rendszerhez, és így több mint nyolcezer hamis igazolást állíthattak ki.
Rekordszintű értékesítést jósolnak a karácsonyi szezonban az Egyesült Államokban a kiskereskedelmi csoportok és az iparági szakértők az ellátási lánc zavarai és az inflációs problémák ellenére - írja a CNBC, amely milliomosokra vonatkozó felméréséből kiderült egyebek mellett az is, hogy az amerikai milliomosok többsége kevesebb, mint 2500 dollárt t
30 évvel ezelőtt mutatták be a Huncutka című filmet, amely nemcsak külföldön, hanem hazánkban is hatalmas népszerűségre tett szert – mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy évről évre műsorra tűzik a tévécsatornák a karácsonyi időszakban. A göndör hajú kislány egy szempillantás alatt belopta magát a fél világ szívébe, mára azonban belőle is felnőtt
A brit királynék koronáját díszítő Koh-i-Noor gyémánt körül számos vita folyt az elmúlt években, sokan nem tudjak azonban, hogy veszélyes átkot is tulajdonítanak neki.
Itt a karácsony, de éppen ma pontos a Vízöntő-Szaturnusz és a Bika-Uránusz quadrát fényszöge, idén harmadszor. Ez a fényszög gyakran összefügg válságokkal: 2021-ben a koronavírussal összefüggő korlátozások okoztak válságot sokak életében. De téma lehet a technológia és a modern média energiaforrásaink kezelése is. Ha úgy érzed, hogy csapdába estél,
Rusvai Miklós azt mondja, ő maga is több tucat embernek segített külföldön megkapni egy újabb oltást, ha itthon olyat kapott, ami nem adott védettséget neki, vagy nem tudott vele munkába menni.
December 22-től a bajor prémiumgyártó világszerte több millió BMW modell központi kijelzőjén keresztül kíván ügyfeleinek áldott karácsonyt és boldog új évet.Karácsony és újév közeledtével a BMW két ünnepi animációval lepi meg ügyfeleit az arra alkalmas BMW modellek központi kijelzőjén keresztül. A látványos animációban kibontakozó jókívánságokat rá
Autógyártás Németországban: "A rendelési könyvek megteltek." (Fotó: Volkswagen) Decemberben ismét súlyosbodott az anyaghiány a német iparban. Az Ifo Intézet által megkérdezett cégek mintegy 82 százaléka – minden korábbinál gyakrabban – panaszkodott a szűk keresztmetszetek és problémák miatt az elsődleges termékek és alapanyagok beszerzésében. Novem